Új Néplap, 1992. április (3. évfolyam, 78-102. szám)
1992-04-06 / 82. szám
I 1992. ÁPRILIS 6. Nyugdíjasok fóruma 13 Ötödször: Nyugdíjasok Ki mit tud?-ja Döntő: október 12., Törökszentmiklós A fővédnök: dr. Szabó Lajos képviselő A Törökszentmiklósi Városi Művelődési Központ a nyugdíjasok mostani fórumában hirdeti meg először: az idén ismét megrendezi a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Nyugdíjasok Ki Mit Tud?-ját. Sülye Károlyné, a művelődési központ igazgatója ezennel megkezdi a szervezés nehéz munkáját, amelyben négyéves tapasztalata van már a ház közösségének, munkatársainak. 1988, az első nyugdíjas-seregszemle megrendezése óta évről- évre rengeteg változás történt hazánk, így a megye életében is. Megváltozott a rendszer, életünk tele van újjal, az átalakulás nehéz éveit éljük, amely kétségtelenül változásokat hozott a társadalom legidősebb rétege, a nyugdíjasok életébe is. Az első két, nagy tömegeket megmozgató év után a szervezők sok kétséggel kezdtek a harmadik meg a negyedik Ki mit tud? hirdetéséhez: hátha az időskorúak is el vannak foglalva mással, - politikával, megélhetési gondokkal. Aztán a harmadik, tavaly pedig a negyedik sikere igazolta: a nyugdíjasok valóságos piros betűs ünnepnek tartják a törökszentmiklósi döntőt, s egyre élénkebb az érdeklődésük a körzeti, területi elődöntők iránt is. Sőt: egyre rendezettebb ezeken a megjelenésük, igényesebb a föllépők, a versenyzők műsorválogatása, érdekesebb a hagyománygyűjtők jelentkezése. Ezért remélhető, hogy az ötödik, immáron szinte jubileumi Ki mit tud? is sikeres lesz, s változatlanul nagy tömegeket mozgat meg. Az külön örvendetes, hogy a szervezők-rendezők mellett minden évben új meg új pártfogók jelentkeznek, akik a mai nehéz világban se sajnálnak kis pénzmagot juttatni az időskorúak nagy rendezvényére. Változatlanul a nyugdíjasok megyei vetélkedője mellett áll a mi cégünk is, az Axel Springer-Magyarország Kiadói Kft., amely a szervezés sok papírmunkájában segít. Változatlanul várják a szervezők a megye üzemeitől, vállalataitól és vállalkozóitól is a támogatást, hiszen az elmúlt négy évben ebből tudtak díjakat, különdíjakat - szerény emlékeztetőket adni a föllépő nyugdíjasoknak. Mint Sülye Károlynétól megtudtuk, az idén őszre szeretnék egy kiadványban is megörökíteni a Ki mit tud?-ok krónikáját. Először fordulnak pályázattal minisztériumi támogatásért is - hogy valamelyest könnyítsenek a résztvevők anyagi áldozatán. Mert mi tagadás, a nyugdíjasok nagy része eddig saját pénzéből utazott területi és megyei döntőre, s az egész napos rendezvényeken is maga fizette étkezési költségét. Jó lenne, ha a pályázatot érdemben bírálnák el, hiszen az utazási költségek az idén is emelkedtek, s nem minden nyugdíjas élvezheti még a hetvenévesek meg az idősebbek ingyenes utazási lehetőségét. És hogy mindenki pontosan tudja, mit jelent az idei meghirdetés, szóról szóra közreadjuk a felhívás szövegét. A többi már kedves nyugdíjas olvasóinkon múlik. Akár megyei nyugdíjas-találkozót is rendezhetnénk az idén, október 12-én Törökszentmiklóson, amelynek fő rendezvénye az ötödik Ki mit tud? lehetne! Felhívás 2 dallal 8 perces műsoridővel 5 perces műsoridővel 8 perces műsoridővel 5 perces műsoridővel Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Nyugdíjasok Ki Mit Tud?-jára Ötödik alkalommal hirdetjük meg a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Nyugíjasok Ki Mit Tud?-ját. Szólóének kategóriában maximum Csoportos ének kategóriában! maximum Szólózene kategóriában maximum Csoportoszene kategóriában maximum Vers- és prózamondó kategóriában! maximum Népi hagyományok felelevenítése kategóriábanma ximum 10 perces műsoridővel Jelentkezési határidő: 1992. júnus 30. Városi Művelődési Központ Törökszentmiklós, Kossuth L. u. 135. Jelentkezni lehet egyénileg és nyugdíjasközösségeknek (nyugdíjasklubok, idősek pihenőotthonai, szociális otthonok). A jelentkezési határidő után beérkező leveleket nem tudjuk figyelembe venni. A nagy érdeklődésre való tekintettel 1992. augusztus 15,-szep- tember 25. között elődöntőket tartunk a körzetből jelentkezők részére:- Jászapáti - Törökszentmiklós- Mezőtúr - Cibakháza- Karcag A megyei döntő 1992. október 12-én lesz Törökszentmiklóson. Felhívjuk a klubok, közösségek figyelmét a hagyományok felkutatására, bemutatására (keresztelő, aratóbál, szüreti vidámság, kukoricahántás, tollfosztás, lucázás, betlehemezés, kántálás stb.). Ezt a bemutatót külön szakmai zsűri bírálja el. Az ötödik Ki mit tud? fővédnöke dr. Szabó Lajos országgyűlési képviselő. Várj uk jelentkezésüket! Sikeres kutatómunkát és jó felkészülést kíván a rendező szervek nevében a Törökszentmiklósi Művelődési Központ Lehet, őszre már nemcsak emlékalbumból elöbányászott képeink lesznek a nyugdíjas Ki mit tud?-okról, hanem elolvashatjuk a krónikáját is? Archív felvételeinken Török Mihály, a népszerű szajoli tárogatós és a tavalyi területi döntő közönsége. Fotó: Nagy Zsolt A tavaszi napsütés, a melegedő víz előcsalogatta a horgászokat, halászokat. Takács József és Vona István szolnoki nyugdíjasok a téli pihenő után a teszi-veszit (hivatalos nevén a kisszerszámos emelőhálót) készítették elő a Zagyva torkolatánál, hogy megkezdhessék a halászatot. Fotó: Korényi S A kérges tenyerű Árpád bácsi: MEG EGYSZER AZT TENNI, AMIRE SZÜLETTEM- Maradjunk abban, hogy sorjában elmondok mindent, ami azóta történt velem, hogy földönfutóvá tett az akkori rendszer. Azt se bánom, ha úgy írja meg az egészet, olyan keresetlen, egyszerű szavakkal, ahogyan egy magamfajta földműves ember beszél. Csak egyet kérek, hogy a teljes nevemet, azt ne írja ki. Nem mintha nem vállalnám azt, amit elmondtam, vagy szégyellném azt, amire valójában büszke vagyok. Másról van szó. Amióta bejelentettem, hogy visz- szakérem az elvett földemet, sokan megkérdezik, hogy mit kezdek 69 évesen a kemény munkát igénylő földdel. Nem mondhatom el külön mindenkinek, hogy még egyszer - és most talán már utoljára - azt tegyem, amire születtem. Szerepeljek hát az írásban csak úgy, hogy a kérges tenyerű Árpád bácsi. Az a jászberényi vénember, aki még mindig megrészegül a frissen felszántott föld szagától, akinek nemcsak munka, de ünnep is a lu- cemakaszálás, a kukoricatörés.- Igen, úgy van, visszakértem azt, ami az enyém volt, az édesapámtól örökölt és kezem munkájával megtoldott földet. Négy holdot hagyott rám az apám, ahhoz gürcöltem össze - együtt az asszonynyal - még 4 és felet, így 8 és fél holdom volt, amikor az akkori nép- nyúzók rátették a kezüket a dolgos ember kenyerére. Nekem az apám meg a nagyapám is földművelő volt, jó darabig nem tudtam elképzelni, hogy én más legyek, hiszen gyerekkorom óta úgy neveltek, hogy mi és a föld együvé tartozunk. Láthatja hát, hogy sose voltunk gazdag földbirtokosok, csak szerettük a földet, szeretetünket kemény munkával fejeztük ki, és a föld meghálálta a törődést, vagyis szorgos munkával jól éltünk.- A föld az elment, mert elvették, csak a tanyán maradt, amit 1000 kvadrát vett körül, és ami akkoriban nem kellett senkinek. Nekem igen, mert a családot el kellett tartani, a két gyereket felnevelni. Maradtam hát, ami voltam, a földet szerető és tisztelő gazda, szorgoskodtam azon a törpe birtokon, amelynek a végét - ha csaknem nőtt a fejem fölé a kukorica - láttam akkor is, amikor már lement a nap. Amikor pedig ezt a házat építettük, itt is feltúrtam azt a 280 kvadrátot, amiből soha egy talpalatnyi sem maradt parlagon. A földművelők becsületét megtartó dolgos kezek nyomán a törpe gazdaságon megtermett a kukorica meg a lucerna, ami a jószágoknak kellett, és a kerti növény meg gyümölcs, hogy a család ne a piacon költse el a pénzét.- Nem tagadom, a gazdálkodás mellett más munkát is kellett vállalni. Az akkori városi tanács iskolakonyháján voltam fogatos. Később, amikor a konyhát átvette a vendéglátóipar, az engemet is „átörökölt”, így onnan mentem nyugdíjba. Elmondhatom hát, Összeállította: Sóskúti Júlia hogy a kötött munkaköröm és a „megcsonkított” föld miatt szinte megbilincselve gazdálkodtam. Mégis volt olyan esztendő amikor 10 sertést hizlaltam, a húsipari vállalattal volt szerződésem - és ami igaz, az igaz - a szerződés akkoriban még szentírás volt. Teheneket is tartottam, hármat is, naponta hordtuk a tejet a csarnokba.- Ismétlem, kérem hát vissza azt, ami az enyém volt, amit az őseimtől örököltem, és úgy érzem, az ügyem már sínen van, hogy ősztől már újból a régi földemen - legalábbis a méreteit tekintve azon - gazdálkodhatok. Kérem vissza, mert érzem, hogy meg tudom mutatni, be tudom bizonyítani, hogy az az áldott magyar föld megfizeti a gondoskodást. Bizakodással tölt el az is, hogy nemcsak az újrakezdési kedv hajt, van is mivel újrakezdeni. Van lovas fogatom, van kaszálógépem, és kinéztem magamnak egy pár olcsónak tűnő gépet is, amivel lépést tudok majd tartani az újszerű követelményekkel.- Mondhatnék még sok mindent, hiszen ha a földről van szó, megered a nyelvem. Nem szaporítom azonban a szót, azt mégis elmondom - mivel hogy olyan türelmesen és megértéssel hallgatott végig -, hogy Vass Bagó Árpád a teljes nevem, írja csak ki nyugodtan. Ezt a nevet örököltem a kedves jó apámtól, s az áldott emlékű drága jó nagyapám is ezt a nevet viselte.- illés ÁPRILISBAN: A postás kétszer csenget Úgy ígérték, április első felében - tehát húsvét szép ünnapnapjai előtt- a posta kikézbesíti minden nyugdíjasnak azt a kis pénzt, amelyet az Országgyűlés szavazott meg, az 1992-es év első nyugdíjemeléseként. Tizenhárom százalék ez, s annak bizonyosan sok nyugdíjas örült, hogy- bár évekre szóló a határozat, miszerint minden év márciusától és szeptemberétől emelik a nyugdíjakat - az idén visszamenőlegesen, január elsejétől érvényes a 13 százalék. Igaz, kell is ez, mert épp az év elején víz- és csatornadíj- meg a jóég tudja, hányféle emelés, a kenyértől a kalácsig, minden ért már bennünket. Lehet, mire e sorok megjelennek, már lesznek, akik el is költötték a három hónapra járó pénzt, mások meg reménykednek, hogy húsvétra ebből jut egy kis kalácsra, s talán egy szép füstölt csülökre is. Bár igaz, úgy mondják, az idei gyógyszeráremelés volt a nyugdíjasokra nagy csapás, nem egyszer megtörténik már, hogy a beteg öregek nem tudják minden orvosságukat kiváltani a patikában. Lehet, épp ezért, sokan örülnek az emelésnek, mert a gyógyszereiket tudják ebből a havi 13 százalék pluszból megvenni. Különben mostanában szomorú híreket hallunk nyugdíjasoktól. Egyikük azt mondta: megéri, hogy saját gyereke is ellene fordul, hiszen a munkanélküliség nyomasztó terheivel birkózó fiatalok meg középkorúak azt mondják: az öregek hallgassanak, nekik legalább biztos pénzük s minden évben kis növekményük is van, mit mondjon, aki lassan örökös tartozója lesz az ótépének, aki rettegve várja, mikor jön a gázszámla, a villanyszámla meg a többi. Csak reméljük: a „gyerekek” nem fordulnak öregjeik, saját szüleik ellen, de még csak nem is irigylik őket. Kár, hogy ilyen szomorú dolgok is bánthatnak idős embereket... Kedves Marikám! Kívánom, találjon pár sorom jó egészségben, amit magamnak is egyre mohóbban reményiek. Nem elég az ember kora, még a magas korral együtt járó betegségektől is félhet, aztán mehet, keresheti a gyógyulását ebben a ferde világban. Gondolom, lelkem, Te is megkaptad már azt a kis bárcát, igazolványt, amivel majd orvost választhatunk, akit azontúl háziorvosnak kell neveznünk - az okosok tudják, miért. Hát nekem aztán roppant nagy gond ez az orvosválasztás, nem tudom, kedves, Te hogyan vagy vele? Tudhatod, ebben a mi kis falunkban soha az életünkben nem volt még egy orvosnál több, aztán nem is hiszem, hogy ezután lenne. Hát akkor most mit csúfolód- nak velem a városi hogyishívjákok, hogy válasszak? Csak az lesz annak a vége, hogy elviszem majd a doktor úrnak a bárcát, s megmondom, dehogy megyek a szomszéd faluba - betegen meg se tehetném -, csak tegye ő magáévá, s boldoguljon vele, ha ugyan boldogulás lesz az. Marikám, nézd már meg a Te bárcádat, mert magamról már azt gondolom, hogy a csöpp maradék eszem is elment. Ugye, bele van írva a nevünk, meg hogy mikor születtünk, meg a teljes kártyán ott van, nem is egyszer, pontosan három helyen is a személyi számunk. Tudod, az, amelyet az Alkotmánybíróság eltörölt, s csak az adóhivatal használhatja talán rövid ideig. A múltkor azt olvastam egy újságban, hogy használhatják az egészségügyben is, átmenetileg. Még arra is emlékszem, hogy talán ez év derekáig szól ez a lehetőség. Mondd már, akkor erre a beteg- biztosítási igazolványra (most fedeztem föl, hogy ez a neve, rá van nyomtatva) miért vezették rá? Látom, egy kis darabja lesz az orvos szelvénye, egy meg ellenőrzésre szolgál - no hát, ezeken a kis darabokon is ott van a személyi szám. Mondjuk nekem, tudatlan öregasszonynak ez ellen se lehet semmi kifogásom, azt azonban erősen ellenzem, hogy majd úgy könyveljék el az újítást, hogy sikerrel járt, mindenki kedve szerint válogathatott, kire bízza ezután legféltettebb kincsét, az egészsége őrzését. No hiszen, a városiaknak se lehet ez olyan egyszerű dolog, a lányom azt mondja, az eddigi körzeti orvoson kívül - hál’ istennek - nem ismer ő egyetlen másikat se, még csak hírből se, kit is választhatna. Meg aztán ugye, a mai utazási költségek mellett, dehogy menne a város egyik végéből a másikba. Mondtam is neki, jányom, az orvos se menne tán messziről utánad, hiszen még tüntettek is szegények Pesten, merthogy olyan kevés a fizetségük, meg annyira nincs meg a pénz a gyógyításra se. Nem tudom, ebből az új módiból, mármint a körzeti orvos nevének háziorvosra változtatásából meg a biztosítási igazolványból lesz-e több pénz is? Hallottam a rádióban, még ez az igazolvány is tömérdek pénzbe került - ráadásul még nem is itthon készíttették el, hanem külföldön! Marikám, ne haragudj, hogy jelen levelemmel csak a betegség meg az orvoslás legújabb híreivel zavartalak. Ugye, izgat, mert a vérnyomásom nekem is igen magas, aztán a lábaim is fájnak. Igaz, nekünk már az lenne a meglepetés, ha nem fájna semmi. Kívánok Neked minden jót, aztán majd írjál mielőbb, hajói tudom, a ti nagy falutokban két doktor úr is van, ugyan melyiket választod - ha hagyja? Sok szeretettel gondolok Rád. Mostan húsvétre készülődünk a szomszéd- asszonyokkal, csigázunk minden este, még a tévét is hanyagoljuk, úgyis csak gyilkolnak meg fosztogatnak manapság minden filmben. Leveled várom, szeretettel: Juliska
