Új Néplap, 1992. április (3. évfolyam, 78-102. szám)

1992-04-06 / 82. szám

SPORT EXTRA Kerékpár A hátszelet árnyékként követte a szembeszél Azt az egyszerű törvényszerűséget, hogy a hátszelet leggyakrabban szembe­szél követi, ezen a hétvégén sem sikerült megcáfolni Szolnokon. így azoknak az általános és középiskolás diákoknak, akik a Városi Sportcentrum és a kerék­páros szövetség rendezésében biciklijük nyergében rajthoz álltak a Besenyszögi úton, szembe kellett nézniük ezzel a kel­lemetlen ténnyel. Hiába suhantak szinte észrevétlen könnyedséggel a táv elején, Szolnok felé félúton - majd termé­szetesen utána is - le kellett mondaniuk további rózsaszínű álmaikról. A négyfordulós verseny első próbáját az igazolt versenyzőkön kívül csak né­hány iskola tartotta indulásra érdemes­nek, bár sokakat nyilván a száz forint/fő nevezési díj is elriasztott. Az ő meg­nyugtatásukra és buzdításukra vetjük pa­pira, hogy a Sportcentrum már most el­törölte ezen költségeket, így a májusi akadálypályás megmérettetésre méltán várnak jóval több indulót. Ezúttal alig hatvanan tekerték a pedálokat, közülük legtöbben a Tiszaparti Gimnáziumból és Egészségügyi Szakközépiskolából, vala­mint a Kohói Al-ból, ráadásul úgy, hogy mindkét gárda testnevelőnőikkel együtt vágott a távnak. Legelőször Szendrei Zoltán (Abonyi Ál) gurult be a célba a 30 km-es távon, maga mögött hagyva még a huszas me­zőnyt is. - Már öt kilométer után lesza­kadtak a többiek. Kifele könnyű volt, kb. 45 km/h sebeséggel tekertem, vissza vi­szont jócskán visszaestem a nagy szél miatt. - mondotta. Hamarosan jöttek ugyancsak harmincon a lányok is - Ke­resztes Réka (Kohói Ál) és Szűcs Beáta (Mátyás Ál) -, majd 40 km-ről Bodócs László. Na, igen, a Bodócs Laci. Mondja azt valaki, hogy kihalt a mai gyerekekből a küzdés... Laci ugyanis Nagykátán lakik, Budapesten tanul és a Szolnoki Cukor­gyár színeiben kerékpározik. Hogy mi ebben a különös? Az, hogy nap mint nap megteszi ezt a háromszöget. Reggelente ötkor kel, fél óra múlva már a Pest felé vonaton zötykölődik, hogy a fél nyolcas órakezdésre odaéljen. Egykor, vagy ket­tőkor ismét a MÁV váija, ezúttal Szol­nok céliránnyal. Jöhet az edzés, majd hatkor, vagy hétkor a már második „ott­honává” vált vasúti kocsi. Az előzmé­nyekről így mesél a 15 éves fiú: - Úgy - kezdődött, hogy nincsen kocsink, és mar mindenhová biciklivel jártam. Meg volt egyszer egy fotó a Képes Sportban egy profi kerékpárosról. Akkor határoztam el, hogy én is bringás leszek. Utána ol­vastam az újságban, hogy a Cukorgyár milyen jó az egyesületek között, ezután pedig anyukám telefonon megérdeklő­dött mindent. így kezdtem el 1990 szep­temberében edzésre járni. Hogy mik a terveim? Április közepén, a győri OB-n dobogós helyen szeretnék végezni. Mire átrágtuk, amit kellett, a cél felé közeledett a 60 km két győztese - Szűcs Péter (yarga K. Gimnázium) és Szabó Tibor (Áchim). Jó tíz méterrel a cél előtt lekecmereg­tek járgányukról és lihegést tettetve ké­zen fogva be topogtak a célba. Aztán tár­saikkal együtt, elégedetten hazabaktat­tak... (kocsis) Kézilabda NB I. Rájátszás a 9-16. helyért Jó hajrával nehéz győzelem Szolnoki Olajbányász - Ózdi Kohász 18-15 (9-8) Szolnok, 400 n. V.: Rózsa, Szabó Sz. Olajbányász: Szemenov - Rigó, Harta 1, Vozár 6 (1), Klemán (-), Kotormán 7 (1), Móré 3. Csere: Mezei 1, Moszkalec, Woth, Grundmann. Edző: Zsiga Gyula. Ózd: Grandjean - Jakab 1, Réti, Barnóczki 3, Hujber 6 (3), Üveges 4, Koszteckij 1. Csere: Pe- rekrosztov (kapus), Vaskó, Deák. Edző: Zá- vodszky István. Kiállítások: 6 ill. 4 perc. Hétméteresek: 3/2 ill. 3/3. mindkét kapus portáját a szünet előtt. A második já­tékrészt Üveges felső sarkos bombája nyitotta meg, 9-9. Moszkalec honfitársára, Koszteckijre vigyázott árgus szemekkel és kemény ölelésekkel, a legutóbbi hazai meccsen brillírozó Grundmann kétszer hibá­zott ziccerben. Nem tudott elszakadni a Zsiga-le- génység, hiába javult fel számottevően Kotormán, az időnként méregből suhintó ózdiak ha kellett, nyolc-kilenc méterről vették be Szemenov kapuját. Az 55. percben még 14-14 volt az állás, mikor a fi­zikailag felkészültebb szolnokiak még egy utolsó hajrára összpontosítva Mezei, Vozár, Móré és Ko­tormán sorrenben lőtt góljaival bebiztosították gvő­Móré ezúttal középről zörgeti a halöl Nem lehetett panasz az első percekre, még alig járt körbe a másodpercmutató és három gól esett a két válogatott Harta és Kotormán, valamint Kosz­teckij gyorstüzelése nyomán. A folytatásban már rit­kultak a találatok, mégis a tizedik percben úgy tűnt, nagy különbségű győzelemmel örvendeztetik meg szurkolóikat a Tisza-partiak, hiszen Vozár és Móré góljaival elhúzott az Olajbányász 6-3-ra. Két eladott labda azonban kizökkentette a hazaiakat lüktető rit­musukból, és Barnóczki kettő valamint Hujber gól­jaival hamar egalizáltak a kohászok. Harta tőle szo­katlan módon elvétett egy büntetőt, a másik oldalon Hujbert viszont nem, máris előny a vendégeknél. Szerencsére Vozár és megint Móré hamar visszavet­te a vezetést, majd néhány zúgó lövés kerülte el zelmüket, amely a vártnál nehezebben született meg. A hazai csapatból ezúttal senki nem nyújtott kiemelkedő teljesítményt, ám Kotormán, Móré, Vozár és időnként Szemenov többet bírt társai­nál, akik közül az őszi gólvágó Harta formája még nem közelíted meg a tavalyit Az Ózdból mindenképpen dicséret illeti a cserekapus Perek- rosztovot, valamint Üvegest és az időnként ellen­állhatatlan Hujbertet és Barnóczkit. Itt jegyezzük meg, hogy az MKSZ fegyelmi bi­zottsága jogosnak találta Móré és Grundmann szere­peltetését a Hargita KC ellen, tehát a fővárosi klub óvását elutasította! (néder) NB I./B Gólkülönbség-javítás TÖRÖKSZENTMIKLÓSI SE — CSABAI MIRELIT 27-14(12-8) Törökszentmiklós, 400 n., v.: Sebők, Taizs Törökszentmiklós: Tajthy- Sípos 5, Szécsi, Danyi 9 (2), Medgyesi 2, Mester 1, Csuti 5 (2). Csere: Fejes (kapus), Baranyi 4, Kiss 1, Zsíros, Gyáni. Edző: Kocsis Lajos. Kiállítás: 2. ill. 4. perc. Hét­méteresek: 5/4 ill. 2/0. Kezdetben a játékot ügyesen lassító vendégek vezettek, de már ekkor látszott, fizikai erő tekintetében lényegesen elma­radnak Siposéktól. Néhány elszórakozott táma­dás, egy kimaradt hetes után megrázta magát a vendéglátó, és különösebb erőfeszítés nél­kül többgólos előnyre tett szert. Nem játszottak jól a hazaiak, csak annyit adtak ki magukból, amennyi a biztos vezetéshez kellett. Félidőben alapos fejmosás volt a TSE öltözőjében, a foly­tatásban egy egészen más fel­fogásban játszó együttest lát­hatott a szépszámú közönség. Fejes szinte megbabonázta a csabai gólvadászokat, még hét­méteresből sem tudták bevenni kapuját. Danyi kénye-kedve szerint talált a hálóba, hol átlövésből, hol leheletfinom ejtésből nö­velte csapata góljainak számát, Sipos pedig úthenger módjára Kiss mélyrepülés közben is célba veszi a kaput Fotó: Mészáros gázolt át az őt megállítani pró­báló vendégeken. A hajrára eldőlt a találkozó, kiengedett a miklósi gárda, így Orosz révén egymás után há­romszor is eredményesen fejezte be támadását a Mire- HÜ Gyengébb első félidőt köve­tően jó másodikat láthatott a győzelemre éhes hazai publi­kum. Danyiéknak ezúttal a közön­ség szórakoztatására is volt le­hetőségük. <gi)

Next

/
Oldalképek
Tartalom