Új Néplap, 1992. április (3. évfolyam, 78-102. szám)
1992-04-04 / 81. szám
1992. ÁPRILIS 4. 7 Sport—hirdetés Felnőtt-gyermek népi és sportjátékok országos pályázata Jászkiséren a „Csete Balázs” Honismereti Szakkör jóvoltából nagy hagyománya van a régi emlékek, szokások felkutatásának, megőrzésének. A Művelődés Háza és a szakkör bekapcsolódott az országos „nyitott ház”, „játszóház” kísérletbe, melynek révén nagy hírnévre tettek szert. Programjaikkal bejárták Magyarország nagy részét, és az ott élő fiatalokkal megismertették a jászkiséri gyermekjátékokat. Munkájuk elismeréseként már több kitüntetést kaptak, munkakedvük azonban mit sem csökkent. Ezúttal a Népfőiskolái Egyesülettel és az Agrár- és Falusi Ifjúsági Körök Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Egyesületével összefogva egy pályázatot hirdettek meg, melynek célja az ország tájegységeire jellemző, feledésbe merült népi és sportjátékok felkutatása, bemutatása. Négy kategóriában- gyermek- és sportjátékok, közösségfejlesztő játékok, közösségi sportjátékok, egyéni sportjátékok - került kiírásra a pályázat. Nevezni egy 15 percet meg nem haladó produkcióval lehet, egy jelentkező maximum kétszer kaphat szereplési lehetőséget. A területi bemutató 1992 júniusában lesz Szolnokon, a Tiszaligetben, az országos döntőre augusztus 21-én Abádszalókon kerül sor. Ez tulajdonképpen nem verseny, de a legjobb bemutatókat az AGRYA és a „Homo Ludens” Alapítvány kategóriánként 3-3 díj odaítélésével jutalmazza. Jelentkezési határidő: 1992. április 15. A pályázat leadásának határideje május 15. Érdeklődni, felvilágosítást kérni az AGRYA JNK-Szol- nok Megyei Égyesületénél (Szapáry út 19.), vagy a 43-155-ös telefonon lehet. Kosárlabda Mezőtúr veretlenül az élen A megyei férfi kosárlabda-bajnokság túljutott az őszi fordulókon, ahol kiemelkedett a mezőnyből Mezőtúr csapata, hiszen valamennyi mérkőzésükön győztesen hagyták el a pályát. Az eddig még nem közölt eredmények: Kisújszállás-Epítünk SE 30-80 (14-36). V.: Kékesi, Ber- náth. Ld.: Forgács 10, Fülöp 6, ill. Csordás 13, Tóth 11, Kormos 19, Nyerges 10, Balogh L. 10. A vendégek magabiztos játékkal kerekedtek ellenfelük fölé. Mezőtúr-Kisújszállás 85-23 (38-9). V.: Patay, Balogh. Ld.: Zá- dori 10, G. Kiss 47(1), Lipták 13, ill. Szatmári 11. A tartalékos kis- újiak nem sok ellenállást tudtak kifejteni. Kunszentmárton-Mezőtúr56- 63 (31-29). V.: Patay, Fodor. Ld.: Durkó 23, Szabó Z. 10, ill. G. Kiss 35, Lipták 16. A megyei rangadóra zsúfolásig megtelt csarnokban Durkó kipontozódásáig fej fej mellett haladt a két gárda, utána azonban a mezőtúriak a maguk javára fordították az állást. Jászapáti-Szolnoki Repülőtiszti Főiskola 54-87 (24-42). V.: Balogh, Lukács. Ld.: Gecse 11, Berki 11, ill. Kovács 21, Bánhegyi 10, Pásztor 27. A jászapátiak őszi szezonban nyújtott legjobb teljesítménye is kevés volt a vendégek jó játéka ellen. Szolnoki Repülőtiszti Főisko- la-Építünk SE 66-63 (41-28). V.: Kertész, Kovács. Ld.: Tóth 11, Kovács 23, Bánhegyi 12, ill. Bartos 12, Kormos 25, Balogh L. 11. Első félidei jobb játékával a hazaiak győztek, bár a végjátékban a vendégeknek egyenlítési esélyeik voltak. Kisújszállás-Jászapáti 44-42 (18-17). V.: Kertész, Szabó T.Ld.: K. Szabó 11, ill. Budai 22. Az azonos képességű együttesek találkozóján az utolsó percben K. Szabó büntetőivel győzött a Kisújszállás. Mezőtúr-Építünk SE 56-47 (24-20). V.: Szabó J„ Kovács. Ld.: G. Kiss 28, Lipták 14, ill. Csordás 11, Kormos 27. A végig magabiztosabb főiskolások megérdemelten nyertek a szétesően játszó Építünk ellen. Építünk SE-Kunszentmárton 58-71 (18-33). V.: Szabó J„ Pál Szabó. Ld.: dr. Nyerges 14, Lov- rencsics 16, Válé 10, ill. Durkó 21, Vida 13, Hovorka 18. Az igazolásokkal jelentősen megerősödött kunszentiek ellen a hazaiak nem bírtak lépést tartani. A bajnokság állása: 1 .Mezőtúr 5 5 _ 369-233 10 2.K.márton 5 4 1 350-263 9 3.RMHFSE 5 3 2 333-289 8 4.Építünk SE 5 2 3 317-262 7 5.K.szállás 5 1 4 199-345 6 ó.Jászapáti 55 218-394 5 Balogh Súlyemelés Apa és fia Szegeden rendezték a II. területi minősítő versenyt, mely egyben Pick Kupa viadalnak is számított. A színvonalas, jól szervezett emelőgálán megyénket három egyesület - Kisújszállás, AÉV, Sz. MÁV MTE - sportolói képviselték. Eredményeik miatt egyiküknek sem kell szégyen- keniük, hiszen tizenkét első helyezést szereztek. Közülük is külön ki kell emelni az ifjúsági Nagy László teljesítményét, aki ráadásul aranyjelvényes minősítést ért el. Győztesek: kölyökII. korcsoport: Bakó Pál, Szilágyi Lukács, Ulviczki Attila, Paróczai István, Végh Zoltán. Kölyök I. kcs.: Szabó Péter, Hegedűs Csaba. Serdülő kcs.: Jánosik Krisztián. Ifjúsági kcs.: Selmeczi Marcell, Nagy László, Demeter Attila, Fehér Attila. Budapesten veterán súlyemelő országos bajnokságot rendeztek, melyen a 45-55 év közötti korosztályban, a 110 kg-os súlycsoportban Nagy László 200 kg-os összteljesítménnyel (90, 110) az első helyen végzett. A DR. TÖRÓCSK ÉS TÁRSA ÜGYVÉDI IRODA értesíti tisztelt ügyfeleit, hogy irodáját 1992. március 30. napjától áthelyezi. ÚJ CÍMÜNK: Jászberény, Zirzen Janka u. 3. Tel/fax: 57/12-026. Ügyfélfogadás: hétfő, szerda 16-tól 17 óráig. Ügyfélfogadási időn kívül csak előzetes bejelentés alapján. ^ _______________»79525/ 1*^ L átta a TV-ben, hallotta a rádióban, olvasta a könyvekben, újságokban, most pedig VÉGEZZE EL! Idén az első DARNEL TRÉNING 1992. május 16-17, 19-én Szolnokon Ingyenes bemutató: 1992. április 6-án és 10-én 18 órakor Szolnokon, a Technika Házában /Kossuth Lajos út 4./ *79260/ 1 * ITT A PRIVATIZÁCIÓ! ÁRVERÉSI HIRDETMÉNY Az Állami Vagyonügynökség megbízásából a MÁV Utasellátó és Idegenforgalmi Igazgatóság 8 üzletét 1992. május hónapjában árverésen értékesíti, az alábbi időpontokban és kikiáltási árakon: Üzletszám és telephely profil Jog kikiáltási prlv. árverés értékesítés ár eFt kts. eFt Ideje 106. Hajdúszoboszló MÁV büfé bérlet 950 180 V.1Z 8.00 361. Nyíregyháza Volán büfé bérlet 450 120 V.12. 9.00 167. Tiszafüred falatozó bérlet 650 120 V.1Z 10.00 53. UszafUred Volán büfé bérlet 300 100 V.12. 11.00 366. Szolnok MÁV büfé bérlet 1400 150 V.12. 12.00 395. Karcag falatozó bérlet 1450 150 V.12. 13.00 717. Szolnok MÁV kisker. bérlet 400 110 V.12. 13.30 743. Vásárosnamény MÁV kisker. tul+bérl. 95 70 V.12. 14.00 Az árverés helye: MÁV UUG. Területi Kirendeltség, Debrecen, MÁV-pályaudvari Utasellátó étterem különterme. Az árverésen résztvevők anonimok maradnak. Az árverésen a licitálási lépcső mértéke: 1.000. 000 Ft kikiáltási árig 10.000 Ft 1.000. 000 Ft kikiáltási ár felett 50.000 Ft A privatizációs költségre, szerződéses vezető beruházásai folytán keletkezett értéknövekedésre, valamint az üzletet terhelő - korábban felvett beruházási - hitelre hitel és részletfizetési kedvezmény nem adható. Az árverésre jelentkezés feltétele: a kikiáltási ár 5 %-ának megfelelő bánatpénz (látraszóló betétkönyv) letétbe helyezése 1992. május 4-ig, Rozsné Debreceni Ibolyánál Debrecen, MÁV pu. MÁV UIIG. Kirendeltség. További információt és írásbeli tájékoztatót az értékesítésre kerülő üzletekről ugyanott, Rozsné Debreceni Ibolya ad az 06-52/17-146 telefonszámon. *80164/ 1* Sportextra-aj ánlat Volt már mozgalmasabb hétvégénk is, szó se róla. Most valahogy kevesebb esemény „torlódott” össze megyénk településein, ami abból is adódik, hogy jó néhány együttesünk áttért a hétközi összecsapásokra. Mások pedig éppen szünetet tartanak, mint például a férfi röplabdázók, míg a női mezőny tagjai már maguk mögött tudhatják a bajnokságot, csakúgy, mint a vízilabdá- sok. Utóbbinál éppen a hölgyek azok, akik most folynak bele igazán a küzdelmekbe, szombaton az Eger SE legjobbjai ugranak fejest a Damjanich uszodába a Vízügy RC Cola lányainak ellenfeleiként. Kézilabdában teljes a nagyüzem szinte minden szinten. A legmagasabb „polcon” az Olajbányász legénysége már túl van az Ózd elleni találkozón (eredmény az 1-es oldalon), míg az NB I./B-s Törökszentmiklós rangadóját szombati matinéként játsszák Csutiék a vendég Csabai Mirelit ellen. Jó meccsre van kilátás a Bercsényi gimnázium udvarán, hiszen mindkét csapat a mezőny elitebb feléhez tartozik, s a győztes nagy lépést tehet egy valamilyen színű érem megszerzése felé. A MÁV Clips Coop női tekézői viszont egyértelműen az aranyéremre pályázhatnak, hiszen az NB Il-es táblázatot hetek óta megingathatatlanul vezetik. Hazai pályán (nem lejtős) a Fővárosi Vízművek legyőzése lesz a következő feladat, amely remélhetően nem okoz nagy fejtörést a piros-kékek számára. Ha már áprilist a kerékpározás hónapjának kiáltották ki, akkor mi sem maradhatunk ki egy jó versenyből, még akkor sem, ha igazi úthálózattal csak kevés település dicsekedhet orszászerte. A Besenyszögi út már sokszor kiállta a próbát számos rangos vetélkedésen, ezért a szombati általános és középiskolás drót- szamarasoknak is vélhetően jó terepük lesz abban az esetben, ha az áprilisi idő meg nem tréfálja a résztvevőket, akik négy kategóriában állnak starthoz. Asztaliteniszben is lesz olyan vetélkedő, amely sok amatőr sportolónak kínál megméretést a Tiszaligetben a szolnoki városi bajnokság keretében, ahol diák, ifjúsági, serdülő és felnőtt pin- pongosok csapkodhatják kedvük szerint a kaucsuklabdákat. Fociban nincs különösebb újság, hacsak az nem, hogy a MÁV MTE közös megegyezései szerződést bontott Moldván Miklóssal. A 39 esztendős, egyszeres válogatott veterán futballista Ke- mecsén folytatja, és még mindig játékosként. Más a helyzet Rostással, őt szabadlistára tette mélységesen csalódott egyesülete. Amennyiben lesz „kérője”, úgy kiadatását vételárának alkuja előzi majd meg. A többiek szorgalmasan készülődnek a Békéscsaba látogatására. Nem szeretnék elrontani a többi NB Il-es csapat játékát, ezért mindent megtesznek azért, hogy a viharsarki gárdát zavarba hozzák. Annak az együttesnek már most az NB I-ben a helye, eredményei önmagáért beszélnek. Vesztenivalójuk csak nekik lehetnek, éppen ezért a szolnokiak nyugodt szívvel, tisztességes küzdelemben akár veszíthetnek is, hacsak ... NB III-as csapataink közül jó lesz ha vigyáz magára a Mezőtúr és a Rákóczi SE, mert fogynak a meccsek, és pontjaik csak lassan szaporodnak. A cukorgyáriaké meg egyáltalán nem lett több a tavaszi szezonban, tehát éppen ideje lenne, ha Nagyrédét „le- igáznák”. Karcagra újabb bizonyítási lehetőség vár a Borsodi Építőknél, ellenben a Jászberénynek nem szabad esélyt adnia a Balassagyarmatnak. A megyei I. osztályban a két nagy rivális, Jászapáti és Kisújszállás ezen a héten könnyed akadályok leküzdésére hivatott, előbbi a Martfűt, a kisújiak Szászberekét fogadják. A tavasszal sziporkázó Tiszafürednek nem lehet gondja Túrkevén, ám a Szajolnak meggyűlhet a baja a Kunszentmár- tonnal, Besenyszögnek pedig Kunhegyesen. Hét végi sportműsor Szombat Asztalitenisz. Összevont megyei serdülő leány csapatbajnokság, Mezőtúr, Rákóczi Úti Ál, 10.00. Biliárd - karambol. Bajnok SE- Zalaegerszeg, Szolnok, Pelikán Hotel, 13.00. Kerékpár. Általános- és középiskolás bajnokság, Szolnok, Besenyszögi országút 2 km kő, 9.00. Kézilabda. NB I. B. Férfi: Török- szentmiklós-Csabai Mirelit, Törökszentmiklós, Bercsényi G. 11.00. NB II. Férfi: Tiszaföldvár-Szegedi Taurus, 16.00. Röplabda. NB II. Férfi: Kunhegyes-Nyíregyházi Sportula, Kunhegyes, Dózsa Gy. G. 10.00. Teke. NB II. Női: Szolnoki MÁV Clips Coop-Fővárosi Vízművek, Szolnok, Körösi u., 10.00. Tenisz. Városi nyílt idénynyitó verseny, Jászberény, Lehel SC pálya, 9.00. Vízilabda. OB I. Női: Szolnoki Vízügy SE-Eger SE, Szolnok, Damjanich uszoda, 11.00, Bánhegyi, Merényi. Labdarúgás. NB II.: Szolnoki MÁV MTE-Békéscsabai Előre FC, Szolnok, Véső u., 16.30. Aczél (Zvolenszky, Kormányos). NB III. Mátra-csoport: Törökszentmiklós- Bélapátfalva, Törökszentmiklós, 15.30, Makovinyi. Jászberény-Ba- lassagyarmat, Jászberény, 15.30, Tóth B. Megyei I. o.: Szolnoki Ve- gyiművek-Jászkisér, 15.30, Tóth S. Tavasz Kupa kispályás torna, Jászberény, 9.00. Idegenben szerepelnek: a Szolnoki Cukorgyár kerékpárosai Kaposvárott a Pannónia Kupán, a labdarúgó NB III. Mátra-csoportjában a Rákóczi SE Sajóbábonyban, a Ti- sza-csoportban Karcag a Borsodi Építők Volán ellen. Vasárnap Kézilabda. NB II. Női: KSE- Soltvadkert, Karcag, városi sportcsarnok, 10.30. Kosárlabda. Megyei bajnokság, férfi: Kisújszállás-Kunszentmárton, gimnázium, 11.00. Tenisz. Városi nyílt idénynyitó verseny, Jászberény, Lehel SC pálya, 9.00. Labdarúgás. Megyei I. o.: Jászapáti-Martfű, Gulácsi, Kunszent- márton-Szajol, Kormos, Kisújszál- Lás-Szászberek, Tar, JászalsószentFIGYELEM! AZ AGELKER ÚJABB AJÁNLATA Értesítjük Tisztelt Vásárlóinkat, hogy az autóalkatrészek és PB-egységcsomag forgalmazása mellett MEGKEZDTÜK a svéd gyártmányú mountalnbike és a versenykerékpárok, valamint a kínai gyártmányú BMX kerékpárok ÉRTÉKESÍTÉSÉT. Várjuk Kedves Vásárlóinkat! Viszonteladóknak értékesítés nagykor, áron! Üzleteink;- 5000 Szolnok, Körösi út 86. Tel,Fax: 56/36-157- 5000 Szolnok, Széchenyi krt 121/a. /Széchenyl-lakótelep!/ „Flamingó" butik. *80013/1* J györgy-Jászladány, Kökény, Új- szász-Rákócziújfalu, Nagy R., Kun- hegyes-Besenyszög (Heves megyéből), Túrkeve-Tiszafüred (Békés megyéből). Kezdés egységesen: 15.30. Megyei II. o.: Jászárokszál- lás-Tiszajenő, Ferenczi, Tiszagyen- da-Jászszentandrás, Pató, Jászjákó- halma-Kenderes, Major, Jánoshida- Tiszaföldvár, Kispál, Kőtelek- Nagykörű, Bán, Pusztamonostor- Jászfényszaru, Varga S., Tószeg- Abádszalók, Durst, Alattyán-Ken- gyel, Legény. Kezdés egységesen: 15.30. Fegyelmi határozatok: Szabó István (Jászjákóhalma) 3, Szécsény i István (Jászárokszállás) 2 bajnoki mérkőzéstől eltiltva. Dobos T. (Be- senyszög) 2 mérkőzésre szóló eltiltása május 31 -ig felfüggesztve. Idegenben szerepelnek: a labdarúgó NB III. Mátra-csoportjában a Szolnoki Cukorgyár Nagyrédén, az Alföldi csoportban Mezőtúr Kis- kundorozsmán. * EXTRA MUNKALEHETŐSÉG Országos hálózatunk bővítéséhez keresünk - gépkocsival, telefonnal, valamint rendkívül jó kapcsolatokkal rendelkező megyei képviselet-vezetőket, kiemelt kereseti lehetőséggel. Profil: gépjármű-kisfődarab javítása, felújítása. Cím: AUTOVILL BT Tatabánya, VI. Móricz Zsigmond u. 15. Telefon: 17-855/141 mellék, vagy este 19 órától: 34/18-260. Ügyintéző: Csuport János ügyvezető. „HÚSVÉTI Kinder. JÁTÉKVÁSÁR” Minden játék 10 %-kftl olcsóbban - április 1-18-ig. KINDER TOJÁS csak 50 Ft! 1.000 Ft fölötti vásárlás esetén Kinder tojás ajándék! DOHÁNY-AJÁNDÉK BOLT Szolnokon (Pelikán Szálló mellett). PARTI KFT. Tel.: 56/36-183. *80011/1*