Új Néplap, 1992. április (3. évfolyam, 78-102. szám)

1992-04-17 / 92. szám

1992. ÁPRILIS 17. Sport—hirdetés Férfi kézilabda Újra itthon Két idegenbeli mérkőzés után újra otthonában lép pályára az Olajbányász együttese. Ma este a táblázat utolsójával, a Hargita KC-vel találkoznak a piros-feke­ték abban a reményben, hogy a még hátralévő négy meccs há­rom hazai találkozójából vala­mennyit megnyerjék, tehát az el­sőt, a mait is. A fővárosi össze­csapás 17-17-es eredménnyel ért véget, ami némi csalódást jelen­tett a szolnokiak számára, mert ők a másik pontra is igény tartot­tak volna, csak hát... Mint köztudott, a Hargita KC az átalakulás időszakát éli, több játékossal lett szegényebb az utóbbi hónapokban. Közülük Klemán, Móré és Grundmann éppen a Tisza-partiakat erősíti már hetek óta, nem mindig egy­formán eredményesen. Persze egy idegenbeli győzelem után nem irreális igény a hazai győze­lem, főleg akkor, ha már idegen­ben is sikerült túldobni azt a bi­zonyos húszgólos határt. Úgy fest a dolog, ismét kezd az őszi szellemiség eluralkodni a társu­laton, amely a csapategységben mutatkozik meg leginkább. Nincs tehát kitől félni, de azért tudni kell azt, hogy ezen a mér­kőzésen csak a házigazdák veszthetnek, hiszen a Hargitának csupán annyi esélye maradt az NB I-es „túlélésre”, mint a pa­pagájnak a macska szájában. Mindettől függetlenül Hemelá- nak nem könnyű gólt dobni, Moszkalec egykori klubtársa, a donyecki Szmimov veszélyes átlövő, csakúgy, mint a Szolnok ellen rendszerint „feltámadó” Roczó. „A győztes csapaton ne vál­toztass!” - elvet követve marad a Pemüt legyőző csapat, csupán a sérüléséből felépült és újra for­mába lendült juniorválogatott Bendó csatlakozik még társai­hoz. A mérkőzés előtt az MKSZ képviseletében Ihász István kö­szönti majd ajándékkal Kotor- mán Attilát, aki a tavalyi eszten­dő legjobb ifjúsági játékosa volt. A már szintén juniorválogatott, balkezes bombázó ősszel még éppen csak bontogatta szárnyait a felnőttegyüttesben, a tavaszi szezonban azonban már rendre hatalmas suhintásokkal hívja fel magára a figyelmet. Ha így halad tovább, szép jövő vár rá. A pillanatnyi állás: 9.Dunaferr lO.Szolnok 11. Ózd 12. Pécs 13. Pemü H. 14. Debrecen 15. Tatabánya ló.Hargita 10 8 1 10 4 10 2 2 10 2 1 214-185 17 197-192 11 211-195 11 201-192 10 206-195 10 175-179 10 201-223 6 172-216 5 Hírek, eredmények Az első ízben megrendezett abonyi „Két torony” duatlonon hét egyesület 65 versenyzője ve­télkedett a két kilométeres futás­ból, nyolc km-es kerékpározásból és a végén 1 km-es futásból álló úgynevezett sprint távon. A népes újszászi csapat igen jól szerepelt. Felnőttek: 1. Barta István, 3. Borsos Ferenc. Középiskolás fiúk: 2. Battyányi Attila. 7-8 osztályos fiúk: 3. Bóta András, 7. Kis János, 9. Oleámyik Tamás. Nők: 1. Polónyi Ágnes. 5-6. osztályos fiúk: 2. Fehér János, 6. Joó Sándor. Lányok: 1. Juhász La­ura (Szolnok), 3. Battyányi Anikó. Alsótagozatosok: 4. Nagy Zoltán. * NB Il-es labdarúgó-mérkőzé­sek. Ifjúságiak: SZUSE-Kaba 1-1 (1-0). Tiszaliget, v: Major. SZU- SE: Fási - Buckó, Fehér, Pataki, Gál - Zsemberi (Csomós), Retter, Varga (Kemecsi), Balogh, (Ná- hóczky) - Méri, Kohári (Szabady). Góllövők: Méri ill. Kerekes 11- ből. Gyenge színvonalú mérkőzé­sen igazságos eredmény született. Jók: a hazai együttesből senki, ill. Sótonyi, Kerekes, Szabó. Serdülők: SZUSE-Kaba 0-0. SZUSE: Gerhát - Szalai, Kocsi, Tóth (Zsemberi), Seszták, Antal, Fedor, Nász, Erdélyi, Szokoly, Bemáth (Raffael). Kiállítva: Erdé­lyi. A hazai csapat szinte végigtá­madta a mérkőzést, de a jónál jobb helyzeteket is elpuskázta. * Megszerzte első OB I-es győ­zelmét a Vízügy SE női vízilabda­csapata, a Damjanich uszodában. Vízügy SE - BVSCII. 12-11 (3-1, 4-3,3-5,2-2). Vízügy SE: Kókai - Farkas, Horváth, Lugosi, Kovács, Drahos, Tiborcz, Mészáros, Solymár, Ali, Romhányi, Varga. Edző: Berkes Péter. Góllövők: Tiborcz 4, Drahos, Lugosi 3-3, Kovács 2. Lelkes játékáért a csapat vala­mennyi tagja dicséretet érdemel. * NB Il-es férfi röplabda: Kunhe­gyes-Nyíregyháza 3-0 (12, 10, 13). Nyíregyháza, 100 n. V.: Kiss, Oláh. Kunhegyes: Dancsik, Tóth, Ta­mási, Antal, Bemáth, Bodó. Csere: Dubovszky. Edző: Felső Tibor. A megfiatalított KESE-nek minden sikerült a mérkőzés folya­mán, így a megérdemelt győzelem nem maradt el. Jók: Tamási, Ber- náth, Tóth. Az ifjúságiak szintén 3-0-ra nyertek. Kisgazdák, Honfitársak! Április 25-én az FKgP országos tüntetést szervez Buda­pesten, amelynek célja tiltakozás és az elégedetlenség kife­jezése az országban tapasztalható állapotok miatt. Gyülekezés 10 órakor a Hősök terén, majd a menet az Országházhoz vonul, ahol petíciót adunk át a köztár­sasági elnöknek, a miniszterelnöknek és az Országgyűlés elnökének. Mindenkit várunk, aki elégedetlen a kárpótlási törvénnyel, az elszegényedéssel, az ország kiárusításával, a kormányzat felemás intézkedéseivel és hiányolja a rendszerváltást. A résztvevők Budapestre történő feljutását az FKgP külön­vonatok indításával segíti. Várjuk Ont, ismerőseit és családtagjait is. A fentieken túl kellemes húsvéti ünnepeket kívánunk Önnek és családjának. Dögéi Imre FKgP megyei vezetősége /Poliükai hirdetés/ *81283/1* Tudósítóink figyelmébe! Kérjük tisztelt tudósítóin­kat, hogy a hét végi lab­darúgó-mérkőzésekről szóló beszámolóikat hús­vét hétfőn 9.00 és 12.00 óra között szíveskedje­nek leadni szerkesztősé­günkbe a szokásos mó­don. Uj szász holtversenyben Az évente megrendezésre ke­rülő versenyen, amelynek ezút­tal Földes adott otthont, Újszász képviselte megyénket, és mint kupaspecialista, ismét bizo­nyította, hogy nagyszerűen ért ehhez a „műfajhoz”. Sakkozói végig nagy iramot diktálva, biztosan haladtak az el­ső hely felé vezető úton, egyedül Orosháza tudta tartani velük a lépést. Az utolsó fordulóban né­mi megtorpanás volt tapasz­talható, és ez éppen elég volt ah­hoz, hogy a már megérintett szép serleget kiengedjék a kezükből. A rivális elleni döntetlen és az utolsó fordulóban szerzett mér­sékelt arányú győzelem a veret­lenség ellenére is kevés volt az első helyhez. Az azonos pont­számot elért két együttes közül a több csapatgyőzelem döntötte el a végső sorrendet. 1. Orosháza SE 41,5 pont (12 csapatgvőzelem), 2. Újszá­szi TSZSK 41,5 p. (11 csgv.), 3. Naszály SE 35,5 ponttal. 1. tábla: Varga 10,5 pont, 2. Hőgye 9,3. Molnár 10,4. Gulyás 8, Szép 4 pont. Az ifjú tehetségek viadalán a serdülők között Káló 6,5 pontot szerezve az előkelő negyedik he­lyet szerezte meg. (ragó) Röplabda NB I. Rájátszás a 7-12. helyért Egy meccs, egy csapat, két arc Férfiak: Malév SC-Szolnoki Vegyiművek 3:1 (-16,13,6,3) Nagyszalonta u„ v.: ifj. Ju­hász, Semler Szolnok: Januscsika, Gu­lyás, Hajdú, Tóth, Szűcs, Kri- vec. Csere: Illés, Makai, Papp, Császi. Edző: Liszi Ferenc Akár már tudósításunk elején - amint ezt a játszmaeredmények egyértelműen mutatják - éles ha­tárvonalat húzhatunk az első két szett, valamint a maradékok kö­zött. Az első játékrészben a kezdeti tapogatózásoktól eltekintve egé­szen 15-14-ig a V egy iművek ve­zetett . . . Volt már 4-10 is a vendégek javára, amikor a veze­tőbíró Tóth - más meccseken már megszokott - ütését teljesen érthetelen módon szabálytalan­nak minősítette. Aztán ezt a hú­zását kerekre nyílt szemek és te­kintetek kíséretében rá egy perc­re megismételte. így 7-10-re, majd 11-12-re fölaraszolt a Ma­lév, különösen sáncaiknak és a román idegenlégiósok - Mindru, Dalacu - védhetelen ütéseinek következtében. Ifj. Juhász bíró időnként még saját döntésein is elálmélkodhatott, különösen az­után, hogy Januscsikának szö­vegelésért sárga lapott adott. A szimpatikus, csendes fiúról ugyanis hamarjában kiderült, hogy harkovi révén a magyar nyelvhez nem sokat konyít . . . Mindezen közjátékok után és el­lenére ismét bejöttek a vegyis támadások, ami 11 -14-es vezeté­süket eredményezte. Egy hibát és a kétségeskedést azonban kö­vette a többi, 15-14-es hazai ve­zetéssel. Innen tudott fordítani a Szolnok, s ha a kelleténél na­gyobb csatában is, de egy bom­bablokkal megszerezte az 1:0-as vezetést. A második menet kez­deti malévos fellángolását újból 2-6-os vendégvezetés követte, de ez a különbség csupán átme­netinek bizonyult. Úgy tűnt, összekapta magát a ferihegyi le­génység, lendületüket és lelkese­désüket nem lehet megtömi. Bár trénerük, Brázda Hugó továbbra is elégedetlenül dörmögött a kis- padon, „ne hisztizzél, apukám” és hasonló jellegű felkiáltásai­val. Hiába állt újabb szettgyőzel­mi esélyek előtt a Vegyi (11-13), Dumitru és Róka minden fel­adott labdát pontra vagy nyitásra váltott, míg mi nem szaporítot­tuk tovább a 13-at, így 0:2 he­lyett 1:1-gyel fordultunk. Nos, elérkeztünk a maradék kettőhöz. Mármint játszmákhoz. Amelyekről vagy jót, vagy . . . Szóval a szétesett, elképzelése­ket mellőző játéknak köszönhe­tően 10-3-nál Liszi edző radiká­lis cseresorozatra szánta el ma­gát. A kezdőhatosból mindössze ketten maradtak, ám a „csikó­csapat” többnyire nem tudta a keményebbnél keményebb lab­dák útját állni. A negyedik szett­ben 11-0 után szerezte első pont­ját a vendéggárda, s úgy tűnt, túlzott ambíciójuk sincs a továb­biakat illetően. Ettől, valamint a ma délutáni mérkőzéstől eltekintve a Vegyi­művek már bebiztosította A-cso- portos helyét a jövő évi bajnok­ságban. Ezt mindenesetre nem szükséges a mai ellenfél, a Du- naferr elméjébe vésni. A mai meccsen búcsúztatják el az ak­tívjátéktól Czanek Kálmánt, a hazaiak sokszoros NB I-es já­tékosát. Jók: Dalacu, Mindru, Róka, ill. Januscsika. (kocsis) Maradona két gólt lőtt Egészségesen, jókedvűen, eredményesen játszott Diego Maradona egy jóté­konysági labdarúgó-mérkőzésen. A „Kékek" és „Fehérek” küzdelméből előbbi­ek kerültek ki győztesen, 5-2-re nyertek. A 90 perc bevételét a Velez Sarsfield 29 éves korában - szívroham következtében - elhunyt játékosa, Juan Funes családjá­nak megsegítésére ajánlották fel. Az argentin ász, akit 1991. március 17-én kábítószer-használaton értek az olasz SSC Napoli egyik bajnoki csatája után, két gólt rúgott, s akadt két gólpassza is. Tudott, 1992. június 30-ig megvonták játékjogát a doppinghasználat miatt. Tulaj­donképpen ezen a találkozón sem volt joga játszani. Erre a Nemzetközi Labdarúgó Szövetség (FIFA) egy, a mérkőzés előtt az argentin szövetséghez eljuttatott jegyzékben emlékeztette is Maradonát. Ám ő ennek fittyet hányt, játszott.- A FIFA tiltása antihumánus - mondta erről az üzenetről Maradona. Akadt még egy kijelentése, mely szerint a FIFA brazil elnöke, Joao Havelange halála esetén Argentína nem fog könnyeket ejteni. Egyelőre nincs hír arról, hogy a tiltás ellenére pályára lépő 31 éves klasszis ellen hoz-e újabb szankciót a FIFA. Jó formája láttán természetesen faggatták őt az újságírók arról is, miként tervezi jövőjét? Maradona elmondta, hogy június utáni tervei egyelőre saját maga számára sem véglegesek. Ha visszanyeri játékjogát, semmiképpen sem megy vissza olasz földre. Ha játszik, akkor azt Argentínában teszi. Asztalitenisz. Tiszántúli bajnokság Molnár: Háromból két és fél A Hajdú-Bihar-Megyei Asz­talitenisz Szövetség és az Euro- trade Export-Import Kft. nagy érdeklődés, népes mezőnyök mellett rendezte meg Debrecen­ben a hagyományos tiszántúli II. osztályú egyéni és páros bajnok­ságot. A nagyváradi Eternit (ro­mán) sportegyesület fiatal női versenyzőinek részvételével a pénzdíjas viadal a nemzetközi rangot érdemelte ki. A Szolnoki Tisza HSE férfi pingpongosai kiemelkedően szerepeltek a Hajdúság főváro­sában, hiszen dobogós helyezé­seikkel megnyerték a nem hiva­talos pontversenyt. A legértéke­sebb ererdmény Molnár László nevéhez fűződik, aki mindhá­rom versenyszámban a döntőbe került, ráadásként egyesben és párosban nem adta alább az aranyéremnél, míg vegyesben a második helyen végzett. Egyes­ben olyan neves ellenfeleket győzött le, mint Füzesi (Eurotra- de SE), Bándy (Biogál), Csonka (Nyírbátor), Pálosi (Eger), Kí­gyós (Hajdúszoboszló). Páros­ban ifj. Lesskóval az oldalán szintén népes „listától” vették el az előrébb lépés lehetőségét. Rajtuk kívül Csiszár Csaba is jól szerepelt egyéniben, hiszen a négy közé jutásért attól a Kí­gyóstól kapott ki 2-1-re, aki ké­sőbb a döntőbe verekedte magát. Vegyes párosban három „ti- szás” került az elődöntőbe. A legkellemesebb meglepetést a Pataki-Horváth (Nagyvárad) pár szolgáltatta, akik elpáholták a A vetélytársak nem találták Molnár NB I-es tapasztalatainak ellen­szerét salgótarjáni Baráth-Nyerges ket­tőst, így a döntő kapujáig vere- kedték magukat, ahol csak nagy küzdelemben maradtak alul épen a klubtárs, Molnár, vala­mint a nagyváradi Sípos ellené­ben. A késő délutánba nyúló ve­gyes páros fináléjára már fárad­tan állt ki Molnár és Sípos, ám ellenfelüknek, a szombathelyi párnak így is csak a döntő szett­ben sikerült nyerni. Eredmények. Férfi egyes (64): (zárójelben az indulók szá­ma): 1. Molnár László (Szolnoki Tisza HSE), 2. Kígyós (Hajdú­szoboszló), 3. Pálosi (Eger) és Kormos (Eurotrade). Férfi páros (32): 1. Molnár-Lesskó (Tisza HSE), 2. Pálosi-Mohácsi (Eger), 3. Csiszár-Baráth (Tisza HSE, Salgótarján)) és Kígyós-Kormos (Hajdúszoboszló, Eurotrade). Veygespáros (18): 1. Szarka- Beck (Szombathely), 2. Molnár- Sípos, 3. Pataki-Horváth és Csi- szár-Vonház (mindhárom Tisza HSE-Nagyvárad). Lesskó Teher-és személygépkocsi­gumiköpenyek nagy választékban azANDERKER KFT.-nél Szolnok, Panel u. 2. Telefon: 56/37-555/44 mellék. *7997811* Mai műsor KÉZILABDA. Férfi NB I. Rájátszás a 9-16. he­lyért: Szolnoki Olajbá- nyász-Hargita KC, Olaj­bányász Sportcsarnok, 17.30. RÖPLABDA. Férfi NB I. Rájátszás a 7-12. helyért: Szolnoki Vegyiművek- Dunaferr SE, Tűzoltó­csarnok, 16.00. Tiszaörs Község önkormányzata pályázatot hirdet Általános Műve­lődési és Szabadidős Köqrnnt igazgatói állásának betöltésére. Felvételi követelmények: pedagó­giai főiskolai végzettség, legalább 5 éves szakmai gyakorlat, 3 éves vezetői gyakorlat. A pályázatot 1992. május 6-ig kell benyújtani Tiszaörs Község Ön- kormányzat polgármesteréhez (5362 Tiszaörs, Hősök tere 5. sz.) Előzetes felvilágosítás kérhető az önkormányzat polgármesterétől személyesen, vagy az 59/54-220- as telefonon. *81250/ 1* MUNKAI ÍELY KÖZVETÍTŐ IRODA előjegyez az USA-ba, Canadába és Nyugat-Eurőpába munkahelyeket 6-12- 24 hónapra (faipar, építőipar, vendég­látóipar, fémipar, mezőgazdaság, gép­járművezetés, ápolónő, baby-sitter stb.) Kiutazás folyamatosan. Fizetés havi 800-1500 USD. A kiutazás költségeit a munkaadó meghitelezi. A részletes szakmai önéletrajzot és a felbélyegzett válaszborítékot kérjük cí­münkre szíveskedjenek elküldeni. MUNKAHELYKOZVETÍTŐ IRODA 1461 Budapest, Pf. 180 Beküldési határidő: 1992. április 30. *81243/ 1* HÚSVÉTI MEGLEPETÉSEK A „MILI” I.ÉZERDISZKÓBAN! Április 18-án, szombaton 21-04 óráig „LUFI-BULI” Belépés: DÍJTALAN!!! DJ.: ERDEI LÁSZLÓ Éjszakai mozi: SZERELMES SZÍVEK Április 19-én, vasárnap 21-04 óráig „LOCSOLÓBÁL” SZTÁRVENDÉG: DÉLHÚSA GJON TSrzsvendégkárgya váltható! *81275/1*

Next

/
Oldalképek
Tartalom