Új Néplap, 1992. április (3. évfolyam, 78-102. szám)
1992-04-10 / 86. szám
I 8 Hírek—információk—érdekességek r h 1992. április 10., péntek, Zsolt napja. Napkelte 6.05 órakor, napnyugta 19.27 órakor. Holdkelte 11.21 órakor, holdnyugta 2.16 órakor. Kevés napsütés, erős szél Változóan, délen, délnyugaton időnként erősen felhős lesz az ég, legfeljebb délnyugaton, délen lehet egy-egy gyenge eső. Több-kevesebb napsütés ma is sokfelé valószínű. Az északkeleti, keleti szél gyakran élénk, néha erős lesz. A várható legmagasabb nappali hőmérséklet 8-13 fok között alakul. Eseménynaptár Biológiai fegyverek. 1971 márciusában á Szovjetunió és más szocialista államok az ENSZ közgyűlésén egyezménytervezet terjesztettek elő a biológiai fegyverek ügyében. Ennek nyomán 1972. április 10-én Moszkvában, Londonban és Washingtonban aláírták a baktérium- (biológiai) fegyverek és mérgező anyagok kifejlesztésének, gyártásának és felhasználásának tilalmáról és megsemmisítésükről szóló egyezményt, amely 1975. március 26-án lépett hatályba. A nemzetközi egyezményhez 1986-ig mintegy 100 állam csatlakozott, azóta az aláírók köre tovább nőtt. Kulturális program Mozi Szolnokon a Nemzetiben 4-kor, fél 7-kor és 3/4 9-kor Hook. A Tollúmban fél 6-kor és fél 8-kor Négykezes géppisztolyra. A Tisza mozi Á-termében fél 5-kor, fél 7-kor és fél 9-kor Csapd le csacsi. A Tisza mozi videotermében fél 5-kor Halálfolyó, fél 7-kor és fél 9-kor Tereza, a férfi- faló (18). Jászberényben a Lehelben 6-kor és 8-kor Az istenek fegyverzete 2. Törökszentmiklóson a Dózsában 5- kor és 7-kor Terminátor 2. Mezőtúron a Szabadságban Börtöncsapda. Túrkevén a Korda Sándor moziban Leszámolás Kis-Tokióban. KunV _________________________________ sz entmártonban a Körösben Embervadász. Tószegen a Petőfiben Air America. Kunhegyesen a Szabadságban Visszatérés a kék lagúnába. Tiszafüreden a Tiszában A bárányok hallgatnak (18). Karcagon a Dérynében Marhakonzerv-akció. Szünnapos a rákóczifalvi Rákóczi és a martfűi Tisza mozi. Városi Művelődési Központ Az 1. klubban 17,30-tól az Ifjúsági Klub programja, a II. klubban 15-től 17 óráig a Béke Klub, 17-től 20 óráig a Jász-Kun Fotóklub foglalkozása, az előadóteremben 18-tól 23 óráig Jazzklub. Népfőiskolái disputák Kisújszállás. A városban ismét indul a népfőiskolái disputa, amelynek témája a civil társadalom szerepe, az önkormányzásban való kisközösségi részvétel és a település arculata. Résztvevői a településen működő társadalmi, önszerveződő közösségek. A sorozat most szombaton 9 órakor kezdődik, és megvitatják a meghívott szakemeberekkel a disputák szerepét, a civil társadalom újjászerveződésének útjait, a településformáló folyamat elindítását. A következő részeket április 18-án, 25-én és május 19-én tartják, minden esetben a városházán lévő könyvtár zenei klubjában. Délután Szieszta Néhány téma a Szegedi Stúdió ma déltől kezdődő magazinműsorából: Virágvasámap - barkaszentelés; Néhány újdonság a Gerontológiai Kongresszuson; . Aranylakodalmasok Pusztamérgesen; Családi hétvége Csongrá- don; Fogyasztók Fóruma a telefonkötvények kamatozásáról; Asztro-show; Gyógyító ufók(?); 48 órás táncverseny a SZOTE-n. Vízállás A Tisza vízállása tegnap Tiszafürednél 627 centiméter, duzzasztott, Kisköre-felsőnél 673 centiméter, duzzasztott (a víz 8,6 fokos), Szolnoknál 604 centiméter, áradó (a víz 9,4 fokos). A Hármas-Körös Kunszentmárton- nál 453 centiméter, aradó. A Zagyva Jászteleknél 16 centiméter, apadó. Szolnoknál a Tisza tetőzése április 13-14-én várható, 660 centiméteres vízállás körül. Innen - onnan BELFÖLDRŐL Szqlnok. A Steiermarki Pedagógiai Intézet ez évi első félévi programja grazi továbbképzésre való részvételre biztosít lehetőséget magyarországi tanárok számára. A továbbképzések ingyenesek, a résztvevőknek csak az útiköltséget kell fizetniük. A jelentkezés feltétele a német nyelvtudás. A tájékoztató a pedagógia intézet (Magyar u. 4.) könyvtárában megtekinthető. Abony. A József Attila Tsz - névadója emlékét ápolva - 1985ben irodalmi alapítványt tett. Ennek segítségével holnap 9 órától a községházán rendezik meg a József Attila-szavalóverseny nagyközségi döntőjét, amelyet az általános iskolások számára szervezett meg a könyvtár és a téesz. Délután 1 órakor pedig koszorút helyeznek el a költő szobránál, születésének évfordulója alkalmából. Karcag. Szombaton ismét MDF-piacot tartanak a szokásos helyen, már a húsvéti készülődés jegyében. KÜLFÖLDRŐL Tajpej. Tajvan az áruhiánnyal küszködő Ukrajna segélyezésének sajátos módját választotta: egyebek közt 100.000 óriás óvszert küldött Kievbe. A táj vani és ukrán nemzeti színű zászlókkal díszített dobozokba csomagolt intim cikk csak tajvani viszonylatban számít óriásnak. A gyártó cég ugyanis az ukrán igényeket kielégítendő, az európai és amerikai szabványnak megfelelően két centiméterrel toldotta meg terméke hosszát. Szemét a városban Valaha tó volt a törökszentmiklósi Galambos malom szomszédságában. Már'jó régen az az ötlete támadt valakiknek, hogy a tavat meg kell szüntetni, és a helyére „fedett piacot, kórházat ...”, ki tudja, mi mindent építeni. Egy részét be is temették, míg a másik fele bozótos, nádas terület már évek óta. Ma már annyira elhanyagolt, hogy a nádat sem irtják, és egyre több a szemét is. Ugyanakkor a városközpontban egymást érik a söprögető emberek, csak pár száz méterrel kellene esetleg elirányítani őket. Fotó: Mészáros Rendezvények Találkozó az újszívessel Arany Jánosra emlékeznek Túrkeve. Az emlékezés jegyében zajlik a mai nap. Az események sorozata 9 órakor a sportcsarnokból indul, ahol megidézik a 175 éve született Arany János szellemét a köszöntőkben, valamint a vers- és prózamondó versenyen. A kora délutáni sportvetélkedőt az illusztrációs rajzpályázat kiállításának megnyitója követi. A Finta Múzeumban ugyancsak kiállításokat nyitnak meg, az Arany-emlékkiállítást dr. Novák László múzeumigazgató, Az Alföld festészete címűt Zsolnai László művészettörténész. Délután fél ötkor emléktáblát avatnak az Arany János és István király utca sarkán, ezután a nagyszabású gálaestet rendeznek a Filmszínházban 18.30 órától. Itt egyebek között átadják a Túrkevéért Alapítvány pályadíjait. A nevezetes nap programjainak vendégei Nagyszalontáról, Kisújszállásról, Sarkadról, Hajdúböszörményből és Nagykőrösről érkeznek. Szolnok. A város területén élő nyugdíjasok új szakszervezeti alapszervezetet akarnak létrehozni, amelynek alapító ülése ma 17 órakor lesz a Városmajor utca 8.-ban. Azokat várják, akik nem kívánják volt munkahelyükön tagságukat fenntartani, akiknek munkaviszonya megszűnt, továbbá tagsági viszonyukat valamilyen ok miatt megszűntették.- Amerika felfedezésének 500. évfordulója jegyében maxi vetélkedőt rendez 4 iskola tanulóinak részvételével holnap 10-tól 15 óráig a Napsugár Gyermekház (Réz u. 1.).- A Magyar Hadtudományi Társaság Repüléstudományi Szekciója konferenciát rendez Légi járművek üzemben tartásának aktuális kérdései címmel szombaton 9 órától a Repülőtiszti Főiskolán.- Az ateizmus fellépése és elterjedése. Ez a címe a Szolnoki Galária Baráti Köre Biblia a társművészetekben sorozatának ma a Kereskedelmi Főiskolán 17 órakor kezdődő előadásának.- Csinosító gimnasztika lesz szombaton 10 órától a Ságvári Művelődési Házban.- A Szív- és Érrendszeri Rehabilitációs Klub szombaton 10 órától tartja összejövetelét a Városi Sportcsarnokban. A fővárosi vendégek között ott lesz az első magyar újszíves is!- A Jókai utca Demokrata Klubban ma este fél hatkor Szolnok művészeti életével ismerkedhetnek az érdeklődők a meghívott vendégek Meggyes László festőművész és Pogány Gábor Benő szobrászművész segítségével. Törökszentmiklós. Miki Manó mesél a gyermekeknek a 100 Folk Celsius együttes tolmácsolásában holnap fél kettőkor a művelődési központban. Békéscsabán Találkoznak a filmbarátok Békéscsabán az Ifiházban április 11. és 14. közt rendezik meg a Magyar Filmklubok és Filmbarátok Szövetségének továbbképzését és filmbarát-találkozóját, amelyen bemutatkozik a Budapesti Köz- gazdasági Egyetem diákjainak filmes csoportja, elhangzik több filmművészeti előadás, és találkozót is szerveznek rendezők és filmbarátok között. Útlezárás Szolnok. Félpályás útlezárásra számítsanak a Tiszaligetben közlekedők szombaton 11 órától 15 óráig az Olimpiai Ötpróba futópróbájának megrendezése miatt. A Városi Ifjúsági és Gyermekalapítvány által szervezett esemény a Touring Hoteltől a liget végéig terjedő útszakaszt érinti. ISMÉT ÉLKER BEVÁSÁRLÓNAP VASÁRNAP, április 12-én 7-től 12 óráig Már az ünnepre gondolva ajánljuk engedményes termékeinket: - sertéshús • birka hús - borjúhús- húskészítmények,- baromfivirsli,-pulykasonka, • vaj, tejföl, trappista sajt,- konzervfélék, • bébiételek Szolnokon: Egyes, Márka, Gólya, Sarok, Aranykanna ABC-ben Martfűn: Tisza, Kertes ABC-ben Törökszentmiklóson: Miklós, Felüljáró ABC-ben Karcagon: Mini, Delikát ABC-ben Mezőtúron: Túri ABC-ben Jászberényben: Munkás, Gyöngy, Jókai, Pelyhes-parti ABC-ben *80848/1* Élker Kft. __Szolnok _____ S ZUPEREXPRESSZ ÚJSZÁSZI telephelyre keresünk lerakatvezetöt. Jelentkezni lehet Szolnok, Liliom dt 18-21.Tel.: 40-640, 41-103. *80742/2* NAGYOBB menyiségűtuja eladó. Kertváros, Kedvessor 13., szombat 8-12 óráig. *80747/1* A TECHNOCOOP IPARI KFT. nyomdaüzeme nfli munkaerót alkalmaz kötészeti betanított munkára Jelentkezni lehet TECHNOCOOP IPARI KFT. Nyomdaüzem, Szolnok, Baross 34. Telefon: 56/40- 324. Április 13-án délelőtt 8-12óráig. *80781/2* JÁSZAPÁTI, Tompa Mihály u. 3. alatti kis családi ház eladó. Érdeklődni a helyszínen. *80840/2* SZAKKÉPZETT bolti eladókat felveszünk. Jelentkezni a „Süni" delikátes- ben. Szolnok, Orosz Gy. u. 12. 1992, április 13-án délelőtt 11 órakor. *80890/1* WEST Travel Szolnok: 56/44-333; 35-523. Esther üzletház az autóbusz-pályaudvarnál. Safari Park, Ausztria április 18. Húsvét szombatján légkondicionált, WC-s luxusautóbusz- szai. BelépOvel együtt - gyermekeknek 1500 Ft, felnőtteknek 1900 Ft *80895/ ÜZLETTÁRSAT, barátot keresek anyagiakkal. „40 éves n0’' jeligére a kiadóba •80931/1* ELADÓ! 5 hónapos ír szetter szuka, ITT Nokia video- rekorder, elején sérült nagy Polski, olcsón. Telefon: 56/41-125. *80932/1* VENDÉGLÁTÓ egységet bérelnék Szolnoktól 30 km- es körzetben. „Presszó” jeligére a kiadóba. *80933/1 * ELADÓ MF 70 fűkasza, 4 éves. Érdeklődni: Szolnok, Béke út 65. *80941/1* NISSAN Sunny 1,6 SLX 18.000 km-rel, teljes extrával, újszerű állapotban eladó. Telefon: 57/12-900. •80945/1* OPEL Cadett 1,3-as, 8,5 éves, háromajtós, extrákkal eladó. Telefon: 57/12-900. *80942/1* MOTORHIBÁS, TL-es rendszámú 105-ös Skoda 30.000 Ft-ért eladó. Telefon: 56/38-575. *80969/1* SÖTÉTKÉK, 2 éves Lada Samara olcsón eladó. Érdeklődni: az 56/37-069-es telefonon. *80974/1* AKCIÓ az Aranytoliban! Húsvéti lapok 8-25 Ft-ig, határidOnapló 98 Ft, harisnyanadrág 57 Ft, WC-papír /4 tekercses/ 52 Ft, papír- zsebkendO /100-as/ 52 FL Szolnok, vasúti toronyháznál. *80975/1* AKCIÓ a Kamillában! Svédcsepp 0,5 1, eredeti, 24 füves 490 FL Szolnok, vasúti toronyháznál. *80976/1 AZ .ÉBREDŐ Kos" étterem (Szolnok, Baross u. 21.) napi 3 órás elfoglaltságra takarítónőt keres felvételre. •80977/1* VENNÉK 2107-es Ladát kevés kilométerrel, újszerű állapotban. Csak fehér vagy élénkpiros színűt. .Készpénzzel fizetek" jeligére a kiadóba. *80981/1* 1992. ÁPRILIS 10. Madárkalendárium Búbos banka Rigó nagyságú madár, amely tarka tollazatáról és hosszú bóbitájáról könnyen felismerhető. Alapszíne világos rozsdabarna, szárnyán fekete-fehér mintázattal. Hazánkban az összefüggő erdők kivételével mindenütt előfordul. Elterjedése nem egyenletes. A laza homoktalajokat részesíti előnyben. Telelőterülete Afrika trópusi területein található. Eredetileg odúlakó madár volt, de ennek hiányában bármilyen üregben, zugban költ. Fészekalja 5-8 tojásból áll, amely május elején teljes. Védett! Ezen a napon érkezik még a kabasólyom, a pettyes vízicsibe, az ugartyúk, a csíkos fejű nádipo- száta.és a csicsörke. A 07 jelenti Elfogott fosztogatók Szolnok. Tegnap, röviddel éjfél után a rendőrjárőr tetten érte Szűcs László 24 éves kiskunhalasi, Törcsök József 29 éves kiskunhalasi és Nagy Tímea Ivett budapesti lakosokat, akik az Ady Endre utca nyilvános fülkéinek perselyeit feltörték. Az elkövetőktől 7015 forintot foglaltak le. Vezseny. Tegnap éjjel a körzeti megbízott elfogta Török József 19 éves helyi lakost, akit korábban Vezsenyen és Tiszajenőn elkövetett betöréses lopásokkal gyanúsítanak. Töröktől az ellopott tárgyakat lefoglalták. Mai lapszámunkat szerkesztette: Bistey András és Budai Mátyás Tipográfia: T. Katona László és Bódi Béla A híroldal összeállításában közreműködött Tóth András, akivel információk a 33-104-es telefonszámon közölhetők. Szerkesztőségünk éjszaka is hívható a 37-404-es telefonszámú üzenetrögzítőn. Új Néplap JÁSZ-NAGYKUN-SZOLNOK MEGYEI NAPILAP az Axel Springer-Magyarország Kiadói Kft. lapja Felelős vezető: az ügyvezető igazgató Főszerkesztő: Hajnal József Kiadja: az AS-M Kft. Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Irodája Felelős kiadó: Nánai Tibor irodavezető Szerkesztőség és kiadóhivatal: 5001 Szolnok, Kossuth tér 1. l.Sz. Irodaház, Pf.: 105., Tel: 42-211, Tx: 23-357, tfax: 42-853 Verseghy Nyomda Kft., Szolnok 5001 Szolnok, Városmajor út 28. telefon: 35-433 Ügyvezető igazgató: Gombkötő Béla Terjeszti a Debreceni Postaigazgatóság (4046 Debrecen, Bethlen u. 1., telefon: 06-52-12-111; igazgató: dr. Kovács József) Előfizethető a hírlapkézbesítő postahivatalokban, hírlapüzletekben, hírlapkézbesítőknél és a Hírlap-előfizetési és Lapellátási Irodánál ( HELIR) Budapest XIII., Lehel u. 10/A., közvetlenül, postautalványon vagy átutalással a Postabank Rt. 219-9863602102799 pénzforgalmi jelzőszámra. Előfizetési díj egy hónapra 245,-Ft, negyedévre 735,- Ft, fél évre 1470,- Ft, egy évre 2.940,- Ft, áruspéldányok ára: 9,60 Ft. A terjesztéssel kapcsolatos észrevételeket és javaslatokat a Postaigazgatóság és a postahivatalok intézik. ISSN 0865-915X