Új Néplap, 1992. március (3. évfolyam, 52-77. szám)

1992-03-09 / 58. szám

1992. MÁRCIUS 9. Nyugdíjasok fóruma ii A MEGYE LAKOSSÁGÁNAK EGYNEGYEDE NYUGDÍJAS Számok, adatok az életünkről — Új fogalom: előnyugdíj Dr. Bagdi László, a Társada­lombiztosítási Igazgatóság me­gyei vezetője és hivatala sose pa­naszkodhatott arra, hogy kevés a munkája. Mostanában pedig bár­ki lemérheti, mennyirre megnőtt a társadalombiztosítás iránti ér­deklődés. A kis székház folyo­sói, előterei állandóan telve vára­kozó ügyfelekkel, szinte reggel­től estig jönnek-mennek. Az igazgatóság 1991-ben havonta átlag 2840 ügyfelet fogadott - ami azt jelenti, hogy naponta mintegy 140-150 ember tér be ügyei intézésére. S akkor még nem is említjük föl a postán ér­kező ügyeket - 3 évvel ezelőtt a nyugdíjkérelmek iktatását egy hivatalnok látta el - most hárman fogadják a leveleket. A legnagyobb forgalmat a nyugdíj iránti kérelmek jelentik. A számok sokat mondanak: 1988-ban 12 ezer nyugdíjazás iránti kérelem érkezett az igazga­tósághoz, 1989-ben már 13.700, 1990-ben 18 ezer, 1991-ben pe­dig 21.880! Közben az ügyinté­zők létszáma alig emelkedett! Ezzel együtt a nyugdíj-megálla- pító határozatokat az országos átlagnál jóval rövidebb idő, 25 nap alatt megkapják az érdekel­tek, ha. Ha a korhatár elérése előtt fölkészültek, beszerezték a szükséges adataikat, s munkahe­lyük segítségével jó előre megál­lapíttatták a munkaviszonyuk pontos időtartamát. Ez persze mindenkinek önös érdeke - az igazgatóságnál körülbelül 1,4 százaléknyi olyan ügy van most, amelynek végére járásához ren­geteg idő kell. S vajon mennyi a megyében a nyugdíjak összege? Az igazga­tóság dolgozói meglehetősen szomorúan mondják: bizony, a kevésből van a legtöbb. A száz­ezernyi nyugdíjas között még Zsuzsánna napján A három barátnő, ahogyan évek óta megszokták már,* fél négy tájban érkezett. Soha nem korábban - az ebéd utáni kis álom miatt - és nem későbben, 'mert Juliska nénihez pontosan hat órá­ra ér oda a gondozója, s akkor már illik otthon lenni egy nyolc­vanévesnek. De hát a Zsuzsánna- nap minden évben jeles ünnep, a négy barátnő ilyenkor két névna­pot tart Zsuzsika néninél. Az ő, mármint Zsuzsánna napját és Ju­liskáét. Erzsiké és Marika néni aztán ugyanígy ősszel hívja ket­tejük ünneplésére a barátnőket. Zsuzsánna néni már délelőtt megsütötte az elmaradhatatlan pillekiflicskéket, Juliska néni pe­dig szatyrában hozta a liter kaka­ót, s hozzá egy pohárka tejszín­habot. Békésen elosztják, aho­gyan szokták, s jót diskurálnak. Névnapi ajándék legfeljebb egy csokor hóvirág, nem dúskálnak ők a pénzben, hiszen mind a né­gyen nyugdíjasok. Zsuzsika a legfiatalabb, ő még hatvanon in­nen, de Juliska bizony az idén már betölti a nyolcvanat, Erzsiké hetven, Marika pedig hatvanha­todik életévébe lép rövidesen. Tavaly Épp Zsuzsánna meg Juli­anna napján számolták ki: né­gyen összesen száztizennégy évet töltöttek el a munkahelyü­kön, s négyük nyugdíja akkor nem érte el a 35 ezer forintot. Most se különb a helyzet, bár a kis tévé képernyőjén épp az ün­neplő barátnők szeme láttára kezdődött az idei nyugdíjemelés vitája a parlamentben. mindig rengeteg a havi hatezer forint alatti nyugdíjból élő, s nem kevés azok száma se, akik a mi- nimálnyugdíjat, a mostani 5200 forintot kapják. Van persze még ennél is ke­vesebb járandóság. Igaz, az nem nyugdíj, hanem rendszeres szo­ciális járadék a neve, s azok a beteg, még korhatárt el nem érő személyek kapják, akik legalább öt év munkaviszonyt igazolni tudnak. Nos, ők, amint a korha­tárt betöltik, nyugdíjasok lesz­nek. Csakhogy! Múlt év január elsejétől érvényben van az 1968 előtt született gyermekek utáni kedvezmény, ami azt jelenti, hogy egy-egy gyerek után egy- egy év munkaviszonyt elismer a törvény. így most egyre tőben jönnek, kérik a járadékot. Míg 1990-ben 1400 ilyen járadékos volt, tavaly már pontosan 4365! Ok azok különben, akik azt az öt év munkaviszonyt tanúkkal is igazolhatják, ha papírjaik elvesz­tek az évek során. így ők azok, akik rendre megjelennek tanúik­kal, akik nyilatkoznak, hogy megkaphassák a kis pénzt ha­vonta. Az igazgatóságon lassan megszokják a tisztviselők a leg­újabb fogalmat is. Ez pedig nem más, mint az előnyugdíj. A mos­tani münka nélküli világban könnyen érthető ennek érvé­nyessége. Azoknál a munkanél­külieknél lép hatályba, akiknek lejár a munkanélküli-segély ad- hatóságának ideje, s 3 év vagy kevesebb van hátra a nyugdíjkor­határból. Ebben az esetben elő­nyugdíj iránt adhatnak be kérel­met, amit a Foglalkoztatási Alapból finanszíroz az állam. Október óta havonta 30-50 ilyen kérelmet bírálnak el az igazgató­ságon. Időközben persze megnőtt a Ez aztán sajnos, rányomta a bélyegét a" máskor oly kedves összejövetel hangulatára. Zsu­zsika ugyan váltig mondta, ki­kapcsolja, ne figyeljék már, de a többiek nem hagyták. Hát már február második felében majd­csak eldöntik, mi lesz az idén, hiszen lassan hozzák a jól föl­emelt vízdíj- meg a csatorna- számlákat, nem futja a kis nyug­díj, mégha éhkoppot fogadnak is. így hát fél szemmel, fél füllel csak a képviselőket figyelték. Ugye, arról is Szó esett, hogy nem is csak márciustól szólhat az emelés, hanem visszamenőleg, januártól. Amikor Marika ezt meghallotta, egyszeriben csuda jó kedve lett. - Kedveseim - mondta, - ez, ha így lesz, talált pénz, de nekünk olyan, aminek nem kell a helyét keresni. Én pél­dául rögtön veszek rajta pár má­zsa szenet. Enni nem kér, jó lesz jövő télre, ki tudja, akkorra med­dig emelik annak is az árát. Er­zsiké vízórát tervez, no, nem fog­ja kifutni, még a visszamenőle­ges se, de a nagyobb részét tán igen. Zsuzsika ahogy az idő fö­lenged, el akar utazni az ország másik végébe, megszületett az ötödik unokája. És hogy menne üres kézzel, jaj, de sokat fájt mi­atta a szíve. Ez az emelés segíte­ne. Csak Juliska nem tervezett, nem szólt egy szót se. Addig kér­dezgették aztán, míg bevallotta: munkanélküli lett két egymás utáni hónapban a fia is, a menye is. Hát ugye, odaadná, amit nél­külözni tud, mert az a két sze­gény szép nagy unokája nem te­het arról, hogy ilyen a világ. Jó lesz a kislánynak a tablóbálra, ruhára, cipőre. Aztán csak vártak, vártak. Nem sokáig. Ahogy a vitába me­korengedményes nyugdíjasok száma is. 1988-89-ben mind­össze száz körüli volt az igény- bejelentés, 1990-ben 2600, ta­valy pedig már 3400 korenged­ményes nyugdíjazásról készítet­tek határozatot. Szinte félve tettem föl a kér­dést dr. Bagdi Lászlónak: mit je­lent Jász-Nagykun-Szolnok me­gyében a nagy nyugdíj?- Nem sokat - válaszolta -, nálunk szinte ritka, mint a fehér holló. Talán a legnagyobb nyug­díj, amit eddig kiszámoltak az igazgatóságon, 28 ezer forint volt. De hát ez egy egyedi, ezért is emlékszem rá. Nálunk már a tízen fölüli nyugdíj nagynak szá­mít - hiszen az átlag a hétezer forintos. Azért az utóbbi időben volt néhány 22-24 ezer forintos nyugdíj-megállapításunk is, de hát ez sem jellemző. Inkább az, hogy rendre kapjuk a kérelmeket a kisnyugdíjasoktól, hogy kivé­teles nyugdíjemelést adjunk ne­kik. Tavály például 4131 kérel­mező kapott 3-4-5-600 forintos kivételes emelést. Tudjuk, ennél jóval többen szorulnának rá. Most is négyezernél többen vár­nak az idei, ehhez hasonló, kivé­teles emelésre. * * * S miközben ezek a sorok nyomdába kerülnek, a szerző még nem tudhatja, hogyan dönt s mikor a parlament az idei nyug­díjemelésről. A Népszava febru­ár 27-i számában első oldalas címben meg is kérdezte: A kép­viselőknek nem sürgős a nyug­díjemelés? A társada­lombiztosításnál várakozó, kis nyugdíjuk ügyeit intézők ezen a napon szókimondóbban fogal­maztak: élnének a képviselő urak annyi pénzből, mint ők, majd gyorsabban döntenének az Országházban!-S­rült volna a ház, a tévé kikapcsolt a Parlamentből. Zsuzsika persze ugrott, s kapott új rádiójához. Itt van ni, a fia tavalyelőtt hozta, karácsonykor. Akkor ők zenegé­pet vettek, s elhozták a mamának a kisrádiót. Nem akármilyen, szól rajta az URH is! És - igaz, már csak hanggal - ismét az Országgyűlést figyel­ték. Zsuzsika váltig erősítgette, várják türelemmel, hisz szerdán nem szoktak ülésezni a hon­atyák, most meglátják, dönte­nek, legalább leghamarébb meg­tudják, lesz-e tényleg 13 száza­lék, ahogy az ígéret szólt. így aztán nem tárgyalták meg az egészségi állapotukat, szót se ej­tettek a távol élő gyerekekről, unokákról, csak ültek a sötétedő délutánon - a villanygyújtást szi­gorúan megtiltották, minek po­csékolni. A kis habos kakaó meg a pillekifli se volt olyan, mint máskor. És nem sokkal aztán, hogy Juliska fölkerekedett, a nyugdíjemelést szépen elnapol­ták.- Még jó, hogy Juliskánk nem hallja már - mondta Erzsiké, úgy is azt mondta idejövet, meghal ő addig, nem éri már meg. Igaz, lehet mi se!- Te jó ég - förmedt rá Zsuzsi­ka -, hiszen ma épp azt kell kí­vánni, hogy isten éltessen ben­nünket sokáig, hogy is mond­hatsz ilyet?- Mondani lehet, kívánni alig- há - szólt közbe Marika -, nem látjátok, hogy arra megy ki min­den? Mennyit nyernének raj­tunk, sok vén gebén, ha tényleg, mire nagy nehezen eldöntik, már kevesebben lennénk pár ezerrel. Úgyis mindig fölhánytorgatják, hogy mennyien vagyunk. Zsuzsika szemére aznap este nem jött álom. Még ilyen szomo­rú névnapja nem volt. A napfény lopakodik be velük HÁZIGONDOZÓK JÁSZBERÉNYBEN- Régóta tudom, amit fiatal ko­romban még csak sejtettem, hogy az öregség nem a vidám esztendők maradéka az ember életében. Titkon mégis remény­kedtem, hogy oly sok gürcölés amennyi nekem, vagyis nekünk - mert sokan vagyunk - kijutott, az idős kor nemcsak lemondást, de valamiféle megnyugvást is hoz. Tudtam, hogy nehéz az öregség, de hogy ilyen nyomorú­ságos, azt nem hittem. Tíz éve, hogy eltemettem az uramat - már akkor nyugdíjasok voltunk mindketten -, egy darabig még elláttam valahogy a házkörüli munkát. Aztán beteges lettem, belefáradtam, nem visznek a lá­baim, már ki sem mozdulok az utcára. Elhagyatottságomban egy kis vigaszt hoz havonta egy­szer a postás, amikor rámnyit, hogy leszámolja a nyugdíjnak csúfolt alamizsnát, és hetenként vagy háromszor egy áldott jó lé­lek, a Borika, a házigondozónő, aki úgy jön, mint a bejopakodó napsugár. Jászberényben a magányosan élő, 74 esztendős S. Jenőné mondja el, hogy mekkora segít­ség, milyen vigasz számára a há­zi beteggondozás. Egy ipari szö­vetkezettől ment nyugdíjba, és el se tudja képzelni, hogy mi lenne vele és a hozzá hasoníó sok ma­gányos, magatehetetlen idős em­berrel a jóravaló, a mindig máso­kért fáradozó házibeteggondo- zó-nők nélkül. A városban a felmérések so­rán összegyűjtőit adatok szerint 371 olyan magányosan élő, idős ember van, aki hosszabb ideje ágyban fekvő beteg, vagy életko­ra miatt évek óta nem mozdult ki a lakásából vagy házának udva­rából. Közülük vagy harmincán a várostól több kilométerre eső tanyákon tengetik életüket. Az öregség terhét cipelni már képte­len, ápolásra és együtt érző szóra vágyó öregek nagy többsége túl van a hetvenen. Nem csekély azoknak a száma sem, akik nem örömmel, inkább keserűséggel újságolják, hogy vészesen köze­lítenek a nyolcvanhoz. A sok törődéssel, áldozatos munkával járó gondozásukat 11 hivatásos és 77 tiszteletdíjas gondozónő látja el. A házibeteg- gondozók a polgármesteri hiva­tal népjóléti irodájának és az idő­sek otthona vezetőjének irányí­tásával dolgoznak. Hetenként többször - ha kell naponta - el­mennek a gondozásra szoruló idős emberekhez. Kitakarítanak, begyújtanak, segítenek a bevá­sárlásnál, a gyógyszerek kiváltá­sánál, figyelemmel kísérik a gondozottak egészségi állapotát, hogyha kell, idejében kihívják az orvost. A legnagyobb segítség­nek számító és naponta ismétlő­dő gondoskodás, hogy kiviszik az ebédet, ha kell, előre megfő­zik a vacsorát. A külterületeken élők részére az ételt az intézet terepjáró gépkocsijával viszik ki. Szervezetten, a házibeteg-gon- dozók áldozatkész munkájával biztosított étkeztetésben 298 idős ember részesül. Közülük huszonheten a távoli tanyák la­kói, hetvenhatan pedig - szűkös anyagi helyzetük miatt - ingyen kapják az ebédet. Évszakonként is változnak - általában sokasodnak - a gondo­zók tennivalói. Őszkor például „átvállalják” a sok utánjárást igénylő tüzelő beszerzését, ház­hoz szállítását, ahol kérik, segí­tenek a befőzésnél. Kérés nélkül közbejárnak, hogy a rászorult idős emberek rendkívüli segélyt kapjanak az otthonukat megóvó javítási, karbantartási munkák elvégzéséhez, a télire való be­szerzéséhez. A hideg beálltával azután kezdődik a kora reggeli „látogatás”, igyekeznek oda, ahol tudják, hogy a gondozott ágyban fekvő beteg, a begyújtás őráj a gondozóra vár. Újszerű, ezért még nem elég­gé ismert támogatási forma a fi­zetéssel járó házi ápolás. Az ed­digi tapasztalatok viszont már igazolták létjogosultságát, hi­szen egyformán kedvező beteg­nek és ápolónak. A beteg - a se­gítségre, rendszeres ápolásra szoruló idős ember - megszokott otthonában veheti igénybe a szakszerű ápolást, a képzett ápo­lók viszont fizetést kapnak a munkájukért, tevékenységük munkaviszonynak minősül, nyugdíj időnek számít. Valamennyiük tevékenysége- a házibeteg-gondozóké kiemel­ten - hasznos, a gondozottak sze­rint áldásos munka. Fáradságot nem ismerő, magasztos „hiva­tás ”, oly an amely gazdaggá teszi azokat, akik vállalják. Nem az alacsony fizetés vagy a még ala­csonyabb tiszteletdíj teszi azok­ká őket. A jóleső tudattól gazda­gok, hogy rászorult, idős embe­rek otthonába viszik a nélkülöz­hetetlen segítséget, a vigaszt, vagy ahogyan ők - a gondozottak- mondják, a belopakodó nap­fényt. W*: - illés -. Farsang a faluban A jelmezfelvonuláson nagy sike­re volt az „óvodásoknak” Mivel tavaly igen jó híre volt, Tigyi Istvánná, a tiszaugi idősek klubjának vezetője az idén is meghirdette az idősek jelmezes farsangi bálját. Ráadásul nem is csak a község öregjeinek, hiszen a jó szomszédok, a lakitelki idő­sek klubjának tagjai is itt voltak tavaly, ígérték, eljönnek az idén is. A farsang napja most február húszadika volt, erre a napra meg­próbálták befűteni a klubkönyv­tár nagytermét, az idős háziasz- szonyok elővették rece'ptes könyveiket; megsütötték azokat a finom kalácsokat, süteménye­ket, amelyek tavaly is kelendőek voltak, s jelmezeket varrtak a klubban, próbálták a közös játé­kokat már hetekkel előbb. Ha­nem mire a farsang napja eljött, kis szomorúságot hozott az élet. Meghalt egy falubeli, s olyan, ezer lelket se számláló kis falu­ban, mint Ug, nem lehet nem részt venni a végtisztességen. De hát ilyen az élet, sírunk is, viga­dunk is. A falu öregjei ebéd után elmentek a temetésre, s aztán a farsangi mulatságra. Késtek ki­csit, volt, aki csak elült egy szék­re szomorkodni - aztán csak megszólalt a zene, fölvonultak a maskarákba öltözöttek, megjöt­tek a lakitelki vendégek - sose halunk meg! A jelmezek fölvonulására nemcsak a falu öregjei voltak kí­váncsiak. Bizony jött sok „gye­rek” a gyerekével, aki csak sza­All a bál bad volt ezen a délutánon, bené­zett az öregek ünnepére. Látni­való sok volt, vége se akart érni a jelmezek felvonulásának, ami bizonyította: ötletekben nem szegények a nyugdíjas, járadé­kos tiszaugiak. Volt nyíló rózsát bemutató jelmez és kismama a babájával, megje­lent a falu szegény embere (egy jel­mez volt csak be­lőle ...), aztán volt királynő, kártya­vető cigány­asszony és arab sejk, rongybaba és vasorrú bába, óvo­dások csoportja - sorolni se tudom mind. Tigyi Istvánná Julika illően köszöntötte a farsangolókat, megrendezte a jelmezek verse­nyét, megnyitotta a táncot, s fi­gyelte azt is, kelendő-e a tombo­la, hiszen szép ajándékok várták a farsangolókat. A nézők között volt, aki szív­ből együtt nevetett a társakkal, volt, aki fiatalságát idézte. A het­venegy éves Bere Dánielné, aki az idősek klubja megalakulása óta szorgosan eljár mindennap társai közé, azt mesélte el, bi­zony, vékonypénzű öregek, igen szerény nyugdíjból élő emberek a tiszaugi nyugdíjasok. Az ő öz­vegyi nyugdíja is olyan kevéske, hogy föl se említi. Nem könnyű az élete a Tisza festői szép part­ján élő ugi öregeknek. Ráadásul annyira bíztak benne, hogy jobb lesz - hogy talán most még csa­lódottak is. Hozzá se szólt még senki, pedig talán neki is méltá­nyos lenne a nyugdíját rendezni. Körülbelül mindenki hasonló minennapos bajokról beszélhe­tett volna. Csakhogy igyekeztek pár órára felejteni. Hisz úgyis olyan rövid az élet, ki kell hasz­nálni, ha valami jó is van benne. Tigyiné Julika most jót tett: han­gulatot, vidámságot varázsolt az ugi öregek szívébe . . . Összeállította: Sóskúti Júlia Fotók: Korényi Éva Mondja, sejk, mi a sejtelmes jelmez titka? - a riporter Tigyi Istvánná

Next

/
Oldalképek
Tartalom