Új Néplap, 1992. március (3. évfolyam, 52-77. szám)

1992-03-10 / 59. szám

4

Erdélyre figyelő

1992. MÁRCIUS 10 .

Harakiri

A január végén Erdélyben tett látogatásom anyagából részleteket közöltünk egy sorozatban (Vallomások két esztendő küzdelmeiről címmel). Abban igyekeztem kerülni a kommentálást, inkább hagytam a helyet beszélgetőtársaim véleményeinek. Most is csak emlékeztetőül és összefoglalásként említenék meg egyet-mást.

Az ottani politikában tevékenyen részt vevő vagy jelentős beosztással bíró „interjúalanyaim” (Sütő András, Király Károly, Király István és mások) tanúsága szerint komoly gondok vannak nem csupán bizonyos román vezetők magyarellenessége miatt, hanem éppenséggel azért, mert a kisebbségi magyarság érdek- képviseleti szövetsége, az RMDSZ - enyhén szólva - nem áll hivatása magaslatán. Konkrétabban: némely vezetője nem a közös cél érdekében hozta létre, hanem személyes ambícióitól hajtva (hogy létre ne hozza hamarabb más); kezdettől fogva messzemenő megalkuvásra volt „hangolva” a kulisszák mögött maga az RMDSZ elnöke; Verestói Attila, az RMDSZ egyik szenátora a Front frakcióvezetőjével „hagyatja jóvá’ ’ előzetesen parlamenti hozzászólását (ez olyasmi, mintha nálunk Orbán Viktor legépelt parlamenti beszédét - ha lenne neki ilyen - előbb engedélyeztetné Torgyán Józseffel); az RMDSZ bizonyítékok birtokában sem harcolta ki a marosvásárhelyi események tisztázását, és eléggé megadóan tűrte el a kisebbségeket ért egyéb jogtiprásokat is; a tavalyi év végén pedig elképesztő határozottsággal „határolta el magát” a székely autonómia gondolatától...

Király Károly, a szenátus volt alelnöke (aki azzal zárta ki magát a parlamentből, hogy nem ment be szavazni a nemzetiségellenes alkotmányra) mondta el azt, amit odaát még a magyar sajtó sem közölt volna, hogy tudniillik nagyon is szükség lett volna erre az autonómiára (legalábbis az igénylésére), hiszen ez benne volt a békeszerződésben, és jó ideig létezett is negyvennégy után Magyar Autonóm Tartomány Romániában. Tehát még jogos is lett volna annak a visszakövetelése, amit a náci-kommunisták mismásoltak el.

Az autonómia mostani visszaigénylésének egyik zászlóvivője Kusztos Tibor kovásznai esperes. Ezúttal a vele folytatott beszélgetésből adunk közre néhány gondolatot, majd azt a Nyilatkozatot, melyet - többek között az RMDSZ „elhatárolódása miatt” - nem olvastak fel tavaly októberében Agyagfalván. Ez utóbbi dokumentum világosan tükrözi, miről is lett volna szó tulajdon- Vképpen.

________________________________________________^

A

z elvetélt

magyar autonómiáról- Kusztos Tibor esperes urat még Tibiként ismertem a kolozsvári teológiáról. Maradjunk a tegeződés- nél. Szerinted miben bízhat még az itteni ember a kiábrándulás után?- Hát ha a háromszéki emberre gondolsz, akkor ez kétségtelenül az összefogás. Ha hitében, hagyományaiban egészségesen tovább tud élni, és rádöbben arra, hogy köny- nyen felhasználhatják eszközként, ha engedi magát hódítani. Azok, akik a kollektivizálást végrehajtották, az államosításban segédkeztek, a magyar kultúra megfojtásánál hallgattak, azok semmiképpen sem szerezhetik vissza sem a földeket, sem a magyar iskolákat, sem a mi hitünketmegtartani és megerősíteni nem tudják. Ha ezt megértik az emberek, és egy tiszta, őszinte, nem mindent összemosó elméletben gondolkoznak, akkor megtalálják magyarságukat.

Véleményem szerint nem jogokat kunyerálunk, hanem jogainkat akarjuk megvédeni. Tehát nincs amiért hálálkodnunk, hogyha valamit adnak, és nem is kell nekünk kérni. Ne jogokat adjanak, hanem jogokat biztosítsanak! Ez lehet egyházi, nemzetiségi, emberi. Nem kémünk kell, hanem követelni, nem vámunk kell, hanem ösztökélni azokat, akiknek eszük ágában sincs ezen elgondolkozni.- A kiábrándultságnak, a csalódottságnak tapasztaltad-e itt konkrét példáit?- A háromszéki kisember esetében ez a kiábrándultság nem olyan látványosan nagy, mint az értelmiségnél, mert a kisemberek nem fűzAmi nem hangzott el, nem jelent meg

Nyilatkozat

A. Az 1918-as Gyulafehérvári Határozat és a Nemzeti Szövetség Ideiglenes Tanácsának 1990. január 5-i nyilatkozatának,

B. Az Egyetemes Emberi Jogok Nyilatkozatának, a Helsinki Záródokumentumba foglaltak, valamint más nemzetközileg elfogadott egyezmények szellemében ünnepélyesen

KIJELENTJÜK és KÖVETELJÜK

1. Isten és törvény előtt egyenlők vagyunk a román néppel és a Romániát alkotó többi nemzettel. Mint ugyanazon anyaföld szülöttei, nem fogadunk el semmiféle diszkriminációt, határozottan elutasítunk minden olyan próbálkozást, hogy a nemzeti kisebbségi státust a többségi románokhoz képest korlátozott jogokkal rendelkező másodrangú állampolgárokéra szorítsák.

2. Románia tartsa tiszteletben az I. és II. világháború utáni békeszerződésekben foglalt kötelezettségeit, és szavatolja az új román határokon belül rekedt nemzeti kisebbségek egyéni és kollektív jogait.

3. Minden népnek joga van az önrendelkezéshez és az önigazgatáshoz, saját kultúrájának, vallásának, nyelvének és hagyományainak ápolásához, joga van az emberi méltósághoz, szimbólumainak megőrzéséhez és viseléséhez, az anyaországgal való kapcsolathoz.

4. Saját intézményrendszerünk létrehozását és működtetését a következő területeken:

a) oktatás

b) kultúra, sport

c) vallás

d) társadalom, politika

e) gazdaság

f) jótékonyság és egyebek.

5. Követeljük az anyanyelv szabad használatát szóban és írásban, az igazságszolgáltatás szervei és mindenféle hatóság előtt.

6. Sorainkból az arányos képviseletet a törvényhozásban, a végrehajtó hatalomban és az igazságszolgáltatásban.

7. Elismerjük a román nyelv oktatásának szükségességét iskoláinkban, de ugyanakkor kérjük az erdélyi román tannyelvű iskolákban a magyar és német nyelv tanítását.

8. A vegyeslakta területeken minden tisztségviselőnek ismernie kell az együtt élő népek nyelvét.

9. A Nemzetiségi Minisztérium létrehozását és a Nemzetiségi Statútum elfogadását. Minden minisztériumban és központi intézményben jelen kell legyenek az együtt élő népek képviselői.

10. A kommunista diktatúra jogfosztásai által megszüntetett intézményrendszerek és adminisztrációs struktúrák visszaállítását.

a) A Magyar Autonóm Tartomány és önkormányzatok létrehozását községi, városi és megyei szinten.

b) elfogadni Erdélyben hivatalos nyelvként a magyar és német nyelvet is, valamint mindazokat a nyelveket, amelyeket a lakosság legalább tíz százaléka beszél az illető területen.

c) ezeken a területeken Románia zászlaja mellett szabadon használhassuk és viselhessük nemzeti színeinket és szimbólumainkat.

11. A megszüntetett főiskolahálózatunk sürgős visszaállítását és továbbfejlesztését.

a) Kolozsváron a Bolyai Egyetemet,

b) Marosvásárhelyen az Orvosi- és Gyógyszerészeti, valamint a Pedagógiai Főiskolát,

c) Sepsiszentgyörgyön és Udvarhelyen közgazdasági és jogi főiskolát,

d) Csíkszeredán és Szatmárnémetiben Műszaki Egyetemet,

e) Nagyváradon Pedagógiai Főiskolát.

12. Az asszimilációs politika megszüntetését és egy olyan demokratikus politizálás meghonosítását, mely révén minden ember jól érzi magát és ne legyen rákényszerítve, hogy más világtájakon keresse a boldogságát és anyagi megvalósulását, mint tették ezt a zsidók és németek, és teszik most is más nemzet fiai és nagyon sok román nemzetiségű is.

13. Fenntartás nélkül támogatjuk Románia felvételét az Európai Közösség különböző szerveibe, és úgy véljük, hogy a kisebbségek egyéni és kollektív jogainak mindennemű tagadása lényeges akadály e kívánalom megvalósítása útjában.

14. A több évszázados tapasztalat igazolja, hogy lehetséges és szükséges ezen a tájon az együttélés csendben és békében közös történelmünk egyes tragikus időszakai és eseményei ellenére az erdélyi etnikumközi viszonyokat főként a tolerancia, a kölcsönös tisztelet és a különböző etnikumok, kultúrák, civilizációk, nyelvek és vallások közötti kölcsönös feltételezettség, kölcsönös gyarapodás jellemezte.

15. Az eddigi gyakorlatok arra ösztönöznek, hogy kérjük a nemzetközi szervektől a további figyelmet és védelmet, mert Romániában még minden lehetséges, a neokommunista hatalom nem garantálja a több mint hatmillió kisebbségben élő ember nemzeti identitását, sajnos, továbbra is érvényben van a Ceau- sescu-féle elnemzetlenítési, acsarkodó, népeket egymás ellen uszító, nacionalista, népgyűlölő és antiszemita politika.

Agyagfalva, 1991. október 19.

Király Károly

tek olyan nagy reményeket. Csak annyit, hogy végre visszaállítják jogaikba, ami elmaradt, és ez természetesen jelent egyfajta csalódást. Némi elégtétel számukra, hogy a parlamentereink úgy tesznek, mintha küzdenének, hogy „na, ez jól megmondta”, de ennyi az egész.- Érzékelitek-e Háromszéken annak veszélyét, hogy az anyanyelvi oktatás és kultúra, maga a magyarság mint kisebbség létefe- nyegettetik?- Nagyon helyesnek és jogosnak találom a kérdést. Ugyanis pontosan ezért lenne szükség egy bizonyosfajta önkormányzatra, amit nevezzünk nyugodtan autonómiának.

Nyilván azon a területen, ahol többségben élnek a nemzetiségiek, ott területi autonómiára van szükség, ami nem azt jelenti, hogy valaki ki akarná ezt a területet az ország testéből szakítani.

A primitív őrjöngések megcáfolására el kell mondanom, hogy külön katonaságot sem akar senki, és külön pénzérmét sem akar nyomtatni senki. Úgy. ahogy a demokratikus európai országokban regionális autonómia gazdaságilag mindenképpen kialakul, nagyon nevetséges lenne, ha a romániai több mint kétmilliós magyarság nem akarna magának kulturális autonómiát mindenütt, és ahol többségben él, területi autonómiát akkor, amikor Kárpátalján tudomásom szerint két ilyen autonómiára is igényt tartanak, amikor a Volga menti németeknek már elkönyvelték az autonómiaigényüket, amikor ezt Moldáviában a gagauzok- nak ígéri meg Mircea Snegur. Nevetséges, hogy mi ez ellen kapálózunk. Csak ily módon lehetséges megvédenünk iskoláinkat és templomainkat, hitünket és anyanyelvűnket. Különben nem sok reményt látok én sem arra, hogy megmaradhassanak az iskoláink, mert amikor itt a tanügyiek fogad- koztak, hogy amennyiben kény- szerítenék a történelem és a földrajz román nyelvű tanítására, akkor a polgári engedetlenség jogával élnek; ezzel nem éltek, Ko- vásznán is románul tanítják ezeket a tantárgyakat, a régi beidegződés szerint az első telefonhívásra tudomásul vették és végrehajtották ezt.- Milyen akadályai voltak és vannak annak, hogy eljusson a döntéshozókig az autonómia gondolatának az igazi értelme?- Ahogy mi ezt a közelmúltban tapasztaltuk, az első és legnagyobb akadálya az RMDSZ országos elnökének az álláspontja. Nem tudom, miért, nem tartja helyesnek. Lehet, neki van igaza, csak ezt eddig nem tudta megmagyarázni, meg sem próbálta. Ha az ember elmondja a véleményét, ez még nem jelenti azt, hogy az egységet rombolná. Mert itt van egy ilyen sündisznós, tüskés védekező ernyő, hogy „az egységre vigyázni kell”. Az egység azzal nem forog veszélyben, ha valaki demokratikusan gondolkodik. Az egységet inkább azok veszélyeztetik, akik nem hajlandók a kommunista párt- politika bevett szokásaink változtatni. Csak a „központi elképzelés”, csak a „felülről való irányítás”, csak „amit az elnökünk jónak lát”, csak az érvényesülhet, a többi mind közösségellenes, mind rossz. Amíg ez a mentalitás nem változik, addig sajnos az a veszély fennáll, hogy nem jut el az emberekig az értelmes beszéd.

Ugyanis az autonómia kapcsán a legnagyobb gond az volt, hogy nem jutott el a tömegekig az, hogy mit is jelent. Hírzárlatot rendeltek el, sem a Romániai Magyar Szóban, sem a többi hazai magyar újságban nem jelent meg egyetlen olyan nyilatkozat sem, amely ezt tisztázta volna. Ezzel szemben egy

érthetetlen módon feldobott ellenáradat söpört végig, és olyan hangokat hallottam a televízióban, a rádióban, azoknak a hangján, akik annak idején Ceausescu elvtársat dicsőítették, hogy felelőtlenek, politikai kalandorok azok, akik egyszerűen demokráciáról mertek álmodni.- Az RMDSZ-nek ezeket a vezetőit nem lehet meggyőzni arról, hogy most már adják át másnak a megszólalás lehetőségét?- Nem. Ők elfelejtik azt, hogy huszonéves korukban kitűrt inggalléros proletárfiúkként alkalmasnak tartották magukat tanfelügyelőknek, iskolaigazgatók -nak, főszerkesztőknek, gyárigazgatók nak. Most meg azt mondják a harminc-negy ven évesekre is, hogy túl fiatalok.- Miért nem lehet őket félreállítani?- Visszatérek arra, hogy nincs szervezettség. Tekintettel arra, hogy egy egész gárdát tudnak mozgósítani és újság-rádió-té- vé a kezükben

van, nyilván a tömeget ők tudják manipulálni. És nagyon jól bevált módszerrel úgy állítják be, hogy az a jó, amit ők mondanak. Ez ellen nehéz küzdeni, nehéz rádöbbenteni a tömegeket arra, hogy nekik mi a jó. Mert kinek rossz az, hogy magyarul tanul? Ha a befizetett adójából az ő területén, mondjuk, egy tévéállomást építenek, amely a saját anyanyelvén sugároz?

Egyoldalú lenne, ha azt állítanánk magunkról, hogy mi gondoltuk ki a legjobbat, ez a józan, ez a helyes. Ők az ellenkezőjét mondják, forrófejűeknek neveznek bennünket, magukat mondják józanoknak, csak sajnos, ez a múltban is így volt, akkor is forrófejűek voltunk, akkor sem volt jó, amit tettünk. Akik a múltban tudták, hogy kell simulni jobban a hatalomhoz, azok tudják ma is.- Miért kevés az önbizalmad ahhoz, hogy neked van igazad?- Határozottan meg vagyok győződve arról, hogy igazam van. De pillanatnyilag úgy érzem, egy olyan járványos betegségen esik át a mi romániai népünk is, ami alól Kelet-Európa egyetlen népe sem mentesült: megzavarta a hirtelen változó világ, nincs felkészülve a demokráciára, nem érti. Nyilván, prüszköl azért, hogy neki többet ne mondjanak semmit, ugyanakkor még mindig elvárja, hogy őt irányítsák. Ez az átmeneti időszak olyan, mint egy himlős gyermek- betegség, amin át kell esni. Azért ezt mégis siettetni kellene.- Te szemben állsz azzal a hivatalos törekvéssel, hogy ez egy egységes nemzeti állam. Te vagy a hajtány, ő az úthenger, és karamboloztok az országúton. Milyen az esélyed?- Ennek a hajtánynak most nincs esélye mindaddig, amíg az RMDSZ a megfelelő lépéseket hivatalosan meg nem teszi. Amíg elhatárolja magát, és nem mondja meg pontosan, hogy mitől, addig mi néhányan valóban egy hajtá- nyon ülünk, amit az úthenger szétlapít. De ha százezer hajtány jön, akkor kikerüli. És akkor tudomásul kell vennie, hogy az egészen nem lehet átgázolni.

Ez a város, Kovászna, ahol lakom, azért is érdemel különleges figyelmet, mert Háromszéken a Vattának itt van a szervezete. És eléggé erős. Kovásznán a vajnafal- vi románok elég sokan vannak, és ritka az a család, ahol ne lett volna egy szekus, egy pártaktivista, egy benzinkutas . . . Ezzel a Vattával szembe kell nézni. Eddig még különösebb összeütközésre nem került sor, hálát adhatnak az Istennek, hogy testközelbe nem kerültünk. Bár készültek tavalyelőtt,

március 21-én ... A környékbeli magyarság készen állt arra, hogy megvédje a parókiát, Kovásznát. Aztán a vajnafalvi románok éjszaka tizenkettő után szétoszlottak, hála az ő Istenüknek, mert itt kő kövön nem maradt volna.- A mostani helyhatósági választásoktól sokat nem lehet várni, az alkotmány értelmében a központi vezetés által kinevezett megyei prefektus folytathatja a nemzetiségfelszámoló folyamatot. . .- Sajnos, hiába küzdöttünk az alkotmány ellen, mégis hozzájárultunk azzal, részt vettünk a szavazáson, demokratikussá tettük, Iliescu is megmondta: ellene szavaztak a magyarok, és azzal maradtak. Tehát a nemzetközi fórumokon nem mondhatjuk azt, hogy az alkotmány ránk erőszakolt, mert részt vettünk a megszavazásán. Határozott meggyőződésem, hogy ezen a szavazáson nem lett volna szabad részt venni.

A számunkra kedvezőtlen alkotmánnyal és a meghiúsult székelyföldi magyar autonómiával hozható összefüggésbe, hogy újból felerősödött az itteni magyar fiatalok külföldre menekülése. Nehéz elítélni őket, mert a felelősség ránk hárul, idősebbekre. Mi hiába mondtuk azt, hogy maradjanak itt, ha nem tudjuk biztosítani a jövőjüket. Szép szavakkal, szólamokkal, hazafiúi érzelmekre apellálva nem tudjuk őket itt tartani, valamit fel is kellene mutatni, amiért ez érdemes. Pontosan ez volt az egyik mozgatórugója az autonómia felvetésének, hogy lássák, na, most már van valami, ezért érdemes itt maradni, lehet dolgozni, küzdeni, van értelme az életnek. Hogyha ezektől a lehetőségektől is megfosztjuk őket, akkor nincs sok remény.

Most visszavonulok az RMDSZ megyei választmányából. Nem fogok mások ellen uszítani, a szakadást sem akarom előidézni, de nem tudom elfogadni azt a magatartást, hogy a magyarok között nem voltak kommunisták, aktivisták és szekusok, hogy ezt most így kell felfogni az egység érdekében. Igenis meg kell mondani, ki mi volt. Voltak köpönyegforgatók mindig, akik annak idején nagy hangon elítélték a burzsoáziát, dicsőítették a kommunizmust, ezek képviselik most a magyarság érdekeit. Olyan nagy sebbel-lobbal jönnek be a templomba, hogy a lelkészt is lesodorják a szószékről. Nagyon szép a megtérés, csak legyen hiteles. A megtérést a bűnbánat előzi meg. Ez lenne az a csendes élet, visszavonulás, imádkozás, nem mindig elöl-fennforgás, akkor elhinném, hogy őszinte a megtérés. De ha csak azért tért meg, hogy most így legyen elöl, akkor csak árt.

Art a hagyományos butaságával is. Azok a népek, nemzetiségek, amelyek szóvá teszik igényüket az önrendelkezésre, azt a világ tudomásul veszi. Azok a nemzetiségek, amelyek szabadságigényüket nem is említik meg, azok meg sem kaphatják. Mert miután Kelet-Európa helyzete rendeződik, az összeomlott Szovjetunió népeinek sorsa és Jugoszlávia kérdése rendeződik, az az érzésem, hogy megszületnek a nemzetközi határozatok is, amelyek jó néhány évtizedre meghatározzák majd az Európában élő nemzetek sorsát. Azok a nemzetiségek, amelyek csak azután követelnek, nemzetközi törvénybe fognak ütközni minden ilyen kérdésben.

Annál is inkább időszerű volt a magyar autonómia kérdése, mivel a parlament akkor még nem fogadta el az alkotmányt, tehát egy nemlétező alkotmány még nem tilthatta meg ilyen jellegű óhajunkat sem. Éllenben most, miután demokratikussá tették az alkotmányt, most már alkotmányellenes lenne, mert ha egységes román nemzeti állam van, akkor nincs nemzeti kisebbség. Ebből egyenesen következik, hogy nem lehet semmi ilyenfajta igénye.

Az oldalt írta: Molnár H. Lajos