Új Néplap, 1992. március (3. évfolyam, 52-77. szám)
1992-03-05 / 55. szám
Kertbarát Holland zöldségfajták CSÚCSMINŐSÉG A KERTÉSZETBEN A Nunhems Zaden holland vetőmagcég, mely a múlt évben ünnepelte alapításának 75. évfordulóját, kizárólag zöldségvetőmaggal foglalkozik. A világon forgalmazott zöldségvetőmagból nagyságrendileg a 3-4. helyet foglalja el. Az elmúlt hetvenöt év során a világ legtöbb országában megismerték fajtáit, így Magyarországon is egyre ismertebbé váltak a Nunhems Zaden fajták. A csúcs- minőséget képviselő fajtákat a cég hollandiai, németországi, olaszországi, spanyolországi és amerikai nemesítőtelepein állítják elő, amelyeket azután a világ 130 országában forgalmaznak. Magyarországon 1987-ben alapította a cég kereskedelmi képviseletét Szolnokon, 1992 januártól Szolnokon a magyarországi leányvállalatát, a Nunhems-Mag Kft.-t, mely a zöldségfajtákat közvetlenül forgalmazza a vetőmagboltok, nagyfelhasználók és árutermelő kertészek részére. A hobbitermelők, kisfelhasználók is megvásárolhatják a vetőmagboltokban a Nunhems Zaden vetőmagjait színes tasakos kiszerelésben is. Magyarországon a cég ellátja a tasakjait magyar nyelvű fajtaleírással, technológiai javaslattal, mely figyelembe veszi a fajta természtési tapasztalatait, termesztésben való alkalmazhatóságát. Az elmúlt években számos fajtát vezetett be a termesztésbe. Ily módon pl. kígyóuborkaf-ajtái: Sanda, Radja, Toska, Bella, Elka ma már a termesztésben a legnagyobb területet foglalják el az üvegházi és fóliás területen. Egyre nagyobb felületen termelik a konzervuborka fajtáit. Ezek közül pl. Stimora FI fajta az ország jelentős telületén az intenzív termesztők fő fajtájává vált, mivel korai, kiemelkedően jó termőképességű és kiváló minőségű. Ugyanígy kiemelkedik fajtái közül a Pela F1, mely különösen koraisá- gával, minőségével és jó hozamával tűnik ki. Szárazabb, öntözés nélküli, gyengébb termesztési feltételek között a szemölcsös típusú Parker FI fajtát termelik egyre nagyobb felületen, melynek nagy előnye szárazságtűrése és nagy termőképessége. Partenokarp (mag nélküli) konzervuborka-fajtái közül különösen jó termőképességűnek bizonyult az Anka FI, valamint különlegesen jó minőségével a Profi FI fajta. A cég hímeve a dinnyetermesztők körében is egyre jobban ismert. A Nunhems cég rendelkezik jelenleg a világ egyik legjobb sárga- dinnyefajta-választékával. Ezek közül is kiemelkedik a Fiata FI, a Delada FI és a Castella FI, valamint a téli értékesítésű fajták (pl. Lutina). Görögdinnyéi közül a Crisby FI az egyik legkorábbi Cromson típusú fajtájának bizonyult, de a Samos FI fajtája is koraiságban hasonló az általánosan ismert Szigetcsépi fajtához. A Dumara szintén a jövő ígéretes fajtája. Sárgarépából is teljes fajtasort ajánl a termelőknek. Korai termesztésre különösen alkalmas a Bureau és a Douceur, nyári-őszi felszedésre és téli tárolásra a Varo és Campo fajta, valamint hosszú téli tárolásra a Flakko fajta. A Nunhems Zaden zellerfajtái szintén a világ legjobbjai közé tartoznak. Magyarországon ma már legnagyobb felületen a cég fajtáit termelik, elsősorban a Monarch és Mars fajtáit. Fejessaláta-fajtaválasztéka ugyan nem jelentős, de a Mariska fajta továbbnemesítéséből származó Dabora különösen nagy fejméretével (30-40 dkg), koraiságával és kiváló ellenálló képességével tűnik ki. Ezt a fajtát elsősorban hidegfóliás és korai szabadföldi, valamint őszi termesztésre ajánlja. A nagy gumójú (4-5 cm), óriás vajretek típusú Sora fajta különösen kedvelt a termelők körében, mivel kislombú, korai, gyors fejlő- désű és nagyon szép színű. A cég folytonnövő paradicsomfajtái, a Meran FI és Tissot FI a fűtés nélküli fóliás és szabadföldi karós paradicsomtermesztők körében arattak nagy sikert, mivel kiváló a termőképességük és különösen jó a termésminőségük. Konzervipari paradicsomfajtái közül a Red Hunter fajtát a múlt évben már 7-800 ha-on termelték, mivel korai, nagy bogyójú és kiemelkedően jó hozamúnak bizonyult. A Nunhems Zaden cég természetesen sok egyéb zöldségféle nemesítésével is foglalkozik. Említésre méltók kiváló spenótfajtái, konzervipari borsó- és babfajtái. A Nunhems Zaden cég világhírnevét, a világpiacon elért kiváló eredményeit a nagyon precíz, következetes nemesítői, önmaga iránt támasztott, megalkuvást nem ismerő legmagasabb minőséget követelő munkájának köszönheti. A világhírnév arra kötelezi, hogy a jövőben is csak a legjobb minőségű vetőmagvakat bocsássa a partnerek, a kertészek, a termelők részére. Magyarországi leányvállalatának, a Nunhems-Mag Kft.-nck is az a feladata, hogy a cég hagyományainak megfelelően szakmai tapasztalataival, csúcsminőségű vetőmagvaival a magyar kertészek rendelkezésére álljon, olyan fajtákat forgalmazzon a termelők részére, melyek a legigényesebb piacokon is versenyképesek maradnak. Malatinszki György nunhems NUNHEMS-MAG Holland Vetőmagtermelósi és Forgalmazási Kft SZOLNOK. CSAK CSÚCSMINŐSÉGŰ VETŐMAGGAL ÉRHET EL KIVÁLÓ TERMÉST! A holland NUNHEMS-ZADEN vetőmagcég világhírű zöldség fajtáit a NUNHEMS-MAG Holland Vetőmagtermelési és Forgalmazási Kft. Szolnok, Rákóczi u. 9. Tel./fax.: 56/36-121 forgalmazza a vetőinagboltok, viszonteladók, nagyfelhasználók és árutermelők részére. Hobbitermelők, kistermelők is megvásárolhatják a csúcsminőségű, kistasakos vetőmagjainkat a nagyobb vetőmagboltokban, vetőmagárusító üzletekben. PRÓBÁLJA KI, TERMELJE ZÖLDSÉGFAJTÁINKAT! | ___________________________________________________ *77332/1* ■ I K ertbarát A burgonya őshazája Közép- és Dél-Amerika. A Solanum nemzetséghez tartozó elődjére Mexikóban, Peruban és Bolíviában találtak rá a spanyolok 1535-ben. Európába 1550-ben került, spanyol kertekben dísznövényként termesztették. Később gyógyító és egészséget megtartó erőt tulajdonítottak neki. Kétszáz évig nem használták népélelmezési célra. 1750-ben Írországban kezdődött a nagyobb területen történő termesztése. Visszaesés 1846-ban történt, amikor egy betegség egész Európában majdnem kipusztította. Ugyanakkor rájöttek arra is, hogy rézzel történő permetezéssel megelőzhető a betegség. Jelenleg az egész földön mintegy 18 millió hektáron 270 millió tonna burgonyát állítanak elő. Amit a burgonyáról tudni kell A sikeres burgonyatermesztés alapja a Jó minőségű, vírusmentes, fémzárolt ve- tögumó A burgonyát aszerint, hogy mire használják, a következők szerint lehet besorolni: Étkezési vagy áruburgonya: olyan burgonya, amit étkezési célra használnak, ezen belül sütési, illetve főzési tulajdonságai szerint csoportosítható, például szétfövő, nem szétfövő stb. Vetőburgonya: olyan burgonya, amit csak vetésre használnak, értékmérő tulajdonsága a vírusfertó- zöttség mértéke. A, illetve B minőségű burgonya. Mindig elit burgonyáról szaporítják, és így után termesztett első generációs burgonyának minősül (UT-1)., fémzárolt. A burgonyánál kétféle frakciót különböztetünk meg, kis- és nagyfrakciót. A kisfrakció mérete 28 mm - 45 mm között, a nagyfrakció 45 - 65 mm. Ipari burgonya: amely méretében 28 mm alatt van, mechanikailag sérült, elsősorban szeszgyártásra, takarmányozásra használják. A burgonyát a héj színe szerint is osztályozzák, eszerint van piros és sárga héjú burgonya. A sárga héjú burgonyák nagyobb termőképességgel rendelkeznek, magasabb keményítő- tartalmúak. Magyarországon étkezésre elsősorban piros héjú burgonyát használnak. A piros héjú burgonyák kevesebbet teremnek. Magyarországon mégis a piros héjú burgonyának van hagyománya, leginkább ezt termesztik. Érésidejük alapján korai, középkorai és késői fajtákat különböztetünk meg. A korai fajták közül a jól ismert Cleopatra, Rubinia fajtákat termesztik elsősorban. A gumók gyorsan fejlődnek, mindkét fajta hússzíne világossárga, a tenyészideje 90-95 nap. Középkorai fajták közül a Kondor és a Desire fajtákat kedvelik. Mindkettő jól tárolható, nem fő szét, tenyészideje a Kondornak 106-100 nap, a Desire fajtánál 120-125 nap. Somogyi József Jász-kun Mag Kft. A talaj és az öntözővíz szerepe a gazdálkodásban A talaj Az eredményes gazdálkodás legalapvetőbb tényezője a talaj, melyen a termesztés folyik. A talaj egy rendkívül bonyolult összetételű képződmény, évmilliók során alakult ki. A termesztés szempontjból legfőbb tulajdonságait napjainkban is eredményesen befolyásolhatjuk. Ezért a gazdálkodás során beavatkozásainkat úgy kell kialakítani, hogy kedvező talajtulajdonságai kerüljenek túlsúlyba. Fontos tulajdonsága a termőtalajnak a kémhatása, mely lehet semleges, savanyú vagy lúgos. Legtöbb termesztett növény számára legkedvezőbb a semleges vagy ahhoz közel álló kémhatás. A növények ezeken a talajokon díszlenek a legjobban. Fontos a talaj szervesanyag-tartal- ma, lehetőleg szerves anyagban gazdag legyen a talaj, így javul a humusz ellátottsága. A szervesanyag-tartalom javítja továbbá a talaj vízgazdálkodását és tápanyag-szolgáltató képességét. Hosszú távon arra kell törekednünk, hogy ne csökkenjen, hanem lehetőleg növekedjen a talaj szerves- anyag-tartalma, ami elsősorban szerves trágyák kijuttatásával érhető el. A talajok optimális tápanyag-szolgáltató képessége ezen túl még sok tényezőtől függ. Helyes trágyázással javul a termékek minősége, növekszik a területegységre eső mennyiségük. Hogy eredményesen gazdálkodjunk, fontos ismernünk a talajoknak mindazon tulajdonságait, amelyek befolyásolják a termelés eredményét. így tudjuk kedvező irányba befolyásolni a talaj termőképességét, művelhető- ségét stb. Trágyázási, tápanyag-utánpótlási tevékenységünk a termelés folyamán a termelt növények levélanalízisével naprakészen ellenőrizhető. Az öntözővíz Tapasztalataink szerint megyénkben sok gondot okoz a kistermelésben a felhasznált öntözővíz minősége. A kiskertekben általában fúrt kutakból öntöznek, melyeknek a víz minősége kedvezőtlenül hat a talaj szerkezetére, növeli a talajok sótartalmát, szikese- dési folyamatokat indít igen rövid idő alatt, ezért javasoljuk az öntözésre használt víz laboratóriumi minősítését elvégeztetni. Talaj-, levél- és öntözővíz-vizsgálatok elvégzésével, továbbá a vizsgálati erdményekhez kapcsolódó szaktanácsadással a Jász- Nagykun-Szolnok Megyei Növényegészségügyi és Talajvédelmi Állomás laboratóriumai és szakemberei rendelkezésre állnak. Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Növényegészségügyi és Talajvédelmi Állomás