Új Néplap, 1992. március (3. évfolyam, 52-77. szám)

1992-03-31 / 77. szám

1992. MÁRCIUS 31. Kultúra—műsorok 5 A Vígszínház és a Szigligeti Színház koprodukciója Harold Pinter: A GONDNOK Neves színészek közreműködésével hat előadás­ban mutatja be Szolnokon a Vígszínház társulata Harold Pinter A gondnok című művét. Aston (Hegedűs D. Géza) és Davies (Eperjes Károly) Pinter talán legjobb darabja, a modern angol dráma mestermű­ve kerül színre Taub János ren­dezésében. A Pesti Színházban egyszer már játszották ezt a kü­lönös hangulatú művet. Fősze­replő: az emberi kapcsolatok legerősebb mozgatója, a szere- tetvágy. Az ebből fakadó vonzás és taszítás, megalázás és meg­aláztatás igen egyszerű közeg­ben jelenik meg Pinter színpa­dán. Él valahol egy házban egy kü­lönös testvérpár, sajátos egy­másrautaltságban. Befogadnak egy elesett, munka nélküli csa­vargót, aki rátelepszik életükre. Hármójuk között hamisítatlan emberi küzdelmek bontakoznak ki, a veled és/ vagy ellened állan­dóan vibráló feszültségével és fanyar, groteszk humorával. Pin­ter kitűnő portrékat fest a három, társadalmi peremhelyzetben élő figuráról. Az öreg csavargó, a maga szélhámosságaival, ag­resszív otthon- és kapcsolatvá­gyával, a tárgyai közé menekült, önmagába zárkózó, beteg Aston és bátyja, az egészséges, vagy legalábbis életképes Mick ma már a világszínpad klasszikus szerepei közé tartoznak. Kap­csolatuk mikrokozmoszában csírájában fellelhetjük az emberi viszonylatok szinte valamennyi szövevényes válfaját, Pinter színpadáról pedig a modem drá­ma hatáseszközeinek teljes kel­léktára tárul elénk. Mick szerepében Seress Zol­tánt, Astonéban Hegedűs D. Gé­zát, Davieséban Eperjes Károlyt (m.v) láthatjuk. A darabról Eperjes Károly az alábbiakat mondotta az Új Nép­lapnak: „Azt tudom mondani, hogy a kollégák, akik látták, az évad egyik legjobb előadásának tart­ják a darabot. Biztos vagyok benne, hogy nagyon jól fog szó­rakozni a néző, hiszen nagyon sokat lehet nevetni. Taub egé­szen sajátos felfogásban rendez­te a darabot. Ez az ötödik szín­mű, amelyben Taub rendezésé­ben játszom, s én magam is na­gyon élvezem. Taub minden rendezése más és más, ugyanak­kor élnek a taubi jegyek a dara­bon. Ilyen típusú Harold Pinter- előadást még nem láttak Ma­gyarországon. Szolnokon töb­bek között húsvétkor mutatjuk be, remélem, sőt biztos vagyok benne, hogy itt is jól fog szóra­kozni a néző.” A hat előadás időpontja: áp­rilis 4-én, szombaton, 5-én, va­sárnap, 8-án szerdán, 17-én, pénteken, 18-án, szombaton és 21-én kedden 19 óra. Jegyek - korlátozott számban - még a Szigligeti Színház jegyiro­dájában kaphatók. Kátai Szilvia „Ez egy misztikus dolog!” Bartáné Góhér Edit karnagy, a Tisza- parti Gimnázium tanára nemrégiben Kardos Pál-emlékérem kitüntetésben részesült, vala­mint a legutóbbi Éneklő Ifjúságon ismét aranydiplomát kapott középiskolás kórusa. A kitüntetések alkalmából vele készített interjúnk visszaemlékezés egy hosszú, nagy­szerű pályára.- Rettenetesen örültem a Kardos Pál-em­lékéremnek - kezdi vissza emlékezését. Ak­kor se örültem volna jobban, ha valami álla­mi kitüntetést kapok, hiszen valaha magam is Kardos Pál tanítványa voltam a szegedi főiskolán. Ezt az emlékérmet azok kapják, akikről úgy gondolják, hogy a Kardos Pál által elkezdett életművet tovább viszik. Meg­hívtak bennünket a kómssal Szegedre, nem is tudtam, mi készül „ellenem”, és egyszer- csak átadták a díjat. Jaj, mennyire örültem. Pedig sose gondoltam, hogy én valaha taní­tani fogok, kórust csinálok, ez valahogy misztikusnak tűnt számomra. Erről olyan ne­héz beszélni, hisz nyilvánvaló, szerettem ak­kor is énekelni, zongorázni, de valahogy sose tudtam elképzelni magamat, mint karnagy. Azt, hogy ettől a félelmemtől megszabadul­tam, azt, hogy megtaláltam helyemet az is­kolában, hogy mindazt, amit a főiskola szá­momra adott, tovább tudtam adni, azt mind Kardos tanár úrnak köszönhetem. És most olyan jó érzés, hogy sok diákom megy zenei pályára, és hát azt mondják róluk, jó gyere­kek. Ez valami semmivel nem pótolható, fan­tasztikus érzés. Azt egyébként kevesen tudják rólam, hogy a Tallinn körzeti iskolában kezdtem tanítani - pedig nagyon büszke vagyok rá. Egy csodálatos tantestületben, csodálatos igazgatónővel, s hogy én ezt, amit csinálok megszerettem, ez ott dőlt el véglegesen. Hogy hogy kerültem a Tiszaparti Gim­náziumba? Éppen el akartak vinni Szarvasra az óvónőképzőbe, amikor jött Budai Péter bácsi, hogy elvállalom-e a Tiszapartiban in­duló tagozatot? Ez 1974-ben volt. Közben elvégeztem a felsőfokú kórusvezetői tanfo­lyamot, majd Pákái István, akinek tanítványa voltam, hívott vissza oda tanítani. Azóta ott is tanítok. Ez az egyetlen képzési forma Ma­gyarországon, ahol diploma után is tudnak tanulni a karnagyok. Négyéves, nagyon ma­gas szintű posztgraduális oktatás-képzés fo­lyik az intézetben Budapesten, és hát itt is tanítok. Sok mindent csináltam én Szolnokon is. Volán Kórus, Kóta, ahol most is művészeti vezető vagyok. Sokáig énekeltem a Kodály kórusban. Azután voltam szakfelügyelő. Nagyon kitölti az életemet az iskola, a Kórus. Látom, azt kérdezné, hogy volt időm ennyi munka mellett férjhez menni? A fér­jem a kórusomban énekelt akkor. Ja persze, annak idején pávakört vezettem a Kiliánon, Itt mindenki egyformán fontos ” ott ismertem meg a férjemet. A fiam most hetedik osztá­lyos. A családra na­gyon sok teher há­rul így a munkám miatt, de egész jól tűrik, azt mondhatom. Hogymit csinálok még? Az iskolai mű­vészeti munkaközösség vezetője vagyok, a budapesti tanítás mellett néha zsűrizek, de számomra az iskola a döntő. Bennünket tüd- niillik mindig a színpadról ismernek, de alapvetően, hogy milyen az ember kórusa, azt az iskolai munka határozza meg. Az, hogy hogyan tanít az ember. Azon, hogy tanít az ember. Kudarcok? Hát persze. A mindennapi munkában érik kudarcok az embert, de itt az összkép a lényeg. A hétköznapok? Reggel bemegyek az iskolába, délután 4-ig tanítok. Fáradtság? Lehet bírni. Ezek nagy sza­vak, és furcsa kimondani, de ezt jó csinálni. Fizikailag, idegileg igénybe veszi az embert, de az a cél, hogy megszólaljon a kórus, az az öröm, amit érzünk, kárpótol minket a sok fáradtságért. Ez egy misztikus dolog! Min­denki közlegény, és mégis mindenki fontos. Ezért is szeretem. K. Sz. Fotó: M. J. Filmet rendez Koltai Róbert SOSE HALUNK MEG! Filmet rendez legnépszerűbb színészeink egyike, Koltai Ró­bert. Annyi sikeres színházi és filmszerep után nyáron nem a ka­mera elé, hanem mögé fog állni a Sose halunk meg! című film forgatásán.- Azért egy „kicsit” előtte is leszek - mondja -, hiszen játszom a filmben.- Miről szól a film?- Nem miről, hanem kiről. Egy vállfakereskedőről, aki törté­netesen a nagybátyám volt. Gyu- szi bácsinak hívták. Egyszerre volt borzasztó és csodálatos em­ber, akit mindenki imádott, kivé­ve a saját szűkebb családját. Nagy játékos, lóversenyes volt, sok pénzt vesztett, és talán mon­danom sem kell, hogy ha becsen­getett hozzánk, anyámnak már összeszorult a gyomra. Én imád­tam. Mindig felnéztem rá, és nem csak azért, mert egy jó fejjel magasabb volt, mint én. Nagyon tudott élni. Minden megalázást, kudarcot lerázott magáról, mint macska a vizet. Fantasztikus életerő volt benne, amire olyan nagy szükségünk volna ma is. Olyan figura volt, aki minden­képpen filmvászonra kívánko­zik. Ilyen ma már nincs.- Tehát az ő életéről szól a filmkomédia?- Nem az életéről, csak élete három-négy napjáról. Vállfa­ügynök volt, és az ötvenes évek végén elvitt engem vidéki kőrút­jára. Akkoriban 15-16 éves le­hettem, félénk fiúcska, mama kedvence, akit nagyon nehezen engedtek el vele. Pláne, hogy Gyuszi bácsi megígérte a szüle­imnek: megtanít az életre! Mit mondjak? Az alatt a néhány nap alatt többet tudtam meg a magyar valóságról meg az ötvenes évek végéről, mint amit azelőtt tizen- egynéhány év alatt. Jártunk vá­sárban, aludtunk munkás- szálláson, futottunk a rendőrök elől, mulattunk vendéglőben, és egy alkalommal a vásár forgata­gában rámutatott egy számomra vadidegen emberre, aki zugpá- linkát mért. „Apukám, ott a má­sodnagybátyád! ” - és kiabálni kezdett: „Matyi! Matyi! Itt az unokaöcséd!^ ’ Aztán csak annyit láttam, hogy Matyi bácsi boldo­gan rámvigyorog, miközben két balonkabátos megbilincseli és elkíséri!- Sikeres színházi előadásokat már rendezett, amelyek közül hármat áprilisban-májusban a té­vé is bemutat Koltai-kabaré cím­mel. De filmrendezőként most mutatkozik be először. Nem fél?- Nem. Kollégákkal, barátok­kal fogok együtt dolgozni a Hun­nia Filmstúdióban. Bizonyára sokat fognak segíteni majd a szá­momra kevésbé ismert technikai részletekben.- Ma, amikor olyan nehéz a kultúrára pénzt kapni, hogyan si­került a forgatási költséget ösz- szegyűjteni?- A Hunnia nagyon bízik a csapatban és szponzorokat is ta­láltunk. Eddig a négy legna­gyobb országos napilap, a Nép- szabadság, a Magyar Hírlap, a Népszava, a Kurír támogatásán kívül több céggel együtt mellet­tünk áll a Vállalkozók Országos Szövetsége, hiszen Gyuszi bácsi egy bizonyos vállalkozó őstípu­sa. Reméljük, a hiányzó pénzt is össze tudjuk gyűjteni az új me­cénásoktól. Ma már számos vál­lalat tudja, hogy ha pénzt ad kul­turális célra, és erről a nyilvános­ság tudomást szerez, akkor a jó híre nő, a helyzete megerősödik és ennek konkrét gazdasági haszna is lesz.- A nehéz kérdések után vé­gezetül egy „könnyebb”: az Il­letékes Elvtárs végleg meghalt? Koltai Róbert hirtelen „ille­tékessé” torzítja az arcát és rám- förmed:- Micsoda?! Hogy mondhat ilyet? Amíg hülyeség történik az országban, a világban, sőt a vi­lágűrben, addig én élek. Na, meddig fogok élni?!- Örökké!- Remélem, mint „illetékes” nem! V.G. Rádió Szolnoki Stúdió 15.00-17.00: Rádió Szolnok! Ke­reskedelmi adás. Zene, hír, reklám (tel.: 44-618), szerk.: Korim Éva ­17.00-18.30: Alföldi Magazin (tel.: 41- 133), szerk.: Varga Ferenc - A tarta­lomból: Hírek - 17.30: Alföldi Króni­ka. Hírek, tudósítások, riportok. Városi közgyűlésről jelentjük -18.00: Szóvál­tás, közben: Zeneturmix. Vállalkozó orvosok Kossuth Középhullámon: Óránként: Hírek. Időjárás. Útközben. 5.00: Reggeli Kró­nika - 8.30: Hangszemle - 9.05: Nap­közben - 11.05: Válogatott perceink - 11.35: Sinisztra körzet - XV/2 - 12.00: Déli Krónika - 12.30: Mindennapi tu­domány - 12.40: Külpolitikai figyelő - 12.50: Törvénykönyv - 13.05: Falurá­dió (ism.) - 13.20: Népi táncmuzsika - 13.45: Hitélet - 14.05: Klasszikusok mindenkinek - 14.55: Somlyó György versei - 15.05: Kossuth-klub (ism.) - 16.00: Délutáni Krónika -16.20: Rock­újdonságok - 17.05: Magyarországról jövök... - 18.00: Esti Krónika - 18.30: Ráadás - 19.05: Sportvilág - 19.30: Jó éjszakát, gyerekek! - 19.35: Összeállí­totta: Csalog Zsolt - 20.05: Zenefórum - 20.30: Határok nélkül - 21.05: Kos- suth-klub - 22.00: Késő Esti Krónika - 22.30: Fórum - 23.05: Egy énekes - több szerep URH-adón: 6.55: Körzeti informá­ciós magazinok - 9.00-19.00: Közvetí­tés az Országgyűlés plenáris üléséről - a szünetben: kb. : 13.00-14.00: Az Amerika Hangja magyar műsora - 19.00: V materinskom jazyku - 19.30: In limba matema - 20.00: In der Mut­tersprache - 20.30: Na matemjem jezi- ku - 233.000: A BBC magyar műsora - 23.45: Auf Deutsch gesagt? - 26/13. ­5.00-6.55, 21.00-23.00, 24.00-0.10: Azonos a KH műsorral Petőfi 5.00: Napindító - 8.00: Sportreggel- 8.15: Rivaldafényben - 8.50: Helyke­reső - 9.00: Hírek. Időjárás - 9.05: Ze­ne-szó - 10.50: Ki nyer ma? - 11.00: Hírek. Időjárás -11.05: Napóra -12.00: „Nóta-só” - 12.45: Rólunk van szó! - 12.50: Vízállásjelentés - 13.00: Hírek. Körzeti időjárás -13.05: Nagy nevette- tők - 13.30: Filmzene - 14.00: Akár hi-ft... - 15.00: Hírek. Időjárás -15.05: Visszaszámlálás - 15.35: Iránytű - 16.00: Csúcsforgalom - 17.00: Hírek. Időjárás - 17.05: Napóra - 18.00: A magyar rock archívumából: A Spenót együttes - 18.30: Helykereső - 19.00: Hírek. Időjárás - 19.05: Magyar tájak dalaiból, táncaiból - 19.30: Kamasz­panasz - 20.00: Naplóm - 20.30: Blues- 21.00: Hírek. Időjárás - 21.05: Műfor­dítva - 21.45: Kishonti Ildikó énekel - 22.00: Rockpanoráma - 22.30: Jazz - 23.00: Hírek. Időjárás - 23.03: Sport­híradó - 23.10-4.50: Az MR éjszakai műsora * Kossuth KH, Petőfi URH - 4.03-4.33: Határok nélkül (ism.) - 4.36- 4.51: Cigánynóták Bartók 6.00: Muzsikáló reggel - 9.05: Pó­dium -10.00: KHírek. Időjárás -10.05: Az öcs (Mario Vargas Llosa novellája) -10.35: Szopránáriák -11.00: Zenekari muzsika - 11.40: Országok, tájak nép­zenéje - 12.00: Hírek. Időjárás -12.05: A Magyar Honvédség Központi Zene­kara játszik - 12.30: Kapcsoljuk a Ma­gyar Nemzeti Galéria kupolatermét - 13.40: A Budapesti Madrigálkórus énekel -14.00: Hírek. Időjárás -14.05: A mester és Margarita - IV/2. (Mihail Bulgakov regénye) - 15.00: Zenekari muzsika - 16.00: Hírek. Időjárás - 16.05: Városok, zenék - 16.35: A Mo­dem rézfúvós együttes magyar zene­szerzők műveiből játszik - 17.00: Ki­látó - 17.50: „Fiatal életek indulója” - 18.00: Hírek. Időjárás - 18.05: Rossini műveiből. A tolvaj szarka (kétfelv. opera) - közben: 19.49: Hírek. Időjárás - 19.54-20.12: Küldöm a mikrofont - 21..45: Századunk fúvószenéjéből ­22.00: Hírek. Időjárás - 22.05: Brahms: D-moll zongoraverseny - 23.00: Jazz - 23.29: Hátsó szoba - irodalmi kísérle­tek - 24.00: Hírek. Időjárás - 0.05-2.00: magyar előadóművészek felvételeiből Televízió Szolnok Városi Televízió Kísérleti adás 21.00: A távcsöves kukkoló (am.krimi) 95’ TV 1 5.47: Falutévé - adótippel - 6.00: A Reggel - 8.30: Közjáték - 8.35: Follow through! - 9.00: Akslé, egyujjas (ism.) - 9.55: A lantfarkú madár birodalma (ausztrál rövidfilm) - 10.45: Szextett­hely - A végrehajtás (ism.) - 11.10: Képújság 16.00: Délutáni Egyenleg - 16.10: Drehscheibe Europa - 16.40: Képújság -16.45: A zongoránál: Victor Borge (angol film) - 17.00: A nagy vonulás - 17.25: Látogatók (csehszl. sor.) -17.55: Sziszifusztól Prométheu­szig - 18.40: Pénzvilág - 18.50: Mini klip-mix - 19.00: Játék - Cimbória ­19.15: Esti mese -19.25: IS - FRISS - 20.00: Híradó - 20.25: Telesport - 20.35: Twin Peaks (am. sor.) XXX/15. - 21.25: Közjáték (ism.) - 21.30: Oscar- díj ’92 - 23.00: Calcio (foci) - 0.40: Késő Esti híradó - 0.45: BBC-híradó TV 2 10.00: Parlamenti Napló - 16.05: Műsorelőzetes - Időjárás -16.15: Nasa obrazovka -16.40: Ötről hatra - 17.40: Az én pici pónim - 18.00: Híradó ­18.12: Időjárás - 18.15: Telesport - 18.38: Ötöd-ölő - 19.00: Őrizd az ál­mot! (angol sor.) IV/1. - 20.00: Orosz­lánkörmök. Pálion orma - 20.40: Sport­segély ’92 - II/l. - 21.35: Kameraszín­ház - Beszélgetés Shakespeare Othello című tragédiájának kaposvári előadá­sáról - 22.00: Esti Egyenleg - 22.20: Időjárás - 22.25: Napzárta előtt - 22.50: Anna Frank utolsó hét hónapja (hol­land film) Újvidék 15.40: Műsorismertetés - 15.45: Ma, tegnap, holnap - ruszin ny. műsor - 16.15: Tanuljunk angolul - magyar ny.műsor- 16.45:Tv-napló-magyarul -17.00: Tv-napló -17.30: Szerbia ma- 18.30: Tv-napló - szlovákul - 18.45: Tv-napló - románul -19.00: Tv-napló - magyarul - 19.30: Tv-napló - 20.00: Lottóhúzás - 20.10: Időszerűségek - 20.45: Jelzések - 22.15: Komolyzenei műsor - 23.00: Tv-napló - 23.30: Éjsza­kai műsor - 1.00: Hírek Super Channel 10.00: Egyveleg - 12.30: Sport - 13.00: Japán üzleti élete - 16.00: Élő videoshow-18.00: Wyatt Earp-18.30: Én, a kém - 19.30: Belföldi magazin - 20.00: Sport - 21.00: Science-show - 21.30: Európai média - 22.00: Hírek - 22.30: Fókusz - 22.45: Piacgazdaság - 23.00: Fehér komancsok (am. film) Eurosport 9.00: Műkorcsolya VB - 11.00: Golf - 13.00: Kézilabda-vb - 14.00: Tenisz - 15.30: Szörfösök magazinja - 16.00: Műkorcsoiya-vb -18.00: Gólok -19.00: Párizs maraton - 20.00: Squash- 21.00: Motorkerékpársport - 21.30: Eurosport-hírek Screensport 8.00: Eurobics - 8.30: Rögbi Fran­ciaországból - 9.30: Jégkorong -10.30: Eurobics - 12.00: NBA - 13.30: NBA- 14.00: Autósport magazin - 15.00: Eu­robics - 15.30: Kerékpárverseny Stutt­gartból - 16.30: Amerikai labdarúgó világliga - 18.00: Autóverseny az USA-ból - 19.00: Spanyol futballkör- kép - 19.30: Kickboksz - 20.30: Német túraautóverseny, 1992 -21.30: Ökölví­vás Leicesterből - 23.30: Biliárd SAT 1 6.00: Jó reggelt a SAT 1-gyel! - 8.30: Varázslatos Jeannie - 9.00: Hírek- 9.05: Esőemberek - 10.45: Dr. Kulani- 11.45: Szerencsekerék - 12.25: Új­donságok a moziban - 21.40: A nap tippje -12.45: Telebörze -13.00: Hírek -13.05: Telebörze -13.35: Kaliforniai nap alatt (am. sor.) Beteg a rács mögött- 14.30: Varázslatos Jeannie (am. sor.) Tony királysága 1. - 15.05: Falcon Crest (am. sor.) Rossz hírek - 16.00: A szép és a bestia - Halálhold - 17.05: Mindent vagy semmit - 18.15: Bingo - 18.45: Híradó - 19.20: Szerencsekerék- 20.05: Időjárás - 20.15: Halló, Heino!- 21.15: Nincs idő meghalni (angol film) - 22.55: Környezetvédelmi riport - 23.25: Hírek - 23.35: Sport - 0.20: Szökésben (am. krimisor.) Az élet­mentő -1.15: A szép és a bestia (ism.) RTL Plus 6.00: Halló, Európa - jó reggelt, Németország! - 9.00: Murphy atya (am. sor.) A barát - 9.50: Gazdag és szép - 10.15: Dr. Marcus Welby - Az új testvér -11.05: Kedves Bili nagybá­csi (am. sor.) Old Cowhand - 11.30: Játék - 12.00: Családi párbaj - 12.30: Hammer - 12.55: Hírek - 13.00: Bor­zasztó kedves család - 13.30: Kalifor­nia klán -14.20: A Springfíeld-sztori - 15.05: Dallas - 15.50: CHIP’S - 16.40: Rizikó - 17.10: Forró nyeremény - 17.45: Játék - 18.00: Fiatalok maga­zinja - 18.45: Híradó - 19.15: Knight Rider - 20.15: Columbo - 21.45: Rob­banékony - 22.50: L. A. Law - 24.00: Vietnami szolgálat - 0.55: Harc a maf­fia ellen (am. sor.) Férfiak köre - 1.45: Szürkület - 2.10: Privát ülés-3.40: Az erőszak törvénye - 5.00: Ifjúsági ma­gazin -5.15: Fiatalok magazinja (ism.) PRO 7 6.00: Adderly - 6.45: Rajzfilmek - 8.25: Catweazle (angol sor.) Boszor­kányság - 8.50: A madárijesztő és Mrs. King - 9.55: Óriások bolygója -11.00: Odongo - 12.30: A ninja mester - 13.30: Itáliai emlék -15.10: Air Force (am. sor.) Apa és fia - 16.05: A né- gyöklű trió (am. sor.) Kemény kötés - 17.00: Rajzfilmek - 19.00: Lábmunka (am. sor.) A játék komolyra fordul - 20.00: Híradó - 20.15: Láncreakció (ausztrál akciófilm) - 22.05: Georgia (ausztrál krimi) - 23.45: Starsky és Hutch (ism.) - 0.45: Hírek - Ó.55: El Condor - 2.35: Hírek - 2.45: Szürkület -3.15: Hatos szám - 4.05: Hírek - 4.15: Vénusz bundában (ism.) MŰSOROK

Next

/
Oldalképek
Tartalom