Új Néplap, 1992. március (3. évfolyam, 52-77. szám)

1992-03-30 / 76. szám

4 A szerkesztőség postájából 1992. MÁRCIUS 30. Válaszolt a kórház igazgatója A segélyezés határai ‘Expressz - ajcmCva S Aramcsapda Az élet olykor a legmerészebb újságírói fantáziát is felülmúlja. Cikket kívántam írni, aztán kezembe került a szajoli Varga Imre levele, s irományom helyett azt teszem közzé, szinte változtatás nélkül. „Mint magánvállalkozó, a szolnoki Híd bisztró vezetője voltam 1990. december 20-ától 1991 .június 20-ig. Az üzletet a Jász-Nagykun Vendéglátó Vállalattól béreltem havi 90 ezer forint + áfáért. A boltba százezer forintot fektettem bele, amit az OTP kölcsönként adott. Sajnos időközben beteg lettem, odalett a befektetés, sőt annyira rom­lott az egészségi állapotom, hogy felmondtam a vendéglátó-vállalat­nak. A munkanélküli-segélyem 4800 forint volt, a százezer forintom elúszott, közben az adóhivatal is megbüntetett tízezer forintra, mert nem jól kezeltem a nyugtákat, azt is törlesztem ezer forintjával, ami júliusban telik le. Mindez azonban semmi: a villanyszámlát nem tudtam fizetni a szolnoki TITASZ-nak, és 1992. március 17-én kaptam egy számlát, hogy nyolc napon belül fizessek be 70.590 forintot, ellenkező esetben kikapcsolják az áramot. Azt azonban nem mondták, hogy hol. Ugyan, hogy tudtam volna kiegyenlíteni a tartozásomat? Mindenesetre 17-én megállt egy TITÁSZ-autó a házam előtt Szajolban, és megkérdezték: rendeztem-e a számlámat? Közben CB-ztek is, és a rádión keresztül egy női hang utasította őket, hogy kapcsolják ki az áramot a lakáso­mon. Ott, ahol soha, egyetlen fillér tartozásom nem volt! A feleségem természetesen rosszul lett, én majdnem infarktust kaptam, te jó isten, mi lesz a két gyerekkel áram nélkül? Van egy két hónapos kisfiam és egy hároméves kislányom, azokat etetni, fürdetni kell, ne is mondjam tovább. Buszra szálltam, délután már a TITÁSZ-nál voltam, az igaz­gató nem ért rá, a helyettes vezető tárgyalt velem. Én írtam egy kérvényt, melyben felajánlottam, hogy havi kétezer forintot képes vagyok fizetni, mivel gyesből élünk, valamint több mint 15 ezer forint az OTP-tartozás. A TITASZ-vezető azonban ezt nem fogadta el, elém tett egy papírt, amin az állt, hogy havi nyolcezer forintot vállaljak, sőt a végén tízezret tizenegy hónapra, melyre késedelem esetén 20 száza­lékos büntetés nehezedik. Az első részlet április 15-én lenne esedékes. Mondtam, lehetetlen, hogy ezt elő tudjam teremteni, de a vezetőt mindez nem érdekelte. Mit tehettem, aláírtam a papírt, és már csengett is a telefon, hogy Szajolban, a Lenin út 10-12.-be kapcsolják vissza az áramot. Mire hazaértem, égett a villany - mindez ötszáz forintért. Szaladtam fűhöz-fához, segíteni senki nem tud, végső kétségbeesé­semben fordultam az Új Néplaphoz. Egyszerűen nem tudom elhinni, hogy ebben az országban ilyen megtörténjen. Ezek után már az is elképzelhető, hogy jön a foglaló egy stráfkocsival, és mindent elvisz­nek, amit az életem során összegyűjtöttem. Mit lehet mindehhez hozzátenni? Én csak csodálkozom az áram- szolgáltató hősiességén. Azt viszont nem értem, miként jöhetett össze sok-sok miUiárdos adósság, ha már egyszer ilyen következetes a TITÁSZ, DÉDÁSZ, ÉMÁSZ és a többi hasonló cég? Országos hírve­rést csináltak annak, hogy végre horribilis tartozás után kikapcsolták a DIGÉP áramát. Csak azt nem tudom, vajon a vezérigazgatónál ég-e még a villany? Mert úgy lenne igazságos, ha az ő lakását is áramtala- nítanák. Egyébként pedig a jogi ösztönöm azt diktálja, hogy a TITÁSZ megtette volna a dolgát akkor is, ha a Híd bisztró két biztosítékát zsebre vágja, s a gondot a vendéglátóra bízza. Az új bérlő nyilván átvállalta volna a mínusz költséget, amit polgári peres úton behajtott volna az adóson. Szomorú, de így igaz: talán a bíróság humánusabb lett volna, mint az áramszolgáltató, mert ő nem nyúl ilyen drasztikus intézkedés­hez. Varga Imre példája azt bizonyítja, bizony, csak csínján a vállal­Hozzászólás cikkeinkhez Az ítélkezés vonzásában Rátz Zoltán szolnoki olvasónk nyílt levelét adtuk közre március 12-én, melyre az alábbi választ kaptuk: Tisztelt Rátz Zoltán Úr! Ön az adófizető-fenntartó jo­gán kér tőlem indoklást a kórház látogatási rendjének megváltoz­tatása ügyében. Magam is adófi­zető, tehát fenntartó vagyok, így remélem, egyenlő félként vehe­tek részt eme párbeszédben. Az úgynevezett „nyitott kór- ház”-at nyugati minták alapján vezették be évekkel ezelőtt a He- tényi Géza Kórházban, ettől kezdve az intézmény belső rend­je, tisztasága leírhatatlan válto­zásokon ment keresztül: töme­gek áramlottak ki és be a kapu­kon; a kórtermekben mindig volt éppen valaki látogatóban, ezért az orvosi vizitek megakadtak, a betegeket levetkőztetni, vizsgál­ni nem lehetett; a súlyos zavart betegek idegenek szeme láttára, hiányos ruházatban forgolódtak ágyaikon; tipegő és nagyobbacs­ka gyerekek csúszkáltak a földön vagy szaladgáltak a lépcsőkön; a kórházi folyosók, lépcsőházak, az aula cigerattacsikktől, napra­forgómagtól szennyezve „vár­ta” a hozzátartozókat; az esti és éjszakai órákban rossz küllemű, olykor kapatos emberek kóbo­roltak az épületekben, nemegy­szer még a nővéreket is megtá­madták. És mi tagadás, loptak is. Pénzt, ruhaneműt, kórházi felszerelést, textíliát, öltözőben hagyott hol­mikat. Ha csak mint adófizető szem­lélem, akkor is mindkettőnk és valamennyiünk zsebe bánta az így keletkezett kórházi károkat. Ha pedig a betegek szemszögé­ből nézem, nagyon kellemetlen lehet mondjuk ágy tálat kérni és azt használni valakinek, ha a szomszéd ágyon éppen látoga­tók ülnek és beszélgetnek. De az is, ha szenvedéseimre, elesettsé- gemre bárki, bármikor csodálko­zó szemeket vethet. Igaza van, Rátz Úr! A beteg gyógyulását a család közelsé­ge, gondossága, szeretete min­dennél jobban segíti. Egy sze­rető kéz simogatása a legjobb fájdalomcsillapító. De amíg kórházainkban hat-tízágyas kór­termekben összezsúfolva gyó­gyítunk, amíg a látogatók egy része meleg együttérzés helyett egy kis nikotinfüstös-szotyolás trécselésre keresi föl hozzátarto­zóját - olykor tizedmagával -, ad­dig a látogatás rendjét szabá­lyozni kell. Az ideális jövő a nyílt kórház, de ez ma még ugyanolyan anak­ronizmus, mint az ingyenes be­tegellátás vagy oktatás. De az általam elrendelt látogatási idő nem kőbe vésett parancso­lat. Éppen az Ön által említett pszicho lóg iái-szociológiai szempontok miatt az osztályve­zetők felmentést adhatnak, és engedélyezhetnek az előírtaktól eltérő időben és gyakorisággal látogatást, ha ez a betegre nézve előnyös. Valószínűleg nem tudtam meggyőzni Önt minden vonat­kozásban, de társadalmi aktivitá­sa számomra szimpatikus. Ezért kérem, keressen meg az intézet­ben, és észrevételeivel folyama­tosan segítsen nekem az ilyen nehéz, kétesélyes döntések meg­hozatalában. A kórház igazgató- tanácsa különben is igényelné a betegek képviselőjének vélemé­nyét. Észrevételeit köszönöm. Dr. Böjthe Lajos orvos-igazgató Élethelyzet - Betegen marad­tam egyedül címmel jelent meg az Új Néplap március 12-i szá­mában M. J. szolnoki olvasó le­vele, vázlatos élettörténete. Eb­ben megemlíti, hogy rendszeres támogatást kért a városi polgár- mesteri hivataltól, de ott csak rendkívüli segélylehetőséget kí­náltak fel neki, mely alapvető gondjai rendezésére nem elegen­dő. Ezzel kapcsolatban az alábbi tájékoztatást adom: M. J. március 4-én járt a pol­gármesteri hivatal szociálpolti- kai csoportjánál, ahol a beszélge­téskor kiderült: válása után közös háztartásban él feleségével és gyermekével, a lakásfenntartás költségeinek fele, illetve az általa felvállalt gyermektartásdíj terhe­li őt; fűtési és étkezési hozzájáru­lás könnyíti a háztartás költség- terheit - a polgármesteri hivatal Soraimat „Drágán fizettem a téves csomagolásért” címmel közölték március 12-én, melyben szóvá tettem, hogy a Török­szentmiklósi Baromfi-feldolgo­zó Vállalat csomgolásában vásá­rolt, „csirkecombos aprólék” feliratú tasakban csirkefarhátat találtam. Március 20-án a baromfi-fel­dolgozó kártalanított, most már valóban csirkecombos aprólékot kaptam, ami a hétvégi főzésem­hez éppen jókor jött. Köszönöm a gyors intézkedé­süket, mellyel visszaadták a vál­lalatba vetett bizalmamat, hiszen több éve tartozom a vásárlóik kö­zé, és termékeikkel - kivéve az említett esetet - meg is voltam elégedve. támogatásával. M. J. a velünk folytatott beszélgetéskor elfo­gadta, hogy a közös háztartásban élőknél nincs módunk a család­tagok külön-külön segítésére, valamint azt is, hogy a kétfajta támogatással csökkentett rezsi­kiadás az ő hozzájárulásának mértékét is csökkenti. Ily módon rokkantnyugdíjának nagyobb ré­sze marad saját céljaira. Számára eseti segélyt nyújthatunk, mint- ahogy ez el is hangzott a levelé­ben. Megnyugvással olvastam a szerkesztő hozzáfűzött sorait, melyben M. J.-nek hasonló meg­oldásmódokat kínált, mint ami­ről mi is beszélgettünk vele - egyetértőén. Többet és mást ma sem tudunk mondani, ajánlani. Dr. Sziszik Erika a művelődési és népjóléti iroda vezetője A vállalat minden dolgozójá­nak jó egészséget és további eredményes munkát kívánok. Revákné Ökrös Mária nyugdíjas Karcag Levelekből - v sorokban y Ebben a rohanó világban vegyük már észre a jót is - írja Danyiné Gilszki Irén szolnoki olvasónk, s erre a vele történt, figyelemre méltó példát hozza: a múlt hónapban el­hunyt testvére életében nem jelölt meg kedvezményezettet a 80 Ft-os CSÉB-biztosítására. Ebből eredő­en némi probléma merült fel az ügy intézésekor, azonban a szükséges igazolások beszerzése után, két nap alatt megkapta a testvére utáni já­randóságot. Ezúton mond köszöne­tét az Állami Biztosító Jász-Nagy- kun-Szolnok Megyei Igazgatósá­gának, személy szerint Négyesi Györgyné csoportvezetőnek, mun­katársainak a megértő, gyors és ön­zetlen segítségért. A Húseldorádó címmel közölt fotó mellett olvashattam nemrég lapjukban, hogy a szarvasiak Me­zőtúron nyitottak egy boltot, ahol hófehérre tisztított pacalt és egye­beket lehet kapni. A képen látottakhoz csupán annyit kívánok hozzáfűzni, hogy a fehér pacalhoz már csak ugyan­ilyen színű sapka kellene! - írta Tófalvi Lajos olvasónk, aki mel­lesleg hentes és mészárosmester. Igaza van. * Megdöbbenve hallottam, hogy valaki udvariatlannak nevezte és elmarasztalta a jánoshidai buszso­főrt. Azt az embert, akit régóta is­merek, akinek 25 évig voltam az utasa, ennél fogva nyugodt lelkiis­merettel mondhatom: nála udvari­asabb, segítőkészebb, szolidabb emberrel még nem találkoztam. És nem is tudom elhinni, hogy az adott helyzetben más lett volna - írta többek között Szöllösi Má- tyásné. * Gohér Pál olvasónkat az a sze­rencse érte, hogy a szolnoki Cent­rum önkiszolgáló étteremben felej­tett táskája másnap, azaz március 25-én meglett - benne az esernyője, a pénztárcája, 3000 Ft-tal. Köszö­net érte az étterem becsületes dol­gozóinak. * Özv. Farkas Sándorné, akit ré­gi olvasóink között tarthatunk szá­mon, a megyei húsipari vállalat ve­zetőségének, szakszervezeti bizott­ságának mond köszönetét - társai nevében is - azért a gondoskodá­sért, figyelmességért, amit a nyug­díjasaikkal szemben tanúsítanak. Mint írja, a közelmúltban sem fe­ledkeztek meg róluk, és legna­gyobb meglepetésükre, örömükre, ajándékkal is kedveskedtek a jól sikerült rendezvényen. További munkájukhoz sok sikert és jó egészséget kíván. „Hiábavaló igyekezet lenne bárkit is meggyőzni arról, hogy ufók léteznek, ha nem akar hinni bennük.” Ha Önök olvasták Az ostobaság vonzásában című, március 13-i számban megjelent cikket, külö­nös élményben lehetett részük. Az írás szerzője olyan témához nyúlt, amiről a legtöbb embernek vi­szonylag kialakult véleménye van, de úgy hiszem, kevesen mernék közülük kijelenteni ilyen határo­zottsággal, hogy a másik elképze­lése nem egyéb pótcselekvésnél, s ha valaki úgy véli, talán mégiscsak léteznek ufók, azzal saját kiszol­gáltatottságát, ostobaságát ismeri el. Nekem - aki sosem voltam el­vakult ufóhívő - a következő gon­dolatokat juttatta eszembe: Éppen a tv, a rádió és az újságok százai táplálják némelyekben a hi­tet - másokban csupán az érdeklő­dést - a természetfeletti dolgok iránt, s nem értem igazán, hogy e rengeteg anyag láttán a szerző mi­lyen csalhatatlan logika alapján je­lenti ki, hogy mindez csupán ön­ámítás, amely „öl, butít és nyo­morba dönt”. Milyen bizonyítéka van arra, hogy a rengeteg - néha valóban szenzációhajhász, esetleg kitaláci- ón alapuló - cikk, riport és film­anyag közt nem bújik meg némi igazság? Milyen jogon ítéli el azo­kat az embereket, akik nem első­sorban hinni akarnak ezekben az ún. csodákban, hanem megszer­zett ismereteik alapján maguk sze­retnék eldönteni, mennyit tartanak valósnak azokból? Nem hiszem, hogy az ufóhívők gondolkodásá­nak üressége tükröződne érdeklő­désükben, s ha némelyek szeretné­nek hinni a csodák valóra válásá­ban, az sem bűn. Valóban, az em­ber különös sajátsága a csodavá­rás, ezen alapul szinte minden val­lás is, mégsem mondjuk, hogy puszta önámításon alapulnak. Tény, hogy az emberek minden­napi élete egyre nehezebbé válik, kell valami menedék, egy kis kité­rés a mindennapi gondok elől. A biztos kiút feltétlen hitével keve­sen rendelkeznek, így megrögzött ufóhívőt is keveset ismerek. Meg­győződésüket lehet ugyan társa­dalmi jelenségként kezelni, de megfelelő tisztelettel. Olyan tisz­telettel, amely minden embertá- sunknak kijár - még ha véleménye, gondolkodása gyökeresen el is tér a miénktől. Lehet, hogy közked­velt témája a miszticizmus a társa­ságoknak, de nem értem, mi abban a kivetnivaló, ha egy kicsit meg­mozgatjuk a fantáziánkat. Ráadá­sul olyan témát választunk, amely azért érdemes igazán érdeklődé­sünkre, mivel ezekről a jelensé­gekről még a legfőbb mércének tartott tudomány sem tud egyértel­műen állást foglalni. A gondolko­dás, a véleményalkotás mindenki saját belső ügye, hagyjuk hát meg a lehetőséget, hogy mindenki egyedül döntse el - tapasztalatai alapján -, miben hisz és miben nem. „DOZSI”- Üdvözöllek Gyuri, foglalj helyet. Ne haragudj, hogy magamhoz kérettelek, de okvetlenül beszélnem kell veled. A vendégnek fenntartott öblös karosszék az ablak felé fordult, kint váratlanul, szinte nyári erővel kisütött a nap. Martinnak úgy tűnt, hogy Domány frissen mosott ősz haja világít a bevetődő sugarakban. Az erős fény bántotta a szemét, fejét elfordítva, pillantása az üvegezett bárszekrényre esett, nehezen fojtotta el a mosolyát. Esténként, mikor már csak néhány lektor maradt benn a Kiadóban, átjártak az igazgatói irodába, kiemelték a reprezentációs célokat szolgáló whiskyt, a hiányt vízzel pótolták. Domány észrevette, hogy az ital színe megtört, de saját személyi sofőrjét gyanúsította a dézsmálással.- Kérsz egy whiskyt? - kérdezte váratlanul. Martin felkapta a fejét, Domány elvnek tekintette, hogy napközben sohasem kínálja alkalmazottait szeszes itallal. Semmi sem indokolta, hogy most miért változtatott a szokásán. Martin nem akart kitérni a kínálás elől:- Kérek.- Gondolom, víz nélkül szoktad. A whiskyt vagy szereti az ember vagy sem, de semmi esetre sem hígítja. Egészségedre, Gyuri. Szavaiból a lektor azt vette ki, hogy Domány felfedezte, kik fosztogatják italkészletét. Elszánta magát, hogy ha főnöke rákérdez, ő tagadni fog, de Domány nem haladt tovább ezen a nyomon. Martin ivott egy rövid kortyot, aztán poharát letéve, előredőlt a széken. Úgy gondolta, jobb taktikai esélyekhez jut az elkövetkező vitában, ha elsőnek ő szólal meg:- Bartók Lali hagyott egy cédulát az asztalomon, feltételezem, hogy a késéseimről akarsz beszélni velem. Domány mosolyogva emelte fel a kezét:- Nem, kérlek, én ezt a témát többé már nem hozom elő. Csakugyan szerettem volna elérni, hogy legalább délre beérj a kiadóba, kötöttünk is ilyen tartalmú kompromisszumot, ha jól emlékszem. Most már bevallhatom neked, Gyuri, hogy ebben közrejátszott az én személyes irigységem is. Mint bizonyára tudod, én négy-öt óránál többet nem tudok aludni éjszaka és éppúgy képtelen vagyok megérteni a te hatalmas alvásaidat, mint egy szerzetes egy szenvedélyes nőfalót. Bevallom, hosszas töprengés után, de úgy döntöttem, hogy nem szabad az értetlenségemből érveket kovácsolni. Martin csodálkozva nézett fel:- Azt hittem, hogy ezért hívattál.- Sajnos az ügy sokkal bonyolultabb és kényesebb természetű. Domány egy fényesre kopott vadgesztenyét szedett elő mellénye zsebéből és a markába szorította - ezt a szokást akkor vette fel, mikor felhagyott a dohányzással, így próbálta legyőzni a rágyújtás ingerét. Arca magrángott, de egy pillanatnyi feszültség után vonásai kisimultak.- Szeretném, ha elhinnéd, kedves Gyuri, hogy mint mindig, most is az őszinte jóindulat és a tehetséged feltétlen elismerése vezérel. Azt viszont nem tagadhatom, hogy igazgatói munkakörömben állami hivatalnok vagyok, bizonyos kötelmeket be kell tartanom ésbe kell tartatnom. 28 Az oldalt összeállította; Csankó Miklósné Kártalanított a baromfi-feldolgozó

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom