Új Néplap, 1992. március (3. évfolyam, 52-77. szám)
1992-03-02 / 52. szám
4 A szerkesztőség postájából 1992. MÁRCIUS 2 Mit gondolnak, meddig bírja ezt a nép? Az Új Néplap olvasója vagyok - amíg csak ki bírom fizetni és engedjék meg, hogy néhány olyan gondról szóljak, ami sokunkat foglalkoztat. Sajnos a mai napig is kihasználják a sertéshizlalókat, mert több héten keresztül nem fizetik ki a leadott jószág árát; kamat nélkül használják a pénzünket; a nehezen megtermelt értékünkhöz sokára és keservesen jutunk. Igaz, lehetne más céget találni, aki mindjárt fizet a sertésekért, de az tőlünk 20 km-re van, és ha az energiaköltséget felszámoljuk, ott vagyunk, ahol a part szakad. Az Állatforgalmi és Húsipari Vállalat miért nem tud azonnal fizetni, ahogyan például a Törökszentmiklósi Áfész? Talán mert a kamat nekik premizál? Ez a feltételezés szóbeszéd a termelők között - noha nem kívánjuk vádolni a céget. Nemrég beharangozták az újabb húsáremelést, hadd szidják az ipari munkások a termelőket..., holott mi abból semmit sem kapunk. Kinek jó ez? Osztályokra bomlott a nép: pár tízezren a felsőbe tartoznak, akik mindent megengedhetnek maguknak, pár százezren úgy- ahogy, de fenn tudják magukat tartani - többségük a Kádárrendszerben is a tűz közelében állt -, és az alsó rétegbe tartozik az a több millió ember, akinek a megélhetése, a tűzrevalója sincs meg. Nem beszélve arról, hogy számukra lehetetlen a lakásvásárlás, de a fenntartása is. Mit gondolnak, meddig bírja ezt a nép? Harminhét évi munka után 3800 Ft-tal mentem el nyugdíjba, de - a 2400 Ft-os tüzelőutalványt egy havi nyugdíjjal kiegészítve - meg tudtam venni az évi tüzelőmet. Most fél évi nyugdíj kell rá! Aztán nagy bölcsen azt kürtöli a tévé, rádió, hogy az energiaárral nem vagyunk minden nyugati ország alatt. De uraim! A keresettel, a nyugdíjjal, a fiatalok család- alapításával hol vagyunk? A béka ... alatt. Azt is a rádióból hallottam, hogy a Rózsadombon több száz millió forintért cserélnek gazdát a lakások - addig, amíg több millió embernek a napi fenntartása is bizonytalan. A sok párt is csak viaskodik, de a munkásosztály javára még igen keveset tettek. O, de sokat tudnék még írni, de úgy érzem, talán falra hányt borsó. I. S. Örményes A Károly már úton útfélen beleköt az utasokba? Felháborító és tűrhetetlen az az állapot, amit az utazás során tapasztalunk, ahogyan az AFC-171 rendszámú autóbusz jánoshidai sofőrje viselkedik! (Nehogy félreértés essék, mint megtudtam, Károly a keresztneve.) Szinte naponta utazom ezen a járaton, így fül- és szemtanúja vagyok a gorombaságának. Úgy beszél az utasokkal, mint a kutyával. Nem kell, hogy bárki is provokálja, beleköt ő magától is az emberekbe, de csak próbáljon visszaszólni az illető...! Úgy tűnik, örömét leli abban, ha húsz-harminc utas előtt lejárathatja az embert. Már szinte várjuk, hogy ki következik, az utasok közül kit szúr ki magának. Nem szokásom, hogy másokat leégessek, de ha neki szabad ... Kérem - de úgy is írhatom, hogy kérjük, mert sokan panaszkodnak rá - a Jászkun Volán igazgatóját, hogy tegye meg a szükséges lépéseket, mert amikor az említett sofőr vezeti a buszt, elviselhetetlen az utazás! (Olvasónk pontos neve, címe a szerkesztőségben.) K. S. Jászberény Mezei zsongás Hasonlatok és szimbólumok El lehet azt képzelni, meg lehet azt sejteni, hogy miből jobb a régi, miből jobb az új. De mégis jobb a kisebb abból, amire igazán gondolunk, mert hegedűvel is lehet szépen játszani, nemcsak nagybőgővel - még akkor is, ha vannak, akiknek már a nagybőgő sem elég. így volt ez valahogy a megbántott falusi életünkben is. Pedig sokkal szebben muzsikált a falu a megszokott, kijátszott hegedűjén - ha nem csináltak volna nagybőgőt a környező falvakból, társulásaiból és tanácsaiból... Hogy aztán ennek az összetákolt hangszernek akkor milyen hangja volt, bizonyos, hogy van némi tapasztalata a mi községünk nótakedvelő lakosságának. Kijátszott, szép hangú hegedű a mi hazánk. Kedves, kicsi ország, ahol mindig is a kisebb méretekben volt az igazi összhang, a dallam, a legszebbb zene. Még akkor is, ha ezt éppen a meglévő néhány nagyobb hangszer tette tökéletesebbé. Mert menetelt a szakasz, nótát parancsolt az őrmester, majd újra vezényelt: Mindenki terceljen! Tercelt hát mindenki, ha tudott, ha nem, mert érvényesülni kellett a hazában. Ki törődött már akkor az eredeti dallammal. Tetszelegni kellett az őrnagyok előtt, hogy a nagyobb hangszer majd több bi- létát és nagyobb gázsit jelent. A nagyobb vakondtúrásról meg messzebb is belátták a vadászmezőt - a nagyobb zsákmány érdekében. Ülepnyaló macskazene harsogott az egész magyar égen. A három faluból is így lett valahogy nagybőgő. Odalett a falu hegedűje. Több darabja sárba hullott, és ott korhad azóta is elhagyottan, elfeledve. Hiába ígérték régebbi húrjainak, hogy az új nagybőgőn te leszel az E-húr, te az Ä, te a G, ő meg a D-húr. Az meg a fej lesz - ha a hegedűtök száraz fáját mind ide vonjátok elém. Mit tehetett a kicsi hangszer? Dalos lelkű közönsége nem láthatta, hogy húrjai a nyakára hurkolódtak, hogy merre és hogyan sírt, ahogy vé- gigcibálták a rögös, piszkos úton. Hiába mesterkedtek a mindenre elszánt őrmesterek, itt maradtunk muzsikaszó nélkül. Pedig a mi kis hegedűnkön sokkal szebben hangzott valaha a magyar nóta. Szép volt a népdal, a hit, a remény, és együtt énekelt, vigadott Nagykörű népe. A csak azért is összetákolt nagybőgő disszonáns hangja nem javult. Hiába erőlködött a sokkal több kéz a közös hivatalokban, mert a diadalmas indulók ritmusára nem lehetett a vonót egyszerre rángatni. A régi hangszert visszahoztuk, de sok darabja hiányzik. A falu önbecsülése próbálja most megrepa- rálni a törött hegedűt, hogy újra dalba kezdjen. De a régi őrmesterek még mindig itt vannak, és undorító rikácsolással mocskít- ják be a legszebb dallamokat. Az ökörcsík logikusabb diagramokat rajzol a porba, mint e hallás- sérült akamokok, akik gátlástalan alattomossággal piszkítanak a falu asztalára. Gorillaülephang és ócskavaszörej gyilkolja a hegedű halk szavát, míg valaki végleg meg nem köszöni nekik az ő színvonaluk szerinti áldásos közreműködést. Tisztelet a kivételnek. És akkor lesznek majd zenekarok is, melyben olyan akkordokat és dallamokat improvizálnak a visszanyert hitű falvak, ami nem lesz ugyan mindig fent- ről lekottázva, mégis szebb lehet, mint azt az őrmesterek és karmesterek valaha is megálmodták ebben a hazában. Elege van a falunak a tákolt bőgő szakadozott húrjainak durva hangjából. Az őrmesterek mindenkinél okosabb krákogásától, rohasztó frö- csögésétől pedig egy egész nemzet öklendezik már. Vegye végre kezébe a prímás a saját hegedűjét! A falu az önállóságát - majd akkor megdagad a lelke újra; kemény lesz mint régen, újra jó lesz a legjobb is. És lesz tavaszi zsongás a magyar mezőkön. Kőhalmi Antal ny. tanító Nagykörű „Köszönöm, hogy szebbé tette a napomat” A közelmúltban az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat Szolnok Városi Intézetében hivatalos ügyeimet intéztem. S hogy ne csak mindig a bírálandót, a rosszat vegyük észre, hanem a jót, a szépet is, tapasztalatomat szeretném megosztani az Új Néplap olvasóival. Régen vártunk már az olyan megértő, segítőkész hivatalos emberre, mint aki engem is fogadott, s úgy kezelt egy laikus ügyfelet, hogy az azonnal tudta, mi a teendője. Megjegyzem, az előttem lévő személyekkel is kellemes hangnemben beszélt, jó volt hallani. De azt hiszem, a változásokkal már ez is kijár nekünk. Közben telefon keresték, s úgy mutatkozott be, hogy Szar- vasné. Kedves Szarvasnál Ezúton is szeretném megköszönni, hogy azon a napon, amikor felkerestem, elégedetten, kellemes érzéssel léphettem ki a hivatalból, s hogy az egész napomát szebbé tette. K. I. Még egy kis farsang - innen-onnan Lovász Gizella, akit régi olvasóink között tarthatunk számon, a Kisújszállási Szociális Otthon február 21-i álarcos mulatságáról számolt be. Mint írja, Ducza Gyuláné nővér nyitotta meg a rendezvényt és köszöntötte az egybegyűlteket - köztük a polgármestert és az intézet fiatal orvosát is. Szép, érdekes volt a sok-sok jelmez, a felvonulás, és kiemelésre méltó a hozzá tartozó zene. Gyönyörködtek a nyitótáncban, a tombolasorsolás pedig különös, egyben kellemes izgalmat jelentett számukra. A megfáradt arcokról mosoly, derű sugárzott, jó volt látni. Köszönetét fejezi ki mindazoknak, akik hozzájárultak a rendezvény sikeréhez, és kellemes perceket, örömet szereztek a beteg, idős embereknek. A Szolnoki Humán Szolgáltató Központ igazgatója, Szabó Rudolfné dr. többek között a következőket írta: A február 21 -én tartott télbúcsúztatójukon a családi klubjuk látta vendégül a „Fogjuk egymás kezét” idősek klubtagságát, melyen tizennégy vidám jelmezbe öltözött gyerek és szülő szerzett derűs pillanatokat a jelenlévőknek. Rendezvényüket a Bottyán Kft. szponzorálta, a farsangi tortát a Centrum étterem, a fánkot pedig a Belvárosi Kft. adományozta. Támogatásukat ezúton is köszöni. A fiú kézilabdacsapat kecsesen előadott kánkánja emlékezetes marad mindazok számára, akik a szolnoki Abonyi Úti Ált .Iskola február 15-i farsangi bálján voltak. Hihetetlen komolysággal, eredeti öltözetben táncoltak, s méltán arattak sikert. (A koreográfia Kovács Edit fiatal testnevelő tanárt dicsérte.) Említésre méltó még Olenyik Andris és Süveges Zoli törpe bemutatója - adták hírül a 8. osztályosok szülei nevében - képpel illusztrálva. Hozzászólás cikkeinkhez Az IKV is kifogásolta a „tacepaót” „A tacépao, avagy: demokráciában élünk, ugyebár?” című, február 24-i cikk a szolnoki Móra Ferenc út 15. szám alatti lakóházban történtekről szólt. Kiegészítéseként a következőket szeretném ismertetni: A kábeltelevíziós hálózat jelenlegi kialakítása olyan, hogy a többlakásos lakóépületeknél e szolgáltatás csak együttesen vehető igénybe. Ezért vállalatunk a szervezés során - melyet a ház tulajdonosai, illetve a bérlők végeznek - azt a tájékoztatást adja, hogy a bekötésre akkor van lehetőség, ha mindenki kéri, illetve ha a lakóház a lakások után fizetendő rácsatlakozási díjat a lakások egészére megfizeti. Az említett lakóház közössége is megindította a szervezést, de a cikkben is szereplő módon nem minden lakó igényli a kábeltelevíziós szolgáltatást, köf ‘Ébressz - ajánlva Az ember eredendően jó Számtalan levél érkezik nap mint nap a szerkesztőségünkbe. Egyik kolléganőnk a titkárságon belekukkant ezekbe, s már el is tudja dönteni, ki az „igazi címzettje” az egyébként személytelenül hangzó „Tisztelt Szerkesztőség!”-nek. Persze ez a rutin. Ha fiatalosnak tűnik az írás, a szöveg is az ifjú kort tanúsítja, akkor az én névbetűim kerülnek a borítékra, ugyanis a Húszon innen - tízen túl című oldalért, valamint a Zsibongóért bírok felelősséggel. Jönnek is a levelek a gyerekektől, ifjaktól, de az idősebbektől is. Legtöbben kéréssel fordulnak hozzánk, elmondják, kit szeretnének látni a szombati Sztárfotó rovatunkban. A kéréseknek természetesen megpróbálunk eleget tenni. Akad persze olyan is, aki saját „írásművét’ ’ ajánlja figyelmünkbe. Amennyiben témája és stílusa arra alkalmassá teszi, megtalálhatja helyét az „anyag” az ifjúsági oldalon. Nemrégiben azonban egy különös levélciklus harmadik)?) - negyedik)?) darabja jutott el hozzám. A feladó kettőspontja után F. J. rákóczifalvi olvasónk pontos címe szerepel. Ugyan ő is kéréssel fordult hozzánk, de merőben más jeliegűvel, mint azt megszokhattuk: „... írja meg annak az úrnak a címét, vagy ha lehetne, hogy ön is tudna vele beszélni a nevemben... Bizonyára tudja, kiről van szó, arról a zenész úrról, aki Szolnokon lakik.” Első látásra egy picit bonyolult - és nem kimondottan szerkesztőségi - feladat elé állított minket a rákóczifalvi fiatalember. Mert még csak hagyján lenne, ha egy „zenész úr” lakna Szolnokon. De, mint már említettem, ez egy levélsorozat néhányadik darabja, s a sorozat első tagja akkor érkezett, amikor - talán egy éve - egy popfesztivál ürügyén a szolnoki Egyesült Álmok zenekar vezetőjével, Koncsek Ferenccel készített interjúm megjelent lapunkban. Mái akkor eleget tettem a kérésnek, s megegyeztünk az együttesvezetővel, hogy megkeresi levélben a zenélni vágyó ifjút. Hogy e levél hol akadt el, nem tudjuk. Most így, „expressz-ajánlva” közöljük F. J.-vel, hogy Koncsek Ferencet a Fiumei úti iskolában (régebben Ságvári) találja meg napközben, vagy levelet az iskola címére írhat. Ez a történet túlságosan személyesnek tűnhet, hogy nyilvánosságra kerüljön, azonban egy igen jelentős társadalmi csoport gondjaiba enged bepillantást. Információink szerint ugyanis F. J. mozgáskorlátozott fiatalember. Neki és sorstársainak még az átlagpolgárnál is nehezebb megtalálniuk hovatartozásukat, divatos szóval identitásukat. Talán nem kell hogy a közvetlen környezetünkben éljen egy ilyen támogatásra szoruló ember ahhoz, hogy felismerjük saját felelősségünket sorsuk alakulásában. A legjobb példa erre az a néhány, nagy nyilvánosságot kapott eset, amelyben a lakosság anyagi támogatása tette lehetővé a rászoruló külföldi gyógykezelését. Bizonyíthatja-e más ékesebben, hogy az ember eredendően jó? S ha már ezt feltételezzük, adódik a kérdés: amennyiben az egyedek vállalják társaik gondozását, segítséget nyújtanak számukra, akkor az egyedek szervezett csoportjai, például a társadalom miért áll hadilábon problémáikkal ? Persze, nem hiányzik a jószívű „állam bácsi”, de néha - ha körülnézünk - úgy tűnik, a szociálpolitika bizonyos területei hiányosságot mutatnak. zülük többen megkeresték a ház- kezelőségeket és elmondták, hogy az épületben több helyen kifüggesztették a „nem kérők” listáját. A házkezelőség vezetője intézkedett, kérte a házfelügyelőt, hogy azonnal szedjék le a „tace- paókat”, melyekhez vállalatunknak semmi köze - mert személyiségi jogot sért. Ugyané elmondta a panaszt tevő bérlőkm is. Intézkedésünk is azt bizonyít hogy nem értünk egyet az alkalm zott módszerrel. Stefanik Lász a Szolnoki IKV igazgató Mezőtúron hamarosan elkészül a város közmütérképe (a Geodéziai Té képészeti Vállalat kivitelezésében), mely nagy segítséget jelent majd ; építkezőknek s az építési engedélyek kiadóinak. A közmüvek üzemelt tőinek természetesen rögtön jelezniük kell az általuk végzett változtat sokat. A TITÁSZ mezőtúri kirendeltségének szakemberei épp ezé végezték el a szükséges méréseket a Szabadság téren, ahol - az új parko kialakítása miatt - az elektromos kábeleket és a világítótesteket másho' kell elhelyezni. (Fotó: K. É.) Jászsági gyermekvédő intézkedés
