Új Néplap, 1992. március (3. évfolyam, 52-77. szám)

1992-03-20 / 68. szám

1992. MÁRCIUS 20. Sport 7 Duatlon Ami a tudósításból kimaradt lány, aki agresszív stílusával vé­dekezésre kényszerítette táma­dáshoz szokott vetélytársát. - Na­gyon vártam erre a sikerre. S be­bizonyosodott az is, nemhiába dolgoztam olyan keményen az edzéseken. Ennek ellenére nem ezt a győzelmet tekintem pálya­futásom legnagyobb bravúrjá­nak, többre értékelem, hogy ta­valy a wimbledoni negyeddöntő­ben túljutottam Navratilován. Az elődöntőben Capriati a spa­nyol Arantxa Sanchezzel játszik, a másik ágon pedig az argentin Gabriela Sabatini és a német Steffi Graf viaskodik a fináléba kerülésért. Rossz időben jó verseny Nemrégiben Jászberényben rendezték meg Jász-Nagykun- Szolnok megye nyílt duatlonbaj- nokságát. A szeles, hideg idő el­lenére hetvenen neveztek a via­dalra, melyen a legfiatalabb résztvevő a nyolcéves Veleczki Viktória, míg a legidősebb a 43 esztendős dr. Baky Endre volt. A bőkezű szponzorok jóvoltából a korcsoportok 1-3. helyezettjei tárgyjutalomban részesültek, az abszolút kategória legjobbjai pe­dig szerény pénzjutalmat vehet­tek át. A viadalon a hazaiak leg­jobbjai mellett Tápiószeléről, Újszászról, Jászapátiból, Abony- ból, Miskolcról és Budapestről érkeztek sportolók. Az I-III. ka­tegóriákban indulóknak 2 km fu­tással, 8 km kerékpározással és ismét 2 km futással kellett meg­birkózniuk, míg a IV-V. kategó­riákban 3-15-3 volt fejenként az „adag”. A verseny zökkenőmentes le­bonyolításához a rendező Jász­berényi Triatlon SE óriási segít­séget kapott a Jászberényi Rend­őrkapitányság munkatársaitól, hiszen a jól megszervezett bizto­sításnak köszönhetően gördülé­kenyen zajlott a viadal. Csakúgy, mint tavaly, ezúttal is jelen volt Maracskó Tibor, a Magyar Triat­lon Szövetség főtitkára. Az egyes korcsoportokban szereplők szo­ros küzdelmet vívtak egymással, ezt bizonyítja, hogy két kategóri­ában is csak minimális különb­ség - 6, ill. 8 mp - döntötte el az első hely sorsát. Az 1992. évi Jász-Nagykun- Szolnok megyei nyílt dutalon- bajnokság végeredménye: Lá­nyok I. korcsoport: 1. Huszár Éva (Jb. Gyakorló), 2. Battyányi Ani­kó (Újszász), 3. Abonyi Mária (Abony DSK); II. korcsoport: 1. Fehér Judit, 2. Polányi Ágnes (mindkettő Újszász), 3. Huszár Ágnes (Jb. Gyakorló); III. kor­csoport: 1. Koczka Anita (Jász­berény), 2. Farkas Orsolya (LVG); IV. korcsoport: 1. Nagy Adrienn (Jb. Triatlon SE); V. korcsoport: 1. Eszesné Vass Éva (Jb. Triatlon SE), 2. Szász Lász- lóné (Miskolc), 3. Kollár Anikó (Újszász). Abszolút sorrend: 1. Eszesné, 2. Szászné, 3. Nagy. Fi­úk I. korcsoport: 1. Földi László (Tápiószele), 2. Fehér János (Új­szász), 3. Major Gábor (Abony DSK); II. korcsoport: 1. Major József, 2. Berta Zoltán (mindket­tő Abony DSK), 3. Bóta András (Újszász); III. korcsoport: 1. Krasnyánszki Krisztián, 2. Ali Zsolt (mindkettő Jb. Triatlon SE), 3. Battyáni Attila (Újszász); IV. korcsoport: 1. Bodnár Károly (Újszász), 2. Hajdú Ákos (Jb. Triatlon SE), 3. Juhász Péter (Jb. Liska); V. korcsoport: 1. Barta István (Újszász), 2. Nedelka Jó­zsef (Postabank Bp.), 3. Szász László (Miskolc). Abszolút sor­rend: l.Barta, 2. Nedelka, 3. Szász. Szántai Tenisz Kiesett Szeles Mónika Key Biscayne-ben, a 2,8 millió dollár összdíjazású nemzetközi tenisztorna női negyeddöntőjé­ben óriási meglepetés született: kiesett az első helyen kiemelt ju­goszláv Szeles Mónika, aki 6:2, 7:6 arányú vereséget szenvedett az ötödik helyen rangsorolt ame­rikai Jennifer Capriatitól. Szeles Mónika vereségével megszakadt egy nagy sorozat, hi­szen a jugoszláv játékos 1990 ősze óta minden versenyén beju­tott a döntőbe. A huszonkettedik tornán ez a bravúr már nem sike­rült! A világranglistát vezető Szeles Mónika mostani fiaskóját megelőzően 27 találkozót nyert meg zsinórban, utoljára tavaly novemberben maradt alul, akkor az oaklandi viadalon az amerikai Martina Navatilovától kapott ki. A 18 esztendős jugoszláviai já­tékos szenzációs mérlegéhez tar­tozik, hogy ebben az évben eddig 19 győzelmet aratott, miközben megnyert három viadalt. Ami a Capriati elleni mérkőzését illeti: a két játékos hatodszor találko­zott egymással, s még mindig a jugoszláv teniszező vezet 4:2-re. Ezen a negyeddöntőbeli össze­csapáson az öthetes szünet után visszatérő Capriati irányította a játékot, s az első szettben az újvi­déki születésű Szelesnek esélye sem volt a világranglista hatodik helyezettje ellen. A másodikban szorosabb volt az eredmény, 3:1- re még Capriati vezetett, aztán Szeles 5:3-ra fordított. Ezt köve­tően 5:5-re, majd 6:6-ra módo­sult az állás, utána következett a tie-break, a rövidítés. Ebben a já­tékban sem boldogultak egymás­sal, 5:5 után azonban Szeles el­őbb elhibázott egy tenyeresütést, majd adogatásánál kettős hibát vétett, így alakult ki a 6:2, 7:6 (7:5)-ös végeredmény, amelyre 97 percet kellett várni.- Még mindig nagyon izgatott vagyok - mondta a mérkőzés után a 15 esztendős floridai kis­Gázspray, gumibot, előállítás Torna Olimpiai készülődés A barcelonai nyári játékokra selej­tező viadalok nem értek véget, több sportágban a következő hetekben, hónapokban is rendeznek még az olimpiára kvalifikáló versenyeket. Az egyik alapsport, a szertorna azon kevesek közé tartozik, amelyek kezdettől fogva szerepelnek a mo­dernkori olimpiák műsorán, igaz, 1896-ban, Athénban még csak a fér­fiaknak rendeztek szerenkénti verse­nyeket. Tulajdonképpen csak 1952 óta teljes a torna ma is érvényes programja, ekkor vetélkedtek ugyanis először a hölgyek az össze­tett és a szerenkénti bajnoki címe­kért. A világbajnoki rendszerhez ha­sonlóan az olimpián az öt-öt fős vá­logatottak versenyét rendezik meg, az egyéni összetettben pedig a csa­patviadal során legjobb 36-36 tor­nász, illetve tomásznő dönti el a sza­badon választott gyakorlattokkal a helyezések sorsát. Nemzetenként hárman kerülhetnek be az egyéni fi­Labdarúgás Sorsoltak a Magyar Kupában Bár aligha véletlen, hogy a neves edző, Both József együttese, a Bag eljutott a labdarúgó Magyar Kupa legjobb nyolc csapata közé, a negyed­döntő csütörtöki sorsolása után mégis általános lehet a vélemény: a szerencse kedvezett az UTE-nak. A Ferencvárossal szemben továbbjutó lila-fehérek ugyanis a Bag gárdáját kapták ellenfélként, noha találkozhat­tak volna a bajnok Kispest-Honvéddal, az MTK-val vagy éppen a Siófoki Bányásszal. Az MLSZ-ben elkészült az április 1 -jei, illetve 8-ai (ezek a visszavágók) program. A menetrend - április 1.: MTK - Siófoki Bányász 16.30, Rába ETO - Kispest-Honvéd FC 16, Bag - Újpesti TE 16.30, Nagykanizsai Olajbá­nyász - Vác FC-Samsung 16.30. április 8.: Siófoki Bányász - MTK 17.30, Kispest-Honvéd PC - Győri Rába ETO 17.30, Újpesti TE - Bag 17.30, Vác FC-Samsung - Nagykanizsai Olajbányász 16. náléba, a szerenkénti döntőkben pe­dig minden ország maximálisan két- két versenyzővel képviseltetheti magát (ezért fordulhatott többször is elő például, hogy a sportági nagyha­talomnak számító volt Szovjetunió egy-egy tornászának érmet érő gya­korlattal sem volt esélye még a finá­léra sem, ha két honfitársa megelőz­te). A magyar válogatottak nyugodtan készülhetnek Barcelonára, hiszen a tavalyi indianapolisi világbajnoksá­gon mindkét csapat kivívta az olim­piai részvételt jelentő első 12 hely valamelyikét. Donáth Ferenc és Ma- ráczi Emőné együttese egyaránt nyolcadik lett, a férfiak Supola Zol­tán, Fajkusz Csaba, Csollány Szil­veszter, Boda László, Élő Róbert összeállításban, míg a nőknél Ónodi Henrietta, Óváry Eszter, Molnár Andrea, Molnár Krisztina és Balog Ildikó szerepelt. Jelenleg mindkét keretnek 12 tag­ja van, a létszám szűkítésére a most esedékes válogató versenyek, fel­mérők után kerül sor. Termé­szetesen a vb-n járt válogatottak a kerettagok között szerepelnek. Mai műsor Röplabda. NB I. Rájátszás a 7- 12. helyért, nők: Szolnoki Vegyi- művek-BSE, Tiszaliget, 17.00. Idegenben szerepelnek: a Szol­noki Vegyiművek férfi röplabdázói Dunaújvárosban, az NB I-es ráját­szásban. Mióta a Szolnoki Olajbányász kosárlabdacsapata a magyar baj­nokság élmezőnyében tanyázik, híres (hírhedt) lett szurkolótáborá­ról. Míg a játékosok mérkőzésről mérkőzésre tudásuk legjavát adják és nyernek, addig nincs baj, ám amint nem úgy alakul az ered­mény, ahogyan azt a Tisza-parti közönség elképzeli, kitör a bot­rány. Az idei szezonban sajnos többször megbotlott a piros-fekete együttes, így néhányszor már haj­szálon múlott, hogy nem szakadt félbe találkozó. Szerdán ismét „kitettek” magu­kért a B-közép elvetemült tagjai. A Honvéd elleni rangadón a buz­dítás helyett megint az ellenfél szapulásával voltak elfoglalva. Néhányan eleve „csont” részegen érkeztek a Dózsa György úti csar­nokba, s már a feldobás előtt meg­köpködték a közelükben melegítő piros-fehér játékosokat. Jutott be­lőle Heinrichnek, Dávidnak, de még Mészáros edzőnek is. Már ek­kor látszott, a hazai rendezők nem igazán készültek fel a pályán kívü­li összecsapásra. Nem különítették el egymástól a két tábort, minden további nélkül beengedték a tán­torgó, lábukon alig álló nézőket, s mindössze négy rendőrt biztosí­tottak a találkozóra. Ezzel nőtt meg az ő felelősségük! Az első félidő így is különösebb rendbon­tás nélkül zajlott le. Szünetben ugyan néhányan már nagyon erős­nek érezték magukat, de higgad­tabb társaik ekkor még időben közbeléptek. A második félidő nyolcadik percében aztán egy szemvillanás alatt kitört a botrány. Valamelyik szolnoki suhanc le­köpte az előtte álló hazai rende­zőt!?), aki azonnal karaterúgással vett elégtételt a merénylőn. Mivel éppen állt a játék, több százan vol­tak szemtanúi az esetnek, és a „be­gőzölt” tömeg megindult a pályát övező korlát felé. Még Berkics La­ci és Tóth Attila sem tudta jobb belátásra bírni őket. A tumultusban petárda robbant a rendőrök közelében, akik a tö­megverekedés elkerülése érdeké­ben más megoldást nem láttak, mint a gázspray használatát. Zárt térről lévén szó, pillanatok alatt szétterjedt a permet, beterített gye­reket, felnőttet, szurkolót és bot­ránykeresőt egyaránt. Az időköz­ben erősítést kapott egyenruhások gumibotos ütései nyomán úgy- ahogy helyreállt a rend, be lehetett fejezni a mérkőzést. Öt szolnoki garázdát a találkozó zárszavaként Teke NB II. Két pont idegenből előállítottak a kerületi kapitánysá- tőlük, vajon miért járnak kosárlab- gon, ahol nyilván megkérdezték da-mérkőzésre. Most már az Olajbányász V tésének is lépni kell, hiszen u egyesületre vetnek rendkívül ked­vezőtlen, rossz fényt ezek a jelen­ségek. Nem lehet tovább azzal vé­dekezni, hogy Szolnokon a rende­zők jól látják el feladataikat. Ang­liában, ahol szintén előfordulnak hasonló esetek, az egyesületek összefogtak, készítettek egy listát* azok neveivel, akik a legtöbb bal­hét okozták, és kitiltották őket még a stadionok környékéről is. Igaz, a bevétel kevesebb lett,, de a szurkolók(!) és csapatok felléle­gezhettek, a sportesemények vég­re tényleg szórakozást jelentenek. Egyet aludva a szomorúan vég­ződött pesti kirándulásra, tegnap megkérdeztük Tóth Zoltánt, a csa­pat kapitányát, vajon ő hogyan élte át az eseményeket?- Borzasztó volt látni, ahogy egyesek kivetkőztek emberi mivol­tukból, és ezek a mi szurkolóink voltpk. Igaz, én nemcsak őket hi­báztatom, hiszen a Honvéd rende- ' zöi messze nem készültek fel a mér­kőzésre, pedig előre jeleztük a kü- lönbuszok érkezését. Ha már be­engedték a részegeket, nekik kel­lett volna a nyugalmat biztosítani. Sajnos, mi, játékosok is elvesztet­tük hatásunkat szurkolóinkra, nem tudtuk megfékezni őket. A kény­szerszünet után, azt hiszem, nem csoda, hogy messze tudásunk alatt teljesítettünk. A vereségen túl még a szövetség retorziójától is tarta­nunk kell, bár a rendezési hibákért szerintem ezúttal a Honvéd a fele­lős. (géléi) Nők: Budapesti Postás-Szol­noki MÁV Clips-Coop 2:6 (2300-2351) Bp. Postás: Tóth 391, Nagyné 369, Némethné 403, Kovács 375, Deákné 379, Néth 383. Edző: Pozsonyi István MÁV Clips-Coop: Szak- máryné 386, Szabó 405, Szige­tiné 411, Kállainé 380, Sléder- né 364, Hegedűs 405. Edző: He­gedűs Klára Budapesten hatsávos, mű­anyag borítású pályán játszotta soron következő mérkőzését a Szolnoki MÁV Clips-Coop női csapata. Szoros küzdelem után az első három párosból mindkét együttes két-két egyéni pontot gyűjtött, de több fát a szolnoki­aknak sikerült elérni. A követke­zőháromjátékosnak mindenkép­pen meg kellett vernie ellenfelét, és legalább kettőjüknak 400 fán felül kellett teljesíteni ahhoz, hogy a hiányzó egyéni pontokat megszerezzék és az előnyt meg­tartsák. Ezt a tervet sikerült telje­síteni, így újabb két ponthoz ju­tott a Clips-Coop, és megőrizte tavaszi veretlenségét. Folytatás március 28-án, illetve április 4- én hazai pályán, a Nyíregyházi Taurus és a Fővárosi Vízművek ellen. L

Next

/
Oldalképek
Tartalom