Új Néplap, 1992. március (3. évfolyam, 52-77. szám)
1992-03-17 / 65. szám
1992. MÁRCIUS 17. Sport 7 Kosárlabda A felnőttek nyomdokain Az 1991/92. évi NB I. ifjúsági bajnokság versenykiírása a Szuper Liga miatt módosult. Az NB I. A-csoport körmérkőzését követően kialakult sorrend 1 -4. helyezett csapatai automatikusan a döntő résztvevői, míg az 5-8. helyezetteknek a Szuper Liga csapatainak ifjúsági együtteseivel oda-visszavágó mérkőzésen kell eldönteni az országos döntőbe jutást. A kiírás értelmében a Szuper Liga hazai felnőtt csapatainak egymás közötti eredménye alapján elért helyezés, az ifjúságiak helyezési számát is jelenti. Az NB I. A-csoport ifjúsági bajnokság sorrendje: 1-4. helyezettek: Baja, Honvéd, Atomerőmű, MAFC - ők a döntő résztvevői. A további párosítás: 5. Videoton SC-SZL. 4. Szolnoki Olajbányász SE, 6. Szeged SC-SZ. L. 3. Zalaegerszegi TE, 7.DEKO SE- SZ.L. 2. Körmend, 8. Soproni SE-SZ. L. 1. Tungsram SC. A páros mérkőzések győztesei (oda-visszavágó összesített eredménye alapján) a döntő résztvevői is az 1991/92. évi bajnoki címért küzdenek, míg a vesztesek a bajnokság 9-16. helyezéséért. A döntőbejutásért az első mérkőzésre került sor a Tiszaligeti Sportcsarnokban. Szolnoki Olajbányász SE- Videoton SC 103-71 (55-27) v.: Erdélyi Gy., Balogh L. Olajbányász SE: Gyenes 8, Mérész 20/3, Csécsei 18/3, Balogh 15/12, Takács 15/3. Csere: Csősz 4/3, Újvári, Márton, Tóth I. 7, Fehérvári 16. Mb. edző: Szalay Ferenc A megszokott lendülettel és letámadással kezdett a hazai csapat, melynek eredményeként a 9. percre már 18 pontos előnyt sikerült szereznie. Rövid időre rendezte sorait a vendég Videoton. Adok-kapok alakult ki a pályán, sőt a vendégek letámadással a 30. percre jelentősen csökkentették hátrányukat. Ekkor a hazaiaknak vált szükségessé az edzői közbelépés, melynek eredményeként végül is magabiztos győzelem született. * NB II. Férfiak: Karcag Épkar SE-Szegedi Postás 100-106 (35- 40, 78-78, 92-92) Karcag, 100 n., v.: Bemáth, Balogh Karcag: dr. Hercegh 4, Molnár 27, Poór 24/6, Bajari 10/6, Kiss 16/3. Csere: Vécsey 17/9, Erdei 2, Örlős, Gaál. Edző: Palkó vies Tamás Nehezen lendült játékba a Karcag, így az első félidő közepén már 15 ponttal vezetett a Postás. Cserék és időkérés után agresz- szívabb játékot nyújtva ledolgozta tetemes hátrányát a hazai gárda, sőt a találkozó hajrájában már az ő előnyét mutatta az eredményjelző tábla. Huszonöt másodperccel a vége előtt Tamai triplával kettő pontra csökkent a vendégek hátránya, ráadásul még egy büntetőt is ítéltek javukra a játékvezetők. A gyűrűről lepattanó labdát a szegediek szerezték meg, és az utolsó pillanatban értékesített ziccerrel kiegyenlítettek. A két csapat továbbra is fej fej mellett haladt, csak a második hosszabbítás hozta meg végül a döntést a rutinosabb Postás javára. Barangolás a röplabda világában NB I., nők: Kaposvári Vasas Izzó-Szolnoki Vegyiművek 3:1 (-3,8,8, 7) Kaposvár, v.: Kovács, Dra- vácz Szolnok: Karavajeva, Ger- gelyfy, Bordás, Kmézic, Göb- lyös, Sülyösné. Csere: Hajdú- né, Csertán, Szerencsés. Edző: Vasicsek János A biztos győzelem tudatában utazott a somogyi fővárosba a szolnoki együttes a rájátszás soron következő mérkőzésére. Az első játszma még őket igazolta, hiszen nyitásaikat csak kényszerátadásokkal tudták megjátszani a kaposváriak. Régen látott egységes csapatjátékot produkált a szolnoki csapat, Göblyös és Kmézic leütései férfimérkőzéseken látott keménységgel vágódtak az Izzó térfelére. Bordás nyitásaival már 1-14 volt a játszma állása, melyet végül 3-15-re nyertek a vendégek. Akik - nem vitás ezek után gyors győzelemre számítottak, nem így a játékvezetők, akik ritkán látott működésbe kezdtek. Sárga lapos figyelmeztetéstől botrányos jelenetekig minden volt a pályán, csak éppen a játék hiányzott. Az egyre jobban elbizonytalanodó szolnoki röpösök próbálkozásait vagy az igen lelkes hazaiak, vagy a két sípmester hárították, így végül a vegyis lányok 3:1 arányú vereséget szenvedtek. * Dutép SC-Szolnoki Vegyiművek 1:3 (5, -3, -11, -6) Kecskemét, v.: Kerék, ifj. Kiss Szolnok: Sülyösné, Karavajeva, Gergelyfy, Bordás, Kmézic, Göblyös. Csere: Hajdúné, Csertán, Szerencsés. Edző: Vasicsek János Mindkét csapat játékosai közül néhányan sérülésekkel bajlódtak, sőt a vegyisek hangulatát még a nem várt kaposvári vereség is tompította. Ezek tudatában érthető, hogy a játék során inkább a küzdelem, mintsem a színvonal emelkedett ki. A Dutép kezdett jobban, játékán az esélytelenek nyugalma és vállakozó kedve látszott, ami egy ideig eredményesnek is bizonyult. A szolnokiak görcsös erőlködése azonban nem vezeBordás végre azt a teljesítményt nyújtotta, amit már régóta várt tőle edzője tett eredményre, így a Kecskemét biztosan nyerte az első szettet. A nagy ijedtségre összekapták magukat a vendégek, jól előkészített támadásaikat és szerváikat a hazaiak nem tudták fogadni, így az egyenlítés sem maradt el. A harmadik játszma ismét kecskeméti támadásokkal kezdődött, 10-3-as hazai vezetésnél rázta meg magát a Tisza- parti gárda, mire Kmézic és Bordás nyitásaival 10-10-nél utolérték vendéglátóikat. Karavajeva percei következtek, aki a jól előkészített feladásokat védhetet- lenül juttatta az ellenfél padlójára, 1:2. Az utolsó menetben már igazi tudását nyújtva nem engedte ki kezéből a játék irányítását a szolnoki együttes, és biztos győzelmet aratott. * A szolnoki Baross G. DSE fiú röplabdacsapata sikeresen vette az újabb akadályt az Országos Diákolimpia V. korcsoportjában, ezúttal a jú hírű, budarösi Illyés Gimnázium együttese ellen. A szolnokiak biztos 3:0-as hazai győzelemmel a tarsolyukban utaztak a Pest melletti településre, a tavalyi IV. korcsoportos bajnok otthonába. A vendéglátók az első két játszmát magabiztos, jó játékkal nyerték, sőt a harmadik szettben már 7-1-re vezettek. Ebből a reménytelennek látszó helyzetből fordítottak a szolnokiak, 15-10-re nyerve a játszmát, amivel a továbbjutást is eldöntötték. A negyedik és ötödik menet is a Baross G. sikerét hozta, így 2:3-ra kerekedtek felül a kétórás talákozón. A megyeszékhely diákjai ezzel az eredménnyel az ország legjobb nyolc csapata közé kerültek, ahol a négyes döntőbejutást várhatóan ózdi ellenfelükkel szemben kell kiharcolni. * Férfi NB II. Szolnoki Titász-Ózd 3:0 (8, 4, 7) Szolnok, v.: Papp, Oláh Titász: Nagy T., Peágity, Tompa, Csordás, Fekete, Nagy A. Csere: Balázs, Kovács, Szu- di. Edző: Pénzes György A titászosok megérdemelt győzelmet arattak a fiatal erőkből álló vendégek ellen. Ifi: Szolnoki Titász-Ózd 0:3 Birkózás Szép a négy aranyérem, de ... Komáromi (felül) és Farkas látványos csatája méltán hozta tűzbe a közönséget. Fotó: Mészáros Az 1986-os, Budapest Sportcsarnokban lebonyolított, szép hazai sikereket hozó világbajnokság óta nem szólt olyan erősen és kitartóan a vastaps, mint .vasárnap délután a Nemzeti Sportcsarnokban. Jogosan! A 90 kg-os döntőben Komáromi Tibor és Farkas Péter húsz akcióponttal (12:8-ra nyert Komáromi) kápráztatta el a közönséget. A Véda Kupa - Matura Mihály nemzetközi kötöttfogású birkó- zó-emléversenyen Szőnyi János szövetségi kapitány, továbbá két edzősegédje, Rácz Lajos és Kocsis Ferenc is jól „mulathatott”, hiszen a tízből négy aranyérmet tartottak itthon az április 24. és 26. között Koppenhágában sorra kerülő Európa-bajnokság felé menetelő honi válogatottak. (Komáromi mellett Bódi Jenő (62 kg), Repka Attila (68) és Ti- hanics Tibor (57) állt fel a dobogó legfelső fokára.) Frissiben érdemes kiemelni Tihanics győzelmét. A Vasas sportolója szabadfogású birkózó, makacsul küzd Nagy Béla ellen a válogatottba kerülésért. Szőnyi örömmel emlegette, hogy Repka ezúttal végre igazán akciódúsan birkózott, Komáromi és Farkas szereplése pedig önmagáért beszél. Az 52 kg-ban második helyet elcsípő kalocsai junior világbajnok Hamzók József is egyre ígéretesebb lépéseket tesz előre - és felfelé. Ugyanakkor a 48 kg-ban semmit sem láthatott a szakvezető, mert (sérülés miatt) az Európa- bajnok Faragó József a lelátón ült. Bódi formáját értékelve vegyes a kép, a döntőben sajnos újra fölösleges visszafogottság jellemezte a Bp. Spartacus Euró- pa-bajnokát. Akadt füstölögni- valója a szövetségi kapitánynak a 74 és 82 kg-os mezőnyben is, Takács János formaingadozása megmagyarázhatatlan, de egy súlycsoporttal feljebb is elkelne végre egy igazán kimagasló egyéniség. Persze, Farkas Péter az olimpiára lefogy erre a súlycsoportra, de addig ...? A szakvezető megdöbbenve kérdezgette önmagától: mi történt a 100 kilósokkal? A kalocsai országos bajnokságot játszi könnyedséggel megnyerő olimpiai bajnok Növényire, a vb- és Eb-ezüstérmes Majorra és a szintén nagy tehetség Takács Fe- rencre rá sem lehetett ismemi ezúttal. Mindhárman kiestek, ez volt a legkeserűbb pirula a válogatók számára. Mi a magyarázat? Még nem tudni, de valószínű, hogy Növényi visszatérése miatt vetélytársai elbizonytalaAtlétika Bagyula harmadik bajnoki címe Az Egyesült Államokban tanuló világbajnoki ezüstérmes, főiskolai világbajnok rúdugró, Bagyula István harmadik alkalommal nyerte meg az amerikai fedett pályás egyetemi bajnokságot (NCAA). A versenyt Indianapo- lisban rendezték, és Bagyula István 5.60 méteres ugrásával a George Mason egyetemnek szerzett dicsőséget. A győztesek: férfiak - 55 m: Michael Green (amerikai) 6.08 mp; 400 m: Deon Minor (amerikai) 46.15 mp; 55 m gát: Allen Johnson (amerikai) 7.07 mp; rúd: Bagyula István (magyar) 5.60 m; távol: Erick Wälder (amerikai) 8.01 m; hármas: Erick Wälder 16.89 m. Nők - 55 m: Chrystie Gaines (amerikai) 6.68 mp; 55 m gát: Gillian Russell (jamaicai) 7.61 mp. Képünkön: Bagyula annyit adott ki magából, amennyi a győzelemhez kellett Asztalitenisz Kötelező mérkőzés Hilversumban Nem sok jót ígér a magyar férfi asztalitenisz-válogatott keddi, hilver- sumi Európa Liga visszavágó mérkőzése a hollandok ellen. A múlt heti, budapesti 1:4 után a Bérezik Zoltán szövetségi kapitány vezette gárda számára már az siker lenne, ha szoros eredményt tudna kiharcolni.- Sajnos, már nincs mit vesztenünk, ezért a visszavágót próbálkozásnak tekintjük, most is többségben fiatalokkal állunk asztalhoz - mondta a kapitány. - A budapesti és a hilversu- mi együttes között annyi lesz a különbség, hogy Harczi Zsolt helyett Varga Sándor képviseli az „idősebb’ ’ korosztályt, a párosban pedig a Bátor- fi Zoltán, Gárdos Krisztián kettős játszik. Eszerint Varga, Bátorfi és Holló Zsolt próbál szerencsét az egyénikben, a párosban pedig a már említett Bátorfi, Gárdos kettős valóban a jövőt jelentheti. Az ANP holland hírügynökségtől szerzett információ szerint a vendéglátók semmit sem bíznak a véletlenre, a legerősebb összeállításban játszanak, elképzelhető, hogy a budapesti trió (Haldan, Heister, de Vrind) biztosítja majd be a Szuper Ligába történő feljutást, de szó lehet a tehetséges Trinko Keen bevetéséről is. nodtak, ő pedig kissé lendületét vesztette. Szőnyi János óvatos, megvárja a Német Nagydíjat, és akkor vet számot, elvégre olyan nagy baj nincs ebben a súlycsoportban, hiszen Major tavaly ősszel már kiharcolta az olimpiai helyet az országnak. Kérdés azonban, Barcelonába ki utazik hármójuk közül? Labdarúgás A 16. forduló megyei válogatottja Első csapat: Miia (Kisújszál- lás)-Honti (Szajol), Antal (Újszász), Borics (Jászapáti), Tátrai (Sz. Vegyiművek)-Viorel (Tiszafüred), Tóth I. (Jászapáti), Határ (KUTE), S. Nagy Zs. (Kisújszállás)-Kiss L. (Tiszafüred), Németh (Jászapáti). Második csapat: Gaál (Új- szász)-Gál (Tiszafüred), Nagy (Martfű), Göblyös (Jászladány), Horgosi (Szajol)-Draskóczi (Besenyszög), Óceán (Tiszafüred), Viola (Tiszafüred), Újfalusi (Szászberek)-Király (KUTE), S. Nagy K. (Kisújszállás). A forduló játékosa: Miia Constantin (Kisújszállás) A forduló játékvezetője: Hagyó (Jászapáti-Kunhegyes) * Az NB III. Alföldi csoport állása 1. Kiskőrös 17 12 3 2 39-12 27 2.KTE 17 12 3 2 35-13 27 3.Makó 17 9 3 5 24-26 21 4,Orosháza 17 7 6 4 22-11 20 5.Gyomae. 17 6 6 5 21-20 18 ó.Gyula 17 7 4 6 24-26 18 7.Dabas 17 6 5 6 29-24 17 8.H.vásárhely 17 7 3 7 26-22 17 9.K.dorozsma 17 3 10 4 17-19 16 lO.Sz. Dózsa 17 5 6 6 17-25 16 1 l.Szt.miklós 17 5 5 7 25-26 15 12.Nagyszénás 17 4 7 6 16-19 15 13.Mezötúr 17 5 3 9 7-19 13 14.Cegléd 17 2 7 8 12-26 U 15.Fajsz 17 4 3 10 12-29 11 ló.Csongrád 17 2 6 9 11-20 10 További eredmények: Dabas-Szegedi Dózsa 0-0, Sziget- szentmiklós-Csongrád 0-0, Ceg- léd-Gyula 4-2, Kiskőrös-Kis- kundorozsma 1-1, Makó-Hód- mezővásárhely 0-0, Gyomaend- rőd-Fajsz 1-1, Orosháza-Nagy- szénás 3-0 Mai műsor Labdarúgás. Előkészületi mérkőzés: Szolnoki MÁV MTE-Szolnoki Cukorgyár, Véső út, 15.00.