Új Néplap, 1992. március (3. évfolyam, 52-77. szám)

1992-03-16 / 64. szám

1992. MÁRCIUS 16. Megyei körkép 13 Élt harminchat évet Vállalati Levélféle tanműhelynézőben egy volt tanárnőről Helyzetkép Jászberényből Tóth Júliát régről isme­rem, hiszen valamikor a hatvanas évek közepén szőke, copfos diák korá­ban tanítottam. Azután messzire vetette a sors, évekig hírt sem hallottam felőle. Közben szaktanári diplomát szerzett, férjhez ment, de a házassága nem sikerült. Viszont vigasztal­ta a kisfia, akit féltő gond­dal, meleg szeretettel ne­velt. Egyedül. Közben ta­nított. Ritkán személye­sen, olykor telefonon kere­sett, és arra kért: írjam meg az élete történetét, be­tegsége tanulságos folya­matát. ígérte, hosszú levél­ben adja közre kálváriá­ját, de ez a küldemény so­ha nem érkezett meg. Ho­zott viszont a posta egy majdnem ötoldalas hír­adást, amelyet az édesany­ja írt. Ebből köziünk rész­leteket. „Ő akart Önnek írni, de he­lyette én tettem, az édesanya, mert a kegyetlen betegség, vagy annak fel nem ismerése miatt kellett itthagyni a kisfiát. Pedig nevelni, szeretni akarta, de saj­nos erre nem lett lehetősége, mert 1991. október 12-én meg­halt. A gyereknek sem apja, sem anyja, mi, a nagyszülők gondoz­zuk, de hogy föl bírjuk-e mi is nevelni és az életben továbben­gedni ilyen tragédia után? Azzal kezdem, hogy a lányomat 1989. április 22-én Szolnokon nőgyó­gyászati panasza miatt megmű­tötték. Később néhányszor visszajárt ellenőrzésre, és mindent rendben találtak nála. Júniusban a nyelve alatt fehér foltok keletkeztek, és igen fájdalmasnak bizonyultak. Elment a fogorvoshoz, aki nem tudta, mi lehet az, és beutalta Szolnokra a rendelőbe. Ahhoz a doktorhoz, aki a fogait csinálta. Ő elővett egy könyvet, keresett benne valamit, és átküldte a száj- sebészetre. Ott azután később többen is kezelték, attól függő­en, mikor ki volt műszakban. Hozzáteszem, cigarettázott, és erről nehezen bírt leszokni. Sok­szor mondta, ha szívja, úgy érzi, kitisztul a feje. A tüdőgondozó­ban írtak fel neki dohányzás el­len valamit, bár augusztusban új­ra megműtötték a nőgyógyászati panasza miatt. Ott is mutatta a nyelve alatti foltokat. Javasol­ták, menjen át az operáció után a szájsebészetre, mutassa meg a száját, noha még sem állni, sem lépni nem bírt. Nem volt betegszállító, senki, aki átvigye, noha nem ezer, nem is kétezer forintot hagyott ott. így ez akkor elmaradt. Időköz­ben gyógyulgatott, eltelt néhány hét, és amikor kontrollra vissza­ment, akkor átnézett a szájsebé­szetre is. Nem találta a korábbi orvosát, ezért magánrendelőt ke­resett fel. Megnyugtatták: meg­gyógyul a nyelve, szájpadlása, ezért hetente kétszer elbuszozott ide Besenyszögről, ahol tanított. Fél év múlt el, de lényeges javu­lás nem következett be, ezért Pestre került. Ott is kezelték, majd a sorban Debrecen követ­kezett. Itt a doktornő összecsapta a kezét: most kellett ideküldeni magát? Vettek-e már szövettani mintát? Mindezeket saját fülemmel hallottam. Kérem szépen: kilenc hónap telt el, addig tíz, különbö­ző orvos látta, ő bízott bennük, és akkor derült ki, hogy egyetlen beutalóval talán megfelelő hely­re küldhették volna. Visszatérve Debrecenből Szolnok követke­zett, majd 1990 márciusában Pest. Többhetes kezelés után jú­liusban háromórás műtét várt rá, majd novemberben ismét másfél órás. Abból állt az élete, hogy hoz­ta, vitte a mentő, és le is százalé- kolták 1991. november 11-én, innen Abádszalókról újra be­szállítottuk az Uzsoki úti kór­házba. Pénteket mutatott a ka­lendárium, este a kórteremben még megpuszilta a fiát, és azzal váltunk el, másnap jövünk. Az utolsó szava ez volt: anyukám, nem kapok levegőt. Szombaton délelőtt tízkor bementünk hozzá, de őt már nem, csak a fehér ágyat találtuk. Tudtam, nekem már nincsen kislányom. Hajnali ötkor végzett vele a gyilkos kór. Az ajtó­ban zokogtunk az unokámmal. Átöleltem, és azt mondtam ne­ki: drága kisfiam, nagyon szeret­lek, és szükségünk van egymás­ra. Őhelyette ennyit szerettem volna leírni magának, nem töb­bet. Csütörtökön, október 17-én kísértük az utolsó útjára. Nagyon sok volt a testi, lelki fájdalma, és nekünk, hozzátartozóknak is. Et­től megkímélhettek volna ben­nünket, ha valaki a kezelői közül jobban odafigyelt volna. Most már senki sem törődik, hogyan neveljük a gyereket: oda a fiatal élete, pedig ő az utolsó percig minden erejével élni akart. Pereskedni nem bírok, mivel nekünk erre nincsen pénzünk, de kérem, ha lehet, írják, írja le ezt az egészet, bele az újságba, mivel a lányom ezt akarta. Evekig járt a Szolnok Megyei Néplap, majd az Új Néplap, bár a halála után a költségek miatt visszamondtuk. Kártérítést kérnék, de nem tu­dom, kitől. A kezelőorvosaitól, az állam­tól, a társadalombiztosítástól, tel­jesen tanácstalan vagyok. Tisztá­ban vagyok vele, hogy a lányom életét megfizetni nem tudják, de a gyerekneveléshez pénz kell. Tisztelettel: Tóth Sándorné’ * Hogy meg lehetett volna menteni ezt a fiatal tanár­nőt, ezt nem tudom. Vagy talán már akkor is elkésett, amikor először felkereste az orvost, erre sem bírok felelni. Jobban mondva a megfele­lő válasz nem az én fela­datom. A kis Krisztiánt az­óta a nagyszülők nevelik. Erre a célra ottjártunkig egyetlen fillért nem kap­tak: sem családi pótlékot, sem gyerektartást, sem másféle összeget Pedig ak­kor már március 12-ét mu­tatott a naptár. Úgy tűnik, ilyesmire sem pénz, sem megfelelő ember nincs a mai világunkban sem. Leg­feljebb majd előkerül né­hány olyan paragrafus, amelyre hivatkozni lehet. D. Szabó Miklós Most kezdődő sorozatunkban néhány város szakmunkáskép­zéséről adunk körképet. Jászberény üzemeinek, válla­latainak többsége már évek óta részt vesz a leendő szakmunká­sok gyakorlati képzésében. A képzés jelenlegi helyzetéről és jövőbeni alakulásáról kérdeztem az illetékeseket. A Hűtőgépgyár Kft. tanműhe­lyének vezetője Pásztor László. Elmondása szerint a gyárban je­lenleg 167 ipari tanuló gyakorla­ti oktatása folyik, akik a helyi szakmunkásképző intézet tanu­lói. A jászberényi és a környező településekről bejáró diákokat tíz hivatásos szakoktató igyek­szik „beavatni” jövőbeni mes­terségébe. A korszerű tanmű­helyben hegesztő-, esztergályos, szerszámkészítő, mezőgazdasá­gi gépszerelő és egyéb szakmák tanulói alapozhatják meg gya­korlati tudásukat. A gyár vezető­ségének döntése alapján a követ­kező tanévben jelentős módosí­tásokkal indul a képzés. A hűtő- gépgyári dolgozók gyermekei részére díjtalan lesz a szakmai oktatás, míg a többiek után a jö­vőben is fizetni kell a gyár részé­re a képzési költségeket. Az elkövetkezőkben elsősor­ban olyan szakmákban kíván a gyár tanulókat fogadni, ame­lyekben nagy a valószínűsége annak, hogy tanulmányaik befe­jezése után el tudnak helyezked­ni. A Hűtőgépgyár a szakmun­kástanulókkal szerződést nem köt, alkalmazásukat ugyanis nem tudja vállalni. Az Aprítógépgyár tanműhe­lye híresen jól felszerelt, benne a legkorszerűbb gépek, eszközök állnak az ott tanulók rendelkezé­sére. Fekete Józseftől, a tanmű­hely vezetőjétől megtudtam, hogy jelenleg 126 diák vesz részt a gyár gyakorlati képzésében. Elsősorban hegesztő-, esztergá­lyos-, vassszerkezetlakatos-, gé­plakatos-, szerszámkészítő, au­tószerelő tanulókat, de néhány leendő erősáramúberendezés- szerelőt, elektronikai műsze­részt, valamint kovácsot is fog­lalkoztatnak a tanműhelyben. A gyakornokok főként a jászberé­nyi 606. Sz. Klapka György Szakmunkásképző Intézetből járnak, de vannak közöttük érett­ségi után szakmát tanulók is. Az Aprítógépgyárba nemcsak a városból és a Jászságból, ha­nem Hatvanból és Budapestről is járnak diákok. Az 1992/93-as tanévben mind a létszámot, mind pedig a szakmákat illetően szű­kítik a képzési kereteket. Harminchat elsőssel, hegesz­tő-, esztergályos- és vasszerke- zetlakatos-tanulókkal folytatják a gyakorlati oktatást. Az eddigi tapasztalatok azt mutatják, hogy a végzősök jelentős részének si­került állást kapnia az Aprító­gépgyárban. A Bútoripari Vállalatnál je­lenleg több mint ötven szakmun­kástanulót tanítanak - válaszolta kérdésemre Hudvágner István igazgató. A kárpitos- és aszta­losipari tanulók egy részével szerződésben is áll a vállalat. A képzésben nagy súlyt fektetnek a jövő szakembereinél az úgyne­vezett „vállalkozói szemlélet” kialakítására, valamint a tanulók anyagi eszközökkel történő ösz­tönzésére is, amely az általuk ké­szített kisbútorok értékesítésé­ből származó bevételből lehetsé­ges. Az ügyes kezű, tehetséges, szorgalmas fiatal szakmunká­sokra szükség van a vállalatnál, őket szívesen alkalmazzák. Kovács István, a Ruhaipari Szövetkezet elnöke elmondta, hogy jelenleg 120 tanuló gya­korlati képzésében vesznek részt. Ősztől azonban a keret­szám módosul, 35 elsőssel indul az új tanév. A helyi szakmunkás- képző intézetből érkező gyakor­laton lévők felével a szövetkezet szerződésben áll. A végzett var­rónők nagy részét alkalmazni is tudja. A Műszeripari Szövetkezetnél jelenleg 17 ipari tanuló képzése folyik az alábbi szakmákban: erősár amúberendezés-szerelő, szerszámkészítő, műszeripari géplakatos, műszerész, finom- mechanikai lakatos, vas- és fém­szerkezet-lakatos. A képzés to­vábbi sorsát a Műszeriparnál döntően befolyásolja a szövetke­zetek folyamatos átalakulása. A Jászsági Állami Gazdaság munkaerő-gazdálkodási előadó­ja, Vincze Károly szerint is a bizonytalan jövőre nehéz bármit is hosszabb távra tervezni. A kö­vetkező tanévben négy első osz­tályos képzését tudják vállalni, jelenleg tizenöt szakmunkásta­nulót képeznek. Közülük tizen­négyen a jászberényi, egy pedig a jászapáti szakmunkásképző in­tézet tanulója. Az Á. G. kettővel társadalmi szerződést kötött, ré­szükre tanulmányaik befejezése után munkahelyet biztosítanak. Vincze Károly szerint a gazda­ságnak érdeke, hogy legyenek tanulói, már csak azért is, mert a rájuk fordított költségek is csök­kentik az „államkasszába’ ’ befi­zetendő szakmunkásképzési alap összegét. Önálló tanmű­hellyel nem rendelkezik az álla­mi gazdság, így a mezőgazdasá­gi gépszerelők fémipari alap­képzését a Hűtőgépgyárban, az autószerelőkét pedig az Aprító­gépgyárban végzik. Az Építőipari Kisszövetkezet elnök asszonyától, dr. Novotny Jánosnétól kapott információk szerint jelenleg 88 ipari tanulót oktatnak: kőműveseket, aszta­losokat, festőket, autószerelő­ket, lakatosokat, víz- és fűtés- szerelőket. Szerződést nem köt­nek velük, de az építőipar profil­jába vágó végzettségűeknek többnyire lehetőségük adódik elhelyezkedésre a szövetkezet­nél. Á következő tanévet - elsőd­legesen anyagi megfontolások miatt - csökkentett létszámmal kezdik. A Szakuritás Ipari Vállalatnak ez idáig még nem voltak ipari tanulói. Tavaly ősszel azonban a vállalat igazgatója, Szatmári Zoltán felajánlotta segítségét a jászberényi szakmunkásképző intézetnek. Tanműhelyt kívánnak létesí­teni, amelyben az idén induló egy-, illetve kétéves időtartamú, speciális szakképzés diákjait szeretnék fogadni. A szakmunkásképző intézet igazgatója, Bethlendy Béla sze­rint szeptembertől már 25-30 ru­hagyártó, textilfeldolgozó tanu­ló kezdheti meg gyakorlati ta­nulmányait a Szekuritásnál. (Folytatjuk) Fiatal Március, most nézz a szemünkbe MEGJELENT A TIFFANY LEGÚJABB SZÁMA! Keresse a hírlapárusoknál, illetve előfizethető: HELIR, Budapest 1900 *75740/ 1* „Petőfi szavánál van szükség jobb szóra: mindent meglátóra, mindent felrúgóra” - harsogtak Ady szavai a Verseghy Ferenc Gimnázium pénteken rendezett „vallomásos” délelőttjén, ami­kor felforrósodó légkörben, szó­ban, dalban, táncban tettek hitet az intézet diákjai a forradalom legértékesebb hagyománya, a szabadság mellett. A prózai tor­nateremben, bordásfalak között emelkedett költői hangulat és a legegyszerűbb hétköznapi gon­dolatok kapcsolódtak egybe a nemes pátosz és a modem tárgy i- asság jegyében. A tricolor színeit megtestesítő három táncos a szabadságharc drámáját sűrítette néhány perc­be, ötletesen, hangulatosan, s a magasba röpített röpcédulákon vélemények sorjáztak nyomta­tásban is rögzítvén, amiről az ün­nepélyes tanúságtétel szólott: március 15-e a becsület, a tisz­tesség, a bátorság ünnepe. Fotó: Mészáros János

Next

/
Oldalképek
Tartalom