Új Néplap, 1992. február (3. évfolyam, 27-51. szám)
1992-02-08 / 33. szám
\llä ^eLMezr m Jász-Kun Kakas Fenékig sárban Falugazdaválasztás Szöttyönfalván Még „megboldogult” romániai újságíró koromban történt. Ideális munkahelyen dolgoztam, a szerkesztőségem a fővárosban volt, vonattal több mint négyszáz kilométerre a lakhelyemtől. Marosvásárhelyen éltem, onnan küldtem az írásokat a „központba”, ők meg szintén távirányítással a fizetésemet haza. Évente kétszer kellett be- jámom a munkahelyemre, amikor féléves meg év végi szerkesztőségi „plenáris” volt. Ezek az ülések rendszerint azzal végződtek, hogy néhányan jól bepiáltunk az olvasó- szerkesztőnk lakásán, amolyan „pót-munkaértekezlet” apropójából. Ezekután majdnem mindig bizonyos nehézségekkel küszködve közelítettük meg a vasútállomást hazautazás céljából. Az emlékezetes december har- mincadikai „vonatelcsípés” első kellemetlen mozzanataként futás közben megcsúsztam, és belefene- keltem egy pocsolyába. A szintén Vásárhelyre utazó kollégám felsegített, aztán beültünk a hálókocsi fülkéjébe, és mélységes letargia uralkodott el rajtam. Ugyanis, akkori nejem rendkívül féltékeny volt, egy-egy utazásomat követően mindig alaposan szemügyre vett, hogy felfedezhesse „házasságtörésem” tagadhatatlan jelét. Hogyan fogom most megmagyarázni neki, hogy mitől sáros a nadrágom? Az általa feltételezem félrelépéseimre rendkívül gazdag fantáziája biztos azt diktálja majd, hogy valahol egy árokparton vagy a bokor tövében szeretkeztem... Leplezetlen búskomorságomat látva, a kolléga is kezdett lehangolódni, és amikor megtudta búbánatom okát, egykettőre kitalálta a megoldást: vesd le, öregem, a nadrágod, én a mellékhelyiségben kimosom, reggelre megszárad a fűtőtesten. (Bevallom, én voltam a spiccesebb.) így is történt, míg a vonat vitt, a kimosott nadrág megszáradt, reggel, leszállás előtt megvizsgáltam, semmi nyoma az incidensnek. Kifejezetten jó hangulatban érkeztem a lakásomra, arról is megfeledkezve, hogy párom szemében ez már eleve rossz jel. Reggelivel kínált, mondtam, inkább aludnék, mert a vonaton nemigen tudtam, szilveszter estére szeretnék egészen friss lenni. Persze hogy közelről asszisztálta vetkőzésemet, ko- csányon ülő szemekkel kereste azt a bizonyos hajszálat vagy karmo- lást vagy akármit. Abban a tudatban készülődtem pizsamát húzni magamra, hogy abszolút makulátlan vagyok, ha mikroszkóppal vizsgálna sem találna rajtam semmi gyanúsat. Ekkor hangzott el a kérdése, amire már nem lehetett válaszolni:- Mitől sáros a gatyád?!- molnár A falu egyetlen zsákutcájának mind a 99 lakója már hetekkel korábban lázban égett. A hét szűk esztendeje ön-, köz- és életveszélyessé nyilvánított kultúrházat igyekeztek helyrepofozni. A siratóasszonyok kimeszelték az oldalfalakat, a hátul leszakadt két gerendát pedig a mai magyar lírikusok viaszosvászon kötésű, eladatlan műveivel támasztották alá. A falugazda-jelölő gyűlés időpontjára dugig megtelt a nagyterem - lócákkal. Az embereket ugyanis elfelejtették értesíteni, így meg kellett ismételni az egészet, ezúttal a közeli homokbányában, amelyet a helyi önkéntes tűzoltóegyesület biztonságosabbnak ítélt a kultúra aládúcolt hajlékánál. Bírálták a szervezőket, mivel erre a fontos posztra mindössze tizenhárom jelöltet állítottak, holott Szöttyönfalván jóval több érdemdús állampolgár akad az egy híján száz között. A tömegharag már- már tettlegességig fokozódott, de szerencsére hatni kezdett a helybeli maszek cukrász szalmonellás kré- mese, így harminchármán meg sem álltak a közeli rekettyésig. Aid maradt, az végtelenül aktívnak bizonyult. Görcs Gerzson tűzifa-fű- részelő Formás Mancikát javasolta falugazdának, mivel a bögyös, megegyezésre hajló teremtés nem csekély szerepet vállalt a település férfilakosságának a megtartásában. Némi pénzért - ha kellett - naponta többször is bizonyította, hogy egy rés is lehet szilárd bástya a vidék fellendítésében. Sajnos egy titokban jelen lévő adóellenőr vétót emelt: mondván, a szolgáltatás után adózni kell, ami a jelen esetben nem állt fenn. Hoffer Benő traktoros nevét is bedobta valaki a köztudatba. Benő igazi lokálpatrióta, hiszen őszönként minden oldalról néhány dűlőhosszat rendszerint elszánt a szomszéd falvak földjéből. Kár, hogy a földhivatal egyik üvegszemű illetékesének is feltűnt, hogy a falu határa hovatovább Makóig húzódik, így ő sem került a listára. Kapott még szavazatot Vak Béla minősített belső revizor, Lámpás Ábel nyugdíjas házitanító, akinek a fejlődőképességére mi sem jellemzőbb, hogy a négy alapműveletet együtt tanulta meg a nebulókkal. . Időközben a templom tornyán lévő rézkakas elkukorékolta az éjfélt, és sietni kellett a választással. Az éjszakai sötétséget kihasználva valaki bedobta Rézsű Kálmán nevét is, aki 44 éve hántolja közmegelégedésre a megboldogultakat. Olyannyira, hogy amióta ő a sírásó, még a falu kísértete sem jelent meg. Igaz, közéleti, politikai múlt- j ára pöttyöt vet az a tény, hogy csak vörösbort iszik, de azt annyit, hogy színjózanon állítólag utoljára a harmincas évek elején, a nagy gazdasági világválságkor látták, amikor nemhogy alkoholt, de még petróleumot sem ihatott a szerencsétlen, ő ezt az elmarasztalást szolidan visszautasította, mondván, a gur- gulázás foglalkozási ártalom. Távlati elképzeléseiről némi töprengés után így nyilatkozott: szavazzatok rám, mert egyszer mindannyian hozzám kerültök. Úgy tűnik, örökéletűnek senki sem tartotta magát, mert egy emberként felemelték a kezüket, és reá voksoltak. D. Sz. M. 7
