Új Néplap, 1992. február (3. évfolyam, 27-51. szám)

1992-02-22 / 45. szám

1992. FEBRUÁR 22. Kulturális panoráma 9 Hétfőn este emlékezetesen szép hangversennyel ör­vendeztették meg tanáraikat és a meghallgatásukra összesereglett tanulókat a szolnoki Bartók Béla Zene­iskola hajdani növendékei. A művészvendégek egyi- ke-másika ma még zeneművészeti főiskolai hallgató - ugyanakkor mások már zeneiskolai vagy zeneművé­szeti főiskolai tanárok. A koncerten fellépett Fancsali Lelle klarinéttanár; Szűcs Mariann, a Zeneakadémia hegedű tanszakos növendéke és Fazekas Zsuzsanna zongora tanszakos főiskolai hallgató. Vendégként közreműködött Alapi Katalin tanárnő (brácsa) és Bollók Mariann, aki ko­rábban szintén a zeneiskola növendéke, majd tanára volt (zongora). Képünk Bartók Béla két zongorára és ütőhangszerekre írott szonátájának szolnoki ősbemu­tatójáról készült. A fellépő művészek: Delien József és Bódás Péter (zongora) Szegedről, Szakái Petra - aki szintén az iskola hajdani növendéke - és Szabó István (ütőhangszerek) pedig Debrecenből jöttek el Szolnok­ra, hogy a bemutató részesei lehessenek. A Bartók- szonáta előadói valamennyien zeneművészeti főisko­lai tanárok. 175 éves jubileum márciusban Arany-múzeum Nagyszalontán Arany János - született 1817-ben - szellemét egy nemzet őrzi, így érthető, hogy szülőföldjén is nagy gondoskodással ápolják a költő ha­gyatékát. Nagyszalontán, a városközpont­tól alig tíz percnyi járásra, a hely­ség költőóriásáról elnevezett utcán találkozunk az Arany-portával. Valamikor a nagy költő szülőháza, a „bogárhátú öreg ház” állt itt, mely 1822 áprilisában, a híres Ba- jó-tűzkor leégett. Ma egy hasonló típusú parasztház tárul elénk; az utcára néző két ablaka között em­léktábla hirdeti a hely jelentőségét. Visszatérve a Köztársaság útra, a városközpont szélén van egy épület, amellyel Arany és Petőfi is találkozott. Ők, akár­csak a szalontai nép, Csonka­toronynak becézték az akkor még valóban csonka tornyot; mely 1899 óta Arany János Emlékmúzeum. A torony közvetlenül az 1636-os szalontai csata után épült. Ekkor a szalontaiak nagy csapást mértek a török­re, s e diadal után kezdtek hozzá az építkezéshez. Vi­szont a kész torony nem soká­ig állt. Tetőzete 1658-ban le­égett, és több mint kétszáz- negyven éven keresztül „le­vett kalappal tisztelgett” a hajdúfészek lakói előtt. Vé­gül J 899-ben Vajdahunyad várának egyik tornyáról min­tázott sisaktetőt kapott. Ma az ötszintes épület föld­szintje várostörténeti kiállító­terem, a négy emelet pedig irodalmi múzeum. A bejárati ajtó fölött Arany életnagyságú ülőszobrával ta­lálkozunk, mely Kolozsvári Szeszák Ferenc allkotása. Ahogy belépünk, Bocskai Ist­ván pillant ránk Éder Gyula festményéről. Szalonta meg­alapítóját 1906-ban örökítette meg a művész, a helység megalakulásának 300. évfordulója alkalmából. Előtte a terem köze­pén a régi hajdúfészek kicsinyített mása. Erős fallal és vizesárokkal van körbevéve a középkori város, melynek közepén ott a Csonkato­rony. Ettől balra a falon Petőfi 1847-es rajza a toronyról. Majd a város cí­mere következik. Rajta egymással szemben az oroszlán és a sas. Az oroszlán a szalontaiakat, a sas a Habsburg-házat képviseli; a szem­benállás jelzése: Nagyszalonta nem akar idegen kézre kerülni. Jobbra a város nagy szülötteinek tablója, Arany Jánossal az élen. De a nagy költő társaságában ot van Földi János, Lovassy László, Arany László, Zilahy Lajos és Sin- ka István is. Az első emelettől időrendi sor­rendben követhetjük figyelemmel Arany életét. Koszorús költőnk szülőhazának makettjével indul az' irodalmi rész anyaga. Aztán Hóra Criolan festményéről a bogárhátú öreg ház konyhája tárul elénk. A tűzhely előtti hamuba első betűit rajzolja Arany. Mindössze néhány év telik el az első betűtől, az első fennmaradt verspróbálkozásig. „Ha akarod tudni / Ez könyv kié légyen / Az Arany Jánosé / Ki sokáig éljen” - hangzik az egyik virin üvege alól a nyolcéves kisdiák rímpáros meg­szólalása. A szalontai tíz általános utáni 1833-34-es debreceni diákságának emlékét a diákláda, fénykép, írásos dokumentum bizonyítja. Szintén írásos dokumentum árulja el a fia­tal Arany színészkedését és má­sodjegyzői hivatását. Az országos hírnevet meghozó Toldi közepette érünk a második emeletre. Itt a Toldi „folytatása­ként’ ’ Petőfi első „Toldi írójának” címzett levelének fénymásolata tá­rul elénk. Majd fotók következnek: Petőfi és Szendrei Júlia arcképe. Petőfi első ajándéka, a réz kávéfő­ző egy vitrin üvege alól kínálja ma­gát. Itt található Aranynak a forra­dalmi kormány belügyminisztériu­mába, fogalmazói állásra való ki­nevezése is, Szemere Bertalan alá­írásával hitelesítve. Mellette Pus­kás Sándor Aranyt és Petőfit ábrá­zoló szobra, gipszből. Fotók, do­kumentumok halmazai Arany nagykőrösi éveiről, illetve a Ma­gyar Tudományos Akadémiához fűződő kapcsolatáról regélnek. S mivel Nagykőrösről is, Pestről is Arany gyakran hazavágyott, egy életnagyságú festmény következik a költőről, háttérben a Csonkato­ronnyal. A kép Éder Gyula munká­ja. Majd költői, illetve műfordítói munkásságának nagyobb állomá­sai mellett fut el tekintetünk. Az Arany haláláról szóló gyászhír, és a fiának apja halálára érkezett né­hány részvéttávirat záija a második emelet anyagát. A harmadik emelet Arany László, Arany Juliska, Arany János és Arany Jánosné (Er- csey Juliánná) arcképével, va­lamint az 1859-ben Arany Ju- I iska eljegyzésén készített csa­ládi fotóval fogad bennünket. Jobbra a költő dolgozószobá­jának bútorai, melyeket fia, László már 1885-ben hazaho­zatott Pestről. Még az év júni­us 6-tól az emlékmúzeum megnyitásáig, abban a nagy­szalontai református iskolában voltak megtekinthetők ezek a bútordarabok, melyben Arany előbb diákoskodott, majd taní­tott. Az alkalmi heverő fölött ta­láljuk Barabás Miklós festmé­nyét Arany Jánosról. Ez a le­gértékesebb az összes Arany­ról készült festmények közül, ugyanis ennek maga a költő ült modellt, abban az időben, ami­kor Nagykőrösön tanított. Sza­lonta városa kérte fel az akkor már országos hírnévnek ör­vendő szülöttét, hogy legyen hajlandó huzamosabb időre felutazni Pestre, s ott naponta egy-két órát modellt ülni Bara­bás festőműtermében. Arany vállalta, és szinte egy teljes nyári szünideje ment rá. A későbbi képek viszont vagy ez alapján (mint a második emeleti Éder- kép), vagy fotók alapján készültek. A negyedik emeletre vezető fel­járó előtt találtuk azt a fotelt, ame­lyikben 1882. október 22-én el­hunyt a költő. Ám nála a test halála nem jelentette a szellem pusztulá­sát is. A látogatók sem távozhatnak azzal a tudattal, hogy meghalt Arany, ezért van a múzeum negye­dik emeleti anyaga. Itt kéziratok, könyvek, dokumentumok őrzik művészetét, valamint műfordítá­sok sokszorozzák életművének halhatatlanságát. És valóban: Arany János nem halt meg! Itt él köztünk ma is, műveivel meg- megsimogatja emberi voltunkat. Magyari Barna A nagyszalontai Arany János Múzeum A kertész kutyája Kellemes színházi este Hatalmas kutyaugatás, ebek csa­holnak veszettül, szinte reng belé a színház - „haragosan” indul a já­ték! Aztán a folytatásban kiderül, egy kellemes komédiát vezetett be az óriási ebzaj. És az is, hogy a szóban forgó, címben szereplő „kutya,,: egy előkelő grófnő, aki annak az ebnek a módjára viselke­dik, „aki nem kér a koncból, de azt se akarja, hogy más eb kapja meg... s ha csak közel jön, elugatja, mar­ja” - tehát játszik vele. Ahogy Dia­na grófnő teszi jóképű írnokával, Teodoróval, aki Marcelát, a szol­gálót szeretné ugyan, de úrnője zsarnok módra távolítja el tőle, sőt egyenesen megtiltja, hogy egy­mást szeressék. Merthogy titokban neki is fáj a foga a fess legényre! Csak hát egy grófnő meg egy ímo- kocska - hogy jöhetne egymáshoz: tiltja azt az etikett, a rangbéli diffe­rencia, éz itt a bökkenő. Különös játékba fog tehát Belflór grófnő­je... Korántsem szeretném elmesél­ni, ami ezután következik, csupán jelezni akartam a vígjáték alap­helyzetét, konfliktusának termé­szetét. S ha ebből valaki azt gon­dolná, hogy az előadás, melyet Ta­ub János vezényel ezúttal is biztos kézzel, elegáns fehér tüllökbe „csomagolva” a komédiát (Ke­mény Árpád díszlete) és színpom­pás jelmezekbe öltöztetve a sze­replőket (tervező Csík György), nos ha a fentiekből arra következ­tetne, hogy a színen valamiféle markánsabb, „osztályszemléletű” dráma zajlik majd, alaposan téved. De még valami erőteljesebb igaz­ságot is felesleges lenne keresni benne, például, hogy az igaz szere­lem mindent legyőz, lám, még a rangbéli különbségek sem állhat­ják az útját. Mert ha elő is villan belőle efféle „tanulság”, meggyő­ző gondolattá nem erősödik. A szé­pen megkomponált, a világítási ha­tásokkal tapintatosan bánó előa­dás, melyben az elemek is mind a helyükön vannak - ilyen irányban nem mutat mélységeket. Talán a szerelem se az igazi, csak a játék vele - szeszélyes úrnői szenvedély az egyik oldalon, vá­ratlanul felcsillanó lehetőségek a fényesebb életre a másikon. A kér­désre nehéz válaszolni, s talán nem is érdemes töprengenünk hasonló dolgokon. Ha átadjuk magunkat egyszerűen annak, amit látunk és amit hallunk: derűs szórakozásban lehet részünk; ha nem is távozunk lélekben megrakodva, de üres kéz­zel sem kell elhagynunk a nézőte­ret. Nem a beteljesült végcél örö­me miatt, sokkal inkább a hozzá vezető út játékos göröngyei jelen­tik az élményt. Elevenen marad­hatnak meg bennünk az ügyes öt­letek, a formás részletek; a játékos­ság, amely nem nélkülözi az iróni­át sem, de együtt is kellemes. Él­vezhetjük a költői szöveg verbális humorát, ahogy sziporkáznak oly­kor a szavak (Gáspár Endre kitűnő fordítása); derülhetünk a szereplők egy-egy összegabalyodással vég­ződő mulatságos jelenetén; moso­lyoghatunk rajta, ahogy a két „al­kalmatlan” grófi kérő tekereg Dia­na háza táján, pompás némajátékot is produkálván - Mészáros István és Szerémi Zoltán -; szívünkből szól, ha beszél, sőt ha nem szólal meg, akkor is, pusztán gesztusai­val Teodoro józan eszű inasa, Tris- tán, pompás figura - Mucsi Zoltán -, amit mond, mindig ül, legfeljebb az nem, ahogy mondjai dikciója, a verses forma beszédében nem mindig érvényesül hiánytalanul. Ez azonban másnál is tapasz­talható, még a gazdáját alakító Mertz Tibornál is megesik; érde­kes, miként az előadás egyik moz­zanatában a játék még a „falakat is megrengeti”, a tüllök az erős iz­galmakba beleremegnek (más kér­dés, hogy lelkünk mélye nem rez- dül meg tőle); játszik a díszlet, ját­szanak a tárgyak, a színen elhelye­zett teltkeblű női szobrok valósá­gos bújócskahelyül szolgálnak; harsány nevetés foghat el bennün­ket az ütődött, roggyant emlékeze­tű, félig vagy tán egészen süket öreg „geróf’, Ludovico láttán - Czibulás Péter -, ahogy totyog-mo- tyog, igazán mulatságos; megje­gyezhetjük magunknak Marcelát ­Császár Gyöngyi amint sírva köt-kötöget, maga után húzva kö­tését mint valami óriás sálat; és sorolhatnám az üde pillanatokat, perceket - részleteket. Jó hangulatban élvezettel ízlel­gethetjük a humor hol édesebb, hol keserűbb ízeit, amit a nagy kedvvel komédiázó színészek teremtenek meg nekünk. Szeszélyes Diana­ként Egri Márta elsősorban a gróf­nő zsarnoki tulajdonságait hangsú­lyozza, aki örömét leli mások felet­ti hatalmában; szépségével uralja a színpadot, s csak egy-egy pillanat­ban, amikor magán nem tud ural­kodni, akkor villantja meg a női érzékenységet is - kissé takarékos­kodik azonban a színekkel. Mertz Tibor Teodoro alakjában nemcsak a rajongó szerelmest, s egyben a kiszolgáltatott írnokot, a becsvá­gyó férfiút is felmutatja; és azt is, mennyire felfoghatatlan számára mindaz, amit úrnője mível vele. Nagy energiával játszik, lendülete­sen. A többiek is, akiket eddig nem említettem, kisebb szerepekben Gombos Judit és Balogh Ildikó (szolgálók), Magyar Tivadar (fő- komornyik) - milyen mulatságos, ahogy „lassítva’ ’ közlekedik a szí­nen, mert ő így siet -, Árva László (háznagy), Kaszás Mihály és Szől- lősi Zoltán (vándorkomédiások), ők is valamennyien egy-egy színt képviselnek a játék palettáján. Mélység és jellemek tekinteté­ben Lope de Vega - nem Shakes­peare. Jól ismeri azonban a színpa­dot, s a közönségnek akar tetszeni. Ez most is megtörténik, a publi­kum tapsol. Ami pedig Shakes- peare-t illeti, rá sem kell vámunk sokáig, már készül a színházban a Szeget szeggel. Valkó Mihály Az előadás egyik jelenete; előtérben Marcela (Császár Gyön­gyi) és Teodoro (Mertz Tibor), a háttérben Tristan (Mucsi Zol­tán) és Diána (Egri Márta). „Jövök a szemem mögötti tűzből” „Cimborák” között versekről Dienes Eszter 1976 óta él Török - szentmiklóson, a városi Cimbora Klub vezetője. Gyermekeket tanít az olvasás örömére, régi népdalok­ra, s közben verseket ír. Ki szeret­tette meg vele az olvasást, így szól hozzá az első kérdés.- Az iskolában nagyon hamar megtanultam olvasni. Édesapám sok mesét, történetet tudott, de analfabéta volt. Esténként külön­böző regényeket olvastam fel a családnak. Mindennap várták a folytatást. Amikor moziba men­tünk és feliratos film ment, az apu­kám mellé kellett ülnöm. Halkan és gyorsan olvastam a szöveget.- Mikor fordult a költészet felé?- Nagyon későn kezdtem verse­ket írni, 26-27 évesen. Az iskola ügyeletes versmondója voltam, de soha nem mutatott rá semmi jel, hogy írni fogok. Aztán kaptam egy pofont - elvették tőlem a fiamat, akkor kezdtem el írni.- Hotpublikált először?- Első versem a Nők Lapjában jelent meg. Az első biztatást De- dinszky Erikától, Hollandiában élő költőnőtől kaptam. A soraimat di­csérte, a képeimet. Elkezdtem ki­bányászni a szép sorokat. Meg is vádoltak azzal, hogy csak szépeket írok . . . Lehet, hogy hazudok, de magamnak mérek. Körmendi Lajos költő-fordító összehozta a Szolnok Megyei Fia­tal Írók-Költők Körét. Jó társaság volt. Meghívtuk Csoórit, Ladányit, a Mozgó Világot, a kecskeméti Forrást... hét versemet hozta le a Mozgó Világ, de a Forrásba, a Napjainkba, az Új Forásba is pub­likáltam. Tandori Dezső a Magyar Ifjúságban mutatott be. Megtanultam, hogy a költőnek a tehetség kevés. Foglalkoznia kell az irodalom elméletével, a versel­mélettel is. Ezt próbálom átadni a Cimborának.- Mi történik egy foglalkozáson?- Ebben az évben Adyval foglal­kozunk, amíg el nem fogy az anya­gunk róla. Az első negyven perc az övé. Aztán fecsegünk. Újságcikke­ket, verseket olvasunk fel egymás­nak, népdalokat tanulunk. Készü­lünk meghívni Horgas Bélát, Pató Rózát, színházba is szeretnénk menni.- A Cimborák között van költő- palánta?- Kóródi Eszternek szép sorai vannak. A Cimborák már próbál­tak erőfeszítéseket tenni, igénylik a tudást.- Visszatér-e valamilyen téma a verseiben?- A szerelem és a magány. Akkor tudtam verset írni, amikor valami bánatom volt. Mindig visszajött a múlt. Vissza tudom érezni a hántá­sokat, amelyek értek, vissza tudom idézni azt a hangulatot, ami fontos volt, és ezt éreztetni tudom a ver­seimben is. Szeretném megjelentetni verses­kötetemet. Címe: Mosolymaradék. Nyolcvan verset tartalmaz, és a Jászkunságba megye kulturális lapja jelentetné meg. Mecénásokat kell keresnem.- Busái -

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom