Új Néplap, 1992. február (3. évfolyam, 27-51. szám)
1992-02-19 / 42. szám
1992. FEBRUÁR 19. V Áfész-extra Kemény versenyre számítanak Karcagon Továbbra is nyitott kérdés: Kunmadaras válni akar? A Karcag és Vidéke Áfész nagykereskedelmi egysége (Karcag, Dózsa Gy. u. 1.) gazdag munkaés védőruhakészlettel várja a munkáltatók és a továbbértékesítők megrendeléseit. Egyszerre érkezünk a megbeszélj időpontban a Karcag és Vidéke Áfész központjába az elnökkel, Szabó Károllyal. Röpke bemutatkozás a folyosón, és máris invitál a szobájába, majd hársfateával kedveskedik, hogy leöblíthessem torkomról az út porát.- Gondok nélküli gazdálkodó- szervezet ma jószerivel nem létezik, úgy kérdeznék tehát, mennyire sikeresen viselték tavaly a szövetkezeti mozgalomba is begyűrűző gazdasági rendszerváltozás új megpróbáltatásait? vagy a belőlük alakult részvénytársaságokkal szemben.- Például a Kunság Füszérttel... Komoly versenytárs?- Tavaly augusztusban nyitotta meg a diszkontáruházát Karcagon. Megítélésem szerint nem lett több az árbevételük, mert amit ott vásárolnak - igaz, hogy nálunk nem jelentkezik árbevételként -, annyival a mi beszerzésünk is kevesebb a Kunság Füszértnél. Egyébként a környező kereskedelmi vállalatok esetenként kedvezőbb feltételeket kínálnak, mint ez a cée. NvilvánA16. sz. ABC a napi cikkek széles választékával, ezen belül mélyhűtött termékek skálájával várja vásárlóit.- A tavalyi év nem volt könnyű, különösen a második félév időszaka, amikor nagy számban léptek be az új versenytársak. A vásárlóerő is csökkent, ezért az árbevételünk nem a tervezettnek megfelelően alakult. Egymilliárd 250 millió forint helyett csak 980 milliót értünk el. Nem volt népszerű döntés, de annak érdekében, hogy a gazdálkodás elfogadható szinten valósuljon meg, 80 fős létszám- csökkentésre kényszerültünk. A jelenlegi létszámunk 350.- Nyereségtervük hogyan r ealizálódott?- Húszmillió volt a tervünk, körülbelül tizenöt és fél millióra teljesítettük. Bár így sikerülne az idei gazdasági év, meg lennénk vele elégedve.- Említette, hogy nagy számban léptek be új versenytársak. Melyek voltak ezek?- Lényegesen más körülmények között kell majd dolgoznunk, mint eddig. Már ma is tapasztalható egy megerősödött versenyhelyzet a kereskedelem területén, ebben kell majd helytállni. Szeretnénk a versenyben talpon maradni, de küzdelmes harc várható, egyrészt a magán-, társasvállalkozásokkal, másrészt az állami vállalatokkal való, hogy a beszerzéseinket ehhez alakítjuk.- Abból, amit eddig elmondott, az derül ki, hogy a gazdasági környezet keményedik. Mire számítanak ezek után idén?- 1992-re az igazgatóság már jóváhagyta az árbevételi tervet. Ez az említett versenyhelyzet miatt tovább fog csökkenni. Hozzájárul ehhez még olyan tudatos tevékenység is, hogy jó néhány nem jövedelmezően működő üzletet, illetve a műanyag- és hypoegysé- günket meghirdettük bérbeadásra. Ezen egységek jövőbeni forgalma nem számít majd bele az árbevételünkbe, akár csak az új számviteli törvény értelmében nem számít a jövőben felvásárlásnak boltjaink ilyen irányú tevékenysége. Ez évben már a vendéglátás után sem lesz árbevételünk. Két egység szerződéses, a többit bérbe adtuk, de ugyancsak az új számviteli törvény rendelkezése alapján a szerződéses üzletek árbevétele se jelenhet meg a szövetkezet árbevételében. A nagykereskedelmi tevékenységünket folytatjuk a munka- és védőruházatra alapozva, illetve a három diszkontegységünket továbbra is működtetjük. / " A Karcag és Vidéke Áfész részközgyűlései: Körzetszám Részközgyűlés helye Időpontja 8,13, 9,11 Déryné Műv.Kp. 1992. március 3.16 óra 1, 3,10 Déryné Műv.Kp. 1992. március 3.18 óra 2, 5,12 Déryné Műv.Kp. 1992. március 4.16 óra 4, 6, 21, 28 Déryné Műv.Kp. 1992.március 4.18 óra 7 Kenyérgyár 1992. március 2.18 óra 17 Kertvárosi isk. 1992. március 4.18 óra 16 Berekfürdő 1992. március 3.18 óra 14, IS, 19, 20 Áfész-kultúrterem 1992. március 2.18 óra 23 Berekfürdő Iskolaszöv. 1992. márcus 5.15 óra 22 Áfész-kultúrterem 1992. március 6.15 óra Kunmadaras területén: Körzetszám Részközgyűlés helye Időpontja 1 művelődési ház 1992. március 2. 18 óra 2-6 művelődési ház 1992. március 3.18 óra 3 művelődési ház 1992. március 5. 18 óra 4-9 művelődési ház 1992. március 4.18 óra 5-7 művelődési ház 1992. március 6.18 óra 8 helyi ügyv.iskolaszöv. 1992. március 6.15 óra V- Igaz a hír, hogy kiválik Kunmadaras a Karcag és Vidéke Áfészből?- Már 1989-ben és 1990-ben is történt kezdeményezés a kiválásukra. Mivel az akkor megtartott részközgyűlések a régi szövetkezeti törvény értelmében határozat- képtelenek voltak, így a kiválás meghiúsult. Szóbeszéd szintjén vannak információink, de ez évben hivatalosan még nem kerestek meg bennünket.- Ha mégis megvalósul a kiválás - hiszen az átmeneti törvény paragrafusai ezt lehetővé teszik -, okoz-e gondot?- Az igaz, hogy kisebb lenne a szövetkezet és az árbevétel, de a probléma is kevesebb lenne. Nyilván szűkíteni kellene az igazgatás létszámát, de a kivált szövetkezetnek a vagyonmegosztást követően ki kellene építeni a központi apparátusát. Ez meg nekik lenne probléma. Korai még erről beszélni.- Ha már szóba került az átmeneti törvény, terveznek-e átalakulást a karcagi áfésznál, például gazdasági társasággá?- Nem tervezünk ilyen átalakulást, új típusú szövetkezet szeretnénk lenni, amelyben a tagok már tulajdonosi tagok. Szeretnénk az ő elvárásaiknak megfelelően dolgozni. A vagyonnevesítés elveinek végleges kidolgozásánál igyekszünk minél jobban megközelíteni az igazságot, bár abszolút igazságosan e kérdésben nem lehet dönteni. Figyelembe fogjuk venni a vagyoni hozzájárulás mértékét, és hogy ki mióta tagja a szövetkezetnek. A részközgyűléseken elhangzottjavaslatok alapján dönt majd a március 28-i küldöttgyűlés a vagyonnevesítés kérdésében. Vagyonunk közel 200 millió forint. Ennek mintegy felét nevesítjük az évben. A másik fele tartalmazza a már kiadott üzletrészeket, az alaprészjegyeket és a fel nem osztható 30 százalék vagyont. Vártuk már tavaly is az új szövetkezeti törvényt, negatívan hatott, hogy így elhúzódott a jóváhagyása. Most már a végrehajtásra koncentrálunk, szeretnénk, hogy nagyobb zökkenő ne következzen be szövetkezetünk életében. Tiszaföldvár regionális központ lehet Nincs monopolhelyzetben területén, de a Tiszaföldvár és Vidéke Áfész versenyképességét az utóbbi időben is megőrizte. Gazdaságilag, pénzügyileg stabil maradt, sikerült igazodnia a változó körülményekhez, pedig a megnövekedett adók és költségek - például a hitelkamat, illetve a bérek - igen szigorúan leckéztették a szövetkezetét. A számok önmagukért beszélnek: a több mint hatezer tag tavaly 40 százalékkal emelte a részjegyeigiakkal támogatta nyugdíjas tagjait és dolgozóit. A szövetkezet beszerzési, értékesítési politikája meghozta gyümölcsét. A kedvezőbb árakat lehetővé tevő közvetlen gyári beszerzés a korábbi 75 millióról tavaly 200 millió forintra emelkedett. Az értékesítés bevétele - bár ezzel korántsem elégedettek Tiszaföldváron - némileg meghaladta az egy évvel korábbi szintet. Kilenc diszkontüzletet nyitott tavaly az áfész, régebbi 4-től 10-ig tartott területi kistermelői fó'rüm volt. A földvári áfész által a tagoknak és a vásárlóknak biztosított különböző kedvezményekkel a környék lakossága igen sok pénzt takaríthatott meg. A kilenc diszkontüzletben a piaci árnál 15-30 százalékkal olcsóbban vásárolva mintegy tízmillió forint, a harminc kereskedelmí ’akció idején pedig 13 millió forint maradhatott a vevők pénztárcájában. A Világbank megbízásából egy holland szakértő nemrégiben „feltérképezte” Földvár térségét, és tanulmányában kiválóan alkalmasnak találta arra, hogy a mezőgazdasági termelés, a feldolgozás és az értékesítés regionális központja legyen. Ezeknek a potenciális lehetőségeknek a kihasználása érdekében vesz részt az áfész e hónap 21-22-én a romániai Nagybányán egy árubemutatón. Természetesen a tiszaföldvári áfésznek is vannak gondjai, hibái. Az áfész vezetőinek véleménye szerint a piacérzékenység, a kulturált kereskedés és a vállalkozói érdekeltség megteremtése A dobozüzem munkát és tisztes jövedelmet ad a szövetkezetnek Az őszi szövetkezeti napokon a földváriak légvárat építettek a gyerekeknek, áfészük jövőjét azonban szilárdabb alapokra rakják nek és tagsági kölcsöneinek összegét. Az elmúlt évi árbevétel 2 százalékkal meghaladta az egy esztendővel korábbit, a nyereség több mint 13 millió forint lett. Növekedett a saját vagyon, jelenleg értéke 155 millió forint. A dolgozók létszáma csökkent, ugyanakkor átlagbérük a tervezett 18 helyett 28 százalékkal nőtt és meghaladta az évi 150 ezer forintot. A szövetkezet körülbelül egymillió forinttal támogatta a különböző szociális, egészségügyi, kulturális célokat, az e területen működő alapítványokat. Anyaépületeket, gazdaságtalan egységeket alakítottak át erre a célra. Diszkontüzletei igen népszerűekké váltak, forgalmuk gyorsan emelkedett. Tejautomatát szereltek fel Tiszaföldváron és Cibakházán, és így tizennyolc forintért árusíthatják a termelői tejet. Cserkeszőlőn a dolgozóinak egy kis üdülőt épített a szövetkezet, amelyben az idén pihenhetnek először, viszonylag olcsón. Az elmúlt évben több jelentős kereskedelmi rendezvényt szervezett a szövetkezet. Közülük talán a legsikeresebb az október érdekében bőven van mit tenniük. A következő napokban, hetekben a szövetkezetben is döntenek az átalakulásról. Földváron Úgy gondolják, ebben az időszakban sikerül egy jövőképet a szövetkezet távlati lehetőségeiről kialakítani, egy rövidebb és egy hosszabb távú programot készíteni. Az áfész vezetői szerint ez igazán ígéretes csak akkor lehet, ha az áfészek nagyobb összefogása erősödik, ha sikerül megteremteni az önálló szövetkezeti nagykereskedelmet és egy kiskereskedelmi üzletláncot. A tetszetős külső is vonzza a ruházati bolt vásárlóit