Új Néplap, 1992. február (3. évfolyam, 27-51. szám)
1992-02-18 / 41. szám
Húszon innen—tízen túl 1992. FEBRUAR 18. Ismerős arc a képernyőről A televízióban vasárnaponkéntjelentkező Pop 20 című műsor felvételén találkoztunk Geszler Dorottyával, akit a képernyőről ismerhetünk, mint műsorvezető, vagy szépségverseny harmadik helyezett. A szolnoki Bajnok Versenybiliárd Klubban abból is ízelítőt kaphattunk, hogyan készül a produkció, mi mégis inkább a „szépségről” kérdeztük Dorottyát.- Meg lehet belőle élni?- Én vallom, hogy nem. Önmagában a szépség kevés. Ez adottság: vagy van, vagy nincs. Ha van, az egy nagyon jó dolog persze.- De ezt ki lehet használni. így van?- Ha most arra kíváncsi, hogy én kihasználom-e, akkor azt mondom, nem. Vagy legalábbis nem olyan szinten, hogy visszaéljek vele. Geszler Dorottya a szépségverseny után is a képernyőn maradt- Lehet valaki egyszerre okos és szép?- Már mondtam, hogy a szépség csak egy dolog. Persze számomra a szépségverseny után jöttek a lehetőségeim, és - lekopogom - azóta is folyamatosan. De hogyha más képességeim nem lennének, biztos nem tudnám elvégezni a munkámat.- Mivel foglalkozik most?- Eléggé sok mindennel. A balettintézet pedagógusképző főiskoláján most végzem az utolsó évet. Ezenkívül a tévénél és a rádiónál vezetek műsorokat, írok egy újságnak, a Helo című lapban van egy rovatom, amelynek az a címe, hogy Szerelmes levél és ismert énekesekről, politikusokról, színészekről szól. Indítottam manöken-, fotómodellilletve hostessképző iskolát és ügynökséget.- Apropó! Kap-e szerelmes leveleket?- Néha kapok. De nem is inkább szerelmes leveleket, hanem kedvességeket. Mondjuk műsor után behoznak az öltözőbe egy nagy csokor virágot, benne egy kis levéllel, vagy vacsorameghívássai.- El szokta fogadni?- Nem! Bevallom nem, de hozzáteszem, hogy nincsenek olyan sztárallűrjeim, hogy undok, vagy durva legyek egy úgymond rajongóval. Persze azért sem, mert valamilyen szinten jólesik, s annyival tartozom, hogy legalább ne legyek durva vele.- Mit tervez a közeljövőben?- Szeretném, ha a vállalkozásaim jól működnének. Nem akarok elszakadni eredeti „szakmámtól”, a tánctól sem, ezért létrehozok egy táncstúdiót. És hát vonz a tévés, rádiós szereplés. bcs A nyugati világ emberének kívánságlistája az utóbbi években így kezdődik: legyek jó formás, vagy legalábbis nem kövér. Se szeri se száma azoknak a módszereknek, amelyeket a fogyókúrázóknak kínálnak. Torna, futás, tabletták, sebészeti beavatkozások. A testmozgás az ellustult, kövér ember számára kín- szenvedés, nem érzi úgy, hogy a siker megéri a gyötrődést. A különféle orvosi zsíreltávolítási eljárások sokak számára nem elérhetők, a fogyasztótabletták önmagukban semmit sem érnek. Marad tehát a fogyókúra. Mindenki tudja, aki próbálta, hogy a diéta bizonyos fokú önfeláldozással jár, s bár kezdetben esetleg sikeres, előbb-utóbb kifullad, s a próbálkozó visszesik oda, ahonnan elindult. Kérdés, miért fullad kudarcba a legtöbb fogyókúra. A kutatók azt találták, hogy a fogyókúrára kényszerülők táplálkozása kóros tüneteket mutat, vagyis az evést szabályozó mechanizmusuk sérült. A fogyókúrázó erős stressz alatt áll, ami kihat és megnyilvánul az érzékelésében és az érzelmeiben is. Mindehhez járul a fogyókúra során tapasztalható súlyingadozás, amely olyan szélsőségekben nyilvánul meg, mint a kóros „túl- evés” vagy a teljes éhezés; nos mindezek együtt már komolyan veszélyeztethetik a diétázó fizikai egészségét. Amerikában elvégeztek egy érdekes kísérletet, amelynek alanyai főként főiskolás lányok voltak. A kísérlet első fázisában úgynevezett előterhelést kaptak, mégpedig körülbelül 2 dl turmixitalt, aztán ennek a dupláját, a harmadik csoport pedig semmit. Közvetlen ezután három különböző ízből összeállított fagylaltot kaptak. A lányoknak úgy állították be a kísérletet, mintha valami ízlelési teszt volna, ugyanis azt akarták elérni, hogy mindenki annyit egyen, amennyit csak tud, illetve akar. A kísérlet végén egy kérdőívet kellett kitölteniük. A nem fogyókúrázók esetében azt tapasztalták, hogy kevesebb fagylaltot ettek egy turmix után, mint kettő után, és még kevesebbet azok, akik egyáltalán nem kaptak turmixot. Ez az eredmény nem volt meglepő. Egyszerűen ilyen módon, vagyis kevesebb evéssel egyenlítették ki a korábbi kalóriaadagot. Ezzel ellentétben a fogyókúrázók e kompenzáció helyett a két turmix után több fagylaltot ettek meg, mint egy után. Mintha az előterhelés csak még éhesebbé tette volna őket. Ezt csak megerősítette a kísérlet egy következő foka. Ugyanazt a pudingot adták fogyókúrázóknak és normálisan evőknek, de az egyik fajtára azt írták, hogy magas, a másikra, hogy alacsony kalóriatartalmú. A diétázók megint többet ettek a kalóriadús puding után, tehát abnormálisán reagáltak, míg a nem diétázók igen következetesen kompenzálták: ezúttal ők is többet ettek, hiszen azt hitték, hogy a kis kalóriabevitelre még rátehetnek néhány lapáttal. Miért működik a fogyókúrázóknál ez az ellenszabályozás? A rejtély nyitja maga a fogyókúra. Mindenekelőtt az, hogy megszabják nekik, vagy ők önmaguknak, mikor miből mennyit ehetnek. A kísérlet arra enged következtetni, hogy az elfogyasztott turmixital megtöri a fogyókúrázó ellenállását. Ahelyett, hogy a bőséges előzetes kalóriafelvétel után vezekelne a „bűnéért”, feladja, s a most már úgyis mindegy elve alapján jól „ráeszik”. Bűnbe esni pedig sajnos nagyon könnyű, hiszen körülöttünk jóformán mindig esznek. Rengeteg olyan tényező hálózza be az életünket, amely arra ingerli a fogyókúrázót, hogy mégiscsak egyen. Aztán holnaptól, a jövő héttől, újévtől kezdődik egy újabb fogyókúra... N. G. Kiváló tanuló, kiváló sportoló Mondok Ágnesnek, a Törökszentmiklósi Bercsényi Gimnázium negyedikesének egyik sajátossága, hogy immár ki tudja hányadszor, végtelenül egyhangú bizonyítvánnyal lepi meg a szüleit. Nincs abban semmi változatosság, Jön: Dire Straits, Genesis, Michael Jackson Az elmúlt két évben nemcsak politikai és gazdasági téren omlottak össze a „birodalmak”, szövetségi rendszerek Kelet-Eu- rópában. A kulturális életben is látványos bukások tanúi vagyunk. A popzene sem kivétel ez alól. A műfaj intézményrendszere átalakult, a régi „popcézárok’ ’ eltűntek. Új kiadók, új koncert- szervezŐ irodák alakultak, új sztárok neveit kell megjegyeznünk. Még néhány évvel ezelőtt is világsztárjelöltjeink voltak, a magyar popzene a környező országokban abszolút tekintélynek számított. Vajon ezek a változások mennyiben érintik ennek a kis országnak a pop nagyhatalmi státuszát? Egyáltalán, beszélhetünk-e még magyar sztárokról, kelet-európai popbirodalomról? - Ezekről a kérdésekről beszélgettünk Hegedűs Lászlóval, a Multimédia igazgatójával, aki koncertszervezőként, kiadóként, a Calypso Rádió egyik létrehozójaként, újabban pedig a kalózkodás elleni harc főszervezőjeként is nevet szerzett magának. Elszámolás a múlttal- A hatvanas évek vége, a hetvenes évek eleje kedvezett a nyugati produkciókat pótló magyar popzenei élet kialakulásának. Miközben a ’68-as prágai és a ’70-es gdanski események után a korábban sikeres cseh és lengyel előadóknak nem volt alkalmuk külföldre utazniuk, a magyar popsztárok a szelektív liberális politika kedvezményeként megkapták a lehetőséget, hogy Megnyert sztárok, elvesztett piacok külföldre utazhassanak. így váltunk kelet-európai popnagyhatalommá a külső tényezők és a magyar lehetőségek szerencsés egybeesése révén. Egyes zenekarok - Omega, LGT, Generál, Skorpió - számára lehetővé vált a minőségi és mennyiségi ugrás, pénzt kereshettek, fejleszthették a technikát. 1970 és 73 között mindössze egyéves hátrányban voltunk a világ élvonalához képest.- A lehetőségek adottak voltak, mégsem sikerült igazi nagy világsztárt felmutatnunk. Miért?- Az akkori államhatalom és a popzenében kinevezett „illetékesei” nem ismerték fel a lehetőségeket. Megalomániás fejlesztésekbe kezdtek, exkluzív szerződéseket kényszerítettek a legjobbakra, akik néhány forint plusszért cserébe, 1978 után elvesztették a külföldi lehetőségeiket és ezáltal a kereseti, fejlesztési lehetőségeiket is. Ekkor kezdődött az Erdős-korszak, ami a magyar popzene degenerálását jelentette. A nyolcvanas évekre a zenekaroknál felhalmozott tőkék amortizálódtak, miközben kimerültek a zenészek pénzforrásai. Ugyanakkor a bevételeket az állami cégek a komolyzenébe, illetve az irodaházak fejlesztésébe ölték. Nemcsak, hogy az új hullámban érkező zenekarokra nem maradt pénz, de közben a „nagyok” a nemzetközi vérkeringésből is kies.tek.- A MIDEM fesztiválon azonban újra és újra felbukkantak a magyar előadók. Igaz, sokan saját zsebből utaztak.- Igen, mert a hazai piac beszűkülésével élet-halál kérdéssé vált számukra, hogy külföldön próbálkozzanak. De megfelelő menedzselés, tőke hiányában ez nem lehetett sikeres. Másrészt a valóban sikeres magyar produkciók - az LGT-től Sebestyén Mártáig - sohasem a kommersz kategóriába tartoztak. A divattrendeket ebben a műfajban is Los Angelesben, Londonban diktálják. Nekünk mindig a rockműfajban vagy a folkkal voltak sikereink. S ezen a vonalon részben ma is sikeresek vagyunk. Sebestyén Mártát a maga műfajában legalább úgy jegyzik, mint Marton Évát az operaénekesek között.- Az elmúlt két év változásai mennyiben érintették meg a popszakmát? A magyar pop nem versenyképes- Véleményem szerint csak tajgetoszi megmérettetéssel változtatható meg a jelenlegi helyzet. A piac már most is szelektál. Ahogy a tévének a műhold-csatornákkal, a hazai filmnek a világcégekkel, a könyveseknek a licenc-kiadványokkal, úgy a hazai popélvonalnak is már a nemzetközi élvonallal kell felvennie a versenyt. Vannak biztató jelek, de sajnos ez a váltás egy általános nagy recesszió közben kell, hogy megtörténjen.- Sokan úgy vélik, hogy ebben a versenyben a magyar pop halálra van ítélve. Ezt az eladási adatok, a koncertlátogatottság és sok minden más igazolja.- Ennek részben ellentmondanak a piaci elemzések, adatok. A magyar rock kelendő. A metál zenekarok, a Bonanza Banzai, Hobo, Zorán, a Republic, a Beatrice, Nóra, Szandi, a Filmslágerek, a Manhattan...- Tehát nincs összeomlóban a szakma?- Ez a szakma ott tart, ahol az ország. Érezhetően csökkent a kereslet, de annyiban más a helyzet, hogy a korábbi intézmények manipulativ nyomása alól felszabadult a műfaj. Sok az új kiadó, az új ötlet. Ezért megszaladt a ló. Most már zab és víz kellene! A lendület megvan.- Ön korábban külföldi sztárokat hozott Magyarországra. Ismeri a nemzetközi élvonalat. Mennyiben lát esélyt, hogy visszaszerezzük korábbi hírnevünket?- Mi korábban is tuméztattunk magyar művészeket, s adtunk ki lemezeket is. Most azon dolgozunk, hogy visszaszerezzük azt a kulturális szerepet a kilencvenes években, amit például betöltöttünk a harmincas években, amikor nemcsak a nagy filmgyárakban dolgoztak magyarok, de Josephine Baker zenekarának vezetője is magyar volt. Nem az avantgárdba kell menekülni, hanem a főcsapáson kell megtalálni a lehetőségeket.- S vannak lehetőségek? Milyen tervekkel vágnak neki 1992-nek? Világsztárok Budapesten, magyar menők Ukrajnában- Csökkenteni fogjuk a nagy bulik számát, de világsztárokkal dolgozunk. Lekötöttük a Gene- sist, a Roxette-t, a U2-t, a Jetro Túlit, Bryan Adamsot, Santanát, Andreas Vollenweidert. 1993-as terveinkben szerepel a Dire Straits, Michael Jackson és a Pink Floyd is. Ugyanakkor utaztatni fogjuk a Babayagát, a Kalákát, a Kallijagot, Sebestyén Mártát. Irántuk komoly a nemzetközi érdeklődés. ötössel kezdődik, és ugyanígy végződik. Azért még van egy érdekessége Áginak: mégpedig az, hogy a Kiváló tanuló, kiváló sportoló címet is megkapta. A tavalyi esztendő kivételével - amikor bokasérüléssel bajlódott -, mindig aranyjelvényes volt. Hétpróbában versenyez, nem is akárhogyan. Távolban 563-ig repül, magasba 158-at diákolimpiái bajnok távolugrásban. Hogy kitől örökölte tehetségét“: Valószínű édesapjától, aki ifjúsági válogatott focista volt Sporttagozatos suliba járt, és jelenleg is heti négy atlétikai és két tomaedzés várja ugyanis a Testneve lési Egyetemre sze retne bejutni. Hog\ mennyire feszesek í napjai, mi sem bizo nyitja jobban, nap öt-hat órát is tanul Azt már csak affélt ráadásként írom le hogy az iskolai ver seny után az év bio lógusa lett. Nevelő azt mondják róla végtelenül szerén; lány, aki azért ; sportoláson, meg a tanuláson kívü nevetni, táncolni és olvasni is na gyón szeret. Még egy dolgot szer fölött kedvel: a mákosgubát. Talál nem árulok el nagy titkot, ha le írom: iszonyatos pusztítást tud vé gezni egy tál, efféle elérakott été lekből. És mégis csinos, hiszen 165 centijéhez 56 kiló társul. Hjí kérem arról a heti hat edzés bőve ugrik, 60 gáton 8,3 a csúcsa. Az gondoskodik. Akár van guba, aki országos középiskolás bajnoksánincs... gon negyedik volt 100 gáton. MelD.Sz.M lesleg általános iskolás korában Fotó: Mészáro Slágerlista 1. Szandi Szerelmes szívek 2. Queen Greatest Hits 11. 3. Guns N’Roses Use Your illusion II. 4. Gergely Róbert Gergely Róbert 5. Republic Hoppá-hoppá 6. 100 Folk Celsius Miki Manó meséi 7. Guns N’Roses Use Your Illusion I. 8. Tina Turner Simply the Best 9. Válogatás Filmslágerek 10. Michael Jackson Dangerous 11. Válogatás 60-as évek slágerei 12. Demjén Ferenc A föld a szeretőm 13. Válogatás Suprahits ’91 14. Zorán Az élet dolgai 15. Hobo Blues Band Kocsmaopera 16. Válogatás Szerelmes dalok 17. Bonanza Banzai A pillanat emlékműve 18. Genesis We Can’t Dance 19. Szinetár Dóra Dóra mindenhol 20. Halász Judit Vannak még rossz gyerekek A lista a nagylemez-, CDés kazettaeladás alapján készült Az oldalt összeállította: Bakos Csaba