Új Néplap, 1992. január (3. évfolyam, 1-26. szám)
1992-01-08 / 6. szám
4 1992. JANUAR 8. Nyílt tér ¡iEiíWsnfSTi ira ¡i Megbocsátó üzenet Az SZDSZ-küldöttgyülés határozatai 3. A KOZOKTATASROL Tiszaföldvárra Közel három és fél évtizede nyugtalanít egy név, ott zakatol állandóan az emlékezetemben, borzolja megviselt idegeimet. És ezzel a névvel a mai napig nem tudtam mit kezdeni. Pedig már 1957 márciusában agyamba ültette ezt a nevet egy szadista pu- fajkás, ott, a szolnoki rendőrkapitányságon, amikor egyik éjféli verés után cellámba kísérve ostoba dicsekvéssel így szövegelt hozzám:- Ez csak amolyan ajándékverés volt! Tiszaföldvárról táviratilag küldte a tanácselnök. Majd azt nézd meg, amit a magunk jószántából adunk legközelebb, te disznó fasiszta! Elképedve hallgattam az acsargást. Nem az újabb verés ígérete döbbentett meg, hanem a tiszaföldvári tanácselnök fölemlegetésével nem tudtam mit kezdeni. Bódi Imre tiszaföldvári tanácselnökhöz nekem szinte semmi közöm nem volt, rövid ottani tanárkodásom ideje alatt talán háromszor sem beszéltem vele. Mi hát akkor ez a „távirati” küldemény? - töprengtem cellámba érve, és töprengek itthon azóta is. Most azonban, hogy ez a név már nemcsak az én agyamat piszkálja állandóan, hanem fehé- ren-feketén ott szerepel a nyomtatott irodalomban is, kezdek valamit tisztán látni. Mert Bódi Imre neve valóban bekerült a nyomtatott irodalomba. Olvashatja akárki a Pallavicini-Andrássy Borbála kitelepítési és 56-os naplója (Bp. 1990. Gondolat Kiadó) című kötet lapjain: „Bódi Imrét a Szabad Magyarország Hangja többször néven szólítva megfenyegette. Azt mondják, Bódit ez annyira megdöbbentette, hogy fejét fogva rohant ki a tanácsházáról, mikor a rádió azt mondta: „Isten malmai lassan őrölnek” (i. m. 186.) - írja a tollforgató grófnő 1953. augusztus 9-én. Hogy Andrássy Borbála embertelen besenyszögi tanácselnöke és a nekem „táviratilag” verést küldő, szennyes lelkű tiszaföldvári tanácselnök egy és ugyanazon személy, arról ez a napló semmi kétséget nem hagy maga után: „Ma hallottam, hogy Bódi tanácselnök felfelé bukott. Most Tiszaföldváron, egy nagyobb és forgalmasabb körzetben lett tanácselnök” (uo.) - jegyzi meg a szerző ugyancsak 1953. augusztus 9-én. Az adatok felkeltették az érdeklődésemet, olvasgatni kezdtem a naplót, melynek oldalain kitárulkozott előttem Bódi Imre egész szégyenteljes múltja. Ez a mindenéből kisemmizett, egyedülálló, beteges, hatvankét éves idős asszony, alig érkezik meg Besenyszögbe, kitelepítése színhelyére, Bódi Imre tanácselnök már a nyakára megy, és megfosztja írógépétől (i. m. 21-22.). Hogy nyugta ne legyen, két nap múlva éjfélkor már másik helyre költözteti, s közben beleturkál holmijába (i. m. 28.). És így megy ez napról napra, hétről hétre, évről évre. Hol nehéz fizikai munkára akarja kényszeríteni az idős és szívbeteg asszonyt, hol erőszakosan nagy összegű békekölcsönt jegyeztet vele, hol eldugott ékszert és pénzt keres nála, hol meg házkutatást rendez, rá- dióleadót és kémkedésre utaló iratokat kutatva. Még a festőnaplóját is bűnjelként kobozza el, az ÁVH-ra küldve azt. De a napló szerint hasonló sorsa van nemcsak valamennyi kitelepítettnek, hanem azoknak a kulákokká kikiáltottaknak is, akiknek a nyakára költöztették ezeket a szerencsétleneket. Mindez Bódi Imre tanácselnök jóvoltából. Mocskos, stréberke- dő túlbuzgalma olykor olyan mértékű, hogy még a rendőrség is megsokallja, és a Bódi által elorzott ékszereket, pénzt visszaszolgáltatja a kitelepítetteknek. Persze, ez a visszaszolgáltatás nem mindig teljes, egyes dolgok eltűnnek vagy elfogynak az elor- zó Bódi kezén. „Sajnos a cigarettát nem tudom visszaadni, mert a falu tanácsa már elszívta” (i. m. 45.) - mondja egyik alkalommal a károsult kitelepítettnek a rendőr, mikor a Bódi által elorzott ékszereket visszaadja neki. Bárhol is üti fel az ember ezt a naplót, Bódi Imre nevéhez mindenütt aljasság, embertelenség, erőszak és önzés tapad. Hát ezért nem csodálkozom már többé az én 1957-es szolnoki pufaj- kásom egykori szövegén sem. Bódi Imre a helyére került nálam. Aki már 1951-ben úgy kezdte a diktatórikus bolsevikkommunista módszer gyakorlását, mint Bódi Imre, az 1957-re nagy tökélyre tehetett szert. Aki 1951-ben olyan rutinnal tudta gyötörni a törvényen kívül helyezett kitelepítetteket Beseny- szögön, mint Bódi Imre, az 1957 tavaszán Tiszaföldvárra is kihívhatta a pufajkásokat verni, letartóztatni, falut rémiszteni. És nekem is gátlások nélkül küldhetett „táviratilag” verést a börtönbe. Bódi Imrének ennyi idő alatt a génjeibe épült be az aljasság. De én már nem haragszom Bódi Imrére! Nem gyűlölöm, inkább sajnálom! Utóbbi három évtizedes sorsát nem ismerem. Azt sem tudom, él-e, hal-e. Ha él, éljen békességben; ha meghalt, nyugodjék sírjában békében! Már ha ő gyalázatos múltjával, fertőzött leikével és sötét lelkiismeretével egyáltalán nyugodni tud. Én megbocsátok neki! Nem csupán önmagamért, őérette is. Talán a sok besenyszögi és tiszaföldvári többi áldozata is abszolválja bűneiből. Úgy legyen! Balogh László A nyilvánosságra hozott oktatási törvénykoncepció szembeszegül azzal a közmegegyezéssel, amely az elmúlt év országosan folytatott vitái során alakult ki. A szülők, tanulók, tanárok, szakemberek és önkormányzatok egyetértenek abban, hogy bár az államnak felelősséget kell vállalnia az oktatás feltételeinek biztosításáért, a jogosítványokat szét kell osztani az érdekeltek között. Az új oktatási törvénykoncepció a jelenleginél szűkebbre vonja az ingyenesség körét (megfosztva ettől pl. az öt évnél fiatalabb óvodásokat), nem határozza meg az alapellátást, így az anyagi feltételek biztosítását kiszámíthatatlan mértékben hárítja át az önkormányzatokra, rajtuk keresztül a lakosságra Ha egy ilyen törvény megszületik, akkor a központi államhatalom nemcsak a pénzügyi terhek jelentős részétől szabadulna meg, hanem kézbe venné az oktatásügy részletekbe menő irányítását is. Ennek a törekvésnek eszközei lennének a területi oktatásügyi központok, melyek szakmai és igazgatási funkciókat egyesítenek. Szakfelügyeleti hálózatot működtetnének, engedélyeznék az iskolai programokat, elbírálnák a tanárok alkalmasságát, felülbírálnák képesítésüket, felügyelnék az önkormányzati szakmai intézmények tevékenységét, hivatásrendekbe kény- szerítenék a szakembereket, hogy csak az lehessen szakfelügyelő, szaktanácsadó, vizsga- biztos, értékelési szakember, vezető tanár, aki e központok által jóváhagyott névjegyzékbe bekerül - mindezzel az oktatásügy valamennyi szereplőjét a kormányzat kliensévé tenné. A törvénykoncepció egyik körmönfontan megfogalmazott paragrafusa a kötelező hitoktatás bevezetését készíti elő. Ez a tervezet része annak a kormánypolitikának, amely az egész társadalmat a végrehajtó hatalom alá akarja rendelni, szét kívánja zúzni az állampolgári és szakmai önszerveződés éppen most csírázó kezdeményeit. A Szabad Demokraták Szövetsége véleménye szerint ez a koncepció alkalmatlan arra, hogy egy valóban új oktatási törvény alapjául szolgáljon. Támogatjuk az érdekelteket, ha tiltakoznak jogaik megvonása, az állampárti módon központosított oktatás- irányítás helyreállítása ellen. Fodor Tamás orsz.-gyűl. képv. Bretter Zoltán orsz.-gvűl. képv. Oktatási Tagozat SZDSZ A vita ezzel lezárva mm Tisztább vizet a kisgazdapohárba! Az 1991. dec. 18-án Uj Néplapban megjelent „Tiszta vizet a kisgazdapohárba! ’ ’ című cikkre válaszolva nem akarok végeláthatatlan vitába bocsátkozni Mizsei képviselő úrral. Ezzel a hozzászólással végképp lezártnak tartom ezt a vitát. A megyei lista összeállítása akkoriban sok nézeteltérést hozott, anélkül, hogy Önnel vitába szánnék a részletekre vonatkozóan, többen tanúsíthatjuk, hogy hatalmi harcot folytatott Vincze Kálmánnal, ami a lista összeállításával zárult le. (A neveket rendelkezésére bocsáthatom.) Ami a nosztalgiázást illeti - nem minősíthetem az Ön munkásságát, mert nem ismerem -, én csak a hangnemét, stílusát ismerem, és biztosíthatom arról, hogy a valósághoz képest nagyon finoman fogalmaztam meg mondanivalómat. Itt jegyzem meg, hogy Ön kb. harminc emberrel veszett össze az FKGP-ben, amiről mi tudunk, és a városi tévében többek szerint minősíthetetlen volt a szereplése. Minden tiszteletem a sokat szenvedett, üldözött embereké - kapjanak elismerést, kárpótlást, kártalanítást -, de nagyon jó lenne, ha mindannyiunknak lenne önkritikája! Ön, Mizsei úr, ezt írja: „Fekete úr irigykedve tekint az MSZP- re és az MSZMP-re. Ott nincs semmi probléma, a kommunisták tudják, mi a demokratikus centralizmus. ’’Ezzel szemben ezt írtam: „viták, ellentétek itt nyilvánosan ütköznek. Összefügg ez a pártok megalakulásával, idő nem volt arra, hogy politikussá érjenek az emberek. Talán kivétel az MSZMP és az MSZP, mert nekik helyzeti előnyük van (az a negyven év, amit Ön is említ), és ismerik a demokratikus centralizmus elvét.” Mizsei úr, kérem, egyeztesse a fentieket, és olvassa el újra a korábban megjelenteket. Úgy gondolom, az egész társadalom valamilyen szabály szerint él, és nekünk is szabályok szerint kell dolgozni. Mindenkinek tudni kell, mit tehet és mit nem. Végül visszautasítom azt a kijelentését, hogy „Fekete úrék egy emberre tesznek fel mindent.” Miegy pártot,az FKGP-tés annak választott vezetését, és nem egy embert támogatunk! Elkeserítő, hogy egy képviselő ilyen hangnemet üt meg, mint Ön, Dögéi Imre választott megyei elnökkel szemben. Én Ön helyett is szégyellem magam. Fekete Ferenc az FKGP Szolnok városi elnöke Az Új Néplap politikai vitafóruma A pedagóguskainara véleménye Szakszerűtlen rendeletek születtek Mint köztudott, Szolnok város önkormányzati testületé december 18-án megalkotta a 37-es és 38-as rendeletéit. Az előbbi „Az önkormányzat és oktatási intézményei kapcsolatrendszerérői, a feladat- és hatáskörök megosztásáról”, az utóbbi pedig „Az oktatási koncepciódról szól. Magát a tényt csak üdvözölni lehet, illetve lehetne, ha . . . azok időszerűek, reálisak, átgondoltak és szakszerűek lennének. Csakhogy nem azok! A kapcsolatrendszerről szóló 37-es rendelet nem időszerű azért, mert hamarosan megjelenik az új oktatási törvény, s az iskolaszékek megalakulása feleslegessé teszi e rendelet által létrehozandó különféle tanácsokat. Nem reális azért, mert olyan kötelezettséget ír elő, amely nem teljesíthető (pl. az óvodák és általános iskolák kötelesek fölvenni a körzetükben élő és náluk jelentkező összes gyermeket). Nem átgondolt azért, mert az önkormányzattól független Szülők Tanácsa, Diákok Tanácsa stb. összehívásának kezdeményezését, illetve üléseik megszervezését és előkészítését az önkormányzat vezető tisztségviselőinek a kompetenciájába utalja. Megkérdőjelezve ezzel ezen testületek (tanácsok) autonómiáját, cselekvési szabadságát, szervezeti függetlenségét. Úgy kezeli őket, mint az önkormányzatnak alárendelt szervezeti egységet. Szakszerűtlen azért, mert az óvodát oktatási intézményként, az óvónőket oktatóként aposztrofálja, az intézményvezetőket pedig a pedagógusoktól külön álló elitként kezeli. Az alpolgármester úr - aki azóta polgármesterré avanzsált - azon kijelentésével, miszerint: „. . . e rendelet kiadását széles körű társadalmi, szakmai vita előzte meg .. .”, csak részben értünk egyet, mivel ebbe a széles körbe beletartozik a Magyar Pedagógus Kamara megyei szervezete is, s az például nem kapta meg véleményezésre, így csak találgatni tudjuk, hogy milyen szakmai szervezetek véleményezhették, ha ennyi szakmai tévedést tartalmaz. Éppen ezért, mivel nem állt módunkban az előkészítés időszakában sem kérdezni, sem véleményt mondani, most utólag tesszük meg azt. 1. Mi az oka annak, hogy a megyei pedagóguskamara nem kapta meg véleményezésre egyik rendelettervezetet sem? 2. Mi indokolta olyan rendelet (37-es) kiadását, amely egy többszörösen módosított és alapjaiban már elavult oktatási törvény (1985. évi I. törvény) előírásain alapszik? 3. Miért ......oktatási intézmény ei ...” kifejezés szerepel a rendelet (37-es) címében, ha az óvodákra is vonatkozik? Vagy újabban már az óvodák is oktatási és nem nevelési intézmények? 4. Miért van szükség az ún. Oktatási Fórumra akkor, amikor az önkormányzatnak van egy oktatási bizottsága, és ha annak tagjait azok a társadalmi testületek (Szülők Tanácsa, Diákok Tanácsa stb.) delegálják, amelyek már előtte amúgy is véleményezik e fórum elé vitt témákat? 5. Milyen „Demokrácia” alapján kezdeményezheti a közgyűlés, a polgármester, az alpolgármesterek) és a jegyző a tőlük teljesen független és autonóm társadalmi testületek összehívását, illetve e testületek üléseinek előkészítését és megszervezését? 6. Miért van szükség a pedagógustársadalom megosztására, a vezetők és az óraadó pedagógusok véleménykülönbségének az elszigetelésére, a Vezetői Kollégium létrehozásával a vezetők szegregációjára? 7. Mi az értelme és a logikája annak, hogy nem ugyanazok a személyek, illetve testületek kezdeményezhetik az intézményvezetők felmentését, mint akik, illetve amelyek véleményezhetik azok kinevezését? 8. Hogyan kell értelmezni azt az intézményi autonómiát, ahol a felvehető tanulók számát nem maga az intézmény, hanem a jegyző határozza meg? 9. Lehet-e bárki elnöke a Diákok Tanácsa általános iskolai szekciójának (pl. a 6 éves elsős kisiskolás), vagy csak bizonyos korhatáron túli diák, ill. pedagógus? Mert ha igen, akkor milyen konstruktív javaslatot vár az ön- kormányzat ezektől a kisiskolásoktól? Bizonyos értelemben más a helyzet az ún. oktatási koncepcióval kapcsolatban. Igazi és használható oktatási koncepcióra nagy szükség volna, amennyiben az nem elvont megállapítások gyűjteménye, hanem konkrét cselekvési program volna. Sajnos az önkormányzat által elfogadott „koncepció” a legnagyobb jóindulattal sem nevezhető annak. Ez a „koncepció” csak elvont általánosításokat és közhelyeket tartalmaz! Nincs benne egyetlen olyan konkrétum sem, amely Szolnok városra vonatkozna. Olyan megállapításokat tartalmaz, amelyek az ország bármely más településére is érvényesek lehetnek. Akkor mitől szolnoki, és miért volt rá szükség? Véleményünk szerint ezt csak azért adta ki az önkormányzat, hogy valamit föl tudjon mutatni! Az ilyen, mindent és semmit mondó rendeletre nincs szüksége egyetlen önkormányzatnak sem. Ez az ún. oktatási koncepció nem egyéb, mint az új oktatási törvény- tervezet rosszul sikerült „kiollózása”, annak tévesen értelmezett adaptációja. E „koncepció” egy jottányit sem viszi előre Szolnok város pedagógiáját, ném mutatja meg a fejlődés irányát. A pedagógusok változatlanul végzik a mindennapos megszokott tevékenységüket, és azt tapasztalják, hogy nem haladnak, hogy csak egy helyben topognak. Ha igaz lenne az, amit a volt alpolgármester úr állít, hogy: .. e rendeletek kiadását széles körű társadalmi és szakmai vita előzte meg...”, akkor most nem kerülne sor a fenti kérdések föltevésére, s e rendeletekben föllelhető szakmai tévedések és következetlenségek nyilvánosságra hozatalára. Magyar Pedagógus Kamara megyei elnöksége Címzett: az MDF A Demokratikus Chartáról Vegyes érzésekkel olvastam az MDF Szolnoki Szervezetének kérdéseit, melyeket a Demokratikus Chartához címeztek. Hogy miért? Mert a gondolatok, melyek ebben megfogalmazódtak, meglehetősen távol állnak az ún. demokratikus gondolkodástól. Az én véleményem szerint nem elég kinyilatkoztatni azt, hogy mától itt a demokrácia, hiszen többpártrendszerű parlamentarizmus van, és ehhez van igazítva az ország alkotmánya. Ügyanis a demokrácia szoros velejárója, hogy az ország politikai elitjével elégedetlen emberek aláírjanak egy ilyen chartát, és ha úgy látják jónak, joguk van mozgalommá alakulniuk is! A mozgalom célkitűzéseivel a politikai pártoknak joguk van nem egyetérteni, de létjogosultságát akkor sincs joguk megkérdőjelezni, ha történetesen magáért a demokráciáért száll is síkra. Úgy tűnik, a választások óta eltelt idő nem volt elegendő arra, hogy a pártok ne küzdjenek identitásválsággal. Éppen ezért nehezen tűrik el, ha alulról jövő, nagy tömegbázissal rendelkező új mozgalmak tűnnek fel a láthatáron, legyen az szakszervezet, akár charta. Én a chartát aláírók közé tartozom, így természetesen teljes mértékig egyetértek az abban foglaltakkal. Nem arról van szó, hogy ma ebben az országban „zsarnokság” van, hanem arról, hogy a demokrácia nem viseli el, hogy hozzáértő embereket egyik napról a másikra ki lehet tenni az állásukból, mert történetesen nem értenek egyet a kormánypártok ideológiájával, ha hisztériát keltenek, ha elősegítik a boszorkányüldözést. Tudomásul kell venni, hogy az országban léteznek parlamenten kívüli politikai erők! Ezek ellen azonban nem úgy kellene küzdeni, hogy megosztjuk őket (ld. szakszervezetek), vagy pedig megkérdőjelezzük létjogosultságukat, hanem végre úgy gyakoroljuk a hatalmunkat, hogy effajta mozgalom létrehozása az ország polgárainak a fejében meg se forduljon! A charta aláírójaként ez utóbbiban reménykedem, ha nem sikerül dolgainkat e formában rendezni, a következő választásokon ellenfelekként találkozhatunk. Kocsis Nándor Karcag A beérkezett anyagok tartalmáért szerkesztőségünk nem vállal felelősséget.-
