Új Néplap, 1992. január (3. évfolyam, 1-26. szám)

1992-01-04 / 3. szám

1992. JANUÁR 4.

Megyei tükör

3

Egy ember...,

... aki dacból lett vállalkozó

Bizonyára sokan emlékeznek még arra a közhellyé koptatott mondásra, miszerint mi, magyarok nagyon szeretjük a lángost, de szívből utáljuk a lángossütőt. Vagy bárki mást, ha szemet szúr a tollasodása. Imponál nekünk, sőt egyenesen irigylésre késztet bennünket a Nyugat irdatlan árutömege, ám rögtön fölháborodunk, amint megjelennek nálunk is a piacgazdaság csírái, és sorra

alakulnak a különböző részvénytársaságok, kft.-k és magán- vállalkozások. Csakhogy arra kevesen gondolnak, mennyi gyötrelemmel és kínnal jár olykor-olykor, ha egy vállalkozó szellemű ember elhatározza, hogy belevág a dolgok sűrejébe.

Nem szoktam én totojázni

Ilyen gondolatok jártak a fejemben, ahogy hallgattam Szabó Lászlót, azt a jászberényi fiatalembert, aki tulajdonképpen a semmiből építette fel évek hosszú során át a saját maga kis birodalmát.- Hogy kezdődött?- Dacból. Amikor hetedikes voltam - ez 1968-69 táján történt -, mindenkitől megkérdezték az iskolában, hogy mit szeretne csinálni. Akkor én azt válaszoltam, hogy egy olyan maszek műhelyt akarnék, ahol autókat javíthatok, de úgy, ahogy az a nagykönyvben meg van írva. Kinevettek, hisz abban az időben nem olyan szelek fújdogáltak még, mint mostanában. Vagyis magánvállalkozások jó, ha csak mutatóban akadtak. De mivel én olyan ember vagyok, hogy elég nagy hatással van rám, ha kigúnyolnak, így aztán megfogadtam, hogy ha belegebedek is, megmutatom, megcsinálom. Ezért az általános iskola után elmentem autóvillamossági műszerésztanulónak. A szakmunkásvizsgát letettem, s ezt követően pedig Szolnokon sajátítottam el az akkumulátor- gyártás csínját-bínját.

Majd 1972 őszén újabb állomás következett. Szabó László a Budapesti Hídépítő Vállalatnál helyezkedett el, de hazahúzta a szíve Jászberénybe. így 1975 szeptembere már otthon találta ezt a lehetetlent nem ismerő fiatalembert. Közben persze elvitték katonának, majd amikor leszerelt, visszament szülővárosába, s a helybéli Városgazdálkodási Vállalatnál helyezkedett el.- Akkoriban már volt egy garázsom is - mondja -, és ott vállaltam autók javítását.

S bizonyára kuncsaftjai meg lehettek elégedve a munkájával, hisz néhány hónap után úgy döntött, hogy otthagyja a Városgazdálkodási Vállalatot, mert ugye egy fenékkel két lovat megülni nem lehet. S ezután már főállásban javította az autókat. Eleinte csak egyedül, másfél év múlva viszont már egy alkalmazottat is fölvett maga mellé. Bővítgette, toldozgatta, foldozgatta a régi műhelyt, de már akkor is tisztában volt azzal, hogy nem ez a végső megoldás. Uj telephelyet kell építeni - döntötte el -, s 1984ben esett a választása arra a portára, ahol a szerviz most is található. " '- Még abban az esztendőbén összeszedtem az összes építőanyagot - emlékezik vissza - mert már akkor is évről-évre emelkedtek az árak. Mindent megvettem OTP-hitelre, s ’85 április 27-én tettük meg az első kapavágást, és még az év augusztusában beköltöztünk ide. Hisz

elkészült az első nagy épület, melynek felső szintjén lakást, alatta pedig műhelyt alakítottunk ki. Szeptember 15-én már a műhelyavató is megvolt.- Nagyon gyorsan ment - vetem közbe.- Nem szoktam én totojázni - válaszolja. Az elhatározás, a tervezés időt vesz igénybe, ám ha elkezdek valamit, akkor nincs mese. Este 10 órakor még hordtam föl a téglát a fölső szintre, s reggel négykor folytattam, hogy mire jöttek a munkások, ott legyen minden anyag a kezük alatt.- Mennyibe került ez a beruházás?- Az akkori árakon számolva 2,2 millióba maga az épület. De azzal én több legyet ütöttem egy csapásra. Gyakorlatilag három dolog jött össze. Egyik, hogy nagyobb lett az udvar meg a műhely, a másik, hogy a szüléimét egy kényelmesebb, kulturáltabb, összkomfortos lakásban tudtam elhelyezni, mivel ők is eladták a saját házukat, és ideköltöztek. Ugyanakkor én is pénzzé tettem a lakásomat, s itt lett egy olyan kuckónk, ahol meghúzhatjuk magunkat. Szóval mindez történt 1985-ben. Még abban az évben jelentkeztem a Merkúrnál, hogy vállalnám a Daciák garanciális szervizelését, javítását, s ’86-ban meg is kötöttük a szerződést. Azóta is foglalkozom velük, sőt ez a fajta munka már kibővült a Ladák, a Skodák, a Trabantok és Wartburgok garanciális szervizelésével.

Az élet ajándéka

Itt azért meg kell állni egy pillanatra, mert mint mondtam, az első épület és a műhely ’85-ben készült el. Ezt én az akkori szemlélet alapján 55 éves koromra terveztem. Mondtam is mindenkinek, hogy örülnék, ha akkorra elérném. Tehát, ami azóta történt, úgy tekintem, mint az élet ajándékát.- De mégsem ajándékba kapta mindazt, ami itt most található.- Ez igaz, ám a régi szemlélet alapján nem tudtam volna továbblépni. Hisz már az akkori dolgaim is szemet szúrtak sok embernek, s ’86-ban egy olyan nagy arányú adóvizsgálatot folytattak ellenem, hogy egy évre zárolták minden vagyonomat, de végül is az egész herce-hurcából tisztán kerültem ki. Nem tudom mi piszkálta egyesek csőrét, mert ha tudták volna, hogy eladtuk a két családi házat - a szüléimét és az enyémet - meg fölvettem egymillió hitelt az OTP-től, és abból hoztuk létre azt, ami itt ’86-ban volt...- Jó, hogy ezt említi, mert már azóta is sok változás történt a portán. Hisz ez az épület, amelynek társalgójában most beszélgetünk, elég újnak látszik. Szinte f niég?érezni a malter szagát. v Valóban nem régi. Ehhez 199Í). augusztus 8-án fogtunk hozzá, és rá négy hónapra meg egy hétre fölavattuk a műhelyt. Mindez annak a változásnak köszönhető, ami ebben az országban zajlik, mert ha nem adnak kedvezőnek mondható vállalkozói hiteleket, akkor ez az épület ma nem állna itt. S nem lenne meg az a lézerpad sem, amely 1200 keleti és nyugati típusú karambolos autó futóműjavítását lehetővé teszi, s legfeljebb csak áhítozhatnék azért a berendezésért, ami rengeteg szín keverésére alkalmas. És nem lenne környezetkímélő festőműhelyünk meg sok minden ... De hál’ istennek ezekkel ma már mind rendelkezünk, s így a motorfúrás és a főtengely-köszörülés kivételével vállalunk szinte mindent, így többek között karosszériamunkákat, törött gépkocsik javítását, szállítását, nyugati alkatrészek beszerzését, nyugati autók - főleg Fiatok - értékesítését és így tovább.- Számítása szerint milyen érték lehet itt beépítve összesen?- Ha csak a berendezéseket nézzük, azok körülbelül 15 millió forintot érhetnek.

Saját bőrét viszi a vásárra- Hogyan lehetett pár esztendő alatt ilyen szintre fejleszteni ezt a szervizt?- Nézze, egy biztos: nekem meggyőződésem, hogy azoknak a vállalkozóknak van jövőjük, akik nemcsak az üzlet kedvéért, hanem a szakmájuk szeretetéért is csinálják azt, amibe belevágtak. S ami még nagyon fontos: mindezt csak úgy lehet elérni, ha azokkal az emberekkel, akikkel együtt dolgozom, nemcsak munkatársi, hanem baráti kapcsolat is összefűz.- Jelenleg hányán dolgoznak itt?- Húsz felnőtt és 14 tanuló. Éppen annyian vagyunk, ahá- nyunkra szükség van, eggyel sem többen.- Sok irigye van?- Úgy érzem, hogy nincs. Mert amíg én végigmenelek a városon kocsival, s a lehajtott ablakon kikiabálhatok az utcaseprőnek, meg ráköszönhetek a polgármesterre, és mindenki visszaköszön, addig nincs mitől félnem.- Ön szerint is a vállalkozások húzhatják ki ennek az országnak a szekerét a kátyúból?- Igen, de nem a kis-, hanem a nagyvállalkozások. Mert azokon lehet nagyot bukni, de nagyot nyerni is. Ebben az esetben viszont van egy óriási gond.- Mire gondolj- Arra, hogy, ha egy nagyvállalkozás - mondjuk a Hűtő- vagy az Aprítógépgyár - élére olyan ember kerül, aki életében a saját zsebére még sohasem kockáztatott, nem biztos, hogy tisztában van vele, milyen feladatra szegődött. Mert egy olyan vezető, aki úgy megy bele egy üzletbe, hogy mi van akkor, ha legfeljebb nem sikerül, hisz nem az ő pénze, nem az ő háza bánja, nem az ő családja feje fölül megy el a tető, nem az ő autóját viszik el, és nem az ő felesége fogja megvetni, mert eljátszotta a család vagyonát - nos az ilyen ember sohasem fogja fel úgy a dolgokat, mint aki a sajátjával játszik. Éppen ezért pontosan azokat a vállalkozókat kellene jobban megbecsülni, akik a maguk bőrét viszik a vásárra azért, hogy munkalehetőséget teremtsenek és megélhetést biztosítsanak dolgozóik és saját maguk számára.

Nagy Tibor Fotó: Nagy Zsolt

Ez az év is - hogy kezdődött?

Tartozom egy vallomással: e cikkben azokról kívántam írni, akikkel valami különös történt az elmúlt esztendő során, s az idei évhez éppen ezért sóvárgó reménységgel fordulnak. Kiderült, hogy nem kell szenzációkra vadászni: szinte minden polgár számára emlékezetes lesz 1991 - miként a reménység esztendejének számít majd a ’92-es év is.

Az úgynevezett „téma” ma már nem is az utcán, de közvetlen környezetünkben vár megírásra - ha éppen nem mi magunk vagyunk azok, akik ugyanígy lehetnénk témái bárminő szenzációra éhes pennaforgatónak. A megkérdezettek véletlenül kerültek „tollvégre’ ’ - ám ezúttal a találomra kiválasztottak köre mégis bizonyos törvényszerűséget jelez. Azt, hogy a kenyérféltés bizony új életkezdésre sarkallja az embereket. És talán az sem véletlen, hogy legtöbben a viszonylag kis befektetést igénylő szakmákban próbálnak szerencsét. Hogy aztán mire viszik, ez a tehetségüktől, rátermettségüktől és persze a szerencséjüktől is függ.

Nagykörű kicsit a jövő községe: a Tisza közelsége és csábító partszakasza, no meg az ország cseresznyéskertje, mely az elmúlt szezonban meghökkentően magas, kilónkénti 155 forintos vételárat produkált, elgondolkodtatta a környéken lakókat. Itt kerestük meg Barta Józsefet, aki egy italboltot zár hamarosan - és egy újabbat nyit a közeljövőben.

EH - Miként sommázná Barta úr az elmúlt esztendőt?- Semmiképp nem számított sikeres évnek. Kevés az embereknek a pénze, valamikor igazi nyüzsgő forgalom volt a Cseresznyéskert közeli italboltban, ma már ritka a betérő vendég, nincs pénze az embereknek. Kasszát csináltam, és úgy találom, hogy 1991 a ráfizetés éve volt.

EH -Ön viszont mégis új vállalkozásba kezdett.- A kényszer vitt rá, hogy valamivel megpróbálkozzam. Adva van a családi házam, itt rendezek hát be egy borozót, ahol majd azt kínálok, amit a vendégek elvárnak. Ott tartunk, hogy az étlapot meg az itallapot nem lehet előre megírni. Vérmes reményeim nincsenek, mindössze kenyeret szeretnék biztosítani magamnak és a feleségemnek. A házam tetőterében néhány szobát is berendezek amolyan vendégfogadónak - hát aztán majd meglátom, mivel lehet idecsalogatni a vendéget.

□ - Rendelkezett Ön valamivel tökével?- Különösebben nem, felvettem már az újrakezdési kölcsönt,

aztán hát forog a pénz. Az áfész- boltot leadom, és végleg a magam gazdája leszek. Nyaranta majd egy konténérrel kitelepszünk a vízpartra, és ha az időjárás is a kegyeibe fogad bennünket, talán nem megyünk tönkre.

EH - Önnek itt a házában már volt egy süteményboltja. Ha jól tudom, fel kellett számolni.- Valóban, nagyon drágán sikerült előállítani az édesipari termékeket, nem keresték az emberek, bezártunk. Most próbálkozók mással. Ha szerencsém lesz, ezzel az új vállalkozással talán nem jutok majd csődbe.

A szolnoki Nemes Imrét huszonöt éven keresztül meg sem legyintette a létbizonytalanság szele. Úgy érezte, megbecsült dolgozója a Kőolajkutató Vállalatnak. Megjárta Párizst, volt Afrikában, s a gép, mellyel dolgozott, a legkorszerűbb kútjavító technológia volt az országban. Aztán 1990-ben közölték vele, hogy Szolnokon nincs számára munka. Egy hónap gondolkodási időt kért, és szállítási vállalkozásba kezdett. Bérelt egy héttonnás Kamazt, s fuvarozott vele ezt-azt. Fél év múlva kft.-t alapított, amelynek ma az ügyvezetője.

EH - Hová fejlődött a kft. az elmúlt esztendőben?- Jelenleg három saját autónk van, és négyet bérelünk a vezetőjével együtt. Közben verseny- tárgyaláson elnyertük a Kőolaj- kutató Vállalat benzinkútját, ami ráfizetéses vállalkozás volt „állami” korában, most hasznot hoz.

EH - Mennyit dolgozik Ön naponta?- Reggel hattól este nyolcig-tí- zig. De hát az ember ma már saját magának „termel’ ’. Természetesen ebben benne vannak azok a vívódások is, amelyek talán a legtöbb energiát veszik el az embertől. Először is a tőke: ha egy veszteséges vállalat főkönyvelője bement a bankba, egyetlen aláírására ömlött hozzá a pénz. Nekem hárommillió forintnyi biztosítékot kellett letenni ahhoz, hogy a másfél milliós Start-hitelt felvegyem. Igaz, jelzálog van még a kutyámon meg a sufnimon is, de meglett a pénzt. Innen már igazán nem

számottevő az a kockázat, amit egy-egy döntés meghozatala jelent, pedig csődbe vihet, ha rosszul választom meg az árukészletet.

EH - Nem gondolja, hogy előnyben van azokkal szemben, akik most indulnak neki a vállalkozás göröngyös útjának?- Dehogynem. így akár meg is köszönhetem azt, hogy 1990- ben munkanélküli lettem.

EH - Mit vár az idei évtől?- Nagyon sokat! Szerintem júniusra letelik az az idő, amikor egy ország elbírja, hogy a gazdasága nem dolgozik. Jön a nyár, ha továbbra sem veszi fel a munkát senki, éhen halunk. Ha viszont végre beindul a gazdaság vérkeringése, minden rendben lesz. Én úgy látom, az emberek színe-java ma nem is akar dolgozni. Ha minden erőfeszítés nélkül felveheti a munkanélkülisegélyt, akkor igazán nem is érdemes.

□ - Mik az Ön személyes tervei?- Megpályáztam a Széchenyi- lakótelepen épülő új benzinkutat, nemrég közölték, hogy a pályázatomat elfogadták, de hát úgy tudom, tizennyolcán vagyunk még versenyben. Nem lesz könnyű állni a licitet, de ha bejön, úgy érzem, akkor én már sínen leszek.

A csataszögi párányi élelmiszerboltban Falusi Ilona áll a pult mögött.

EH - Milyen volt az elmúlt esztendő? - teszem fel neki a kérdést.- Nem szoktam sírni, dolgozni annyit kellett, mint egy állat, és az ember mégsem haladt az ötről a hatra. Reggel fél hatkor érkezem Nagykörűből, és este fél hatkor megyek haza. Ezután ebédet főzök másnapra, rendet teszek a ház körül - van mit, hiszen tizenegy hízót is tartunk többek között -, aztán a hétvége egy őrült rohanás.

EH - Mi jót hozhat az idei esztendő?- Na, hát énnekem túl sok reményem nem lehet! A szomszédban lévő kocsmáros megvette a boltot, így lehet, hogy én hamarosan munkanélkülivé válók. Huszonöt éves munkaviszonyom van az áfésznél, s előfordulhat, hogy elválunk egymástól. Félni nem félek, hisz a tavasznak megyünk neki, a kapa mellett nőttem fel, vállalok paprikát, de ha kell, elmegyek napszámba is.

EH - Önnek nem kínálták fel megvételre a boltot?- Dehogynem, először is nekem ajánlották, ám egyedül nem bírnám, a férjemet pedig nem veszem ki a téeszből ebben az összevisszaságban. Meg aztán az árak rohannak, vásárlóerő pedig nincs. Nézze meg azt az agyagtálat a polcon: egy esztendeje van ott, valamikor 270 forint volt, s most 540 anélkül, hogy bármi is történt volna vele. Kérdem én, ki fogja azt megvenni?

A boltban vásárlók várakoznak sorukra, s mint a görög tragédiákban a kórus, beszélgetésünkhöz hozzáteszik véleményüket. „Senki rosszat nem mondhat Ilonkára. Volt olyan, hogy nem jutott kenyér valakinek, erre fogott egy fuvarost, bement Szolnokra, s hozott még kenyeret, hogy jusson mindenkinek. Igazán sajnálni fogjuk, és reméljük, hasonló jó jön majd helyette.”

Éehet, hogy a megbecsült boltos hamarosan elköszön a szakmájától?-pb-