Új Néplap, 1992. január (3. évfolyam, 1-26. szám)
1992-01-25 / 21. szám
4 SZOLNOKI EXTRA 1992. JANUÁR 25. Szolnoki agglomeráció Bevezető gondolatok Nagyszabású munka fejeződött be dr. Tóth József vezetésével, amikor elkészült az a négy és félszáz oldalas kötet, amely a szolnoki agglomeráció strukturális jellemzőiről és fejlesztési lehetőségeiről szól. A kutatás végzésére egy közel húsz főből álló csapat szerveződött. Közülük tizennégyen kutatók. A kutatók révén hét magyar város szakemberei voltak érdekeltek, közülük Szeged egyeteme és főiskolája, Pécs pedig kutatóintézete és egyeteme révén. Mindez azt is jelenti, hogy sok kérdésben a szerzők eltérő álláspontot képviselnek. Ez azonban nem kisebbíti a kötet érdemeit, sőt használhatóságát annál inkább elősegíti. Erre már most szükség van, hiszen Szolnok város polgármestere az együttműködés jegyében járja végig az érintett településeket, vitatva meg a kötet egy rövidített változatát. A téma feldolgozása során a szerzők abból indultak ki, hogy a dinamikusan fejlődő Szolnok az elmúlt évtizedekben egyike volt hazánk leggyorsabban növekvő népességű településeinek, mellyel együtt járt a város jelentőségének megnövekedése, funkcionális kiteljesedése és morfológiai arculatának átalakulása is. Amellett tehát, hogy a város korábban megvolt alapvető funkciói megerősödtek, új szerepkörökkel is gazdagodott a település. Ezen erőteljes fejlődés kisugárzott Szolnok közvetlen környezetére, differenciálva vonzáskörzetét, és az utóbbi másfél évtizedben valószínűvé tette az agg- lomerálódási folyamat megindulását is. Az ebből adódó szerep értékelésekor abból az alapvető fontosságú tényből indultak ki, hogy a településcsoport az Alföld közepén, az országos térszerkezet rendkívül dinamikus csomópontjában, országosan Székesfehérváréhoz hasonló pozícióban helyezkedik el. A megyén belül pedig ez a legfőbb csomópont. Ez a látszólag öncélú megállapítás arra is utal, hogy az agglomeráció fejlesztési lehetőségeinek feltárásával és aktivizálásával milyen módon lehet befolyásolni a megye kisebb csomópontjait, illetve periférikus térségeit. A szerzők itt abból indultak ki, hogy a csomópontok dinamizálása jótékonyan hat a térség minden egységére, annak perspektíváira. Az természetesen vitatható, valódi agglomeráció-e a szolnoki vagy nem. A szerzők a bevezetőben leszögezik: függetlenül attól, hogy a Szolnok körül szerveződött településcsoport kapcsolatrendszerének sokszínűsége és intenzitása indokolttá teszi-e az agglomeráció elnevezés használatát, az agglo- merálódás folyamata bizonyítottnak vehető. Ez a folyamat ohiektív, az urbanizáció természetes velejárója, íg\ valamilyen módon mindenképpen lezajlik. Ug> .makkor nem lehet közömbös, elsősorban az otl élőknek, hogy ez a folyamat a település- fejlődés mely elemeit hozza inkább felszínre, vagyis mennyire tudjuk elérni, hogy elkerüljük az agglomerálódás negatív velejáróit, segítve az előnyök kibontakozását. A rendszerváltás persze megzavarhatja az eddig kialakult folyamatokat, s ezt most egyáltalán nem célszerű negatívan értelmezni. Mindez némi bizonytalanságot vihet be a rendszerbe. A szerzők erre is készültek. Ennek figyelembevételével tettek kísérletet a fejlődés lehetőségeinek prognosztizálására. Mint említettük, a kutatás során is, az elkészült műben is vannak vitatott kérdések. így vita volt már abban is, hogy hogyan lehet behatárolni a szolnoki agglomerációt, illetve azon települések körét, amelyen belül az agglomerációt keressük. Az eltérő megközelítések abban megegyeztek, hogy az agglomeráció Pest megye felé túlnő a megyehatárokon. Az anyag értelmezése szerint végül is nyolc településből áll, amely belső és külső övezetre tagolódik. Törökszentmiklós és Martfű társközpontok településegyüttessé, további 11 település településcsoporttá egészíti ki. (Folytatjuk) F. I. Szegény fülke, miért is bántjátok? Ez a telefonfülke Szolnokon, a Meder út sarkán áll. A jobb sorsra érdemes „kabin” állhatna bárhol a városban, de bárhol az országban, biztos, hogy hasonló vég érné el. Ajtaja ragasztóval végigfolyatva, belseje vadul kirángatva, egyik legfontosabb szerve, a kagyló vagy letépve, vagy ellopták, vagy a földön. Körülötte szemét. A vandál pusztítás után „szíve’ ’ még dobog, elpusztíthatatlan automatája rendületlenül kattog mementóul az arra járóknak: így bánnak el velem. A posta időről időre felfoghatatlan türelemmel eltünteti a vandál pimaszság nyomait, és azután kezdődik az ördögi kör elölről. Belsejét kitépik, a telefonkönyvből lehet, hogy WC-papír lesz, satöbbi. Erről jut eszembe, mint megoldás: nem lehetne ezekbe a fülkékbe is egy-egy nénit ültetni? Akkor talán nem fosztanák ki nap mint nap az életet mentő készülékeket, (ksz) Fotó: ké Mikor olvashat hétvégi napilapot az újságíró? A fenti cím bizonyára humorosnak tűnik tisztelt olvasóinknak, pedig a kérdés felvetése véresen komoly. A válaszom kézenfekvő, hétvégén nem akkor olvashat, amikor akar, hanem akkor, amikor van mit! Erre bárki mondhatná: a T. úr ballagjon el a nyomdába vagy az újságospavilonba, és vegye meg az általa óhajtott napi- vagy hetilapot, és vesse bele magát az információ- áradatba. Ha pedig előfizető, akkor avesz a postaládájához (a lakásba való kézbesítés már régóta a múlté), vegye ki a szekrényében lapuló újságot, és másszon fel vissza a negyedik emeletre vagy nem tudom én hányadikra, üljön le a pam- lagra vagy dobja magát hanyatt, és testók, lapozza a hírbörzét! Én most a szombati hivatali kézbesítés mikéntjén rágódom. Az MTI megyei szerkesztősége pillanatnyilag hét központi, illetve megyei lap előfizetője. A szombati újságok - egy-két kivételes ünnepnek számító hétvégétől eltekintve - rendre nem érkeznek meg. A kötelező szombati kézbesítés miatt az ajtón még külön leveles-, újságosnyílást is vágattunk, legyen hol a lapokat bedobni. A hírügynökségnél a szombat és a vasárnap is munkanap, pláne, ha sorjáznak az események. A munkásnap pedig kérlelhetetlenül lapszemlével kezdődik, illetve kezdődne, ha a posta városi hírlaposztálya többszöri kérésünkre, már-már könyörgésünkre gondoskodna ai|ról, hogy szombatonként megkapjuk a lapokat. Kérés ide, kérés oda, továbbra is packázik velünk a Kossuth teret rovó kézbesítő. Amikor nincs hangulata, akkor nincs újság! Megismételném tehát nyilvánosan is a telefonon már többször elzengett jogos kérésünket: az MTI szombati újságait legyenek szívesek kikézbesíteni, mert kérlelhetetlenül igényt tartunk rá! Meg aztán gyanítom azt is, hogy nem vagyunk kérésünkkel egyedül, mert ki az az „okos” ember, aki a világ, az ország, a szűkebb hazánk pénteki eseményeit nem szombaton, hanem hétfőn akarja olvasni, amikor már régen elavult, túlhaladta az idő?- endrész ,,Várom a februárt” A halkereskedő monológja Legkeresettebb a ponty ' Vádkerty Istvánt fél Szolnok is- meri. 'A hosszú, ősz hajú, farmer- nadrágos, cowboykalapos férfi 27 éve a Piaccsamokkal szembeni halbolt vezetője. De már nem sokáig. Februárban nyugdíjba megy. „Hát persze, hogy félek a nyugdíjazástól, attól mindenki fél. De higyje el, elég volt ezt a negyvennégy évet munkában eltölteni. Anyai ágon régi szolnoki család vagyunk, apain pedig jászok a felmenőim. Itt gyerekeskedtem. Dolgozni ’46-ban kezdtem. Szeptember elsején. Mint kifutó. Egyébként tanult kereskedő vagyok. A Mária utca sarkán lévő üzletben inaskodtam, de azt államosították, engem meg elvittek katonának. Amikor leszereltem, a Kiskerhez kerültem. Az 1-es árudában voltam segéd. Később dolgoztam a szelei gazdaságban, majd ’61 -tői a bambiüzemet vezettem. A halbolt vezetője ’65 június 1-től vagyok. Amikor átvettem, kis forgalmú üzlet voltunk, évi 2,5-3 milliót csináltunk, most meg negyvenet is. Árusítunk kicsibe, nagyba. Ellátjuk a megyét Kunmadarastól Abádszalókig, sőt szállítunk Tápi- ószecsőre is. Halat pedig a legkülönbözőbb helyekről szerzünk. Bánhalmáról, a hortobágyi halastótól, Szarvasról, Biharugráról. Eleinte csak élő hallal foglalkoztunk, de most már fagyasztott halat is árusítunk. Tőkehal, tonhal. Jól megy a bolt. Elvégre a fizetésekhez képest a hal ma sem drága. Amikor idekerültem, 20 forint volt kilaja, s most is csak 126 forint. A húsárak viszont azóta több mint tízszeresükre emelkedtek. Igaz, az utóbbi esztendőben jelentős kiesést okozott az oroszok kivonulása, hiszen az itteni laktanyák évi 400-420 mázsa halra voltak vevők. Magyar szokás szerint az ember hónapokban, vagyis az utolsó negyedévben fogy a legtöbb hal. Leginkább a pontyot keresik. Ez igazi klasszikus halfajta. Már a rómaiak tenyésztették, azóta pedig szinte domesztikálódott. A középkorban a keresztény államokban, így Magyarországon is, óriási halkultusz volt. A halat nem tekintették húsnak, így nagy szerepe volt a gyakori böjti napokon. Nem véletlen, hogy a halastavak egyházi kezelésben voltak. Újabban divatba jött nálunk az amur és a busa. Jó halak ezek, jó halak, de ahogy már említettem, a legnagyobb kereslet a ponty iránt van. Én leginkább a sügért szeretem sütve, meg a harcsát Orly-módon rántva. S főleg akkor, ha magam készítem el. A szakácskodás ugyanis a hobbim. Mint másnak a barkácsolás vagy a horgászat. Én utoljára, ha jól emlékszem, ’43- ban pecáztam. Egyébként nagy odafigyelést kívánó munka ennek a boltnak a vezetése. Nyári időben éjszakánként is be kell nézni, mert ha a hal le- döglik, rögtön ki kell szedni, hűtőbe rakni, hiszen nagyon gyorsan bomlik. Egyszer egyetlen éjjel 15 mázsa hal döglött le. A munkatársakkal jól megvagyok. A vásárlókkal is. Azt hiszem, jól beszélem az emberek nyelvét. Amikor valaki rosszat tesz nekem, vagy rosszat mond, mindig magamban kezdem el keresni az okokat, vajon mivel szolgáltam rá. Régi tapasztalatom, hogy ha a durvaságra szelídséggel válaszolunk, akkor zavarba hozzuk, megsemmisítjük azt. Éppen ezért bosszant, mennyire eluralkodott világunkban az agresszivitás. Én gyerekfejjel megértem a háborút. Soha nem felejtem június másodikát, 1944-ben. Péntek reggel 9 órakor kezdték bombázni Szolnokot. Borzalmas volt. De mi annak ellenére, vagy talán épp azért, hogy megéltük ezeket a retteneteket, nem váltunk agresszívvá. Pedig nekünk a bicska mindig ott lapult a zsebeinkben, mert tízóraira szalonnát, kolbászt ettünk a kenyér mellé, de eszünkbe nem jutott késelni. A mai gyerekek meg ütik-verik egymást. Talán a tévéből tanulják. Elvégre már a rajzfilmek is arról szólnak, ki hogyan veri a földbe a másikat. Hát valahogy így! Várom a februárt. Unatkozni nem fogok. Van négy unokám, szeretek tévézni, s van egy kis családi kert is, ahol mindig akad tennivaló. Meg aztán ismerősöm a fél város. Rengetegen megfordultak ebben a boltban 27 év alatt. Azt meg, hogy jó volt itt dolgozni, abból is gondolom, hamar elrepült az idő...” Jenei Gyula ítttNtttl A Széchenyi Körúti Általános Iskola 1981 óta minden évben két testnevelési osztályt indít. Az idén a tavalyihoz hasonlóan óvodástomát szerveznek, mely ingyenes, a testnevelő tanárok pedig társadalmi munkában vezetik a foglalkozásokat. Március 6-ig hétfőnként este 6 és 7 óra között várják a gyermekeket. Már eddig is több mint ötven óvodás vett részt a rendezvényeken, de folyamatosan jöhetnek az új jelentkezők is. A Széchenyi Általános Iskola a megye egyik legnagyobb utánpótlásképző iskolája, amely több országos hírű sportolót nevelt. A piros iskolában a testnevelés mellett nagy figyelmet szentelnek a matematikára, a német és az angol nyelv oktatására is. Harmadik osztálytól kezdve számítástechnikával is foglalkozhatnak a fiatalok, és bekapcsolódhatnak a nemzetközi szintű rajzszakkör munkájába.
