Új Néplap, 1992. január (3. évfolyam, 1-26. szám)

1992-01-24 / 20. szám

1992. JANUÁR 24. Hazai körkép 3 mesebeli Afrika ... „Sebész voltam Tripoliban” Mesebeli Afrika, tűzvirágok il­lata. A képzelet meglódul, pláne, ha emellé valaki még azt is mond­ja, „sebész voltam Tripoliban”. Az Arab éjszakák című film színes kavalkádját látjuk néhányan isme­rősünk életében valóra válni, de tán még az Ezeregyéjszaka leg­szebb meséit is. Még akkor is, ha józan, tévéhíradón felnőtt emberek vagyunk, csak a szépet és jót kép­zeljük, ha ismerősünk külföldön vállal munkát. Az alábbi történetet dr. Csontos Gábor, a MÁV Kórház sebész ad­junktusa mesélte el Líbiában töl­tött három és fél esztendő után. „Líbiába egyhetes hajóút után érkeztünk feleségemmel és két gyermekemmel. Ekkor még élt a Tesco, így egy velük kötött szerző­déssel a zsebemben, tizennégy évi sebészeti gyakorlattal a hátam mö­gött, azt gondolom, nagy remé­nyekkel kötöttünk ki Afrikában. Egy bizonyos kalandvágy is élt bennem, aztán az is, hogy a gyer­mekeim angol iskolába járjanak, és természetesen a „kalandban’ ’ rejlő anyagi lehetőség is inspirált a nag> utazásra. így érkeztünk Tripoliba, ahol is sebész voltam közel négy évig. Óriási csomagokkal, felkészül­ve egy teljesen új életre, egy új háztartásra, minden létező dolgot magunkkal vittünk, amiről azt gondoltuk, szükségünk lesz rá. Első nagyon nagy trauma volt, amikor megláttuk a lakásunkat. Egy kilencemeletes ház ötödik emeletén elképesztő koszban és le­romlott állapotban. Hogy csak egy-két dolgot mondjak: a padlón tízcentis por, a bútorok, amiket ez a név csak a legjobb indulattal illet meg, szétesve. A lakásnak egyet­lenjó tulajdonsága volt, hogy a lift működött, és hogy öt percre volt a poliklinikától, ahol dolgoztunk a feleségemmel. Volt olyan nyolc hónapos időszak, amikor nem volt víz, saját magunk hordtunk fel marmonkannában napi 240 liter vizet meglehetősen nagy távolság­ból. Légkondicionáló akkor volt, ha te magad beszereltetted, de ez túl sokba került ahhoz, hogy áldoz­zunk rá. Egyébként nekünk nem volt problémánk a meleggel, talán a nyári 52 fok már kicsit soknak tűnt, de csak eleinte. Annak ellenére, hogy anyagilag megérte természetesen, mégis na­gyon rossz helyzetben voltunk. A Tesco megszűnése után a líbiai ál­lam a bankokon keresztül fizetett bennünket, és sokunknak az volt az érzése, könyörögni kellett a pén­zünkért. A fizetési nehézségek vé­gigkísérték egész afrikai tartózko­dásunkat: két-három hónapos le­maradással küldte a bank a fizeté­sünket, de volt olyan is, hogy nyolc hónapig várni kellett.- Mi van, doktor, mit akarsz? - kérdezték, ha bementéi érdeklődni a bankba. - Gyere vissza holnap. Gyere holnapután. Gyere ide há­rom nap múlva. Gyere egy hét múlva - ezek voltak az első kifeje­zések, amiket az arabok megtaní­tottak velünk - a bankban. Miután reggel 8-tól déli 12-ig ott ültünk, ez volt a leggyakoribb forma, aho­gyan hozzánk szóltak. Egy európai ember számára egy­szerűen elképesztő az az admi­nisztráció, amit ott csinálnak. Em­beri ésszel nem lehet felfogni, mi az a sok papír, amit be kell szerezni az ügyek intézéséhez. „Szadik” - ez valami barátot jelent arabul. Ha nincs szadikod, akkor hetekig hú­zódnak az ügyintézések, szadikkal három nap, legfeljebb egy hét. Ami a poliklinikát illeti, sokszor volt az az érzésem, Líbiában min­denki beteg. A legkisebb problé­mával is orvoshoz mennek, a legel- képesztőbb időpontokban. Egy­szerűen nem ismerik az idő fogal­mát, s ugyanakkor nagyon türel­metlenek, csak a legtökéletesebb bánásmódot viselik el - ám egy orvosra napi száz beteg jutott. De ezt úgy kell érteni, hogy egy líbiai beteg három magyarral is felér. Mindennaposak az összetűzések, mert ők automatának nézik az or­vost.- Doktor, miért nem adsz antibi­otikumot? Doktor, miért nem te­szel fel nekem is gipszet? (Borda­törésre.) Az embernek olyan ma­gatartást kellett tanúsítania, hogy ezeket a mindennapi konfliktuso­kat uralni tudja, mert a beteg, ha nem volt megelégedve, rohant a mudírhoz (főnök). Azonban azt el kell mondani, a poliklinika arab vezetése nagyon reális volt, indo­kolatlanul sem ápolónőt, sem or­vost soha nem marasztaltak el. Egyébként ami itt még rendkívül szokatlan volt, a suffantók jelenlé­te. Ők tulajdonképpen megfigye­lők, ellenőrfélék, akik napi 24 órá­ban az ott dolgozó nővérek, orvo­sok munkáját figyelik. Az extrém kórházi esetek közé tartozik az alábbi történet. Egyik kollégához beállított egy arab a sok közül, mosdatlanul, piszkos ruhá­ban.- Doktor, lássál el soron kívül, én vagyok az egészségügyi mi­niszter.- Dehogy vagy te miniszter, várjál a sorodra.- Lássál el, mert megbánod, én vagyok a miniszter. És valóban ő volt - a kollégát három nap múlva elbocsátották. Szakmailag az életembe Afrika újat nem hozott, de megtanultam a betegekkel szemben viselkedni. Ha ezekkel a túlfűtött, hiperérzé- keny betegekkel együtt tud élni az ember, itthon már százszor könnvebb. Kint körülbelül 70-75 > ezer beteget láttam el, megcsinál­tam közel 4 ezer műtétet. A bete­gek kétharmada lőtt, szúrt, vágott sebekkel jelentkezett, valamint itt találkoztam először a skorpiócsí­pés okozta mérgezéssel. Nagyon nagy tévedés azonban azt gondolni, hogy ha én kime­gyek Afrikába, én vagyok a nagy fehér varázsló. Ez egyáltalán nem így van. Nagyon is meg kellett küzdeni, hogy elismerjenek, elfo­gadjanak. Végezetül mégis azt mondom, a küzdelmek ellenére megérte; gyermekeim kiválóan be­szélnek angolul, 15 éves fiam sike­res angol nyelvvizsgát tett. Emel­lett nagyon sokat köszönhetek an­nak az emberfeletti segítségnek, amellyel feleségem mellettem állt. Ő is dolgozott három műszakban a poliklinikán, emellett vezette a háztartást, majd előbb hazatérve, intézte itthoni ügyeinket. Jóleső ér­zés volt számomra emellett a jel­lemzés, amit a líbiai kórház veze­tősége írt ottani munkámról. En­nek utolsó mondata így hangzott: „Távozását sajnálattal vesszük tu­domásul.” Nagyon nagy örömmel és vára­kozással érkeztem haza. Ó, mese­beli Európa, józanságnak otthona! És akkor kiderült, hogy a régi helyemre jöttem ugyan vissza, de csak mint MÁV Kórházba. Az ál­talános sebészetről a baleseti sebé­szetre helyeztek át - nem kis meg­lepetésemre. Segítőkész, nagy tu­dású kollégák közé kerültem, és vár rám az újabb feladat: a trauma­tológiai szakvizsga megszerzése. ’ ’ Kátai Szilvia Fotó: Korényi Éva Csontos doktor szolnoki otthonában Alapítvány a tehetséges gyerekekért Tehetségkutató és -gondozó alapítvány létrehozásáról szá­molt be tegnap a Pedagógusok Szakszervezete székházában megtartott sajtótájékoztatóján Szöllősi Istvánná, a szervezet főtitkára. Elmondta, hogy a 145 ezer forintos induló tőkével lét­rehozott alapítvány célja: első­sorban hátrányos helyzetű te­hetséges gyermekek felkutatása és felkarolása. Első lépcsőben egy Ki mit tud? szervezéséhez kezdenek, ám a tehetséges gyer­mekek képességeinek kifejlesz­tését a továbbiakban is szeret­nék támogatni. A sajtótájékoztatón hangsú­lyozták, hogy a szinte jelképes összegű induló tőkénél sokkal nagyobb értéket képvisel az a szervezőtevékenység, amit az alapítók a gyermekek támoga­tásában fejtenek ki. Az alapít­vány kuratóriumának elnöke, Csányi László karnagy, a rádió gyermekkórusának alapítója a sajtótájékoztatón elmondta: nagy örömmel vállalta el ezt a feladatot, hiszen kora ifjúságá­tól a tehetséges gyermekek fel­kutatását, képességei kibonta­koztatásának segítését tartotta élete céljának. Az alapítvány nyilvános, ah­hoz bárki csatlakozhat, a továb­bi támogatásokat a következő címre és számlaszámra lehet feladni: Esztergom és Vidéke Takarékszövetkezet Budapesti Kirendeltség, 1054 Budapest, Aulich utca 7. MNB: 219- 98.351. A csekk Közlemény ré­szében kérik feltüntetni: - Te­hetségkutató és -gondozó Ala­pítvány 15.304 számlára. Látlelet Vigyázz a kígyóra! Védővám cementre Kilenc százalék egy évig Átmeneti intézkedésként egy évig vámpótlékot vet­nek ki az import cementre, és korlátozzák a beültethető szemlencsék behozatalát is. Mindkét határozat jogerős. Barta Péter, az NGKM munkatársa elmondotta, hogy a Magyar Cementipari Szövetség kérésére ez évtől 9 százalékos vámpótlékot vetnek ki a külföldről érkező centetekre. Az érdek-képviseleti szer­vezet a cement kontingentá- lását is kérte, de azt a Nem­zetközi Gazdasági Kapcso­latok Minisztériuma elutasí­totta, így a cement importja továbbra is liberalizált ma­rad. A beültethető szemlen­csék esetében a zsámbéki Medicontur Kft. kezdemé­nyezésére a minisztérium kontingenst állapított meg, így az idén összesen 2400 darab import szemlencse be­hozatalát engedélyezik, el­sősorban különleges, a Me­dicontur által nem teljesíthe­tő minőségi igények esetén. Látszólag csak a kisszerű akarnotok hiszik azt, hogy - leplezett vagy leplezetlen - erő­szakos viselkedésükkel min­dent elérhetnek. Mert ha az ál­lampolgárokat a félelem és a passzivitás tartja össze, máris adott a lehetőség a különböző manipulációkra. Nem kell tarta­niuk fokozhatatlan indulatok­tól, hanem többnyire azt az esélyt kell kihasználniuk, ame­lyik a családokat, munkahelyi csoportokat és emberi kapcsola­tokat szétroncsoló gyűlöletből, féltékenységből és irigységből fakad. Hosszabb-rövidebb ideig mindenképp eredményre szá­míthatnak. Legalábbis amíg az akarnotok hűséges alattvalói valóban elfojtott ösztöneik megtestesítőit látják bennük, akik végrehajtják képzeletbeli erőszaktevéseiket és gyilkossá­gaikat. S ez a magatartás nem csupán azért veszélyes, mert kényszer hatása alatt áll, hanem sokkal inkább azért, mert köz­ben a személyiség veszik el. Egy idő után legfeljebb az enge­delmesség és az alázatosság tör­vényei válnak irányadóvá, me­lyek sok mindent lehetővé tesz­nek, csupán egy dolgot nem: hogy az egyén méltóságát meg­őrizze. Kegyek után áhítozva kiszolgáltatott marad mindvé­gig, s már akkor is örül, ha vala­mivel több elismerést kap a má­siknál. Vagy ha nem kell nehe­zen kivívott előnyeiről lemon­dania. Az önelégültség illuzórikus pillanatai azonban rendre eltűn­nek. Újabb és újabb megpróbál­tatásokat kell átélnie annak is, aki időlegesen biztonságban érzi magát. A remények ugyanis egyik napról a másikra elillan­hatnak, miközben a bizonytalan várakozások valamiféle tisztes­séges és kívánatos viszonyra csupán a tehetetlenséget erősítik az egyénben. Éppen ezért min­denkinek a közvetlen környeze­tében kell megtalálni az akarno- kokat, akik - rendszerváltás ide vagy oda - szerepeket osztogat­nak. Emberi, politikai és szakmai szerepeket. S akik akár karrieris­taként is feltüntethetik magukat. Ám minél több alattvalót szerez­nek (zsarolással, fenyegetéssel vagy előnyök osztogatásával), annál lehetetlenebbé válik hatal­muk korlátozása. Semmi kétség, a jelenlegi társadalmi helyzetben törvényszerű jelenségnek tűnik mindez. Annál is inkább, mivel - a szociológiától sem idegen me­taforákat használva - az a fel­gyorsult mozgás, ami például a politikai életben megjelenik, gyakran nem más, mint a feltúrt hangyaboly robotosainak két­ségbeesett rohangászása. Ki újabb pozíciót akar szerezni, ki a régit akarja megerősíteni. Már- már fogalmunk sincs, ki merre tart, előre megy vagy hátra. De ha ez az állapot sokáig tart, min­den bizonnyal újra azok lesznek a felüllevők, akik nem is a sors, a hatalom, a szerencse stb. ke­gyéből jutottak privilégiumok­hoz, hanem mert nem tett elle­nük senki semmit. Kerékgyártó T. István Napcsapda fűti A mai fűtési díjak és ener­giaárak mellett már nem­csak biztató kísérlet, hanem jelentős megtakarítást hozó valóság a Nyíregyháza-Sós­tón épült napcsapdás lakó­ház, melynek tervezője és tulajdonosa Nagylucskay László épületgépész. A 100 négyzetméter alap- területű gázkazános-padló- fűtéses lakóházban a délre tájolt napcsapdával egyhar- madával sikerült csökkente­ni a fűtési költségeket. A nagy üveges, kertes előtér­ben -20 C-fok alatt sem esik a hőmérséklet +5 C-fok alá. A ház építőanyaga Mátra gázbeton, építész tervezője pedig az Ybl-díjas Bán Fe­renc. Fotó: Oláh Tibor

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom