Új Néplap, 1992. január (3. évfolyam, 1-26. szám)
1992-01-20 / 16. szám
1992. JANUAR 20. Sportextra 9 Versenyzés és szórakoztatás Klub a zöld posztó és a golyók szerelmeseinek A snookert még csak tanulgatják a Bajnok SE versenyzői, de az őszi bajnokságban már minden bizonnyal részt vesznek a kis képen látható Kispál László vezetésével Szombaton délután nyílt meg Szolnok város és vendégei számára a Pelikán Szálló épületében a Bajnok Verseny biliárd Klub. Az üzemeltető, a Pool Kereskedelmi és Szolgáltató Kft. ügyvezető igazgatója, Kispál László adta át a klubot rendeltetésének. A megnyitón jelen volt a Magyar Biliárd Szövetséget támogató International Jewelry-Busi- ness Center elnöke, Rutz Péter, valamint a szövetség főtitkára, Konczert Ferenc, aki felsőfokban nyilatkozott az új létesítményről. Kijelentette, hogy a követ- kezőekben Szolnok - Budapest után - a sportág második számú fellegvárává válhat. ígérete szerint ezt elősegítendő, rangos csapatokat, játékosokat hoz a városba, így például a júniusban hazánkban versenyző angol válogatottat. A klub vezetője, Kispál László kettős célt tűzött maga elé. Egyrészt lehetőséget kíván teremteni azoknak, akik kulturált körülmények között szeretnének szórakozni, másrészt a biliárdversenysport jellegét erősítve, a Bajnok SE versenyzőinek biztosít megfelelő feltételeket. Az előbbit, tehát a szórakoztatást szolgálja másodosztályú árakkal dolgozó bár, a játékautomatákat felvonultató terem, valamint a kártyaszoba is. A hét zöld posztós, márványlapos asztal Angliából érkezett a kft. megrendelésére. Közülük az egyik igazi csoda a kisszo- bányi verseny snooker, amelyet az alföldiek jóformán csak a műholdas adásokból ismernek. A pooljátékosok kifinomult igényeit elégíti ki az öt, kisgolyós asztal, de megtalálják számításukat azok is, akik a karambolbiliárdokat részesítik előnyben. Nem olcsó mulatság egy-egy ilyen Riley márkájú asztal (ez egyébként a világelső biliárdkellékeket gyártó cég), például a snooker ára csaknem üti a félmillió forintot. S ha már itt tartunk, ne feledkezzünk meg még egy szolgáltatásról. A Pool Kft. árusítja ezeket az asztaltípusokat, valamint az összes olyan felszerelést, amelyre a játék közben szükség lehet, tehát dákót, hozzá bőrt, krétát és golyókészletet. A szórakozni vágyók - a klubjelleghez igazodva - csak tagsági igazolvánnyal léphetnek majd be, amely február közepétől kerül kiosztásra. A tagdíj havi 200 forint lesz, s aki nem rendelkezik tagsági igazolvánnyal, az egyszeri belépőt is válthat, természetesen kevésbé kedvező áron. A klub másik profilja a versenysport lehetőségeinek szélesítése. A Bajnok SE versenyzői ettől az idénytől már részt vesznek az országos poolbiliárd- bajnokságban. A szövetséggel összhangban tervezik az induló snookerbaj- nokságba való bekapcsolódást. A karambolcsapat is részt kíván venni az országos bajnokságban. Az egyesület korlátozott számban még fogad belépni szándékozókat. Bárki jelentkezhet, de természetesen a legjobb játékosok képviselik a „Bajnok” színeit a versenyeken. Az országos megmérettetések mellett a szolnokiak számára nyílt versenyeket rendeznek majd, ilyen lesz például az a februári pooltalálkozó, amelyen értékes díjakat nyerhetnek a nevezők. Az egyes cégek, vállalatok saját versenyeiket is megrendezhetik a klubban, de a tagok közül bárki egy előre jelzett időpontra is bérelhet asztalt. A klub helyzetéből adódóan várják a nyugati vendégeket. Olyan színvonalat igyekeznek biztosítani, amely a magasabb igényeket is kiszolgálja. Nem kell különösebb jóstehetség ahhoz, hogy előre lássuk: ez a 3 milliós beruházással kialakított klub kellemes színfoltjává válhat a városnak. B. Cs. Albertville-i színes hírek Az olimpiák történetében először rendeznek dohányzásmentesjátékokat. Teljes tilalomról nincs ugyan szó, de az albert- ville-i téli játékok orvosi bizottságának vezetőjének, dr. Patrick Schamaschnak a bejelentése szerint az olimpiai család tagjai mind a szabadban, mind pedig az épületekben csak a külön erre a célra kijelölt területeken gyújthatnak rá. Egy merőben új számítógépes rendszert avatnak fel Albertvil- le-ben. A csúcstechnológiát képviselő INFO 92 elnevezésű szisztéma első alkalommal együtt tartalmazza adatbankjában az olimpia szervezésével, pénzügyi tranzakcióival, eredményközlésével kapcsolatos összes információt. A majdan a versenyszínhelyeken tartózkodó sportolók, edzők, vezetők élelmezése nem kis energiáját köti le a szervezőbizottságnak (COJO). A számadatok mindennél jobban érzékeltetik, hogy milyen mennyiségekről van szó. A hírek szerint az olimpia két hete során 20 tonna steaket, 800 ezer zsemlét, 26 tonna sajtot szervíroznak fel többek között, és naponta 12 ezer szelet kenyérre lesz szükség. Ami pedig a kellékeket illeti, 120 ezer tányért és 180 ezer poharat rendeltek Savoie-ba a házigazdák. Megtartották a férfi alpesi síversenyek pályáit kijelölő szakvezetők sorsolását. Egyedül a lesiklásra nem kellett „építőről” gondoskodni, hiszen a Val d’Isere-i Bellevarde-lejtőre a svájci Bemard Russi már korábban megálmodta az útvonalat. Érdekesség, hogy a műlesiklás második futamára az az olasz Gustavo Thöni jelölheti ki a kapukat, aki történetesen a címvédő Alberto Tomba edzője. íme, azok névsora, akiket a versenyek után lehet szidni avagy dicsőíteni az eredményességtől függően: szuper óriásműlesiklás: Bili Egan (amerikai), óriásműlesiklás: Rainer Mutschler (német, 1. futam), Didier Bonvin (svájci, 2. futam), műlesiklás: Stefano Dalmasso (francia, 1. futam), Gustavo Thöni (olasz, 2. futam), kombinációs műlesiklás: Peter Prodinger (japán, 1. futam), Thor Kallerud (amerikai, 2. futam). Általános feltűnést keltett, hogy az Egyesült Államok küldöttsége nem „tiszta” amerikai szerelésben masírozik majd a megnyitóünnepségen. A sportolók ruházatára meghirdetett pályázaton ugyanis az amerikai cégek sorra megbuktak, volt olyan, amelyiknek a méretek „produkálása” okozta a legnagyobb gondot (ami nem is csoda egy gyorskorcsolyázó váll- vagy combméretére gondolva). Végül is a tengerentúliak formaruháját egy hongkongi vállalat készíthette el, amelynek címkéje természetesen minden egyes darabon szerepel majd. A japánok is jól jártak, hiszen a gyorskorcsolyázók versenyruháját a Mizuno cég szállította (ezzel a gyárral kötött szerződést a teniszező Lendl is), míg a bobosok védősisakjai és cipői a Shoei márkajelzést viselik. Maradt azért dolguk az amerikai sportszergyártóknak is; a szabadidőruhát például a Head bocsátja az olimpikonok rendelkezésére. Alberto Tómba, a 25 éves olasz Calgary után ismételni szeretne Cél: a továbbjutás Fennállásának eddigi legnagyobb sikerét érte el a JTKF Lehel SC női kézilabdacsapata azzal, hogy az NB I. újoncaként bekerült a rájátszás legjobb nyolc együttese közé. A jászságiak itt már a kézilabda-„nagyhatalmaknak” számító Vasas CNC, Győri Eurokommerz és a Békéscsaba ellen mérhetik le tudásukat. Rájuk is vonatkozik azonban a mondás: „evés közben jön meg az étvágy”. Ezért a tisztes helytálláson kívül, ha lehetséges, az előbb- relépést is szem előtt tartják. A január 31-i bajnoki nyitányt megelőzően azonban még két MK-meccs következik. A kupában az NB I./B-ben pontveszteség nélkül álló és a legmagasabb osztály felé egyre sűrűbben kacsingató Köfém SC-t juttatta Fortuna a jászságiaknak. A fiatal, ám rutinos fehérváriakat egy szlovák idegenlégiós, valamint a Vasast és a magyar válogatottat is megjárt Páncél Anikó irányító próbálja majd segíteni. Rossz hír a kék-fehérek háza tájáról, hogy az ősszel kiemelkedően szerepelő Szegő Marianna részleges bokaszalag-szakadás miatt kidőlt a sorból, rá hosszú hetekig nem számíthat edzője, akinek hangulata éppen ezért nem valami rózsás. Mindettől függetlenül Ugrin mester továbbjutásra számít, és szeretné, ha lányai a nyolc közé kerülnének a kupában is. Magyar Kupa-mérkőzések: JTKF Lehel SC- Köfém SC január 21-én 16.15-kor, a visszavágó január 24-én 16.00-korlesz. A rájátszás párosítása:Január 31-én Vasas- Jászberény (17.30), február 9-én Jászberény-Bé- késcsaba (15.00.), 16-án Győr-Jászberény (16.30), 22-én Jászberény-Vasas (15.00), 29-én Békéscsa- ba-Jászberény (18.00.), március 7-én Jászberény- Győr (15.00.) Darnyi, figyelem! A kínai sportújságírók által az 1991 -es év úszójának megválasztott Darnyi Tamás, a vegyes úszás olimpiai, világ- és Európa-bajnoka, mind a 200, mind a 400 méteres táv világcsúcstartója váratlan „fenyegetésben” részesült. Az intő jel világrekord formájában érkezett Észak- Európából, mintegy figyelmeztetésül, hogy Barcelonában a magyar klasszis komoly ellenlábasra számíthat egy finn tinédzser személyében. A 17 esztendős Jani Sievinen a 200 m vegyes úszásban - igaz, rövid pályán, tehát 25 méteres medencében - ért célba 1:57.19 perc alatt, csaknem egy másodpercet lefaragva a korábbi legjobb időből. (Az előző rövid pályás világcsúcsot 1987. április 26-a óta az amerikai Pablo Morales tartotta 1:58.18 perccel.) Sievinen csúcsteljesítményével Kuopióban rukkolt ki, ahol a hét végén kezdődött meg a finn úszók téli rövid pályás bajnoksága. A skandináviai tehetség tavaly jelentkezett először kiugróan jó eredményekkel, eddigi legnagyobb sikerét decemberben, Gelsenkir- chenben aratta, ahol az első ízben kiírt sprint Eb-n aranyérmet szerzett 50 m háton, 25.18 másodperces Európa-rekorddal. Alinak ellopták a biciklijét Muhammad Alival 50. születésnapja (január 17.) alkalmából nagy terjedelemben foglalkoztak a nemzetközi sajtóban és a hírügynökségek jelentéseiben. Az egyik legszebb és legemberibb történetet valószínűleg a 76 esztendős Joe Martin, nyugalmazott rendőrtiszt mondta el:- 1954-ben Louisville egyik körzeti őrszobáján dolgoztam, amikor jelentkezett nálam egy magas, de elég vékony gyerek. Sírva panaszolta, hogy egy nagyobb fiú ellopta a biciklijét. Utánaszaladt, és követelte vissza, de erre a magasabb srác bemázolt neki egyet a bal szeme alá, és elszelelt a járgánynyal. Formálisan nyomozást indítottam a bicikli kézre kerítésére, atyailag viszont azt tanácsoltam a gyereknek, hogy tanuljon bokszolni, mert akkor megvédheti önmagát. Szófogadónak bizonyult, és mindössze 36 kilónyi súlyának minden porcikájával ettől kezdve az ökölvívásnak élt. Magam is edzősködtem a helyi rendőrsportklub ökölvívóinál, odavittem magammal a kis Cassius Clayt. Nagyon szorgalmasnak bizonyult, egyre szebben bokszolt, egyre több mérkőzésen nyert. Amikor győzött az Arany Kesztyű elnevezésű tehetségkutató tornán, akkor a terem másik sarkában elkülönülten készülő fehér ökölvívók is felfigyeltek rá. A későbbi Ali legnagyobb érdemének tartom, hogy le tudta bontani a sötét bőrű és fehér ökölvívók között húzódó láthatatlan falat, el tudta magát fogadtatni előbb Louisville-lel, később Ken- tuckyval, végül Amerikával és az egész világgal. Egyébként hatszor nyert Arany Kesztyűt Kentucky- ban, kétszer az országos tornán. Amikor másodszor lett első az amerikai bajnokságon, akkor utazott a római olimpiára. Onnan is bajnokként tért haza, ám ekkor én kiléptem az életéből. Egy 11 emberből álló üzleti csoporttal kötött szerződést, profi lett.- És mi történt a biciklivel?- Most,a születésnapján is elmondtam Muhammad Alinak, hogy életem nagy szégyenének tartom: a biciklije máig sem került elő. Az országos sportági szakszövetségek tevékenységét koordináló Magyar Sport- szövetség megtartotta vezetőségválasztó közgyűlését. A szövetség elnöke dr. Gel- lai Imre, az Első Magyar Játékkasszinó vezérigazgatója lett. Megerősítették alelnöki funkciójában Füleky Andrást, a kajak-kenu szövetség főtitkárát, míg a sport- szövetség főtitkáraként a közelmúltban pályázati úton kiválasztott Hárshegyi János tevékenykedik. A 11 tagú élnökség- ben Forgács Róbert, a torna-, Hoiéczy Tibor, a sí-, Horváth Frigyes, a kosárlabda-, Horváth György, az ökölvívó-, Köpf Károly, a birkózó-, Simon Beáta, a mozgás- korlátozottak és Sinka László, a röplabdaszövetség főtitkára, valamint Kovács Tamás, a vívók technikai igazgatója dolgozik. A felügyelőbizottság elnöke Bíró Mihály, tagjai dr. Hidegh Miklós, a HUNGÁRIA Biztosító Pest megyei igazgatója és Horváth Tibor, az asztalitenisz-szövetség főtitkára. Lehet, hogy az autó- és motorsport kedvelői újabb rangos ausztriai versenyről kénytelenek lemondani. Öt évvel azt követően, hogy Zeltweg elveszítette a Forma-1 -es autós gyorsasági világbajnoki futam rendezési jogát, most a Salzburgringet fenyegeti hasonló veszély a motorkerékpáros Grand Prix-viadallal kapcsolatban. Az októberben kiadott versenynap- tárban még a házigazdák között szerepelt az ausztriai pálya, ám a napokban Peter Angermayr, a motorkerékpáros Osztrák Nagydíj szervezőbizottságának elnöke arról tájékoztatta a sajtó képviselőit, hogy a sorozat új főnökétől, Bemie Ecclestone-tól - ő nem más, mint az autós F-l-es világ- bajnoki pontvadászat teljhatalmú ura - olyan szerződéstervezetet kapott, ami egyszerűen elfogadhatatlan. Ecclestone többek között egymillió dollárt szeretne kapni a házigazdái jog biztosításáért, ami azt is magával vonná, hogy a jegyárakat drasztikusan fel kellene emelni. Zürich. Fritz Kraatz, a Nemzetközi Jégkorong Szövetség (IIHF) egykori svájci elnöke 85 éves korában elhunyt. (DPA) Madrid. Huszonöt spanyol hadihajó horgonyoz majd a barcelonai kikötőben a nyári olimpia idején, hogy hozzájáruljon a biztonság növeléséhez. A spanyolok eredetileg 19 egységet szándékoztak minden eshetőségre felkészülve „bevetni”, de az ETA újabb fenyegetései arra késztették őket, hogy ezt a számot növeljék. A kikötőben a nyári játékok alatt 11 luxushajó is horgonyoz majd, ahol ezreket szállásolnak el a katalán fővárosba érkező turisták közül. A hadihajók egyik feladata ezeknek a vízi szállodáknak a biztosítása is. (DPA) Buenos Aires. Az argentin teniszszövetség közzétette, milyen összeállításban utazik a barcelonai nyári olimpiára a nemzeti válogatott. A dél-amerikai ország csapatában a világranglistán jelenleg 3. Gabriela Sa- batini nem kapott helyet, mégpedig azért, mert a nemzetközi szövetség előírásaira fittyet hányva nem indult el a tavalyi női Federation Kupában, amely egyenértékű a férfi teniszezők Davis Kupa csapatviadalával. Martin Rosenbaum, az argentin szövetség titkára szerint a felelősség Sabatinié, aki így hiányozni fog a nyári játékokról, pedig jó esélyekkel állhatott volna rajthoz a katalán fővárosban. Gabriela Sabatini az 1988-as szöuli olimpián egyéniben ezüstérmes volt. Lemondták Borisz Jelcin orosz elnök és Juan Antonio Samaranch, a Nemzetközi Olimpiai Bizottság elnöke szombatra tervezett moszkvai találkozóját. Ezt szombatra virradóra közölte a TASZSZ hírügynökség Vitalij Szmimovnak, a Független Államok Közössége nemzeti olimpiai bizottságai elnökének közlésére hivatkozva. A TASZSZ jelentése szerint a találkozó lemondását az orosz fél kezdeményezte. Jelcin és Samaranch megbeszélésén mindenekelőtt a volt Szovjetunió utódállamainak az albertville-i téli olimpián történő részvételéről lett volna szó.