Új Néplap, 1992. január (3. évfolyam, 1-26. szám)
1992-01-18 / 15. szám
I 1992. JANUÁR 18. Jászsági Extra—Jászberény 5 Jó hír a vállalkozóknak Startol az IPOSZ-bank Manapság Magyarországon meglehetősen nehezen és csak magas kamattal lehet hitelhez jutni. Különösen érzik ezt a vállalkozók. Az ő gondjaikon kíván segíteni az IPOSZ, a kereskedelmi és ipari vállalkozók bankjának, a PRIMUS Banknak a létrehozásával. Erről és a bank szerepéről tartott előadást a közelmúltban a Zagyvamenti Mgtsz székházában a Talent Manager’s Club és a helyi IPOSZ tagjai részére Kassai Róbert, az IPOSZ alelnöke. A létrehozandó bankról az érdeklődők megtudták, hogy 2 milliárd forintos tőkével alapítják, melyből 1,7 milliárd külföldről érkezik. A további 300 milliót 20- 200 ezer forintos részvények jegyzésével kívánják biztosítani. A zárt részvényjegyzés során - 2-3 héten belül meghirdetik - elsősorban a vállalkozókra számítanak. Állami tőke tehát nem vesz részt a részvénytársaságként működő bank alapításában. A központi bank Budapesten kerül kialakításra, s minél hamarabb sor kerül vidéki fiókhálózat kiépítésére is. Terveik között 1993-ban öt, 1994-ben tíz fiókbank létrehozása szerepel, s a későbbiek során tovább kívánják bővíteni hálózatukat. A Primus Banktól felvett hitel kamata várhatóan 3 százalékkal lesz alacsonyabb, mint a pénzpiaci kamatoké. Ezt külföldi pénzeszközök felhasználása teszi majd lehetővé. A kedvezőbb kamatfeltételek mellett segíteni kívánják a vállalkozókat a megalapozott hitelkérelmek elkészítésében is. Alapfeladatuknak a magyar és a külföldi vállalkozók kiszolgálását tekintik. Legkedvezőbb esetben körülbelül két hónap múlva már lehet hitelt felvenni a Primus Banktól, amennyiben azonban meg kell várni a központi bank kialakítását, úgy a nyitás novemberben várható. Szántai Röviden Az SZDSZ 90 fős taglétszámú jászberényi szervezete január 3- án tisztújító közgyűlést tartott, ahol teljesen új összetételű ügyvivő testületet választottak meg. Tagjai: dr. Kis Zoltán, dr. Magyar Levente, dr. Juhász Ferenc József, Szakali Tibor és Szabó József. Új rendelet a közterülethasználatról Jászsági távközlésfejlesztés Nyolcezren már igent mondtak A város képviselő-testülete december 18-án tartott ülésén új rendeletet alkotott a közterület- használati díjakról. A jogszabály hatálya a település közigazgatási területén az ingatlan-nyilvántartásban közterületként bejegyzett földrészletekre, illetve építményekre terjed ki. Használati díjat magánszemélyek és gazdálkodószervezetek egyaránt meghatározott időtartamra kötelesek fizetni. Önálló hirdetőberendezés négyzetmétere után például havonta 500 forintot kell fizetni, míg a mozgatható árusító- és egyéb fülke négyzetméterének közterület-használati díja napi 30 forint. A taxik tulajdonosainak gép- kocsinként évente 6 ezer forintba kerül a területfoglalás, de még a mutatványosoknak is négyzet- méterenként, illetve naponta 10 forintot kell leszurkolniuk. Bizonyára sokakat érint majd az idényjellegű alkalmi árusítás díjtétele. Ez utóbbi nyári időszakban (április 1-től október 15-ig) napi 50 forint négyzetméterenként, télen pedig (október 16-tól március 31-ig) pontosan adupiája. A díjfizetési kötelezettség alól felmentés adható bizonyos, a rendeletben meghatározott esetekben. Aki viszont nem élvez semmilyen mentességet és mégsem fizet, szabálysértést követ el, ami tízezer forintig terjedő bírsággal sújtható a január elsején életbe lépett rendelet értel- mében, ________________________ M egkezdődött a visszaszámlálás a Jász-Com Részvénytársaságnál. A november 20-án bejegyzett alapítvány javára eddig az előzetesen számított 25 ezer telefonigénylő mintegy egyharmada fizette be a digitális távközlés „belépődíját”. Az alapítványi adókedvezménnyel szintén sokan éltek, ezért az év végén gyakran hosszú sorok vártak a pénzintézetek előtt. Persze, aki eddig megfeledkezett minderről, az sincs elkésve, hisz február 18-ig még van lehetőség a telefonigények bejelentésére, illetve a díj kifizetésére.- Voltak, akik azt mondták, hogy az idén már nem is fog létezni a Jász-Com Rt. - fogadott Papp Zoltán: „ Minden az elképzeléseknek megfelelően halad” a minap Papp Zoltán, a cég ügyvezető igazgatója. - Most ott tartunk, hogy hamarosan elkészül a tanulmányterv, és tavasszal indul a kivitelezés. Eddig is számos vállalat, vállalkozás jelezte, hogy közreműködnének a hálózat megépítésében. Legutóbb az EMÁSZ vezetőivel arról tárgyaltunk, hogy felajánlják erősáramú tartóoszlopaikat a kivitelezés meggyorsítására. Bizonyára többeket is érdekelhet, hogy a részvénytársaság az eredeti tervekkel ellentétben a térségen belüli telefonáthelyezést is biztosítja majd azoknak, akik csatlakoznak az alapítványhoz. így tehát annak, aki mondjuk lakást cserél, nem kell lemondania a telefonról, a Jász-Com Rt. ugyanis rövid idő alatt áttelepíti a készüléket, illetve a vonalat. A világkiállításra készül a mester kalla Miklós kádármester neve valószínűleg már fogalommá vált Olaszországban es Kranciaországban A sokak által jól ismert herényi kézműves kádármester, Kalla Miklós idestova hét esztendeje mutatkozik be nemzetközi kiállításokon és vásárokon. Évente több alkalommal is elkápráztatja a külföldieket zsűrizett iparművészeti remekeivel, faragott boroshordóival, tojásovál, illetve barik- hordóival. A legközelebbi ilyen borászati kiállítás február elején kerül megrendezésre az olaszországi Udinében. Természetesen itt sem fognak hiányozni a mester munkái, de az igazi bemutatkozás azonban áprilistól kezdődik, mégpedig Spanyolországban. Igen, a világkiállításról van szó, melynek az idén a forró klímájú Sevilla városa ad otthont, ahol Kalla Miklós egyedül képviseli nemcsak szűkebb hazánk, hanem az egész ország kádármestereit is. A mesternek természetesen a nemzetközi kiállítások között sem kell tartania attól, hogy a hordóira nem talál vevőt. A „termelési kapacitást” gyakorlatilag egy évre lekötötték a túlnyomórészt olasz és Ezek a tojásovál alakú hordók hamarosan az egész francia megrendelők. világ előtt bemutatkoznak Sevillában Terjeszkedik az Erzsébet Kórház Vajon ki gondolta volna néhány évvel ezelőtt, hogy az MSZMP egykoron „bevehetetlennek” hitt várában 1992-ben például logopédiai foglalkozásokat tartanak majd. Bányai Valéria nemcsak a beszédhibás gyermekekkel foglalkozik, hanem azokkal is, akiknek problémáik vannak az olvasással, illetve az írással. Tavaly tavasszal kezdődtek a volt MSZMP-székház átalakítási munkálatai, melynek költségeihez az önkormányzat 9 millió forinttal járult hozzá. Októberben már semmi akadálya nem volt annak, hogy az Erzsébet Kórház végre birtokba vehesse a pályázaton elnyert épületet. Mint dr.Jakus Zoltántól, az intézmény orvos-igazgatójától megtudtuk, e hónapban befejeződött a pontos ütemterv szerinti költözés. A földszinten rendezkedett be a bőr és nemibeteg-gondozó, az első emeleten pedig a nőgyógyászat, a terhestanácsadás és az onkológia kapott megfelelő elhelyezést. A második emeletre került az iskolaorvosi és a sportorvosi rendelő, a munkaalkalmassági vizsgálat, valamint a logopédia. A harmadik emeletet a szakszemélyzet foglalta el, ahol orvosi fekvőhelyeket alakítottak ki. Az egykori „csillagos” épületben természetesen nemcsak az egészségügyi dolgozók, hanem a betegek is lényegesen jobb körülmények közé kerültek. Persze az sem mellékes, hogy a költözést követően a kórházban felszabadult egy emelet, ahol gasztroenterológiai profilú belgyógyászati osztály kialakítására kerül majd sor. Ez utóbbi az emésztőrendszer megbetegedésében szenvedőknek nyújt megfelelő elhelyezést. Szilencium a fegyverszobában A téli szünet után bizony nehezen telnek a szilencium percei a valamikor talán fegyverszobaként működő helyiségben. Az egykori munkásőrbázis fegyverolaj- és lőporszagú helyiségei idestova egy esztendeje a Lehel Vezér Gimnázium leánykollégiumaként funkcionálnak. Az otthonosan berendezett szobákban összesen hetven diák kényelmes elhelyezését tudják biztosítani. Az épületet jelenleg zömmel lányok népesítik be, de az idén indult nyolcosztályos gimnázium néhány elsőéves fiútanulója is itt kapott helyet. A tervek szerint nemsokára megkezdődik a tetőtér beépítése, mely további 20-25 középiskolás kultúrák és komfortos elszállásolását teszi majd lehetővé. Testben már itthon, de gondolataimban el-elkalandozva, az utóbbi hónapok külföldön szerzett élményei jutnak eszembe. Amikor a minap újra autóbuszra ültem, felötlött a mi változatos viteldíjtarifánk. Bécsbe például az Erzsébet tértől a Mitte-ig 1400 forintot kell legombolni, ha valaki a retúrjegyét is megveszi. Ha viszont egy menetet vált, az már „csak’ ’ 890 forint. Ha megkockáztatja, akkor viszont az Árpád hídnál felülhet a bevásárlóbuszra, ahonnan egy jovet-me- netet már 599-ért megúszhat. Helybeli utazási irodáink 2-300 forinttal többért teszik meg ugyanezt, és ez még mindig méltányos. Ámint az eddigiekből is látható, a dolgok anyagi része sem egyszerűen követhető. Én amikor egy ilyen bevásárlójárattal hazatértem, utólag azon kezdtem el csodálkozni, hogy hogyan sikerül nekünk, magyaroknak ilyen kevés autóbusz-balesettel megúszni ezeket a túrákat. Az én példabeli buszom, illetve a sofőrje csütörtökön éjfélkor Szolnokon már odaült a volánhoz, s Jászberény érintésével fél 8-kor már Bécsben volt. Az utasok előbb a piacot vették célba, így fél kilencig biztos nem alhatott. A legközelebbi találka fél 12-kor következett, addig talán szunyáit a pilóta 1-2 órácskát. Ezután a Huma bevétele következett, s közben talán fél-egy órányi szendergés juthatott újra a sofőrnek. A KGM-es kávémegálló után este 6 körül már a határon voltunk, s éjfélre újra Jászberényben, többen azonban még Szolnokra tértek meg. így talán 1 órára már ott is voltak. Azt csak remélni tudom, hogy a pilóta nem fordult újabb járattal, mert nem volt olyan nap, amikor ne találkoztam volna magyar bevásárlóbusszal Bécsben. A másik történeten is elmeditálok mostanában, amikor látom miként cserélődik, nyugatiaso- dik a hazai gépjárműpark. Osz- szel St. Gallen-ben egy használtautó-kereskedővel hozott össze a sorsom. Szemlélgettem hivatalos árcédulákkal tűzdelt készletét, amikor máig sem tudom miből, de rájött, hogy magyar vagyok. Félrehívott. Nem ilyen autó kell magának, és már húzott is az autómosó mellett meghúzódó áruhoz. Bemutatott egy 10 éves Fordot, két további 8-9 éves japán autót, ha jól rémlik, egy Daihatsut és egy Nissan-t. Belsőleg semmi kifogásom sem lehetett, kívülről viszont márkiütközött néhány rozsdafolt. Az ára viszont több mint kedvezően hangzott. Magyar pénzben 100- 150 ezret jelentett, ami vámmal megfejelve se tűnt elsőre rossznak. Á kereskedő látva kitartó érdeklődésemet elkezdte kelletni az árut. Bevitt az irodába, belemarkolt egy csomó Csehszlovákiából, Lengyelországból és tőlünk kapott ajánlatkérő levélbe bizonyítékául áruja kelendőségének. Sőt barátom azt is ajánlotta, melyik hazai kft. járatos a vámügyek intézésében. Nem mondom, ezek után nagyon erősnek kellett maradnom, hogy ne kapjak az ajánlaton. Vajon hányán nem tudtak ellenállni az efféle ajánlatnak, hány ilyen autó került be hozzánk, s hányszor ültünk és ülünk fel kialvatlan pilóták mögé? Pethő László Az oldalt összeállította: Laczi Zoltán Fotó: Nagy Zsolt Töprengés