Új Néplap, 1992. január (3. évfolyam, 1-26. szám)
1992-01-02 / 1. szám
1992. JANUÁR 2. Hazai tükör 3 A 100-asban kezdték, máshol folytatják Megajándékozzák az utolsó vásárlókat Hagyomány születik a szolnoki kereskedelemben? Májusban lesz öt éve, hogy átadták Szolnokon a Széchenyi lakótelepen a 100-as ABC áruházát, amely ez idő alatt több mint 700 millió forintot forgalmazott. A bolt vezetője, Kovács Lajos és munkatársai úgy döntöttek, hogy minden évben év végén az utolsó vásárlót valami csekély ajándékkal lepik meg. Az első évben virslivel tekerték körbe a szerencsés vásárlót, majd sült malacot, ajándékkosarat kaptak a továbbiak. Emellett a húsvéti ünnepek előtt a bolt - sajnos szegény - törzsvásárlóinak is kedveskednek mindig. Ezúttal Csib- rán István rokkantnyugdíjas gyerekeivel, Szilvivel és Robival volt az utolsó vásárló. Egy ABC-kosarat kaptak, melyet Kovács Lajos üzletvezető adott át (képünkön). A Martfűi RC Cola RT. ajándékát kapta az utolsó gyerekvásárló. Ezt a kedves hagyományt átvette a szolnoki Skála Áruház élelmiszerosztálya is (kis képünkön), ahol Pásztor Lászlóné üzletvezető a kétezredik vásárlónak adott át ajándékot. N. Zs. TISZTELT SZOLNOKI POLGÁROK! Kedves Olvasók! Az ünnepek elteltével őszintén reméljük, hogy a karácsony meghitt családi környezetben, az óév búcsúztatása - jó értelemben vett - búfelejtő, reménykedő baráti társaságban telt el Tudjuk azt, hogy egyre több munkaképes személy munkanélkülivé válása, a létminimumon vagy az alatt élő emberek számának növekedése, egyre kilátástalanabb helyzete csakfokozza az eddigi elkeseredettséget, de még ennél is kegyetlenebb az, ha betegségek, elhalálozások csonkítanak meg emberi közösségeket. Mi, a város Önök által választott önkormányzata, ha valamit alapfeladatként szabhatunk magunknak az az, hogy a rajtunk múló dolgokban az Önök segítségével olyan döntéseket hozzunk és a döntéseket állandó ellenőrzésük és számonkérésük révén úgy hajtsuk végre, mely könnyíthet e nehézségeken, sőt lehetőség szerint meg is oldja azokat. Az 1992-es esztendőhöz mi mást kívánhatunk tehát mint jó egészséget, munkalehetőséget, eredményes munkát, az elvégzett munka anyagi és erkölcsi megbecsülését és a magánélet örömeit, nyugalmát. Mindezeket kívánjuk nemcsak Szolnok város polgárainak, hanem Jász-Nagykun-Szolnok megye valamennyi lakosának abban a hitben, hogy az ország, az Alföld e részének történelmi öröksége, társadalmi szükségszerűsége, hogy együtt, egymást segítve élje emberhez méltó életét. Az önkormányzat és a magam nevében boldog új esztendőt kívánok: Várhegyi Attila Szolnok város polgármestere Pénz, money, das Geld------—..............................................................................................—..................................................—-------: M it várhatunk? A magyar gazdaság ez évi folyamatait bizonyára ellentmondásosan fogjuk megélni. Az élet- színvonal növekedésére az idén sem számíthatunk, sőt a lényegesen alacsonyabb infláció ellenére a szegényebbek helyzete, ha csak nem lesz tudatos kormányzati beavatkozás, tovább romolhat. Az infláció „tartalékai” ugyanis éppen a fogyasztási cikkek, szolgáltatások utolsó dotált területein vannak. A dotációk ha nem is szűnnek meg teljesen, mindenképpen jelentős mértékben csökkennek. így például teljesen megszűnik az ártámogatás a tejtermékeknél. Lényegesen, a tervek szerint 50 százalékkal emelkednek a lakbérek. A közlekedési tarifák változása ebben az évben is napirenden van. A dolog másik oldala, hogy a dotáció inflációt gerjesztő szerepe már az idén lényegesen csökken, s várhatóan a rákövetkező évben, tehát 1993-ban már minimális szerepet játszik. Az infláció innentől kezdve már a hazai gazdaság egyensúlyi helyzetétől fog függeni. Ez utóbbi persze nagyban meghatározódik az ország nemzetközi teljesítményeitől. A forint árfolyamváltozásaiból erre nézve mindenki megfelelő következtetésekre juthat. De ha már az inflációnál tartunk, meg kell említeni, hogy egy lényeges, egyszeri eleme mégis csak lehet az idei áremelkedéseknek. Ez pedig a kiszámíthatatlan hatású kárpótlás végrehajtása. Á magyar gazdaság múlt évi folyamatait nagyban meghatározta a KGST- piac összeomlása is. Bár negatív hatása nem volt olyan mértékű, mint azt korábban várni lehetett, mégis sok iparágat, s így a gazdaság egészét is jelentős mértékben veszélyeztette. Ebben az évben ilyen mértékű visszaesésre nem lehet számítani. Az is valószínű, hogy a volt KGST-tagországok egymás közötti kapcsolatainak természetes rendje előbb-utóbb beáll, s ennek érzékelhető jeleit látni fogjuk az idén. A volt szovjet köztársaságok helyzete kevésbé kiszámítható. Ennek oka csak részben keresendő a politikai bizonytalanságban. Sokkal inkább zavarhatja a gazdasági kapcsolatokat a gazdasági-pénzügyi helyzet rendezetlensége, csakúgy, mint az év végén Oroszországban bejelentett három-ötszörös áremelkedés a fogyasztási cikkekre vonatkozóan. Ha a cikk eddigi részében a negatív hatások csökkenő jelenlétét elemeztük a magyar gazdaságban, folytassuk így a sort tovább. A múlt évben gazdaságunk helyzetét meghatározta a termelés visszaesése. Az ipari termelés a legoptimistább becslések szerint is mintegy 15 százalékkal esett vissza, a termelés egészére vonatkozóan pedig ez a szám 7 százalék. Ez utóbbi adat a legkedvezőbb a térségben, miként a jóslat szerint ebben az évben csak Magyarországon várható a visszaesés megállítása, illetve egy-egy százalékos növekedés Közép-Kelet Európában. Az itt meglévő kedvezőtlen tendenciák megfordításában nagy szerepet játszik a kisvállalkozások ez évben már érezhető térhódítása. Ami az egyes iparágakat illeti, inkább a gépipar, a vegyipar, továbbá a papír-, a nyomda-, a bútoripar növekedéséről beszélhetünk. A könnyű- és építőipar viszont továbbra is válságos helyzetben lesz. A mezőgazdaság esetében szintén ez utóbbiról beszélhetünk. Itt az átalakulás, a visszaesés folyamatai inkább a kezdeteknél, mint á befejezésnél tartanak. S nem is a tulajdonos- váltásra, a szövetkezetek átalakulására gondolunk. A probléma lényegét a jelenlegi termelési szint túlméretezettségében látjuk. Sem a hazai, sem a külföldi piacokon nincs ekkora fizetőképes kereslet, mint amilyen termelési kapacitással bír ma a magyar mezőgazdaság. A helyzetet bonyolítja a mezőgazdasági válság sajátos és emiatt állandó jellege. Ugyanakkor a várhatóan ez évben is megjelenő túltermelés a fogyasztók számára az árak stabilizálódását, esetleg csökkenését okozhatja. Ami a megyét illeti, a fentiekhez képest rosszabb képet festhetünk. A meglévő negatív tendenciák itt fokozottan érvényesülnek, a pozitívak nemigen jelentkeznek. Okai a megye mező- gazdasági jellegében, az infrastruktúra fejletlenségében, az ipar instabilitásában keresendő. Ez utóbbi az eddig biztosabb helyzetben lévő megyeszékhely iparát is érintheti. A külföldi tőke behatolása mérsékelt, a bejövő tőke a megyében válogat, és sok esetben csak azért jön ide, hogy az esetleges konkurenciát leépítse. A külföldi tőke tulajdonképpen a megye iparának „tesztelését” végzi. Az eredmény eddig majdhogynem kétségbeejtő. A megye kapcsán említjük meg azt az egyetlen területet, ahol semmi jóra nem számíthatunk. Ez a munkanélküliség. Füle István Hogy rendbejöjjünk önmagunkkal Számvetés és gyürkőzés az újév reggelén Mit is kívánhatnánk Önöknek, az új év első napjaiban? Ma, amikor a sebzettség és sebezhetet- lenség egyidejű igazsága lengi át ennek az országnak a mindennapjait. Ma, amikor nagyon gyorsan elfogynak beosztható forintjaink. Fillért csak azért nem említek, mert a földnek ezen a fertályán az már rég nem fizetőeszköz. Ma, amikor naponta szembesülünk a szegénységgel, a kilátástalan nyomorúsággal, és ugyanakkor a hivalkodó jóléttel is. Ma, amikor egy korábban végletekig amputált ország élethalál harcát vívja itt a Kárpátmedencében, hogy talpon maradhasson. Ma, amikor elkél a segítség - de nem az alázat láncán hordott segítség -, jöjjön az bárhonnan is. Ma, amikor körülöttünk forrong a világ, ám mi mégis valamiféle nyugalomban élhetünk. Mit is kívánhatnánk minden magyarnak határon belül és azon túl? Mert bizony szétszóródtunk ebben a világban. Most már azt hiszem, bevallhatom, hogy valamikor a hetvenes évek legelején, amikor magam is az emigráns léten gondolkodtam, akkor még el akartam menni innen. Elmenni, mindenestül, kiszakítani magamat abból a rosszból, ami itt volt... De már akkor sem menekülni akartam, mert úgy gondoltam, hogy egyúttal a szülőföldből is elviszek egy részt, s vele együtt a felelősséget is. A rombolást, az építést, a szépséget, a csúnyaságot. Az összes emberi hibámmal és erényeimmel együtt cipeltem volna magammal valamit. De szerencsére maradtam, maradtunk. Mert sokan voltunk, akik azt mondták, hogy ez az ország lehet hogy megvan nélkülünk, de mi nem vagyunk meg nélküle. Úgy gondoltuk, hogy itthon kell magyarul író, olvasó, szépet és jobbat akaró emberré válnunk. S lám, eljött az idő. Mert néhány évtizedig csak Moszkva felé tekingethettünk, s most kezdhetünk csak igazán a magunk uraivá válni. Éppen ezért nem lenne jó, ha napjainkban meg csak egyoldalúan nyugat felé néznénk. Figyelnünk kell azokra a kis népekre is, amelyek az asszimi- lálódás rémével küzdenek ebben a farkastörvények szerint működő világban. Szinte már csak a népművészetükre számíthatnak, s görcsösen kapaszkodnak az anyanyelvbe, amelyet egyik-másik világnyelv elnyeléssel fenyeget. Nekünk, magyaroknak megadatott, hogy egy valóságosan létező hazában, fejlődő kultúrával otthont teremthettünk a világ egy pontján. Ennek az értékét akkor érthetjük meg igazán, ha tudjuk, hogy például a szétszóródott zsidóság miként próbált otthonra lelni Európától Ázsiáig, a Közel-Kelettől Amerikáig. S most, az új év küszöbén minden öregnek és fiatalnak erre is gondolnia kell. Szándékosan nem említek generációkat, mert ebben a dologban a generációk között nincs különbség. Ez a vélemény akkor erősödött meg bennem, amikor láttam, hogy az iskolában egy pádban ült az ötvenéves férfi a nálánál jóval fiatalabbal, vagy a templomban a betlehemi díszletek között együtt imádkozott a nyolcvanéves ember a tizenhat éves fiúval. A lehetőség már megvan, hogy rendbejöjjünk. Leginkább önmagunkkal. Mert akkor remény van rá, hogy kilábalunk a bajból. Ám ehhez annyira kell szeretni az igazságot, a szabadságot, annyira kell áhítani az emberi szót, hogy nem szabad be- ugranunk a hazugságnak, nem szabad hinnünk olcsó ^mutatványosoknak”. Hát ilyen gondolatokkal kívánunk békés, boldog új esztendőt mindannyiunknak! Nagy Tibor
