Új Néplap, 1992. január (3. évfolyam, 1-26. szám)

1992-01-17 / 14. szám

1992. JANUÁR 17. Hazai körkép 3 Tények és árnyak Például egy lakásszövetkezet ürügyén Látlelet Nincs mit hazudni itt Kérem, fogadják el tőlem, hogy szeretem Fáy Andrást. Igaz, a munkássága nem volt tan­anyag, de ha csak tehettem, a re­formkor költői, írói taglalásakor róla, alkotásairól is szót ejtettem. Példaértékű novelláiról, meséi­ről, aforizmáiról, szatirikus elbe­széléseiről. Nem véletlenül írta róla Mikszáth: ha nem lett volna Széchenyi, ő a legnagyobb ma­gyar, ha nincs Deák, ő a haza bölcse, így azonban nem más, mint a nemzet mindenese. Az utóbbi állítás annyira igaz, hogy noha már tizenötödik éve nem tanítok, de a neve elkísér, hiszen a megyeszékhelyen 1982 óta a Fáy András Lakásszövetkezet oszlopos tagja vagyok. Mint említettem, a szépíró, anekdotizáló Fáyt szeretem, de hogy istenigazából jót tett-e az­zal, hogy az első magyar takarék­pénztárat is megalapította, eme cselekedetéről megoszlanak a vélemények. Nem azért, mivel ma illik szidni az ilyen-olyan szövetkezéseket, inkább avégett, mert sokszor azt tapasztalom, hogy egy ekkora szervezetben, mint a miénk - ahová kilenc- százhét lakás tartozik -, adódnak fények, jobban mondva tények és árnyak is. Korábban én, balga, azt hittem, hogy az efféle vezető­ségben az elnök és az igazgatósá­gi tagok személye olyan örökös, mint még nem is olyan régen a Szovjetunió legfelső pártszintjén volt. Elvégre aki oda bejutott, legtöbbször csak a halál, ritkáb­ban egy új első titkár fosztotta meg bársonyszékétől. Kiderült, a lakásszövetkezeméi másképpen van, hiszen ötévenként tartanak választásokat. Mint említettem, kilencszázhét otthon alkotja a szövetkezetét, mivel tavaly má­jusban huszonhárom lakás lakója nemes egyszerűséggel kilépett ezen kötelékből. Ezt egyébként fontolgatják további lépcsőhá­zak is, hogy miért, rövid cik­künkben erre is keressük a vála­szokat. A szövetkezet elnöke mellék- foglalkozásként végzi a munká­ját: havi 9 ezer forintért. Az igaz­gatóság kilenc személyből áll, és ők évente tiszteletdíjat kapnak a fáradozásukért. Ez az összeg 3- 10 ezer körüli, és legutóbb efféle járandóságot nyolcán vehettek fel közülük. Mindezeket azért vetem papírra, mert végső soron te, én, ő, azaz mi, az ide tartozók fizetjük őket, tehát jó, ha ezt is ismerik ennek a huszonhárom épületnek a lakói. Az egész tevé­kenységet öttagú felügyelőbi­zottság ellenőrzi, őket is a lakók, azaz a küldöttgyűlés választja. Az utóbbi időben a tények mel­lé panaszok is sorjáztak, ame­lyekből egyet-kettőt ezennel közhírelek. Kezdődött azzal, hogy tavalyelőtt parabolaanten­nát szereltek fel a Szántó körút, Csokonai út és Gerle út 547 laká­sába, társasházába. Ez önmagá­ban jó dolog, igaz, nem ingyen történt, fizettünk érte, akár a ka­tonatisztek. A rendszer valaho­gyan nem tökéletes, mert hol ez, hol az az adó mutat ködös tájat, színtelen képet, de hát ehhez las­san már hozzászokunk. Noha ja­vítják őket, egy ideig kifogásta­lanok, azután visszaesnek a régi hibába, mint a megrögzött bűnö­ző. Most azonban másról akarok írni: nevezetesen arról, hogy az itt élők tavaly arra lettek figyel­mesek, hogy a parabolaantenná­ról, akár a pók fonala, leágazások „indulnak” a környező kertes házakba. Szerfölött ronda az egész, ráadásul van, aki ezeket a rákötéseket okolja a gyakori hi­bákért. Nem vagyok szakember, ezért a témában ne várjon állás- foglalást tőlem senki. Az viszont tény, nagy felháborodást oko­zott, mert kiderült, erre a pótcsat­lakoztatásokra egyetlen lakó sem adta áldását. Össze is hívtak egy rögtönzött tanácskozást, ahol na­gyon sokan megjelentek, és egy olyan határozat született, hogy ezeket a közelebbi-távolabbi rá­kötéseket egy hónapon belül le kell szerelni. Az állásfoglalást a lakók ellenvélemény, tartózko­dás nélkül száz százalékban megszavazták. Ennek nem egy, hanem immáron több hónapja, de a huzalok továbbra is úgy áll­nak, mint abban a bizonyos lány­ban a gyerek. Ebből következik egy ibolyaszerény kérdés: kinek a szava döntő egy lakásszövetke­zetben? Azoké, akik fizetik a me­redeken emelkedő kommunális, fenntartási költségeket, vagy azoké, akik efféle parti­zánakciókat szerveznek az em­berek tudta nélkül? Ráadásul ki­jött egy újabb határozat, hogy Az első magyar szívátültető Szabó Zoltán professzor és orvosi teamje a budapesti Sem­melweis Orvostudományi Egyetem Szív- és Érsebészeti Klini­káján 1992. január 3-án szíváltültetést hajtott végre a 28 éves Schwarz Sándoron. A beteget tizedik napja a szív-intenzív osztályon ápolják. Képünkön Szabó Zoltán professzor látható a műtét után a pihenőszobában. B. P. L. Csak arról könnyű beszélni, ami a tegnapokba veszett. MerDbífoftyös idő elteltével a dolgok szükségképpen átalakulnak, érzelmi hatásuk gyen­gül, s előbb-utöbb níindenkl belenyugszik a meg- változtathatatlanba. Riasztóan növekedhet az inf­láció, látványosan szaporodhat a munkanélküliek száma, az állampolgárok többsége - ahogyan ta­pasztalhatjuk - néma marad, vagy csupán szűk körben mondja el bánatát. így azután a politikai síkon megszervezhetetlen panaszok, a mindennapi nyomorúság később már feloldhatatlan lerakódá­sai szép csendesen rétegződnek egymásra, gyakran érthetetlen kompromisszumokra kényszerítve a személyiséget. S miközben újra meg újra megpró­bálják az emberekbe sulykolni az üdvözítőnek lát­szó célokat, eszményeket és programokat, a tehe­tetlenséggel párosuló társadalmi apátia mit sem változik. Éppúgy tünetértékű ebből a szempontból az időközi választások eredménytelensége, mint a hatalom szereplőinek egyyre nyilvánvalóbb türel­metlensége, akik mindenáron lelkesedést és opti­mizmust várnak az állampolgároktól .Mintha pusz­tán egyyéni elhatározás kérdése volna a bizalom minden olyan megnyilvánulása, mely a fennálló politikai rendszer iránti lojalitást testesíti meg. Ha pedig ezek hiányoznak, azonnal fellép az erkölcsi ítéletekkel dolgozó szóbeli agresszió. Némileg leplezetten az úri diszkréciót valló po­litikusok esetében, akik szemérmesen arra a kér­désre keresik a választ, miként hatalmasodhatott el ennyire az állampolgári közöny. Sokkal veszélye­sebb azonban az a politikai magatartás, amely sem a zsarolástól, sem a fenyegetéstől nem retten vissza. Mégpedig az állampolgárok zsarolásától, akiknek - e logika szerint - kötelességük lenne méltányolni, hogy minden értük történik. A priva­tizáció és a benzináremelés, a forintleértékelés és a múlt bűnöseinek felelősségre vonása. S ha valaki ebben kételkedik, vagy - esetleg - az egyre kevésbé „nyugodt erő” bizonytalanságát veszi észre, a megbélyegzést bízvást nem kerülheti el. Egyelőre és szerencsére csak az utóbbit, nem pedig a fizikai erőszak valamely formáját. De ez még mindig nem lenne gond, ha az új elit nem az önelfogadtatással lenne elfoglalva, illetve az állampolgárok akaratára való hivatkozás nem puszta jelszó lenne. Bárhogyan értékeljük ugyanis a kialakult helyzetet, mindenképp figyelembe kell vennünk azt a körülményt, hogy a politika minden- hatóságába vetett hit számos csapdát rejt magában. Épp a kárpótlási törvény ékes példája annak, hogy koalíciós és demokratikus kormányzás esetén egyetlen rossz engedmény a követelések egész lavináját okozza. Ahhoz viszont még idő kell, hogy kiderüljön: vajon a jelenlegi hatalom az autonóm, öntörvényű polgárok felnövekvésében leli-e ere­jét, avagy továbbra is beéri alattvalókkal, akik egy ideig valóban némán tűrik sorsukat. Kerékgyártó T. István Az idei költségvetés - és a tavalyi • , >,'/ A. ti ti ' , Nem csökken az állam irányító szerepe minden családnak havi 100 fo­rintot kellene fizetni, úgymond a javítási, fenntartási költségre. Ez kérem éves szinten óriási összeg, több százezer forint, ami enyhén szólva sok. Akkor is, ha állítólag bizonyos erősítőket cserélni kell. Nem csoda, ezeket a tételeket alig fizették be, így az ügyben további fejlemények várhatók. Akárhogyan is magyarázom, ezen tények bizony szövetkezeti bakik. Nem ez a helyzet a vízdíj ese­tében, ami hovatovább havonta személyenként 170-300 forint vagy még ennél is több lesz. Rá­adásul ezt úgy számolják ki, hogy például a Szántó körút 22„ 24„ 26„ 28. és 30-as házak lakó­inak egyetlen egy vízórájuk akad. Ehhez azután még a 22-es számú épület előtt egy kerti csap is csatlakozik, amelyet legújab­ban néhány ember sajátos felfo­gással használ. Magyarul erről, innen mossa slaggal a kocsiját. Hogy kitől kértek, kaptak enge­délyt, talány, mert erre az égvilá­gon senki nem adta áldását. Eb­ből nemcsak kiadós környezet­szennyezés következik, hanem az is, hogy a mosás díját a fenti öt lépcsőház lakói együttesen fi­zetik. Akár van kocsijuk, akár nincs. Sőt legújabban erről a csapról még lajtos kocsik is hordják a vizet, természetesen az előbbi lépcsőházak családjainak a számlájára. Ugyanitt lehetne még írni arról is, hogy a Stop ABC körül miért nem sikerül tar­tósan megjavíttatni a gerincve­zetéket. Tudom, rossz a csőrend­szer, de tessenek mondani, akik ezt javítgatják, ők milyenek? Ezek bizonyára terítékre ke­rülnek márciusban, amikor csú­nya, magyartalan szóval tagérte­kezletek következnek. Ugyanis letelt az öt év, reszortfelelősöket, elnököt kell választani vagy új­raválasztani. Ez lesz a fő kérdés, meg az, kik vállalják. Elvégre a gondok orvoslása sok utánjárást igényel, ráadásul a megelőzés minden érintett tisztségviselőtől rendszeres kapcsolattartást kö­vetel. Ez pedig, mint a példák mutatják, nem mindig volt kifo­gástalan ebben a korábban több­ször dicsért lakásszövetkezetben sem. D. Szabó Miklós A Központi Statisztikai Hiva­tal közzétette az elmúlt év 11 hó­napjának legfontosabb gazdasági adatait. Az egész évre szóló vég­leges adatok februárra várhatók, s az ágazati minisztériumok is csak január végén tudnak számo­kat közölni. A most közzétett no­vemberi adatok azonban többé- kevésbé tükrözik az éves tenden­ciákat. A KSH szerint 1991. január és november között az 50 főnél töb­bet foglalkoztató ipari üzemek 20,8 százalékkal termeltek keve- sebbet, mint a megelőző év azo­nos időszakában. Ugyanakkor a foglalkoztatottak száma a nagy­üzemeknél a termelésnél kisebb mértékben, mindössze 13 száza­lékkal apadt. Csökkent a terme­léshez felhasznált energia mennyisége is, kőolajimportunk 14,5, a földgázé 3,4, vi 11a- mosenergia-behozatalunk pedig pedig 33,7 százalékkal. Ez azt je­A hosszúra nyúlt költségvetési vita után lassan-lassan csillapod­nak az indulatok, háttérbe szo­rulnak a politikai érvek, és in­kább a szakmaiak kerülnek elő­térbe. A lakosságot pedig első­sorban az érdekli, mit hoz számá­ra az új költségvetés, mennyiben javul, illetve mennyiben romlik a helyzete. Az elmúlt két év költségveté­sét összehasonlítva az idei esz­tendő tervezetével bizonyos vál­tozások, ha nem is alapvetőek felfedezhetők. Nem változott az, hogy a költségvetés továbbra is ráül a gazdaságra, a keletkező jövedelmek jelentős része a költ­ségvetésen keresztül folyik át, és ez ellentétes a vállalkozásokkal. Nem jó ugyanis, ha központilag az állam túl sok jövedelmet oszt el, sokkal inkább kedvezőbb len­ne, ha ebben a piac vállalna na­gyobb szerepet. Két évvel ezelőtt lenti, hogy 4,3 millió tonna kő­olajat, 5,6 millió tonna földgázt és 6,9 kilowattóra villamos ener­giát importáltunk. A munkaügyi statisztika sze­rint a munkanélküliek száma az anyagi ágakban november végé­re meghaladta a 350 ezer főt. Ugyanezen a területen az átlag- keresetek 29,4 százalékkal növe­kedtek a megelőző évihez képest. Az ipar belföldi értékesítési árai 1991 novemberében 19,2 százalékkal voltak magasabbak, mint az előző év azonos hónapjá­ban. Ugyanakkor a mezőgazda- sági termékek felvásárlási árai 3,3 százalékkal csökkentek. A fogyasztói árindex 132,8 száza­lék volt, ezen belül legnagyobb mértékben - 87,8 százalékkal - a fűtés és a háztartási energia árai növekedtek. A legkisebb mérték­ben - 17,8 százalékkal - az élve­zeti cikkek drágultak. 640 milliárd forinttal gazdálko­dott a költségvetés, tavaly már 850 milliárddal, az idén pedig, ha a tervek valóra válnak, 953 mil­liárd forint újraelosztásáról gon­doskodik. Ezek az összegek mu­tatják, szó sincs arról, hogy a költségvetés szerepe, súlya csök­kenne. Nem is kerülhet erre mindaddig sor, amíg á nagy el­osztási rendszerekhez, az állam- háztartás reformjához hozzá nem nyúl a kormány. Valószínűleg az idén erre már sor kerül, úgyhogy jövőre alapvető változások vár­hatók a költségvetésben is. Ad­dig azonban be kell érni kisebb jelentőségű módosításokkal is. Csökkenő befizetések Ezek a kisebb módosítások azonban elég nagy hatással le­hetnek a lakosságra, a vállalko­zásokra. Megfigyelhető ugyanis, íogy az évek során a gazdálko- iószervek befizetései nemhogy lőttek volna, hanem 1990-hez /iszonyúvá csökkentek. Ez azt elenti, hogy bármennyire is „sír­lak” a vállalkozók, a növekvő dvonások ellenére kevesebb íyereségadót, vámot fizettek be. \z államnak az ilyen jellegű be­stéiéi 1990-ben 257 milliárdot ettek ki, az ez évi előirányzat ledig csupán 215 milliárd. Idő- cözben a forint jelentősen rom- ott, amit szintén érdemes figye- embe venni. (Az értékelést persze részben nódosíthatja az a tény is, hogy ;bben az időszakban jelentős nértékű gazdasági visszaesés is lénította a vállalatokat, elvesz­ették kelet-európai piacaik zö- nét, s az elmúlt két év során ¡sokként a termelés is, ez is /isszahatott a nyereségadó befi­zetések elmaradására.) Úgy néz ki azonban, hogy ez a gazdasági válság csak a vállalko­zókat, a vállalatokat sújtotta je- entős mértékben. A lakossági idóbefizetések ugyanis a válság illenére számottevően növeked­ők. Míg 1990-ben a lakosság nintegy 120 milliárd forintot fi­zetett személyi jövedelemadóra, addig az idén ezek az állami be­vételek a 162 milliárd forintot. Ugyancsak lényegesen emel­kedett az általános forgalmi adó­ból és a fogyasztási adóból szár­mazó bevétel, amelynek kárval­lottja szintén a lakosság. Úgy tű­nik, a bérből és fizetésből élők kevésbé tudtak kibújni az adófi­zetés alól, mint a vállalkozók, vállalatok. Dráguló államigazgatás Érdemes azt is megnézni, hogy mire fordították az egyre növekvő lakossági befizetésből eredő pénzeket. Az adatok azt mutatják, hogy a költségvetés egyre kevesebbet költött a gaz­dálkodószervezetek támogatá­sára, fogy asztóiár-kiegészítésre, ugyanakkor bár központi beru­házások alig vannak, mégis nö­vekedtek a felhalmozási kiadá­sok, és igen sok pénzt emésztett fel a központi költségvetési szer­vek támogatása. Erre a célra 1990-ben még csak 188 milliárd forintot fordítottak. Tavaly az ál­lamigazgatás, beleértve ahonvé- delmet és az egyéb fegyveres testületeket is, már 278 milliárd forintot emésztett fel a költség- vetésből, s az idén pedig a köz­ponti költségvetési szervek tá­mogatására 339 milliárd forintot költenek. Ezt a pénzt fordítják a minisztériumok, országos szer­vek finanszírozására, a védelem és egyéb fegyveres testületek pénzellátására, a társadalmi ön- szerveződések támogatására. Furcsa módon a piacosodó gaz­daságban az államigazgatás egy­re több pénzbe kerül. Valószínű­leg ez az átmeneti állapot követ­kezménye, amikor is még nem működik teljes egészében a piac, s az államigazgatás új rendszere sem alakult ki. Ez az átmeneti állapot azonban meglehetősen költségesnek bizonyul, s ennek árát természetesen a fogyasztók­nak, a lakosságnak kell megfi­zetni. P. F. KSH-adatok a gazdaságról

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom