Új Néplap, 1992. január (3. évfolyam, 1-26. szám)

1992-01-16 / 13. szám

1992. január i6. Kunsági Extra—Kunhegyes 9 A faszobrász írhattam volna, hogy asztalos, de ez nem teljesen fedi a valósá­got, mert Nász István sok min­dent csinál ezzel az anyaggal. Ráadásul annyi ideje pácolja, dolgozza, fényesíti, munkálja meg a fát, mint kártyában a nye­rőszám. Egy szó mint száz, ez a hovatovább Mr. Hair-re szoruló, csendes kisiparos csak közepes asztalosnak nevezi magát, bár e titulus ne tévesszen meg senkit. Mert Pista évek óta zsalugáteres ablakokat, ajtókat szállít a kecs­keméti, budapesti, gödi Fészek­áruházakba, vagy éppen Tisza­füredre. Mindezeken kívül a fá­ból boltíves ablakokat, kockás nyílászárókat, üzleti berendezé­seket, pultokat, ebédlőket is va­rázsol, ámbár egyéni megrende­lés alapján amit ma lehet, bármi­lyen formát, alakot, színt elké­szít. Mellesleg 1974 óta maszek, és ma is egy kft. tagja. Ez tény. Meg az is, hogy egy elsős gim­nazista lány és egy tízéves fiú édesapja, s felesége is a műhe­lyében dolgozik. Reméli, a fia viszi majd tovább a boltot, a szakmát az elmondása szerint át­lagos felszereltségű műhelyben, ahonnan az évek során csodála­tos épületdíszítések, faragások, cirádák kerültek ki. Mert mint korábban megjegyeztem: kérés­re bármilyen alakú, formájú, dí­szítésű, színű elemet elővarázsol a gépein. Természetesen nem vasból, acélból vagy ötvözetből, hanem az egyik legtermészete­sebb anyagból: a fából. Lincsi írhatnám úgy is, miképpen a matrikulába bejegyezték, de hát így ismerik városszerte. Kunhe­gyesen tanult, itt nőtt fel, és első sikereit Cseh Zoltán Dózsa úti iskolai focicsapatában érte el. A nyolcadik után a „Vízgéphez” került, itt volt ipari tanuló, sajá­tította el a lakatosszakmát. Nem állt meg ennél, és Szolnokon gépipari technikusi oklevelet szerzett. A cégnél volt lakatos, azután értékesítési ügyintéző, kooperátor, most pedig belföldi vállalkozó. A teljességhez hozzátartozik, hogy a 184 centi magas, 83 kiló súlyú fiatalember 1976-79 kö­zött Szolnokon, a MÁV-ban is rúgta a bőrt. Ezt követően haza­tért, megnősült. A felesége ta­nárnő, és ő pedig abban remény­kedik, hogy két fia közül az egyik remélhetőleg később a lá­bára húzza a stoplis cipőt. Egyébként eltökélt szándéka: ez lesz az utolsó szezonja, hiszen több mint húsz éve kergeti a lab­dát a zöld gyepen. Mindenes, mert a kapus kivételével talán nincseri olyan poszt, amelyen ne játszott volna. Ráadásul a térdét is bicskázták, ezért is szögre akasztja a csukát. Azután a csa­ládjának, a szakmájának, no meg régi hobbijának, a bé­lyeggyűjtésnek él. Nem biztos, hogy sokan tudják róla, de tény, 1974 óta a Filatélia tagja, és né­hány teli album bizonyítja, nem hiába. Ha mindezek után sem ugrana be a név, elárulom: Ju­hász Lajosról készült a cikk, bár mint fentebb szó volt róla, őt főleg Lincsinek szólítják, isme­rik városszerte, immáron har- mincegynéhány éve. Az egyszerű embereket képviselni Tovább folytatjuk a képvise­lő-testületi tagok bemutatását, és e havi városi számunkban Bod- nárné Paksi Juliannáról írunk rövid ismertetést. Tősgyökeres kunhegyesi családban született, általános, majd a középiskolai tanulmányait is helyben végezte. Ezt követően Egerben a tanár­képző főiskola magyar-orosz szakán kapott oklevelet. 1976. szeptember elseje óta tanít, je­lenleg az általános iskolai diák­otthon vezetője. A választások során a Kisgazdapárt támogatta. Egyébként férje az áfésznál dol­gozik, és van egy nyolcadikos lányuk. Képviselőként sokszor tapasz­talja, hogy az emberek tekinté­lyes része, hányada csalódott, ezért törekszik az egyszerű em­berek fájdalmait, észrevételeit meghallgatni és lehetőség sze­rint a különböző fórumokon kép­Csontváz az udvaron ásóját, forgatta a nyomokat, ami­kor a szerszám éle valami sárgás­fehérbe ütközött. Majd halálra rémült, amikor kiderült: alig har­minc centi mélyen koponyát rejt az udvaruk. Sőt egy csontvázat, amelyik mellé ezt a szablyát is eltemették, fatokban. A másik ol­dalára egy kőedényben kölest is raktak a hosszú, hosszú útra. Még a sarkantyúját is megtalálta, bár ez később valahogyan a MEH-be került. Őrizte viszont a 90 centis, strázsamesteri szablyát bő het­ven évig. Csak 1985-ben vált meg tőle potom kétezer forintért. Akkor is azért, mert Lajos azt mondta: múzeumba kerül ez a darab. Oda is került, Oláh Lajos házi múzeumába, eme nyúlfark­nyi történetet hagyva az utókor­ra. Azt, amelyik valahogyan így kezdődik: élt egyszer egy strá- zsamester. Az emlékét azóta be­lepte az idő pora, de a kardja bizonyítja: nem akárki lehetett őkelme. Valamikor jó 280-300 esztendeje... Ezt a hadfit, akinek a strázsa­mesteri kardját Oláh Lajos gyűj­tő fogja, bizonyára hosszú útra készítették elő. Valamikor 1710 körül. Történt 1914-ben, hogy egy tizenkét éves legényke édes­gyökeret keresett, ásott a kertes udvar sarkában. Kihozta az apja viselni. A testület tagjaként ő is azt vallja, legfontosabb a telepü­lés meglévő intézményeinek a fenntartása, zavartalan minden­napjainak a biztosítása. Ezenkí­vül a közbiztonság javítását, a munkanélküliekkel való törődést is kiemelt jelentőségűnek tartja. A gyűlés után betörés A szombati számunkban be­számoltunk arról, hogy a péntek esti kisgazdagyűlést a lapzárta miatt nem tudtuk végig nyomon követni. Nos, az est folyamán még dr. Mizsei Béla, Vincze Kálmán és dr. Szabó Lajos or­szággyűlési képviselők, továbbá megyei szakemberek szóltak a kárpótlási törvényről, az adók­ról, a képviselői munkáról, arról, hogy a megyéből ötvenhatezer kérelem érkezett a kárpótlási hi­vatalokba. Ezt követően a hall­gatóké volt a szó, akik megtud­ták, hogy a licit fogalma nem kapcsolódik majd az újonnan alakult szövetkezetekhez. Ma­gyarul a szövetkezetek nem lici­tálhatnak. Többen kérdezték: mit kell csinálni a kárpótlási je­gyek átvétele után? Volt, aki szóvá tette: sok a munkanélküli, de a cukorrépa nem egy helyen szedetlen. Mit mondjak? Az ille­tő nem aratott eme párhuzamá­val tetszést. Kisebb szóváltás kerekedett arról, ki szúrta hátba ezt a nagy­múltú pártot? Egyesek a tizen- ketteket, mások a harminchár­makat hibáztatták. Mégsem ez volt a jellemző, hanem a nyu­godt, higgadt hangvétel a dél­után öttől este kilencig tartó ren­dezvényen. Érdekes fejlemény, hogy a gyűlést követő éjszaka ismeretlen tettes vagy tettesek betörtek a kultúra házába, és rá­diósmagnót, számológépet és pár ezer forintot vittek el. Aho­gyan fanyar humorral megje­gyezte az egyik ismerősöm: ők már kárpótolták magukat. Azért a rendőrség nem vette ennyire viccesre a dolgot, és keresik a tartós éjszakai álmatlanságban szenvedőket. Én pedig ígérem, hogy a nyomozás fejleményei­vel a következő városi oldalban mindenképpen foglalkozunk. Elkelt az étterem! A cím megérdemel egy felki­áltójelet, hiszen az áfésznek nem ez az első próbálkozása, hogy kiadja vagy bérbe adja a nagy időket megélt, a Köjál által ese­tenként igencsak szeretett léte­sítményegyüttest. Most sikerült az alku, egy kft. vette ki, és a megállapodás értelmében to­vábbra is étteremként kell hasz­nosítania. Kíváncsi vagyok, az új seprő jól söpör szólásmondás szellemében mi lesz ezzel a né­hány helyiséggel, mert nem vi­tás, egy színvonalas, mutatós, jó választékú étteremre égetően szükség lenne a városban. Bérbe vették az Árpád körúti Róna presszót is, bár az elnevezés kis­sé megtévesztő, mert kocsma őkelme, az is volt öt, tíz, sőt húsz éve is. Ami a vágóhidat illeti, ezt is árulják, bár most negyedgőzzel dolgoznak a falai között. Koráb­ban ugyanis évi tizenötezer mos­lékpusztító is itt fejezte be szűkre szabott földi pályafutását, most pedig mindössze öt-hatezer vi­sítja el évente az utolsót. A saját körzeten kívül szállít innen húst az áfész Heves megyébe meg Miskolcra is. Egyébként a vágó­hídra is jellemző, hogy bérletbe kiadó, bár aki jó árat fizet érte, akár meg is veheti. Feltéve, ha van annyi pénze - mert noha a reklám gyanúja miatt árat nem közölhetünk -, de annyi tény: ez azért jóval többe kerül, mint mondjuk néhány mázsa kunsági parasztkolbász... Magánpatika A település többek között az­zal is dicsekedhet, hogy a Wes­selényi utcában a megyében má­sodikként itt nyílt magángyógy­szertár. Mindez nem ma történt, de ez alatt a pár hónap alatt úgy odaszoktak az emberek, hogy a havi forgalom már meghaladja az 1,8 milliót. Itt is sajnos a szív­ás érrendszeri betegségek tablet­tái képezik a slágert, de hogy sok kunhegyesinek valami miatt a feje is fáj, mi sem bizonyítja job­ban, hogy az Algopyrin is sza­kajtószámra fogy. Ráadásul dr. Deme Pálné gyógyszerész asz- szony speciális kombinált poro­kat, kézkenőcsöket is készít az arra rászorulóknak. A berende­zés hagyományos és egyúttal korszerű is, és akad még egy ér­dekessége a patikának: ezt a tu­lajdonosok a saját házukban ala­kították ki. így azután akadt olyan becsengető is, aki éjjel fél kettőkor kért lázcsillapítót. Té­vedések elkerülése végett az utóbbi mondatot azért nem kö­vetendő példaként vetettük pa­pírra. Marxizmus helyett más A volt községi pártbizottság épületében egykoron a marxiz- mus-leninizmus megingathatat­lannak tűnő tanait biflázták a fel­nőtt hallgatók, most pedig a ti­zenévesek a biológia, a magyar, a matematika, a történelem, a fi­zika stb. rejtelmeit igyekeznek elsajátítani. Az épület mintegy 12-13 millió ráfordítással közép­iskolai kollégium is lett, amely­ben 85 diák lakik Hevesről, Kar­cagról, Szolnokról, Jászberény­ből, Jászkisérről, Jászapátiból, Kunmadarasról. A helyi elkép­zelések szerint tovább bővítik a létesítményt, és ha az önkor­mányzat megkapja a céltámoga­tást, a következő tanévre mint­egy hatmillió forintért további termekkel, helyiségekkel gyara­podik az intézmény. Az oldalt írta: D. Szabó Miklós Fotó: Nagy Zsolt

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom