Új Néplap, 1991. december (2. évfolyam, 283-305. szám)
1991-12-11 / 291. szám
JÁSZ-N AG YKUN-SZOLNOK MEGYEI NAPILAP II. évfolyam 291. szám 1991. december 11., szerda Ára: 9.60 Ft Ma folytatja az Országgyűlés a költségvetési törvénytervezet általános vitáját Sok a megmagyarázhatatlan tétel Az Országgyűlés keddi ülésén napirend előtti felszólalások után Szabad György, az Országgyűlés elnöke bejelentette, hogy Bőd Péter Ákos MDF-es képviselő jelezte: a köztársasági elnök hétfőn, december 9-én kinevezte őt a Magyar Nemzeti Bank elnökének. Ez a tisztség összeférhetetlen képviselői megbízatásával, s ezért erről december 9-i nappal lemondott. Az Országgyűlés ezután megkezdte az 1992-es költségvetési törvénytervezet megvitatását. Az előterjesztő Kupa Mihály pénzügyminiszter expozéjában leszögezte, hogy a költségvetés két fő prioritása a külső fizetőképesség rendszeres teljesítése és az infláció határozott féken tartása. A pénzügyminiszter aláhúzta, hogy nem a bevételek növelésével, hanem a kiadások szelektív mérséklésével igyekeztek reális költségvetést kialakítani. Kiemelte, hogy a lehetőségekhez képest elsősorban az agrárágazat, az oktatás - s ezen belül a felsőoktatás -, a kultúra és a sport részesül fokozottabb támogatásban. Az átlagosnál jobban nő az önkormányzatok költségvetési támogatása is. Kupa Mihály külön kitért az igazgatási kiadások, az előbb említetteknél is erőteljesebb - 40 százalékos - emelkedésének magyarázatára is. A miniszteri expozét követően az Állami Számvevőszék elnöke, Hagelmayer István a költségvetés benyújtott tervezetével kapcsolatban alapvető szakmai fenntartásokat fogalmazott meg. Ezek szerint az egyes minisztériumok költségvetésének kialakításában nem a valós költségekből és igényekből kiindulva alakították ki a kiadásokat, hanem továbbra is automatizmusokat alkalmaztak. Az ÁSZ elnöke szóvá tette a tervezett privatizációs bevételek összegének megalapozatlanságát, valamint a társadalombiztosítás várható hiányának problémáját. Hagelmayer István jelezte, hogy javaslatokat juttatnak el a képviselőkhöz, amelyek elfogadásával jobb és szigorúbb költségvetési törvény megalkotása válna lehetővé. A parlamenti bizottságok többsége javasolta. míg a szociális, a környezetvédelmi, a kulturális, valamint az alkotmányügyi bizottság elvetette az 1992-es költségvetési tervezet általános vitára bocsátását. A tervezetet elvető első három bizottság szónokainak érvelése szerint a költségvetés előirányzatai elégtelenek a hatáskörükbe tartozó területek alapvető igényeinek kielégítésére, s a fejlesztéseket végképp nem teszik lehetővé. Az alkotmányügyi bizottság vezérszónoka kifejtette, hogy a bizottság tagjainak többsége szerint a költségvetés tervezetében sok az indokolatlanul magas előirányzat és a megmagyarázhatatlan tétel. A szokásos délutáni kérdések és interpellációk után a T. Ház módosította a képviselők tiszteletdíjáról, költségtérítéséről és kedvezményeiről szóló törvényt. Az Országgyűlés szerdán reggel kilenc órakor a jövő évi költségvetés feletti általános vitával folytatja munkáját. (Parlamenti jegyzetünk a 2. oldalon olvasható.) TÁMADÁS ESZÉK ELLEN Menekültsors A jugoszláv hadsereg újabb tüzérségi támadást kezdett Eszék ellen - jelentette a zágrábi rádió. A városra több száz lövedéket lőttek ki. Az emberek az óvóhelyekre menekültek. Megtörtént az első fogolycsere, amelyről két napja kötöttek átfogó egyezményt Zágrábban. Kedd délelőtt 52 gárdistát adtak át 18 katonáért cserébe. A Banja Luka-i hadtest megerősítette, hogy a horvát erők Podravska Slatina körzetében meggyilkolták a helyi szerb lakosokat. Első jelentések szerint 120 falusiról van szó. A megyei munkaügyi tanács lehetőségei Szomorú A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Munkaügyi Tanács maratoni ülésén három fajsúlyos témával is foglalkozott. Elsőként a munkahelyteremtő beruházások pályázatait bírálta el. Összesen mintegy 27 millió forintot osztottak szét, amely szokás szerint kevesebb, mint az igényelt összeg. így is 14 vállalkozást támogatnak különböző összegekkel. A felhasználandó összegek hozzájárulhatnak kisebb települések gondjainak enyhítésében, mint például Tiszabőn, Jászfényszarun, Tiszaugon, Cserkeszőlőn, Tiszaszentimrén. Ami a vállalkozásokat illeti, találunk húsüzemet, varrodát, gépalkatrészgyártást, hidegkonyhát, ABC-t, hűtőgépgyártáshoz részegységek gyártását és másokat. Az MMT most foglalkozott a Szakképzési Alapra benyújtott pályázatokkal is. Ebben az évben 49 pályázat érkezett be, több mint 139 millió forin-GAZDASÁGI TÁJOLÓ (3. oldal) prognózis tos igénnyel. Ezzel szemben a tanács csak 30 millióval rendelkezik. Ez már önmagában is jelzi, hogy itt igazságos döntést nem lehetett hozni, bár törekedett rá a tanács. Fontos szempont volt, hogy a merev szakmastruktúrán belül az iskolák lehetőséget kapjanak egyáltalán létezésre egyes esetekben, más esetben a kitörésre. Harmadik napirendként szerepelt a megye munkaerő-prognózisát elemző tanulmány. Ä jelenlévők ennek kapcsán kiemelték, hogy a megye mezőgazdasága igen nehéz helyzet előtt áll, de hasonlóképpen a megye ipara is. Mindez azt is jelenti, hogy a passzív eszközök, amelyek a munkanélküliek ellátását szolgálják, nagyobb szerepet kapnak a jövőben. Várható, hogy a gazdasági fordulat, amelyet a kormány kissé optimistán a jövő év közepére, 1993 elejére vár, a megyében feltehetőleg később fog bekövetkezni. Betegbiztosítási igazolvány Egyelőre még nem tudni . . . ... miért halt meg két fiatalember Lehet, hogy az alkohol a tettes? Elutazott Cheney Richard B. Cheney, az Amerikai Egyesült Államok védelmi minisztere kétnapos magyarországi látogatását befejezve kedden elutazott Budapestről. EK-magyar társulási szerződés December 16-án Brüszszelben aláírják a Magyar Köztársaság és az Európai Közösségek társulási megállapodását. A dokumentumot hazánk képviseletében Antall József miniszterelnök, a közösség részéről pedig az EK Tanácsának soros elnöke, a bizottság alelnöke, valamint a tizenegy tagállam külügyminisztere látja el kézjegyével - jelentette be Herman János külügyi szóvivő szokásos keddi tájékoztatóján. Gorbacsov katonákkal tárgyalt Gorbacsov kedden magas rangú katonai vezetőkkel tárgyalt - közölte a szovjet államfő szóvivője részletek ismertetése nélkül. Közben Moszkvában nem sok sikert aratott a Szovjetunió támogatására meghirdetett tüntetés. A néhány száz résztvevő zöme is csak azért jött el, hogy lehurrogja a megmozdulást kezdeményező Demokrata Pártot, amely bírálta a breszti megállapdodást. Kudarcot vallott egyébként kedden az emberi jogok védelmében szervezett moszkvai tüntetés is. Amikor tegnap déltájban Szolnokon a KÖTIVIZIG tiszaligeti munkásszállójához érkeztünk, éppen akkor indult el onnan a hullaszállító. Odabenn, az épületben alig lézengett egy-két ember. Arcukon döbbenet ült. Nem értették, hogy történhetett... Az emeletről egy munkásruhás férfi ballagott lefelé.- Nem tudom felfogni, mi lehetett - válaszolta kurtán Szabó László, ahogy megszólítottuk. Próbál-A Fehér Gyűrű Közhasznú Egyesület a bűnözés áldozatainak támogatása és a bűncselekmények megelőzése érdekében alakult meg hazánkban 1989. december 21-én. S ha valaki azt hinné, hogy ez egy eredeti magyar ötlet, nos, az nagyon nagyot téved, hisz elsőként már 1974- ben életre hívtak hasonló szervezetet az NSZK-ban. Attól kezdve a német minta alapján Nyugat- Európa tizenöt országában és az USA-ban is szerveződtek hasonló egyesületek. A magyarországi Fehér Gyűrű Közhasznú Egyetuk győzködni, de látszott rajta, nagy kínban van, hogy mit is feleljen. Aztán mintha kicsit megnyugodott volna, belevágott.- Tudják, mi debreceniek vagyunk, és a Tiszamenti Regionális Vízművek ottani üzemében dolgozunk. Onnan jártunk át öten most már jó ideje, mivel a cég egy új üzemcsarnokának belső lemezborítását csináltuk. Minden hétvégén hazamentünk, hét elején meg jöttünk újra. Most hétfőn is megérsületet tulajdonképpen az a felismerés hívta életre, hogy míg a bűncselekmények elkövetői számára megpróbáltak, igyekeztek emberséges körülményeket teremteni, addig nem fordult kellő figyelem az áldozatok jogi helyzetére, kártalanítására, anyagi és erkölcsi támogatására. Tulajdonképpen ezt a feladatot vállalta fel a szóban forgó egyesület, amelynek már Szolnokon is található irodája. S hogy az ott dolgozók nemcsak a babérjaikon ülnek, bizonyítja a minapi eset is. (Folytatás a 2. oldalon) keztünk, s annak rendje-módja szerint egész nap dolgoztunk. Délután aztán visszajöttünk ide, a szállásra, s akkor én megfőztem a vacsorát. Csirkepörköltet ettünk, s közben, nem tagadom, poharazgattunk is. Evés után fölmentünk a szobába, beszélgettünk meg ittunk még egy keveset, s valamikor kilenc óra körül lefeküdtünk. Én egy másik szobában alszom, s ahogy reggel fölkeltem hét óra tájban, beszóltam a másik négy társamnak -Tegnap délután Szolnokon a megyei önkormányzat Gyermek- és Ifjúságvédő Intézetének ők egyébként egy szobában aludtak -, hogy ideje lenne szedelőzködnünk. Akkor a középső ágyon fekvő Simon Gyula föltápászkodott, és öltözni kezdett. Nekem közben még el kellett mennem anyagért, ám amikor fél 9 körül visszajöttem, a többiek még mindig feküdtek. Megpróbáltuk fölrázni őket, ám hiába . . . Kovács István és Erdei Sándor már nem élt. (Folytatás a 2. oldalon) nagytermét zsúfolásig megtöltötték az emberek. Ünnepségre gyülekeztek, hisz ilyenkor, év Hamarosan újabb „közokirat” birtokosai leszünk: december végétől megkezdődik a betegbiztosítási igazolványok kiosztása. A társadalombiztosítás új rendszerében a betegbiztosítási kártya több szempontból is fontos szerepet játszik. A családi orvosi hálózat bevezetésénél olyan eszközként szolgál, amelynek birtokában a biztosított önmaga választhat általános, illetve gyermekorvost. Az igazolvánnyal felkeresett orvos a négy részből álló kártya „Orvosi szelvényét” magánál tartja, az „Ellenőrző szelvényt” pedig eljuttatja a Társadalombiztosítási Főigazgatósághoz. Mivel az OTF a beérkezett szelvények alapján számolja ki az orvosok díjazását, így a kártya az orvosi teljesítménybérezés bevezetésében is segítséget jelent. vége felé már hagyomány, hogy az intézet megjutalmazza azokat a rendőröket, pedagógusokat, hivatalnokokat, orvosokat, lelkészeket, vállalati és intézeti dolgozókat, egyszóval a társadalmi pártfogókat, akik valamilyen úton-módon kapcsolatba kerültek olyan gyerekekkel, fiatalokkal, akik nem tudják, hogy mit jelent a családi fészek melege, akiknek se apjuk, se anyjuk. S ezek az emberek vállalták és azon fáradoznak, hogy az ilyen sorsra jutott emberpalánták minél problémamentesebben beilleszkedhessenek az életbe, s az elvárásoknak, normáknak minél jobban megfelelhessenek. (Folytatás a 2. oldalon) Az ünnepség résztvevőinek egy csoportja Áldozatokat támogatnak Segített a Fehér Gyűrű Társadalmi pártfogókat jutalmaztak Akik vállalják a lámpás szerepét [ BOLT BT.[ Két akció egyszerre: a cók-mók kiárusítja téli ruhakészletét szerdától - péntekig 500 ft/kg-os ároni Nyitva a FehérhM éttermében 9-18 óra között. A szolnokiak ostromának engedünk: nemcsak a vidéki vásárlók, hanem a szolnokiak is kapnak egy magnót ajándékba, ha SAMSUNG CK 5312 vagy CK 5026 TXT televíziót vásárolnak! FEHERHAZ: Szolnok, Baross út 1. Tel.: (56) 44-981 *71490/1* | Jókai u. 3. Tel.:(56) 34-455,34-743 Fax: (56) 34-743| ___.____