Új Néplap, 1991. december (2. évfolyam, 283-305. szám)
1991-12-09 / 289. szám
4 A szerkesztőség postájából 1991. DECEMBER 9. „Ugyan melyik orvost válasszuk?” A szolnoki, Móra Ferenc úti gyermekrendelő V. körzetének mostoha körülményeiről szeretnék szólni. Sajnálattal ugyan, de tudomásul vettük, hogy körzetünk régi és nagyon lelkiismeretes orvosa, dr. Kovács Natália - ez év augusztusában nyugdíjba vonult. Gyermekeink további betegellátását úgy oldották meg, hogy összevonták egy másik körzettel, és az ott dolgozó doktornő - a rendelési idejével egy időben - a mi körzetünket is ellátja. Ez így megy hónapok óta, de bizonyára nincs már kicsi gyermeke annak, aki ezt kitalálta; beteg, nyűgös gyermekkel nem ült még hosszú ideig zsúfolt rendelőben. Ami velem történt nemrég, szinte mindennapos eset: húszhónapos kisfiámmal a délutáni rendelésre érkeztem, s öten voltak előttem. Türelmesen vártam a soromat, s amikor hatodiknak szerettem volna bemenni, az ajtó becsukódott. Udvariasan közölték, hogy várjak türelemmel, míg a másik körzetben lévő - és időközben megtelt váró - beteg gyermekeit ellátják. Sajnálom a doktornőt, mert ide-oda kapkodva kell végeznie a munkáját, ugyanakkor az a véleményem, hogy ilyen körülmények között nem lehet mélyebb orvosbeteg kapcsolatot kialakítani, egy-egy gyereket jobban megismerni... Amikor gyermekemmel egyedül maradtam a váróban, úgy döntöttem, nem várok tovább, s lehangoltan indultam el egy magánrendelőbe. Közben elgondolkodtam az egészségügy jövő évi reformján: a színvonalas betegellátásról, a szabad orvosválasztásról. De kérdezem az illetékeseket: ugyan melyik orvost válasszuk? Mert azoknak a szülőknek, akik nem tehetik meg, hogy gyermeküket magánrendelőbe vigyék, nem sok választásuk van! Én „csak” egy ANYA vagyok, aki aggódik a saját és a környezetében lévő gyermekekért és azért, nehogy ismét a rendelőbe kelljen menni. Bízom benne, hogy mielőbb orvosolják a kisgyermekesek orvosproblémáját. Molnárné Kiss Éva AMIKOR A FULDOKLÓNAK SZALMASZÁLAT DOBNAK Több hónapja betegállományban vagyok, és sajnos nem egyszer szorultam már kórházi ápolásra. Legutóbb például a soproni szanatóriumban próbálták helyreállítani az egészségemet. Fájlalom, hogy betegségem ideje alatt a munkahelyem szakszervezeti bizottsága részéről senki nem érdeklődött a hogylétem iránt, nem kérdezték meg, miben segíthetnének, van-e anyagi gondom. Elkeseredett állapotomban jólesett volna egy kis figyelmesség. (A Tiszamenti Vegyiművekben dolgozom, és 34 éve vagyok tagja a szakszervezetnek.) Az egyre rosszabbodó körülmények arra késztettek, hogy magam közeledjek a szakszervezethez, és segélyt kérjek. Nagy huzavona után úgy döntött a bizottság, hogy 500 forintot adnak. Ezt az összeget természetesen megalázónak tartottam, nem fogadtam el. Úgy érzem, nem mérlegelték a rászorultságom, s ez olyan, mint amikor a vízbe fuldoklónak nem mentőövet, hanem egy szalmaszálat dobnak. Még nem vagyok koldus, de a hosszan tartó betegségem miatt segítségre szorultam, és hova forduljon ilyenkor az ember, ha nem a szakszervezethez? (A havi gyógyszerköltségemet sem fedezné az 500 forint!) Megjegyzem, hogy amikor a közvetlen kolléganőm kb. 20 napig táppénzes állományban volt, a főbizalmi máris felkereste, segélykérő lapot adott át neki, és egy-kettőre 1000 forintot kapott. De nem az övét tartom soknak, hanem az enyémet keveslem - ha már a rászorultságot nézzük. A lélektelen, felületes döntéssel rontják az egyébként is megkopott szakszervezet tekintélyét, kiábrándulttá, bizalmatlanná teszik az embereket, ami végül a tömegbázis csökkenéséhez vezet. Még annyit: a nekem szánt összeget felajánlom a döntést hozó szakszervezeti bizottságnak, osszák el egymás között, DE IGAZSÁGOSAN! Rigó Ferenc Szolnok Hiába a két jegyzőkönyv... Azokhoz szeretnék csatlakozni, akik a nyilvánosság előtt fejtik ki véleményüket, illetve mondják el az IKV-val és a lakásokkal kapcsolatos problémáikat. A szolnoki Orosz Gy. úti, az IKVIV-es sz. házkezelőségéhez tartozó 54 m2-es bérleményt az 1989. január 23-án kelt lakásátadási jegyzőkönyv alapján vettem át. Hamar jelentkeztek a bajok, mert télen befújt a szél, nyáron, egy kiadós zápor után - a külső panelillesztések közötti hézagon - ömlött az eső a helyiségekbe, még a szellőzőrendszeren keresztül is. A házkezelőség képviselője elismerte a panasz jogosságát, jegyzőkönyvbe foglalta, mely szerint vállalták a javítást, s mivel szerkezeti hibáról lévén szó, a kár megtérítését is. (1990. X. 4.) Az ablakpárkányokat később az IKV szakemberei leszedték, a hiányzó tömítést pótolták, a mázolás viszont elmaradt - csakúgy, mint a kártérítés, valamint az ún. szemöldökrész külső tömítése. Türelmem elfogyott, panaszommal írásban kerestem meg az IKV-t - október 10-én. Ennek nyomán, október 22-én újabb jegyzőkönyvet készítettek. Míg a korábbiban elismerték a szemöldök részbeázását, e jegyzőkönyvben „harmatcseppek páralecsapódásának” minősítették, és se javítást, se kártalanítást nem ígértek. Természetesen nem írtam alá. Megjegyzem, a miénkhez hasonlóan több lakás beázik, így őket is felkeresték, de a problémájukat csupán „jegyzőkönyvileg rendezték”... Végezetül pedig azt szeretném megkérdezni az illetékesektől, hogy a lakbérből befolyt összeget vajon mire költik, ha több mint 10 éve a lépcsőház festésére sem futotta?(01vasónk neve és címe a szerk.-ben.) „Örömmel üdvözlöm a cserkészeket” A mezőtúri cserkészekről olvastam nemrég az Új Néplapban, melynek előfizetője vagyok. Örömmel üdvözlöm őket, és sok sikert, jó egészséget kívánok a munkájukhoz. Annak idején magam is cserkész voltam, a mezőtúri 218-as, Szittya cserkészcsapat tagja. Bűzé Lajos és az áldott emlékű Kis István vallástanár volt a parancsnokunk, akik igen nagy szeretettel nevelték, formálták az akkori ifjúságot. Csodálatos időket éltünk meg együtt. Parancsnokainkkal a világon mindenről lehetett beszélni, de első helyen állt az emberek egymás iránti szeretete, megbecsülése, az önzetlen segítségnyújtás; fogalalkoztunk a vallási, világi dolgokkal; napirenden volt a hazaszeretet (Trianon), hogy mit jelentett hazánk feldarabolása, ami olyan mély sebet hagyott, hogy 84 évesen is fájó szívvel hordozom magamban. A cserkészcsapatban töltött időkről nagyon szép emlékeim vannak. Egyik alkalommal például a leánygimnáziumban előadást tartottunk, vallásos darabot mutattunk be a közönségnek. A színpadon oltárkép, a háttérben Nagy- Magyarország térképe, amit szaggatnak széjjel. Az egyik kis cserkész (Vígh, a keresztnevére már nem emlékszem) a következőket szavalta: „Szent oltárod előtt térdre rogyva kérünk, szép magyar hazánkat óh add vissza nékünk.” A nézőtéren szem nem maradt szárazon ... Sajnos az a tapasztalatom, hogy a mai fiatalság - tisztelet a kivételnek - még beszélni sem tud széfien, írni sem, a történelemismeretükről pedig jobb, ha nem is beszélünk, annyira hiányos. De ez nem csoda! Mezőtúron voltam cserkész 1924-től 1928-ig, ezután Budapesten, a Belánia csapatban - barátommal, Szappanos Zsigmonddal, aki később Mezőtúron lett orvos. A budapesti Sándor utcában, a régi képviselőházban 1928-ban tartottak cserkésznagygyűlést, melyen részt vett gróf Khuen-Héderváry Károly, gróf Teleki Pál is és még sokan mások. S jó visszaemlékezni a Hársfa utcai diákotthonban töltött időre, mely felejthetetlen élményt jelentett számunkra. Barna Antal 84 éves nyugdíjas Jászárokszállás A város szégyene Egyik tiszafüredi olvasónk küldte be ezt a képet, melynek közlésével a Balogh utca mármár elviselhetetlenül rossz állapotára hívja fel a figyelmet. A város szégyene, hogy senki nem törődik a központi helyen lévő utcával; hogy a legkisebb eső után is térdig járnak az emberek a sárban, de már járda sincs, mert az autók - hogy ne süllyedjenek agyig - felhajtanak rá, azt tapossák széjjel. Kéri, hogy mielőbb hozzák rendbe, tegyék járhatóvá az utat, és ha másképp nem megy, az önkormányzat lakossági segítséggel szervezze meg a munkát. Számít rá a község Gonzáles Béla pedagógus nyugdíjas éveiben fedezte fel fafaragó képességét és egyre tökéletesebb munkák kerültek ki a keze alól. Ő faragta a jászjákóhalmi Damjanich téri kopjafát - Tóth Imre András ’48-as helyi gyerekhős tiszteletére, valamint a községháza mellett nemrég felállított Széchenyi István-emlékoszlopot. Az utóbbi években már nagyobb és díszesebb alkotásokat is vállalt: több erdélyi motívumokkal díszített kopjafája áll a községen kívül, így a sátoraljaújhelyi Jókai Általános Iskola melletti parkban is, ahol az ország minden részéből eljuttatott kis kopjafaerdőt létesítettek. A képen azt a pillanatot örökítettük meg, amikor Sebestyén László és Holczer Csaba jákóhalmi hagyományőrzők felkeresték az emlékhelyet, és tiszteletüket fejezték ki a község szülöttének munkája előtt. Gonzáles Béla hasznos társadalmi tevékenységét, a hagyományos motívumok megőrzésében kifejtett munkáját a község önkormányzata elismerte, de a nyilvánosság előtt is köszönetünket fejezzük ki. S reméljük, alkotásaira hosszú ideig számíthatunk. Fodor István Jászjákóhalma Hozzászólás cikkünkhöz Nem kell félni a kormányzótól A november 26-i számban olvastam a „Kell-e félni a kormányzótól?” című cikket, majd december 2-án a hozzászólást is, és ehhez a témához szeretnék néhány gondolatot fűzni. Egy politikai rendszerváltás elején nyomtalanul hogyan is tűnhetne el a több évtizedes, jól megszervezett agymosás következménye? Azért azt hiszem, a történetírás hamis prófétáinak ideje lejárt - bármennyire is kapaszkodnak a világban elhintett sátáni mítosz életben tartásához. Ezért nem lehet csodálkozni, hogy egyesek Horthyt még mindig a fehérterrort megtestesítő tengerésznek és fasisztának tartják. Vajon Kun elvtársék 1919- ben úgy sétáltak a hatalomba, hogy ejnye, uraim, nem jó volt, amit csináltak, mi másképp tesszük, de éljünk együtt békességben? Nem ők alkalmazták azt a féktelen terrorhadjáratot, ami embertársaink életének ezreibe került, és amit évtizedekig csak Bérlakásban lakom, földszinten. A fölöttem lakó fűtés céljára hőtárolós kályhát üzemeltet. Tekintettel arra, hogy üzemeltetése során a ventilátor olyan zajjal van, hogy azt elviselni nem lehet, kértem, hogy valamilyen formában szüntesse meg ezt a zajforrást. Kérésemnek nem tett eleget, ezért feljelentést tettem a polgármesteri hivatal szabálysértési főelőadójánál. Ez ügyben egy tárgyalás volt. Sajnos, úgy állok, hogy be akarják bizonyítani, hogy a zaj természetes, és én köteles vagyok ezt eltűrni. Szíveskedjenek tájékoztatni, jogos-e a felháborodásom vagy nem? - írja egyik városunkban lakó olvasónk, aki kéri, hogy neve és címe megjelölése nélkül válaszoljunk problémájára. Nagyon nehéz kérdéssel fordult hozzánk, kedves Olvasónk. Ez a kérdés nemcsak azért nehéz, mert így, levélből nem könnyű megítélni, hogy mekkora az a bizonyos ventilátorzaj. Azt hiszem, akkor se lennénk okosabbak, ha bekopognánk Önhöz, és meghallgatnánk a baj forrását, a zajt. Hová forduljak ügyemben, ha az illetékes ilyen véleményen van? -írja Olvasónk levelében. Kérdem én, ki az illetékes? Ki az illetékes annak megítélésében, hogy egy ember el tud-e viselni valamilyen zajt vagy nem? Ebben a kérdésben csupán az érintett ember az „illetékes”, aki szenved ettől a zajtól. Azt ugyanis, hogy valami /zaj, stresszhelyzet stb./ elviselhetetlen-e valaki számára, nem tudja eldönteni senki más. Se a szomszéd, se a szabálysértési főelőadó. Azt csupán a szenvedő alany maga tudja eldönteni. Amit az egyik ember „föl se vesz”, attól a másik kiborul. Van, aki vígan fütyürészik, dalolászik, miközben szól a rádiója, a tévéje, a magnója és alatta fűrészelik a padlót. A másik embernek kisebb a tűréshatára, őt a kisebb zaj is bántja. Tehát annak eldöntésében, hogy ezt a zajt el tudja-e viselni vagy sem, egyedül Ön az illetékes. De a levele arról tanúskodik, hogy ezt már el is döntötte, hiszen írja, hogy elviselhetetlen számára. A kérdés csak az, hogy mit lehet tenni? Sajnos, a bérházakat úgy építették, hogy az ott lakó ki van téve a különféle zajoknak. Prímán lehet például hallani, hogy a fölöttünk lakó mikor nyitja ki a szoba ajtaját, vagy mikor állítja hangosabbra a tévéjét. Állítólag ez azért van, mert nincsenek kellőképpen szigetelve a szintek közötti részek. Ez azonban nem vigasz, mert nem tudunk segíteni rajta. Talán meg lehetne próbálkozni azzal, hogy mindennek ellenére beszél a szomszédjával; nem nézetné-e meg a fűtőtestet szakemberrel? Lehet, hogy régi az a ventilátor, vagy rossz, és nagyobb zajt csap, mint kellene. Ha a ventilátor zaját csökkenteni lehetne, talán Önt se bántaná annyira. Ha pedig ez se vezet eredményre? Nagyon nehéz tanácsot adni. Évekkel ezelőtt jómagam is egy olyan házban laktam, ahol nagyon nagy volt az utcai zaj. Ha a konyhában beszélgettünk, a nyitott ablaknál, nem értettük egymás szavát. Mivel a zajt megszüntetni nem tudtam, elköltöztem, mert számomra elviselhetetlen volt. Akkor is laktak, azóta is laknak ott emberek, akik ezt „föl se veszik”. Önnek is azt tudom tanácsolni, hogy ha semmiképpen nem tudnak egyezségre jutni, próbáljon meg lakást cserélni. De akkor a felső emeletet célozza meg, mert ott nem lakik Ön fölött senki, és nem kell tartani attól, hogy lehallatszanak a zajok. Ott már csak a beázástól kell tartania. De az legalább nem zajos, attól még aludni is lehet. Kivéve, ha épp az ember ágya fölött csöpög a víz... 'PauCina 'Éva , suttogva lehetett mondani? Az I. világháború borzalmai után, a sok buktatóval terhes viszonyok közt próbálta a kormányzó - több mint két évtizedig - Európa tajtékzó örvényéből kivezetni azt a hajót, amelynek Magyarország a neve. Csakhogy ehhez a sok évszázados élethalálharcban megrokkant nemzetünknek volt-e esélye? Még akkor sem volt, amikor a kormányzó közbenjárására - a történelemben egyedülálló módon megcsonkított hazánkhoz - évezredes területeink egy részét visszacsatolták. A szörnyű világégés viharfelhőinek közeledtével erre még kevesebb lehetősége volt annak az embernek, aki Hitler barna áradatának nyomására, Sztójay, Bárdossy, Imrédy által sodródott bele abba a katasztrófába, melyet sem ő, sem fiai nem akartak, akiknek németéi lenessége, angolszász orientációjú szereplésük köztudott. (István - rejtélyes körülmények között - repülőgéppel lezuhant, állítólag a németek lőtték le, Miklóst ’44 őszén rabolták el.) A nagyhatalmak harcának árnyékában vergődő maroknyi nemzetünk megmentése érdekében hozott, 1944. október 15-i fegyverszüneti felhívás tanúsítja az ország vezetőjének segélykiáltását. De remélem, hogy szerepének megítélésében az igazság feltárásának egyik alappillére lesz az az emberiség történetében egyedülálló nürnbergi per, melyben a volt kormányzót tanúként és nem vádlottként hallgatták ki. Guth Sándor Tiszakürtön az elmúlt hetekben újították fel a posta épületét. A frissen mázolt homlokzatra ismét fölkerültek a képen látható táblák. Igen ám, de a címer változatlan maradt. Talán a rendszerváltás kerülte el a postát, vagy erre már nem futotta? Egyébként több postahivatalon is látható még a régi címer. (Fotó: T. Z.) Az oldalt összeállította: Csankó Miklósné Ha zaj van, — baj van ‘Expressz —ajántva
