Új Néplap, 1991. december (2. évfolyam, 283-305. szám)
1991-12-07 / 288. szám
12 Nyugdíjasok fóruma 1991. DECEMBER 7. Várhegyi Attila: De jó, hogy ennyi embernek tudunk segíteni- de nagy baj, hogy ennyi embernek kell a segítség A megyeszékhely időskorú lakóiról Várhegyi Attilát, Szolnok alpolgármesterét sok idős ember megismerte tavaly év végén, amikor a város öregjeinek rendezett karácsonyi ünnepségen köszöntötte őket, s az önkormányzat fenyőfáján gyertyát gyújtott több száz idős szolnoki polgár jelenlétében. Most, év vége előtt néhány idősekre vonatkozó információért kerestük föl hivatalában a fiatal alpolgármestert.- Az, hogy Szolnokon 13-14 ezer embernek visz havonta nyugdíjat a postás, természetesen még nem jelenti azt, hogy ennyi időskorú lakója van a megyeszékhelynek. Nyugodtan mondhatjuk, hogy legalább 25 ezer időskorú ember él itt, sajnos nagyon sokan nagyon nehéz helyzetben.- Igen, mi is akörülire tesszük az időskorúak számát. Szociális bizottságunk épp ezért tárgyalt először róluk, helyzetükről, s megsegítésüknek feladatairól és lehetőségeiről a közelmúltban. Ha öszszegezzük az önkormányzat mit, mennyit tud segíteni, talán azt mondhatjuk, de jó, hogy ennyi embernek tudunk segíteni - amely azonban egyben azt is sugallja: de nagy baj, hogy ennyi embernek kell a segítség.- Részletezzük a segítség konkrétumait.- Szeptember 30-ig vannak összesített adataink. Eszerint rendkívüli sgélyt 1136 esetben utaltunk ki 55 éven felüli nőknek, s 193 esetben hatvanon felüli férfiaknak. Rendszeres szociális segélyt 89 nő kap az idén és öt férfi. Az összeg, amit szeptember harmincig erre fordítottunk, kereken 5 és fél millió forint. Közgyógyellátási igazolványt adtunk ki ötvenkét 55 éven felüli nőnek és 31 hatvanon felüli férfinek. Ez ugye azt jelenti, hogy ők nem fizetnek a gyógyszerekért, annak árát az önkormányzat állja. De hát folytatom az adatokat. Szociális étkeztetésben hetven nő és harminc férfi részesül a városban a hét öt napján. Eddig lakbértámogatás címén 514 időskorúnak adtunk segélyt és 121 mozgássérült öregnek rendkívüli segélyt. A városban széles körű szociális gondozás, ápolás támogatja az idős, magányos és magatehetetlen öregeket. Háromszázhatvan gondozott van, a házigondozó-szolgálat 70 ezer esetben regisztrált segítséget az év során. Főállású gondozónk ugyan csak huszonnégy, de 125 a tiszteletdíjas gondozó. Ok 348 gondozottuknak 1990 karácsonya Szolnokon. Várhegyi Attila alpolgármester gyertyát gyújt az idősek fenyőfáján az étkeztetését is megoldják. A Nád utcai nemrég nyitott új szociális otthon nagy segítséget jelent, hiszen hetven idős embernek lett benne otthona, s az Eötvös téri régi (amely hamarosan liftet kap), 87 gondozottjával már enyhítettünk a legsürgetőbb gondokon.- Ezzel együtt sorbaállás tapasztalható, legalábbis így volt évek során.- Igen, s nekünk arra is kell gondolnunk, hogy nem megoldás, ha egy szolnoki öreget más településre, városba, községbe vesznek föl szociális otthonba.- Mik a további tervek? Nem is kérdezem a távfűtés támogatásról, hiszen most még a kérvényezés ideje van._____________________- Igen, s az újságban is megjelent, hogy erre 5.5 milliót kaptunk. Nagyon remélem, hogy lesz több is, hiszen föltétlenül figyelnünk kell arra, hogy vannak, lesznek, akik méltányosságból kell hogy segítséget kapjanak. Ha ezen túl leszünk, legfőbb feladatunknak tekintjük, hogy mielőbb készüljön el a megyeszékhely szociális térképe, amely a további munkához ad majd segítséget. Adni, segíteni ugyanis csak úgy lehet, ha alaposan ismerjük a helyzetet, s nemcsak a kérők, a jelentkezők életén segítünk, hanem azokén is, akik nem jönnek, nem kérnek - bár nagy szükséget látnak. Szeretnénk, ha ez a szociális térkép segítene ebben.- Mielőtt befejeznénk a témát, térjünk vissza egyetlen, időskorúakat érintő dologhoz. A városban működő hat idősek klubjára gondolok.- Az intézményi segítségnyújtásban föltétlenül fontos szerepük van, hiszen falaik között kétszáznál több idős ember talál otthonra, társaságra, meleg ételre, kis szórakozásra. Nagyon szeretnénk, ha ezek a klubok kényelmesebbek lennének - sokra ráférne a bővítés, korszerűsítés -, hogy még inkább otthon éreznék magukat idős polgáraink. Persze a mi intézményi támogatásunk mellé épp az elkövetkező időben más, főleg társadalmi, egyházi szervezetek segítsége is várható, gondolok a Vöröskeresztre, a Máltai Szolgálatra s így tovább. Az biztos, a segítségnyújtók köre szélesedni fog a közeljövőben.- Utoljára: lesz az idén is öregek karácsonya Szolnokon?- Már szervezik. Nagyon remélem, hogy ismét telt ház lesz a művelődési központ nagytermében, s köszönthetjük a megjelenteken keresztül a város minden idős lakóját. Hírül fogjuk adni a karácsonyest időpontját.- Köszönjük a tájékoztatást. Tüntettek- s akkor mi van? Lesz valami? November végén nyugdíjasmegmozdulásoktól volt hangos az ország - már amennyire hangos lehetett, hiszen a központi hírközlő szervek, de különösen a Tv-híradó alig hallatott az idős állampolgárok (mintegy két és fél millió szavazópolgár!) gyűléseiről, tüntetéséről. Debrecen, Győr és Szeged után aztán november utolsó napján a fővárosban, Angyalföldön folytatódott az ország öregjeinek keserű tüntetése. Leginkább azt követelték, fizessenek decemberben egyszeri háromezer forintot a nyugdíjasoknak, s még decemberben gondoskodjanak a nyugdíjak emeléséről, a parlament pedig hozzon törvényt a nyugdíjak értékállóságának biztosításáról. A tüntetések, a tüntetők jogos igazáról még akkor se lehet vitázni, ha tudjuk, hogy az angyalföldi demonstrációra meghívták a kormány képviselőjét is, hasztalan. Szegény kormányférfiak erre nem érnek rá, biztosan. Novemberben többször hallatta hangját a nyugdíjasszövetség meg a kamara is, s követeléseik tárgya ugyanaz volt, mint a tüntetőké. Roppant megdöbbentőnek tartják ugyanis, hogy a bejelentett, s tartalékolt pénzzel is megalapozott egyszeri nyugdíjkiegészítésről még csak szó sincs kormánykörökben vagy a parlamenti üléseken. Hacsak az nem szó, ahogyan Kupa Mihály miniszter úr vagy kétszer a tévében más téma közben elszólta magát, pl. így: „Borsodban megkérdezték a nyugdíjasok, lesz-e nyugdíjemelés, s én megmondtam, nem, mert nincs rá pénz, belenyugodtak.” Kupa úrtól nem ritka az ilyen, félmondatban odavetett információ, kár, hogy még mindig nincs társadalombiztosítási önkormányzat, mert akkor mondhatná... Sajnos, mégis, mintha neki lenne igaza. Mert az már most biztosnak látszik - a jövő évi költségvetés bizottsági vitáiból kiderült -, hogy januárban nem számíthat a nyugdíjas emelésre. Megspórolnak rajtunk három hónapot, hiszen most úgy szól az ígéret, hogy márciusban 10, szeptemberben 9,5 százalékos emeléssel kívánják jövőben a nyugdíjak értékállóságát biztosítani. Szegény, rosszul számoló hivatalnokok, mintha például a fűtés díjának órája már nem október közepe óta ketyegne gyorsabban, s mintha ezidén biztosították volna az átlag 20-24 százalékos emeléssel a 38 százalékosnak bevallott infláció ellensúlyozását. December első napján, amikor e sorokat írjuk, itt tartunk. Mit tehetünk? Együtt kívánjuk az angyalföldi nyugdíjasokkal: élnének csak egy hónapig átlagnyugdíjból azok, akik ilyen lelketlenül kezelik az ország népességének negyedét kitevő öregek ügyét. Adja Isten, hogy ők is hasonlót éljenek majd meg! Öregek mondják- Mennyi derék, jól kihízott emberünk ül a parlament széksoraiban! Csak bekapcsolja az ember a tévéjét, s gyönyörködhet bennük. És nemcsak jó erőben lévők, életvidám emberek, hanem hétről-hétre divatosabban, jobban öltözködők is. Még belegondolni is nehéz egy kispénzű nyugdíjasnak, mennyibe kerülhet egy-egy fénylő, selymesnek tűnő öltöny, meg a sok márkás, finom ing. Lehet, a képviselő uraknak nem kérdés az se, tejet, vajat vacsorázzanak, vagy megelégszenek egy zsíros deszkával is?- Azt mondják az okosok, szociáldemagóg, aki visszasírja az állami támogatások rendszerét. Biztosan nekik van igazuk, csak egyet nem értek: évtizedeken át azt mondták, azért szerény a munkabérünk, mert borítékon kívül az állam támogat bennünket; ingyenes iskolákkal, olcsó lakbérekkel, a fűtés, a víz díjának dotációjával. Hát most mindent elvettek, az állam tovább nem támogat. Igen ám, de a fizetéseket meg a nyugdíjakat nem igazították hozzá, így aztán európai árat fizetünk a balkáni bérekből, nyugdíjakból. Igaz, a Balkán is Európa, de micsoda különbség ...- Ha egy nyugdíjas nem tud venni magának a közelítő télre való meleg cipőt, hát istenem. Hordja a tavalyit, lehet elkopott sarokkal, elvásott talppal. Igen ám, de ha az unoka kinövi a tavalyi csizmát, annak mi lesz a sorsa? Csak nem járhat mezítláb télvíz idején? A korong nem ment nyugdíjba Négy cserepes egy családban- Úgy van, kitanultam a fazekasmesterséget, és a szakmából mentem nyugdíjba. Mégse lehet azt mondani, hogy a jászberényi Farkas család „fazekassága” velem kezdődött, és nyugdíjba menetelemmel megszűnt volna. Az öcsém az autószerelő szakmája mellett mesterien kezeli a korongot, hivatása lett a fazekasság a lányomnak, és fazekas húgom gyermekének, az én keresztfiamnak. Az se mellékes, hogy nyugdíjba menetelem óta is ugyanúgy forog a korong, mint azelőtt, a kemence is csak addig hideg, míg el nem készítem az égetésre váró újabb cseréprakományt.- Nem hallgatom el azt se, hogy egyik ősöm se volt fazekas. Édesanyám, aki családi ágon Mezőtúrhoz kötődött, amikor férjez ment, fezakastermékek eladásával kezdett foglalkozni. Lovaskocsival hordták eladásra a köcsögöket, kancsókat és egyéb népi kerámiákat Mezőtúrról Jászberénybe. Később mi, gyerekek - én, az öcsém és a húgom - is besegítettünk, jómagam azonban sose voltam jó eladó. Amikor megtetszett egyegy mutatós kancsó, azt úgy helyeztem el az asztalon vagy a földre terített gyékényen, hogy a vásárló nehezen vegye észre. Azt hiszem, akkoriban határoztam el, hogy fazekas leszek. Akkor talán megengedhetem magamnak, hogy ami a szívemhez nő, azt megtartsam.- Éppen kapóra jött, hogy egy mezőtúri cserepes - az akkor már jó nevű mesternek számító B útor András - Jászapátiban telepedett le, műhelyt nyitott, tanulókat is foglalkoztatott. Leszerződtem -1947-et írtak akkor -, 3 év múlva segédlevelet kaptam, 1953-ban pedig kiváltottam az ipart. Attól kezdve édesanyám már az én termékeimet vitte a piacra, azt teszi most is 82 évesen. Eleinte csak a jászberényi és a jászsági piacokat járta, később aztán megismerték a Farkas család cserepeit a Budapesti Tavaszi Fesztiválon, Tatabányán, Veszprémben és sok helyen még szerte az országban.- A Farkas család cserepeit mondtam ugye, és ez nem véletlen, mert hála az égnek és az agyag varázsának - az úgynevezett monopolhelyzetem nem tartott sokáig. Farkas Józsefet - az én tisztes magyar nevemet - csak egy darabig emlegették úgy, mint az egyedüli jászberényi fazekast. Később, ha találkoztak a mi termékeinkkel, már egyértelműen azt mondták, hogy a jászberényi Farkas család cserepei. Jól mondták, hiszen mint említettem, az öcsém is megtanulta a mesterséget, aztán a sokáig mellettem lábatlankodó lányom került el Hódmezővásárhelyre a Népművészeti Szövetkezethez, ott szerezte meg mindazt az ismeretet, amire a mostani fazekasnak szüksége van. Ott végezte el az iskolát Jászberény legifjabb cserepese, az én keresztfiam is.- Érdekes és a mi esetünkben örvendetes fordulata a sorsnak a családon belüli szerepcsere. Emlékszem, a coffos csitriként mellettem forgolódó lányom hogyan pancsolt a híg agyagban, aztán kézzel gyúrta ki rejtelmes figuráit, végül helyet követelt magának a korongnál. Büszke voltam, amikor észrevettem, hogy a korongot forgató lábacskája már összhangba került az agyagot simogató, a kis köcsögöt formáló kezekkel. Boldog voltam és boldog vagyok most is, még akkor is, ha be kell látnom, hogy már én lábatlankodom a lányom mellett. Ugyanis lépést akarok tartani a mostani követelményekkel, ahhoz pedig tanulni kell, és nem szégyellem, hogy öreg fejjel a fiataltól tanulok.- Érdekes az is, hogy most nyugdíjasként gyakrabban eszembe jut az, amire fiatalabb koromban alig gondoltam. Bútor Gábor fazekasmester bölcs szavai, aki szinte áhítatos tisztelettel beszélt az agyagról. Akkor még nem értettem, mit jelent az, hogy az agyagnak lelke van, megérzi, ki az, aki előre meglátja benne a formás edényt. Az olyan embert aztán megfogja, hozzátapad nemcsak a kezéhez, de a szívéhez is. Ezt tette velünk is, mert az agyag varázsa az, amitől a Farkas családban négyen is a fazekasmesterséget választották.- illés -Nyugdíjasgálaest Törökszentmiklóson A kaposvári Zrínyi utcai idősek klubjának vidám jelenete Szolnok-Somogy Szennai népviseletben Kis Jánosne Kaposvárról. Népdalokat énekelt November 29-én ismét idős emberek töltötték meg a törökszentmiklósi művelődési központ színháztermét. Nyugdíjas Ki mit tud?-osok gálaestje volt, immár két megye, Somogy és Jász-Nagykun-Szolnok legjobbjainak részvételével. Az estet természetesen Sülye Károlyné meg somogyi vendége, Palástiné Csörsz Klára rendezte, aki Somogybán éppúgy megszállottja az idős emberek kulturális vetélkedőjének, mint nálunk Klárika, Sülye Károlyné. Sőt: Palástiné Csörsz Klára őszintén elismerte, a Szolnok megyeiek példáján Bändel Lajos versmondó Fonyódról rendezték meg ők is, először 1990-ben, majd az idén a Somogy megyei nyugdíjasok Ki mit tud?-ját. Azóta mindennek már irodalma is van, Somogybán most jelent meg egy Nyugdíjas szentmiklósra. Jöttek versmondók, énekesek, zenészek, táncosok, kórusok és színjátszók. Mondani se kell, hogy mellettük fölléptek a mi legjobbjaink is - úgyhogy jó hangulatú, hosszúra A közönség igazán jól mulatott Kalendárium, s ott is nyugdíjasok százait mozgatta meg a kulturális rendezvénysorozat nyártól késő őszig. A múlt pénteki törökszentmiklósi gálára a legjobb somogyi versenyzők érkeztek Töröknyúló est volt a gála. Képeinken a Somogyból érkezett vendégek föllépését örökítettük meg. Összeállította: Sóskúti Júlia (Fotó: Korányi)
