Új Néplap, 1991. december (2. évfolyam, 283-305. szám)

1991-12-27 / 302. szám

2

Hazai körkép

1991. DECEMBER 27.

Gorbacsov nélkül a világ

Aki megrövidítette egy beteg birodalom végóráit

Kedd délután óta nem szovjet, hanem orosz zászló leng a Kreml felett. Kedd délután óta Magyarországtól keletre nem egy világbirodalom, hanem egy tetemes, de rosszul irányítható katonai erővel rendelkező független államcsoport helyezkedik el pravoszláv és muzulmán befolyásoltságú tagállamokkal. Kedd délután óta a világ egy fokkal veszélytelenebb lakóhely valamennyiünk számára, mint annak előtte. Es kedd délután óta a nemzetközi politikai színpad szegényebb lett egy korszakformáló és mégis színes egyéniséggel. Mihail Gorbacsov lemondott.

James Schlesinger, volt amerikai hadügyminiszter szerint a huszadik század második felének legfontosabb politikai karrierje ért véget, s ez egyben „drámai győzelem a Nyugat és az Egyesült Államok számára”. Ez a karrier ma már szinte valószínűtlenül konvencionális körülmények között indult. Gorbacsov alacsony rangú Komszomol- és pártbürokrataként kezdte, szabályosan kapaszkodott felfelé a nómenklatúra szamárlétráján a volgográdi első titkárságig, s azon „fiatal ’ ’ káderek egyikeként került fel Moszkvába, akiktől Leonyid Brezsnyev és utódai a posztsztalinista szocializmus konzerválását remélték.

Azon a latyakos tavaszi napon, amelyen Konsztantyin Csemyenko elhagyta az ámyékvilágot, e sorok íróját a Novosztyi sajtóügynökség munkatársa várta a seremetyevói repülőtéren, s meghökkentő őszinteséggel beszélt a halálesetről, még mielőtt azt hivatalosan bejelentették volna. Ebből tudni lehetett, hogy a hazugság rendszerének eresztékei lazulóban vannak, de azt még senki sem sejtette, hogy a magasabb eszmék leple alatt kiépített terrorbirodalom végórái közelednek. Pedig így volt, s utólag könnyű azt mondani, hogy kellett jönnie egy Gorbacsovnak, valakinek, aki kivezeti a hatalmas keleti konglomerátum háromszázmilliós lakosságát 18 millió bürokrata és ötmillió katona két kontinensre kiterjedő koncentrációs táborából.

Keddi lemondónyilatkozatából ítélve Gorbacsov ma sem érti még, hogy a Szovjetunió felbomlásának - éppen az általa hozott reformeszmék mellett - nem volt alternatívája. Lemondását az unió általa ellenzett feloszlatásával magyarázza, mintha nem a glasznoszty, a lenini-sztálini bürokratikus apparátus mérhetetlen bűneinek feltárása okozta volna magának a struktúrának a megsemmisülését. Mintha nem a peresztrojka, vagyis a deazoknak, akiket megvalósíthatatlan álmai leginkább magával ragadtak: „Ennek az országnak a lakói többé már nem egy nagyhatalom polgárai”.

Eltérően álreformer elődeitől, kikből Hruscsovtól Usztyinovig bőven akad a szovjet történetben, Gorbacsov soha nem adta fel, és mindig komolyan gondolta. Részben ezzel magyarázható, hogy a belpolitikában hibát hibára halmozott. Hagyta magát beugratni az alkoholizmus elleni háborúba, ahelyett, hogy a társadalom betegségeit gyógyította volna, hadat viselt az apparátus előjogai ellen, ahelyett, hogy megsemmisítette volna magát az apparátust. 1987- ben eltávolította posztjáról Borisz Jelcint, aki legerősebb szövetségese lehetett volna. Eközben elégedetten fürdött a nagyhatalmak vezetőinek jóindulatában. Utóbbiak számára ugyanis világos volt: abból, amit Gorbacsov művel, csak egy kevésbé veszélyes, befelé forduló, gyengébb, megosztottabb Oroszország keletkezhet, mint a világ ügyeit fegyveres hatalmi pozícióból intéző Szovjetunió volt.

Oroszországban, melynek népe, úgy látszik, még mindig hajlamos a misztikumra, csak mint „Mihail, a megjelölt” marad emlékezetes, másutt életművét talán úgy méltatja majd a történelem, mint kiváló orvosi teljesítményt. Hisz ő volt az, aki lerövidítette és a környezet számára elviselhetővé tette egy beteg világbirodalom agóniáját.

(Atlantic Sajtószolgálat)

Azonosították a terroristákat

(Folytatás az 1. oldalról)

a megyei rendőri szervekkel, a titkosszolgálatokkal együttműködve a karácsonyi ünnepek idején teljes intenzitással nyomozott. Azonosították azt a gépkocsit, amelyben a terroristák elhelyezték a csaknem egymázsányi robbanóanyagot. Az XA 18-93 forgalmi rendszámú, kékeszöld színű, Fiat Tipo típusú gépkocsit 1991. december 14-én a Fővárosi Autótaxi Vállalattól bérelte Winfried Robert George Hamdaker, 1953. január 22-i bonni születésű személy. Az általa megjelölt budapesti tartózkodási helyén - Ibusz-lakásban - nem találták, ott soha nem is járt. A tanúk szerint az illető december 20-án meghosszabbította a kocsi bérleti szerződését. Az első megjelenésekor nem viselt sapkát, a második alkalommal a fején szürke kötött sapka volt. Körülbelül 25 éves, 175 centiméter magas, közepes testalkatú, sportos megjelenésű férfi combközépig érő dzsekit viselt. A haja vörösesszőke, az ormyerge hajlott.

A bűncselekmény idején a közelben álló Golf gépkocsiban ugyanilyen kinézetű fiatalember ült, aki a robbanás pillanatában nagy sebességgel elhajtott. Lehetséges, hogy a robbanás után személygépkocsival vagy repülőgéppel ehagyta az országot, de az sem kizárt, hogy még mindig hazánkban tartózkodik. Feltételezhető az is, hogy több személy követte el a támadást. Külföldi, esetleg arab terrorszervezetre gyanakodnak - hangzott el a sajtótájékoztatón.

Bizonyítékok vannak arra, hogy a merénylők hónapok óta készültek erre az akcióra. Több fenyegetés is érkezett, így a kivándorlók autóbuszát kísérő két rendőr tudta, hogy életveszélyes feladatot teljesít.

mokratikus reform lehetősége hozta volna magával a népek megalázására épített totalitárius rendszer lebontását. Gorbacsov megőszült és megfáradt, de még mindig a maga megszokottan nyugodt rábeszélő stílusában folytatta a hadakozást

Mihail Gorbacsov, a Szovjetunió hetedik és egyben utolsó vezetője december 25-én bejelentette, hogy a Független Köztársaságok Közösségének megalakulása miatt megválik szövetségi elnöki tisztségétől. (MTI Telefotó)

a saját maga által szabadon engedett dzsinnek ellen: egységre sürgette a volt szovjet köztársaságokat. És kimondta azt, ami most a legjobban fáj neki, s mind-Éjjeli menedékhely Szolnokon

A városi önkormányzat hathatós anyagi segítségével december 23-án megnyitották Szolnokon a hajléktalanok számára azt az éjjeli menedékhelyet, amit a Tiszamenti Vegyiművek volt oktatási központjának épületében alakítottak ki. Pillanatnyilag 8 nőt és 16 férfit tudnak elhelyezni ott, de a későbbiekben még bővíthető lesz a létszám. A menedékhely este 6 órától reggel 7-ig tart nyitva. Az oda betérők a szállás mellett egy tál meleg ételt kapnak, s lehetőségük van a tisztálkodásra, a mosásra is. (Fotó: Tarpai Zoltán)

„Fennmarad a kormánykoalíció”

(Folytatás az I. oldalról)

Ezen belül is e szűk területen élő sokféle nemzet értékeinek megbecsülését, elismerését tartja a legfontosabbnak, amelybe természeteden Ipeletartozik az is, hogy bjis^kén vállaljuk 1100 éyes történelmünket.

A kormányfő szólt arról is, hogy Nyugaton összehasonlíthatatlanul kedvezőbben ítélik meg hazánk gazdasági helyzetét, mint idehaza. Tény viszont, hogy a lakosság jelentős csoportjainak romlott vagy stagnál az életszínvonala. Az átalakulást esetleg kísérő szociális robbanás - ezt több nyugati elemző prognosztizálja - csak úgy kerülhető el, ha az emberek bíznak a kormányban, bíznak abban, hogy a megkezdett „beavatkozást’ ’ képes befejezni. Nincs más esély - szögezte le -,

mint ezt a keserves kúrát betartani.

Antall József a hazai politika egyik aktuális kérdéséről beszélve szólt a kormánykoalícióról is. Minden kétséget kizáróan leszögezte, hogy a súlyos belső nehézségek ellenére a koalíció fennmarad. Emlékeztetett arra, hogy három olyan párt fogott össze, amelynek ugyanolyan a világszemlélete, és azonos értékek alapján politizál. A három pártot olyan szoros kötelékek fűzik össze, hogy sem személyi, sem más átmeneti konfliktusok nem zavarhatják meg az együttműködést. Bár - tette hozzá - a jelenlegi helyzetben a Független Kisgazdapárt történelmi profilját erősebbnek szeretné látni. Személy szerint is a jelenlegi koalíció híve és összetartója, és már korábban, az 1989-ben folytatott tárgyalások során is ellene volt az ezzel ellentétes koncepcióknak. A nemzeti, kereszténydemokrata irányultságú centrum létrejöttét szorgalmazta.

A kormányfő beszélgetőpartnerei a személyes vonatkozású kérdéseket sem kerülték meg, így szó esett a miniszterelnökről a sajtóban kialakult képről is. A médiumok többségében leírtakkal, elhangzottakkal ellentétben Antall József elmondta, hogy fogékony a szociális problémák iránt, és utalt arra: az egyes ember szenvedéseit még a köz érdekeinek rovására is figyelembe kell venni. Kiderült az is, hogy a túlzottan személyes jellegű kérdésekre nem szívesen válaszol, s mivel nem olyan távoliak a személyes céljai, nem törekszik arra, hogy feltétlenül kedvező kép alakuljon ki róla.

Mozart-hangverseny Szolnokon

(Folytatás az 1. oldalról)

A zsúfolásig megtelt széksorok azt jelezték: a szolnoki közönség kívánja és igényli, hogy szűkebb hazája előadóművészeit időnként meghallgathassa, játékukban gyönyörködhessék.

A koncert első felében a bécsi klasszikus mester csodálatosan gazdag kamarazenéjéből merítettek ízelítőt a zeneiskola kitűnő hangszeres tanárai. A C-dúr, négy kézre írott szonáta I. tételét Majoros Zsuzsanna és Berczy Judit adták elő; az Esz-dúr zongoraötös 1. tételét Kosztinné Lengyel Mária (zongora), Patkós Imre (oboa), Fancsali Oldamúr (klarinét), dr. Ábrahám László (kürt) és Benedek Sándor (fagott) szólaltatták meg. Az F- dúr oboanégyes első tételének előadói Patkós Imre (oboa), Szatmáriné Stimm Emese (hegedű), Alapi Katalin m. v. (brácsa) és Nagyné Csontos Éva (gordonka) voltak.

A hangverseny második felében lépett pódiumra a Szolnoki

Szimfonikus Zenekar, hogy Báli József vezényletével Mozartversenyműveket szólaltasson meg, melyek szólistái természetesen ugyancsak a Bartók Béla Zeneiskola tanárai voltak. A C-dúr Andante fuvolaszólóját Pappné Fekete Borbála, az A- dúr versenymű hegedűszólóját Szatmáriné Stimm Emese játszotta. Csáki Kálmán adta elő az Esz-dúr Koncertrondó kürtszólamát; a nagy sikert aratott hangverseny zárásaként pedig a komponista hangversenyáriáját (Recitativ és Rondo KW 505) dr. Nagyné Somogyi Ilona énekelte; az obiigát zongoraszólamot Kosztinné Lengyel Mária játszotta.

A nívós Mozart-hangversenyt hallgatva a szolnoki közönség jóleső érzéssel nyugtázhatta, hogy a megyeszékhely nemcsak koncertképes szimfonikus zenekarral, de kitűnő hangszeres szólistákkal is büszkélkedhet ország-világ előtt. A hallgatók osztatlan véleménye szerint kívánatos lenne több hasonló koncertet rendezni, hogy a gyakorta hangversenyező tanárok mellett a kevesebb rutinnal rendelkezők is szert tehessenek arra a jártasságra, mely a felkészülés mellett a biztonságos fellépés készségének megszerzéséhez elengedhetetlenül szükséges. A közönség örömmel nyugtázta a zenetanárok kamarazenélési kedvét - és valamennyi szereplő esetében azt, hogy a mindennapi oktatónevelő munka mellett megtartotta hangszeres előadói ambícióit, ennek megőrzése érdekében rendszeresen gyakorol, hogy növendékeinek és városának példaértékű produkciókat nyújthasson.

A Bartók Béla Zeneiskola tanárai és a Báli József vezette szolnoki szimfonikusok ezzel a koncerttel szép ajándékot tettek a megyeszékhely karácsonyi asztalára.

Szathmáry Judit

Szentestén a szegények között

(Folytatás az 1. oldalról)

Késő délután a vendégvárók még többen vannak, mint azok, akikért itt és most összegyűltek, így aztán az sem lehet véletlen, hogy az előtérben többen beszélgetnek arról, miként lehetne a városban még'hírelni, hogy most vendégül látják azokat, akiket nem vár otthon, nem vár család. Mintha a valóság meg akarná cáfolni a kétkedőket. Alig telik pár perc, néhányan azért már szállingóznak. Először tétován megállnak, toporognak a bejárat előtt, majd mégis erőt vesznek magukon, s félve, kicsit szégyenlősen lépnek be az ajtón a gyulladt tekintetű, lefelé eresztékes, borostás arcú férfiak. Jön velük néhány nő is. Itt aztán rögvest szembesül az ember az éhes gyomrot összehúzó, a galagonya fanyarságára emlékeztető szegénységgel meg félszegséggel.

Eszembe jut egy, a tévében nemrégiben vetített film. Abban a főszereplő hobó valahogy úgy fogalmazott, hogy amikor belép az ember egy szegénykonyhára vagy egy átmeneti szállásra, akkor valamit mindig lerak az emberi méltóságából, ám amint kijön onnan, lehet, hogy elfelejti fölvenni azt... így lehet ez most is. Hisz’ ezeket az embereket hiába is kérdezem, szűkszavúak, s néhányuk csak név nélkül hajlandó szóba állni velem.- November 30-án szabadultam a börtönből - kezdi az elhanyagolt külsejű férfi. Amikor kijöttem, megpróbáltam segélyt kérni, de küldözgettek ide-oda. Közben rosszul lettem. Tudja, gyomorfekélyem van, s bevittek a kórházba. Ott voltam egy hétig- mutatja a zárójelentését -, s most, ahogy kijöttem, nem tudom, mi lesz velem. Még a gyógyszeremet sem bírom kiváltani, lopni meg nem akarok. Se lakásom, se családom, a szüleim nem élnek, szóval senkim és semmim sincsen. Ezt a pulóvert, ami rajtam van, meg a dzsekit is a kórházban kaptam.

Beszélgetésünk közben egyre gyűlik az asztalon az ennivaló. Aprósütemény, boros tea, kenyér, főtt kolbász kerül mindenki elé. A férfi mohón néz az előtte lévő tányérra. Nem zavarom tovább. Enni kezd.

Sokasodunk. De mint hallom, ennél jóval többen vannak a városban, akik rászorulnának erre a segítségre.- Sokan szégyenérzetből, büszkeségből nem jelentkeznek- jegyzi meg valaki a hátam mögött.

Lehet, hogy az illető nem is tudja, mennyire fején találta a szöget, mert alig telik el egy-két perc, az asztal körül ülők közül sokan megkérik fotós kollégámat, hogy ne fényképezze őket. Látszik rajtuk: félnek és szégyenkeznek. Úgy, mint az a 37 éves, Erdélyből átszökött fiatalember, akinek két évvel ezelőtt a romániai forradalomban lelőtték a feleségét és mindkét kislányát. Nem maradt senkije, így átszökött hozzánk. Most az egyik átmeneti szállás lakója. Amikor a karácsonyról, az ünnepről beszél, elindul egy kövér könnycsepp az arcán.- Semmirevaló élet ez, uram - mondja. - De azért most mégsem találok szavakat. Nagyra értékelem, hogy ez az ország annak ellenére, milyen nagy nehézségeken megy keresztül, még a hajléktalanokra, a menekültekre is figyelmet fordít. Én hálás vagyok ezeknek az embereknek - mutat a serénykedő, teát-kolbászt főző asszonyok és férfiak felé.

Azt hiszem, igaza van ennek a férfinak, mert lehet, hogy az ilyen emberek - a beletörődve is biztatók, a szinte semmiből is mindig valamit hozók, a belénk kapaszkodva is minket továbbküldők, a megbocsátva elbocsátok - nélkül sohasem tudnánk kiállítani olyan „útleveleket”, amelyek a további életre - de nem a lefokozott, az ürességével is megalázóra - jogosítják föl azokat a szegényeket, csöveseket, alkoholistákat, pályaudvaron alvókat, munkanélkülieket, szemétben turkálókat, akiket a szentestén néhány órára vendégül láttak.

N. T.

Fotó: Tarpai Zoltán