Új Néplap, 1991. december (2. évfolyam, 283-305. szám)

1991-12-18 / 297. szám

II. évfolyam 297. szám 1991. december 18., szerda Ára: 9.60 Ft LEMONDOTT KÖNIG LÁSZLÓ Várhegyi Attila Szolnok új polgármestere KÉT HELYI ADÓ LESZ SZOLNOKON A zökkenőmentes tárgyalási menetből is látszott, hogy a bizott­ságok jól előkészítették azokat a személyi témákkal foglalkozó na­pirendeket, melyekről tegnapi ülé­sének elején döntött a szolnoki ön­­kormányzati testület. A Városi Művelődési Központ igazgatójává hat pályázó közül Kiss Györgyi ceglédi lakost nevezték ki; a Nap­sugár Gyermekház élére pedig So­­mogyiné Borhi Gizella került. A közgyűlés elfogadta az elő­terjesztett közoktatás-politikai koncepciót, amely - a főiskolák működését nem szabályozza - több mint 23 ezer fiatalkorút és 1800 pedagógust, óvónőt érint. E helyi jogszabályban fogalmazták meg (Folytatás a 2. oldalon) Telelottó A Szerencsejáték Rt. tájé­koztatása szerint a decemberi havi telelottó nyerőszámai a következők: 30,38,42,43,83 Az értékelés során öttalá­­latos szelvényt nem találtak, ezért az 51. hétre átvitt juta­lomalap nettó összege 73 millió 396 ezer 118 forint. Kupa fogadta nyugdíjasokat Lassan haladnak a társa­dalompolitikai reformok - beleértve nemcsak az anyagi természetűeket, hanem pél­dául az érdekegyeztetés me­chanizmusát is - értett egyet Kupa Mihály pénzügy­­miniszter a Nyugdíjasok Or­szágos Kamarájának képvi­selőivel. A kamara képvise­lői és a pénzügyminiszter megegyeztek abban, hogy az 1992. évi állami költségvetés elfogadása után újra találkoz­nak, és akkor már tárgyalni tudnak a jövő évi nyugdíj­­emelés konkrét részleteiről, valamint arról, hogy milyen módszereket alkalmazzanak a korábbi nyugdíjrendszer, illetve a nyugdíjemelések el­lentmondásainak fokozatos oldására. Csütörtökön naptár Holnapi lapszámunk­ban juttatjuk el olvasó­inkhoz az 1992-es színes naptárunkat. A lapban megtalálható naptárt megkapják mindazok, akik előfizetői voltak új­ságunknak, s ajándék­nak szánjuk azoknak is, akik valamilyen oknál fogva október 1-től már nem fizetik elő a lapot. Ezúton is köszönetünket fejezzük ki a posta dolgo­zóinak a többletmunká­ért, amellyel a naptárt el­juttatják az olvasókhoz. Országgyűlés Napirenden a jövő évi költségvetés Az Országgyűlés tegnap délelőtt kilenc órakor megkezdte munkáját. Elsőként arról döntöttek a kép­viselők, hogy sürgősséggel napi­rendre tűzik azt a törvényjasvasla­­tot, amely a Társadalombiztosítási Alap jövő évi költségvetésének ha­tálybalépéséig az egyes szükséges rendelkezéseket tartalmazza. Egyetértettek azzal is, hogy sürgős­séggel megtárgyalják a kárpótlási jegyek életjáradékra váltásával kapcsolatos törvényjavaslatot. Jó­váhagyták azt is, hogy sürgősség­gel napirendre kerül az a törvény­­módosítás, amely az árak megálla­pításáról rendelkező múlt évi tör­vényt kívánja megváltoztatni. Tölgyessy Péter, az SZDSZ el­nöke azt javasolta délelőtt, hogy a jövő évi költségvetés általános vi­táját addig ne zárják le, amíg min­den felszólaló el nem mondja véle­ményét. Időt kért arra is, hogy a képviselők elkészíthessék módosí­tó indítványaikat. Kónya Imre, az MDF frakcióve­zetője egyetértett azzal, hogy min­den jelentkező elmondhassa véle­ményét, ám ellenezte, hogy a vitát elnapolják. Mivel a délelőtt folyamán több mint nyolcvanan jelezték, hogy részt kívánnak venni a költségvetés általános vitájában, így az elnöklő Dombach Alajos bejelentette: a tervezettel ellentétben nem este nyolc, hanem tíz óráig folytatja ülését a Tisztelt Ház. Este hat óráig 25 képviselő kért szót, mondta el részletes észrevételeit a jövő évi költségvetés tervezetével kapcso­latban. (Lapzártakor az ülés még tartott.) Sztrájkkal és munkásgvűlésen Mintegy 550 ezren fejezték ki elégedetlenségüket Kétórás munkabeszüntetéssel 200-250 ez­ren, fél-egyórás munkásgyülésekkel 250-300 ezren fejezték ki tegnap elégedetlenségüket a kormány intézkedései, tárgyalási készségé­nek hiánya miatt - jelentette be Nagy Sándor, az MSZOSZ elnöke, a 28 MSZOSZ-szakszer­­vezet egyesített sztrájkbizottságának vezetője a figyelmeztető sztrájkot követő sajtótájékoz­tatón. Ezenkívül a nyugdíjasok is gyűléseket tartottak a munkahelyeken. Több szakmában azért nem tudtak részt venni a sztrájkban, mert a piaci helyzet miatt előre teljesítették a rendeléseket, már ledol­gozták az év végi munkaidőt. Szolnok megyei körkép Három tigrisék jól érzik magukat Fényszarun Részvényeinek tőzsdei bevezetésére készül a Samsung A napokban a Jászságban kószáló hírek igazságtartalmát keresve hívta fel az Új Néplap Sraud Vilmost, a Sam­sung Electronics Magyar Rt. társelnökét. „Az im­már teljes egészében ko­reai tulajdonú cég való­ban kivonul Jászfénysza­­ruból, és megszünteti a té­végyártást?” - kérdezte munkatársunk, és a hatás nem maradt el. A telefon­ból is szinte érezni lehe­tett, Sraud úr ereiben meghűlt a vér: „Honnan vesznek ilyesmit? Társa­ságunk éppen most feje­zett be egy kétmillió dol­láros beruházást a fény­szarui üzemben. Gondol­ja, azért költöttünk el ennyi pénzt, hogy utána kiköltöz­zünk? No, ilyen fifikás még a Sam­sung sem lehet. ’ ’ A magyar társel­nök rögtön keddre szóló, gyárláto­gatással összekötött sajtótájékoz­tatóra szóló meghívást is tolmá­csolt a szerkesztőségnek. A beru­házás üzembe helyezése kapcsán a magyar Samsung elnökei, J. K. A jászfényszarui üzem termelését 1994-re megduplázzák Park és Sraud Vilmos elmondták, a társaság azért döntött az eddig csak a részegységek összeszerelé­sét végző jászsági üzem profiljá­nak bővítése mellett, mert ezzel a fényszarui gyár gyorsabban alkal­mazkodhat a tőle színes televíziót vásárló hazai és környező orszá­­gokbéli kereskedők igényeihez. Mostantól nem kell egy-másfél hónapot várni, amíg a koreai üze­mekből megjönnek az e tájon ép­pen legkelendőbb televíziókhoz szükséges nyomtatott áramkörű lapok (az úgynevezett chassais-k), a tévégyár termékeinek skáláját folyamatosan és azonnal igazíthat­(Folytatás a 2. oldalon) Sztrájkolok a Járműjavítóban Jász-Nagykun-Szolnok me­gyében huszonkét munkahelyi szervezet tartott kedden kétórás figyelmeztető sztrájkot, száznál több munkahelyi kollektíva pe­dig egyéb demonstrációkkal - munkásgyűlésekkel, aláírásgyűj­tésekkel - fejezte ki szolidaritá­sát. A szolnoki MÁV Járműjaví­tó Üzemben délelőtt 10-tól 12 óráig szüneteltették a termelést, s hasonló módon fejezte ki szoli­daritását a martfűi Tisza Cipő­gyár Rt. dolgozóinak nagy része is. Kétórás munkaszünet volt szinte valamennyi építőipari vál­lalatnál. Szolnokon a szállítási ipartestülethez tartozó nyolc ta­xis cég csatlakozott az MSZOSZ felhívásához; a kétszázötven ta­xis a szolidaritás kék szalagjával közlekedett a nap folyamán. A Május 1. Ruhagyár szolnoki üze­mében tartott munkásgyűlésen Veres Gábor, a Ruhaipari Dolgo­zók Szakszervezetének főtitkára mondott beszédet. Az üzem dol­gozói - hasonlóan a többi mun­(Foly tatás a 2. oldalon) Magyar kisbútorok sikere Nyugat-Európában Több mint 100 millió schilling értékben forgalmazott az idén ma­gyar gyártmányú rusztikus kisbú­torokat az igényes osztrák, svájci és német piacon a WMH-Möbel­­trade Handelgesellschaft bécsi székhelyű osztrák-magyar vegyes vállalat. A bécsi cég a hazai búto­rok legnagyobb vásárlója, illetve forgalmazója, jelentős szerepe van abban, hogy a magyar bútoripar termelésének több mint egytizede talál ma külföldi piacon vevőre. A WMH-Möbeltrade Handel­gesellschaft által forgalmazott bú­torok magyar alapanyagból ké­szülnek, de a kivitelezési tervek gyakran származnak külföldi meg­rendelőktől. A gyártók között van a Kanizsa Bútorgyár, amely 35 millió schilling értékben szállított, valamint a pápai Bartes Kft. 21 millió schilling kivitellel, továbbá a Pécsi Faipari Szövetkezet, az Is­kolabútorgyár és a Mátravidéki Építőipari és Faipari Szövetkezet. A magyar bútorok sikere azzal ma­gyarázható - állítják a cég vezetői -, hogy a magyar bútoripar meg­őrizte a kézművesség hagyomá­nyait. A cég tevékenységének egyéb­ként mintegy 75 százalékát teszi ki a bútorexport, ezenkívül háztartási elektronikai cikkeket szállít Ma­gyarországra. A NINTENDO az év játéka volt az Amerikai Egyesült Államokban. _ * Többféle programkazettával kapható a Fehérház Áruházban, viszonteladóknak is. FEHÉRHÁZ: Szolnok, Baross út 1. Tel.: (56) 44-981________________|Jókai u. 3. Tel.:(56) 34-455,34-743 Fax: mmmm

Next

/
Oldalképek
Tartalom