Új Néplap, 1991. december (2. évfolyam, 283-305. szám)

1991-12-17 / 296. szám

1991. DECEMBER 17 Kultúra - műsorok 5 A mester és a tanítványok Gondolatok a balettiskoláról Orgonakrónika A szolnoki Ferences templom - a Belvárosi nagytemplom - törté­nelmi és zenei szempontból egya­ránt fontos szerepet játszik. Az épület 1724 óta áll - és többszöri bővítés után 1754-ben nyerte el mai formáját. A templom alatti kriptába utoljára Kossuth Lajos unokáját, az egyéves Meszlényi Rudolfot temették 1849 januárjá­ban. Az orgonát 1894-ben készítette a világhírű pécsi Angster cég; ez volt a gyár 201. ópusza. Az erede­tileg két manuálos, 21 regiszteres, pneumatikus, tasniládás hangszer 5.900 forintba került. Az eltelt évek során az orgonát többször is átalakították és bővítették - de még ma is láthatók, sőt: hallhatók a hangszer legértékesebb részét ké­hangszert. A pneumatikus kúpláda beszerelésével, a regiszterek szá­mának 24-re való növelésével és egyéb manipulációkkal a második manuál újra használhatóvá vált. 1947-ben újabb átépítés követ­kezett, melyet ismét a Rieger orgo­nagyár végzett el. Ennek követ­keztében megszűnt a hangkép ro­mantikusjellege - és kialakult a ma is hallható hangzás. Az idők során a pneumatika tel­jesen elhasználódott, így újból szükségessé vált a felújítás. Bár 1985-ben az orgona új, elektromos játszóasztalt kapott, egyéb szerke­zeti változtatás híján megmaradt az eredeti 30 regiszteres, részben Angster-, részben Rieger-hang­­záskép. A felújítás és az intonálás munkáját végzők arra törekedtek, pező eredeti, szépen hangzó Angs­ter ónsípok, valamint a pedál 8 és 16 lábas fasípjai - rajtuk az eredeti cégjelzéssel. Az ónsípok egy részét 1918-ban sajnos rekvirálták; azokat a buda­pesti fémközpontba kellett szállí­tani. Az ezt követő elengedhetetle­nül szükséges átalakítás következ­tében az orgona a kor ízlésének megfelelő romantikus hangképet kapott. Az eredeti regiszter-össze­állítás nehezen rekonstruálható, hiszen írásos emlék erre vonatko­zóan nem maradt - inkább csak az orgona belsejében található felira­tok és a megmaradt szerkezeti ele­mek alapján lehet következtetni az eredeti diszpozícióra. A plébánia naplójában többször is utalást találni a lábfújtató okozta kellemetlenségekre. Ennek oka részben a szerkezet tökéletlensé­ge, részben a fújtatást végzők ügyetlensége. Elhatározták tehát az elektromos fújtató beszerelését; erre 1926-ban került sor. Ennek ellenére - az orgona levegősze­génysége miatt - a második manu­ált teljesen le kellett zárni. Ezért aztán 1932-ben a Rieger cég meg­bízást kapott, hogy alakítsa át a hogy minél élethűbben szólalja­nak meg az eredeti sípsorok - ezért az orgona mai hangzása tulajdon­képpen a francia hatás alatt állott Angster elképzeléseit tükrözi. A templomban már 1917 óta rendszeresen tartanak hangver­senyeket; a plébánia naplója ezek­ről részletesen beszámol. Álljon itt néhány érdekes példa a sok közül: 1918. január 6-án a hadiárvák ja­vára tartottak koncertet. 1934-ben a Rieger gyár által átépített új or­gonán nagyszabású egyházzenei hangversenyt rendeztek, melyen a budapesti koronázótemplom egy­kori karnagya: Sugár Viktor mű­ködött közre. Az 1947-es átépítést követően az orgonát Gergely Fe­renc, a Nemzeti Zenede tanára mu­tatta be. 1948 áprilisában a temp­lomi énekkar közreműködésével Pécsi Sebestyén orgonaművész adott hangversenyt. Az orgonakoncertek hagyomá­nya 1985 óta új életre kelt. Ázóta - évente több ízben is - nagynevű orgonaművészek adnak koncerte­ket a templomban; említsük meg közülük Lehotka Gábor és Vamus Xavér nevét. Szathmáry Judit A kultúra területén is nevez­hetjük rablógazdálkodásnak azt a tendenciát, melyet fino­man úgynevezett „elvont pénz­összegek” néven ismerünk. Ezzel a módszerrel a kulturális élet területéről szépen, csend­ben egyre többet szivattyúz ki az állam - az egyéb területen keletkező rések betömésére. Nem mintha ezzel bármit is megoldana. Ennek pusztán annyi eredménye lesz, hogy a kulturális élet még jobban hát­térbe szorul, míg az innen el­vont pénzösszegek sehol nem hoznak sem látványos, de még érzékelhető pozitív változást sem. Nos, ilyen és ehhez hasonló gondolatok jártak a fejemben azon a balettbemutatón, melyre a közelmúltban kaptunk meghí­vót. Nem volt az egyéb, mint a minden évben szokásos kvázi „szülői értekezlet” Mozsonyi Albert balettiskolájában. Ilyen­kor a szülők bemehetnek a balettórára, megtekinthetik cse­metéjük év közben elért eredmé­nyeit. Hogy mégis szót érdemel egy nyílt óra, az azért van, mert itt most az összegyűlt szülők nemcsak a mesternek mondtak köszönetét eddigi munkájáért, hanem érzékelhetően aggoda­lommal vegyült az amúgy friss, habos balettbemutató. Mi lesz a további sorsa a hosszú évek óta sikerrel működő balettiskolának, ha a művelődési ház - amely ed­dig otthont adott neki - sorsa is bizonytalan? Az új vezetés felka­rolja majd, vagy veszni hagyja? Mozsonyi Albert balettmester a tőle megszokott szerénységgel, magát háttérbe állítva, a gyere­kekre mutatva ezzel kapcsolatos véleményét így összegezte: „Nem hiszem, hogy egy művé­szeti csoport, amely ennyi ember számára jelent élményt, s ráadá­sul el tudja tartani magát, elvesz­het. Ezeket a történelem legkü­lönbözőbb koraiban mindig megtartották. Terem, fűtés, tisz­taság - ez minden, amit a későb­biekben is kérünk sikeres továb­bi működésünkhöz.” Több szülő, illetve ez egyszer nem túlzás, minden szülő, aki­nek gyermeke Mozsonyi Albert balettiskolájába jár, még a gon­dolatától is elképedt, hogy eset­leg egy következő vezetés nem adna helyt ennek a jól működő balettiskolának. Kocsis Andor­­né, Nyőgériné Kottes Zsuzsanna, Török Dezső és még sokan má­sok szülők, nagyszülők mondták el ezzel kapcsolatos véleményü­ket, melyekből érdemes idézni a legjellemzőbbeket. Nádasné Török Irén (irodai dolgozó): Én nem voltam balett­párti, mégis amikor először el­hoztam a lányomat, elszégyell­tem magam, hogy ennyire nem volt ismeretem a balettoktatás je­lentőségéről. Egyrészt a gyer­mek a közösségben nyíltabb lett, másrészt nagyon jó hatással van rá az a légkör, amit a mester te­remt. Váczinédr. Hír Magdolna (or­vos): Mindkét kislányom idejár. Általános iskolába a Kodály Zol­tán Ének-Zene Tagozatos Iskola zenei tagozatára. Elengedhetet­lennek tartom, hogy a zenei mű­veltség mellett a művészetnek ezt a fajtáját is megismerjék. A tanár úr rendkívüli pedagógiai érzéke valósággal csoda szá­momra. O olyan fantasztikusan és zseniálisan közeledik a gyere­kekhez, hogy pillanatokon belül meg tudja szerettetni velük a táncművészetet. Lelkesen ké­szülnek minden órára, sose mondják, hogy abba akarom hagyni. Kovács Lászlóné (nagyma­ma): Nemcsak a mozgása, de a fellépése is megváltozott a gye­reknek, ezért rendkívül fontos­nak tartjuk, hogy továbbra is jár­jon a mesternek e kiváló iskolá­jába. Beddár Mohamed (üzemmér­nök): Iskola után kell valami szó­rakozás, mozgás a gyereknek. Emellett kialakul benne a tudat, hogy meg kell felelnie egy elvá­rásnak, amit a mester olyan nagyszerű módon tár eléjük, hogy örömmel teljesítik és épül­nek általa. Dr. Peténé Balázs Erzsébet (tanár): Nem azt akarom, hogy táncművész legyen a gyerme­kemből, de szükséges, hogy megtanulja, megismerje a művé­szetnek ezt a formáját. Ennek a balettoktatásnak az a lényege, hogy kinevelje a város majdani színházértő közönségét. Ezért nagyon örülök, hogy a város ezt az oktatást felkarolta, és nagyon hálás vagyok a mester fantaszti­kus oktató-tanító-nevelő munká­jáért. Emellé nem kell kommentár. Mint ahogy a város balettiskolái mellé sem kellett cégér, mégis éltek, sok híres balettáncost és még több mlivészetkedvelö em­bert adva Szolnok városának. Mindezt persze a művelődési ház régi és majdani vezetése is bizo­nyára tudja, s a szülök aggodal­ma, mely szerint az MMIK veze­tésváltásával megszűnne az ott működő balettiskola - alaptalan­nak bizonyul. Kátai Szilvia A mester, a növendékek és a szülők. Fotó: Korányi Éva MŰSOROK Rádió Szolnoki Stúdió 15.00-17.00: Rádió Szolnok! Keres­kedelmi adás. A Szászakku támogatásá­val (tel.: 44-618). Szerk.: Tamási László - 17.00-18.30: Alföldi Magazin (tel.: 41- 133). Szerk.: Deák László - A tartalom­ból: Hírek - 17.30: Alföldi Krónika. Hi­tek, tudósítások, riportok. Városi köz­gyűlés Szolnokon - Sztrájk - Vöröske­reszt vezetőségi ülése - Mezőtúr önkor­mányzati testületi ülés - Parlament - 18.00: Sztrájk!? Kossuth Óránként: Hírek. Időjárás. Útközben. 4.30: Reggeli Krónika - 8.05: Hangszem­le - 8.20: Válogatott perceink - 8.50: Kül­politikai figyelő - 9.05: Napközben - 11.05: Tipp -11.10: Országok, tájak nép­zenéje - 11.34: Szép kis naplemente - V1II/5. - 12.00: Déli Krónika - 12.30: Ki nyer ma? - 12.45: Világújság - 13.05: Rádiószínház. Tömörkény István. Bar­langlakók- 13.40: Scheidt: Courante Do­lorosa- 13.45: Hitélet-14.05: Poggyász -14.35: Dzsesszmelódiák -15.05: Ezred­forduló. 1. rész: Románia - 16.00: Dél-, utáni Krónika - 16.15: Vesszőparipám - 16.25: Kenguru - 17.05: Magyarország­ról jövök ... - 17.25: A Szabó család - 18.00: Esti Krónika - 18.30: Ráadás - 19.05: Sportvilág -19.15: Láttuk, hallot­tuk -19.30: Hol volt, hol nem volt 19.40: Szvorák Katalin moldvai csángó népdalokat énekel - 19.50: Hajszálgyö­kerek - 20.05: Éjjel-nappal nyitva - 20.35: Az I Musici di Roma Kamaraze­nekarfelvételeiből -21.05: „Csata meze­jéről írom pár soraim” - 22.00: Késő Esti Krónika - 22.30: Kapcsoljuk a 6-os stú­diót - 23.00: URH-n: A BBC magyar műsora - 23.40: Régi híres énekesek mű­sorából - 23.45: URH-n: Richie Cole dzsesszegyüttese játszik - 24.00: Hírek. Időjárás Petőfi 4.30: Reggeli zenés műsor - 6.03: Reg­geli csúcs - 7.37: Sportreggel - 8.00: Hí­rek. Időjárás - 8.05: Rivaldafényben: Szánti Judit és Weszely Ernő - 9.00: Hí­rek. Időjárás - 9.03: Társalgó - 10.00: Oprettkedvelőknek -11.00: Hírek. Időjá­rás - 11.03: Mit üzen a rádió? (ism.) - 11.33: Concertino Praga ’91 - 11.43: Óvodások műsora - 12.00: Asztali mu­zsika - 13.00: Hírek. Időjárás - 13.03: Popzene sztéreóban - 13.45: Időjárás- és vízállásjelentés - 14.00: A „nemes vad” - 15.00: Hírek. Időjárás - 15.05: Csúcs­­forgalom - 17.00-19.00: RádióMa - ben­ne 17.00: Hírek. Időjárás - 17.50: A­­B/CD - 18.10: Tárcsázz! - 19.00: Hírek. Időjárás - 19.03: Talpalávaló - 19.30: Popregiszter - 20.00: Juliska néni - 20.40: Veszélyben - 21.00: Hírek. Időjárás - 21.03: Az íróra emlékezünk - 21.25: „Nóta-só” - 22.20: Mi közöm hozzá? - 23.00: Hírek. Időjárás - 23.03: Sporthíra­dó - 23.10: Slágerfilmek-filmslágerek - 23.55: Toronyzene Bartók 6.00: Muzsikáló reggel - 9.10: Szim­fonikus zene - 10.20: A magyar nyelv századai - 10.35: Most már jöhetsz, Jé­zuska - 10.53: Michael-Christfried Winkler orgonahangversenye - 12.00: Hírek. Időjárás - 12.05: A századforduló olasz operáiból -13.00: Hangverseny dé­lidőben -14.00: Hangszerszólók -14.30: Éneklő ifjúság - 14.41: Zenei Tükör (ism.) - 15.10: Rimszkij-Korszakov: Az aranykakas (háromfelv. opera) - közben: 16.00: Hírek. Időjárás - 17.16: Corelli: Tizenkét hegedűszonáta Op. 4. - 17.51: Kodály: Mónár Anna - 18.00: V mate­­rinskomjaziku - 18.20: In limbamatema - 18.40: Na matemjem jeziku - 19.00: Hírek. Időjárás - 19.05: In der Mutte­rsprache - 19.25: A Berlini Filharmoni­kus Zenekar hangversenye - 20.40: Hol­nap közvetítjük - 21.00: Évadzáró a Ve­ronai Arénában III/l. - 21.55: A Rádió­zenekar kamaraegyüttese játszik - 22.20: Mi újság a régizene világában? - 22.59: Rádiószínház. A híd - 24.00: Hírek. Idő­járás - 0.10-2.00: Évszázadok muzsikája Éjfél után (Kossuth KH, Petőfi URH): 1.15-4.20: Az MR zenés műsora hajna­lig-Televízió TV 1 5.45: Jó reggelt, Magyarország! - 5.47: Faíutévé - 6.00: A Reggel - 8.30: Házi gondozás, ápolás - 8.50: Deutsch­landspiegel - 9.05: Képújság - 9.10: Köz­érdekű információk - 9.15: Telelottó - 9.20: Közérdekű információk - 9.25: Egy különös orvosi eset (am. film, ism.) - 10.15: Beethoven: C-dúr zongoraver­seny Op. 15. (NSZK film, ism.) 16.19: Napi műsorajánlat - 16.20: Szlovák nyelvű nemzetiségi magazin - 16.45: Képújság -16.50: Szextetthely (fr. sor.) A vigasztalhatatlan -17.15: Az utó­dok reménysége - 17.30: Átmenet - 18.00: Közlemények - előzetesek - 18.05: Pénzvilág - 18.15: Gyereksarok - 48.45: IS - Kölyökidő - 19.15: Mini klip­­mix -19.30: Híradó - 20.00: Műsorismer­tetés - 20.05: Telesport - 20.10: Közle­mények - előzetesek - 20.20: Kerék-bár - 21.00: Tetthely (német sor.) A szemtanú- 22.35: Tíz után ... - 23.00: Mozart útja XIII/5. - 23.45: Pszeudo - 0.20: Késő Esti Híradó - 0.25: BBC-híradó TV 2 6.00-9.00: NAP-kelte. 10.00-13.00: Parlamenti Napló. 14.00: Parlamenti Napló - 16.30: Hírek - Műsorelőzetes - Időjárás -16.40: Ötről hatra -17.40: Kér­dezz! Felelek - 17.55: Gyerekeknek - 18.15: Telesport - 18.35: Műsorelőzetes- 18.40: Esti egyenleg - 19.05: Ház a sziklák alatt (magyar film) - 20.40: Kri­minális - 21.25: Spotlight - 22.00: Nap­zárta előtt... - 22.45: „Sarokba szorított az Isten” Újvidék 15.30: Műsorismertetés - 15.35: Tv­­napló - szlovákul - 15.45: Szlovák zenei adás -16.05: Tv-napló - románul -16.15: Iskolatévé: Jugoszlávia természetrajza - szlovákul - 16.45: Tv-napló - magyarul - 17.00: Tv-napló -17.30: Időszerűségek - 18.00: Rajzfilm -18.15: Ma, tegnap, hol­nap - ruszin nyelvű műsor -18.45: Fiata­lok ideje - ruszin nyelvű műsor - 19.15: Rajzfilm - 19.30: Tv-napló - magyarul - 20.15: Tízparancsolat - sor. - 21.10: Lot­tóhúzás - 21.15: Tv-napló - 21.45: Gló­busz - vagy röplabdamérkőzés közvetíté­se - 22.45: Hírek - magyarul - 22.55: Éjszakai műsor - 0.55: Hírek - 1.00: Mű­sorzárás Super Channel 9.10: Egyveleg - 13.00: Japán üzleti élete - 16.00: Élő videoshow - 18..00: Wyatt Earp (am. sor.) - 18.30: Dráma - 19.00: Vígjátékok vitriné -19.30: Belföl­di tudósítások - 20.00: Sport - 21.00: Tudományos magazin - 21.30: Kelet-eu­rópai riport - 22.00: BBC-híradó - 22.30: Piacgazdaság - 22.45: Kansas City (am. film) - Egyveleg Eurosport 9.45: Sí-vb - 12.00: Szlalom - 14.00: Kickboksz-vb - 15.30: Szörfösök maga­zinja- 16.00: Tenisz -18.00: Labdarúgás - 19.00: Albertville - 19.30: Eurosport­­hírek - 20.00: Célbadobós játék - 21.00: Autóverseny - 22.00: Pankráció SATl 6.00: Jó reggelt a SAT 1 -gyei! - 8.35: Szomszédok - 9.05: Közkórház - 9.50: Teleüzlet -10.10: Mariandl - 12.00: Mű­sorismertetés - 12.05: Szerencsekerék - 12.45: Telebörze - 13.35: Bingo -14.00: Police Academy (am. rajzfilmsor.) A le­vegő hősei -14.25: Közkórház (am. sor.) Átváltozás - 15.10: Szomszédok (auszt­rál sor.) Jóban és rosszban - 15.35: Tele­üzlet - 15.50: Bonanza (westemsor.) Mary férje - 16.45: Lottó (am. sor.) San Diego - 17.45: Az Addams család (am. sor.) Hurrikán Zsa Zsa - 18.15: Bingó - 18.45: Híradó - 19.20: Szerencsekerék - 20.05: Időjárás - 20.15: Szív küldi szív­nek - 21.10: Hírek -21.15: Június hatodi­­ka (am. film) - 23.05: Tévétükör - 23.35: Hírek, sport - 23.40: Szökésben (am. kri­misor.) Egy halott árnyékában - 0.35: Bonanza (ism.) - 1.25: Műsorismertetés RTL Plus 6.00: Halló, Európa - jó reggelt, Né­metország! - 8.35: Telebutik - 9.00: Az Angyal visszatér (am. sor.) Halál az isko­la udvarán - 9.45: Gazdag és szép (am. sor.) -10.10: Versenyfutás a halállal (am. sor.) Azelveszett lány -11.00: Telebutik- 11.25: Vad Rózsa (mexikói sor.) - 12.10: A láthatatlan ember (am. sor.) Szegény gazdag ember -13.00: Egy apá­val több (am. sor.) - 13.30: Kalifornia klán (am. sor.) - 14.20: A Springfield­­sztori - 15.05: Farkasok klánja (mexikói sor.) A halál árnyéka - 15.50: CHIP’S (am. krimisor.) A verseny -16.40: Rizikó -17.10: Forró nyeremény - 17.45: látssz velünk! - 18.00: Vad Rózsa (ism.) - 18.45: Híradó-19.15: Knight Rider (am. sor.) Halál a kupolában - 20.15: Kojak (am. krimisor.) Mindig van valami - 22.00: Robbanékony - 22.55: L. A. Law (am. sor.) Rambowitz - 23.50: Hírek - 24.00: A bosszú hosszú napja (olasz-spa­nyol western) - 1.40: Alfred Hitchcock bemutatja (am. krimisor.) A nagy nyere­mény PRO 7 6.10: Richmond Hill - 6.55: Nyersbőr- 7.45: Rajzfilmek - 8.30: Automan - 9.20: Palmerstown (am. sor.) A város egyensúlya - 10.20: Nyersbőr (am. wes­temsor.) A helyettes - 11.15: Az osztály feje -11.40: Harry csodálatos büntetése - 12.10: „Colt” a biztonság kedvéért - 13.00: BMX-banditák - 14.35: Rajzfil­mek - 15.30: Air Force (am. sor.) Meg­osztott nemzet - 16.25: Az osztály feje (am. sor.) Rafinált trükk - 16.55: Én, a kém (am. sor.) A hercegnő -17.55: Rajz­filmek - 20.00: Híradó - 20.15: A meg­foghatatlan Webster (am. krimi) - 22.30: Vad angyalok (am. akciófilm) - 0.05: FBI (ism.) - 1.00: Hírek - 1.10: Alvó kutyák (ism.) - 2.55: Hírek - 3.05: Szürkület (am. sor.) Az autóstopos - 3.30: A hazudós Billy (angol film) - 5.05: Hírek

Next

/
Oldalképek
Tartalom