Új Néplap, 1991. november (2. évfolyam, 256-282. szám)
1991-11-14 / 267. szám
1991. NOVEMBER 14. 5 Az Uj Néplap Kunmadarason Békés délelőtt a kunmadarasi főtéren Valamikor - még csak néhány évvel ezelőtt is - alighanem hangos petárdás ünnepet rendezett volna Kunmadaras fennállásának 700. évfordulóján. Lett volna rangos díszvendég, minden bizonnyal előkerült volna valamiféle relikvia, ami köré mítoszt kanyarított volna a mindenáron nimbuszt teremteni akaró közhangulat. Talán még várjátékokra is futotta volna, de biztos, hogy kitüntetések záporoznak mindenkire, aki kéznél van. így volt ez akkor divat, eként licitálták túl egymást bizony a települések. Oka is volt ennek, hiszen a kerek évforduló mindig pénzt ígért a közös kalapokból, egyszóval elmondhatták a tanácsok akkori vezetői: ünnepelni jó! Most csendben, szinte diszkréten, mindössze egy emléknappal tisztelegtek múltjuk hétszáz éve előtt a kunmadarasiak a református templomban. A külsőségek helyett a lelkekben visszhangzott az ének, melyet a kántus adott elő a református templom patinás falai között. A múltat dr. Ötvös László református lelkész foglalta keretbe a Kunmadaras hétszáz éve című könyvében. A pótolhatatlan iromány a kunok letelepedéséig kalandozik vissza a történelemben, s hűen követ minden fontos dátumot, ami meghatározta a madarasiak sorsának alakulását. A legutolsó negyven év aktualitásáról már nem tesz említést a szerző, úgy érzi, még be nem gyógyult sebeket bolygatna, ha megpróbálna itt is igazságot tenni. Hallgat tehát arról - ami pedig a mai Kunmadaras történetének mindenképp szerves része -, hogy volt egy zsidópogrom négy évtizeddel ezelőtt a nagyközségben, melynek oka talán nem is a belepolitizált antiszemitizmus volt, sokkal inkább a megnyomorított nép elkeseredése s szembefordulása mindenkivel, aki csak kicsit is jobb sorsot vívott ki magának. Alighanem jellemző momentum, hogy a verekedés, mely a falu lakói ellen sokáig ütőkártya volt, éppen a piacon fordult tettlegességbe. Nem szól a visszaemlékező kiadvány az 1956-os eseményekről sem, márpedig az októberi forradalom a kunmadarasi repülőtéren is megteremtette a maga hőseit. Jeles emberi példák várnak ma is követésre, azoknak a derék katonatiszteknek a példái, akik a legnehezebb helyzetben is egyetlen dolgot tartottak szem előtt: a haza érdeke mindenek előtt! Az elmúlt vasárnapon minden bizonnyal szólt az ének a pogrom áldozatainak lelki üdvéért, miként az azóta elhunyt Hagymási Jenő repülőtér-parancsnok emlékéért, s mindazokért, akik valaha bármit is tettek a falu boldogulása érdekében. Kunmadaras rövid történetét dr. Ötvös László református lelkész foglalta össze. November IO-én fél tízkor ünnepi istentiszteletet tartottak a község méltóságteljesen patinás templomában Egy a madarasi emlékhelyek közül: ebben a hazban időzött madaras! tartózkodása során Kossuth Lajos Az oldalt összeállította: Palágyi Béla Fotó: Tarpai Zoltán Emlékezzünk Kunmadaras hétszáz évére. Mikor ezt tesszük, idézzük a zsoltárköltő szavait: „Aki hálával áldozik, az dicsőit engem, és aki az útra vigyáz, annak mutatom meg Isten szabadítását.” Ezek a szavak Jézus Krisztus lelke által felizzanak ma is, és jótékonyan ihletik emlékezésünket, Kunmadaras történetét néhány sorsfordító évszámhoz kapcsolhatjuk. 1291 előtt Ős-Madaras területén a honfoglalás előtti időkből a szkíták, kunok, avarok, bolgárok és rómaiak emlékét tárták fel a régészek. A honfoglalókkal együtt érkező habar törzsek telepedtek le ezen a vidéken, később a tájék az üllő nemzetség birtoka lett. A kunok körében a milkói püspökség megalapítása (1227) és a kun adománylevél kiadása (1279) közötti fél évszázad alatt történelmi jelentőségű események mentek végbe. A hét kun vezér teljes egyetértésre jutott Kun László magyar királlyal és a pápai megbízottal, s elfogadták, hogy sátraik helyett házakat építenek, falvakban élnek, és mindenben a keresztyén szokásokhoz alkalmazkodnak. A keresztyén igehirdetés előtt továbbra is megnyitják szívüket, házaikat és táboraikat. A betelepedéstől és IV. Béla visszafogadásától (1243) kun lakosú helység volt Ős-Madaras, ahová 1289 körül további kétszáz kun családot telepített Kun László. A helység neve - Madaras - Modoros formában 1291 -tői ismert a magyar szókészletben. 1291 után A terület birtoklásáért harcok folytak a magyarok, a kunok és jászok között. Több település közül a Kunkápolnás testvérközsége - a Kis-Üllő találkozásánál alapított falu - Os-Madaras maradt meg a tatár, a török és rác dúlások után. A kunok keresztyén hitben való megmaradását a kun adománylevél határozta meg a további évszázadokban. XVI. század A kunok keresztyén hitét, a középkori keresztyénségét a reformáció tanítása jelentősen alakította, elmélyítette. Az evangélium által munkált hit a templomépítésben, az iskolaalapításban, annak fenntartásában, valamint a Biblia- és könyvkiadásban teljesedett ki. A jelentőssé lett kun mezővárosok - közöttük Kunmadaras - a református gyülekezetekben élték meg lelki életüket a reformációt követő évszázadokban. 1711 Madaras lakossága 1699 és 1711 között futásban, Rakamazon élt II. Rákóczi Ferenc védelme alatt. Szorongó szívvel gondoltak az otthonaikra, házaikra: mi maradt meg belőlük? A veszteség kettős volt, mert felégették a labancok és rácok a falut; de ennél még több is történt, emberi mivoltukban gyalázták meg a lakosságot, hiszen visszavonhatatlan kiváltságuktól fosztották meg őket, megkérdezésük nélkül eladták földjeiket, jobbágysorba taszították a szabad embereket. Most 280 esztendeje annak, hogy a visszatelepedés megtörtént, és a falu újraalapítása megindult. 1745 Hosszas előkészítés és tárgyalás után Mária Terézia hajlandónak mutatkozott arra, hogy ha a Jászkunság megfizeti a váltságdíjat, akkor visszahelyezi őket régi jászkun szabadságukba. A váltság összegéből a madarasiaknak 20.780 forint összeget, redemptiót kellett fizetniük: Madarasért 9.700, Kápolnásért 7.000, Fábiánkáért 4.000 forintot. 1786 A helytartótanács 1786. február 14-én adta ki az engedélyt, amelynek alapján Kunmadarasról száznégy család 490 lélekszámmal indult el április 18-án a lakatlanná vált Bácskába. Az áttelepülők - karcagi és jászkiséri atyafiakkal együtt - alapították meg Ómoravicát és benne a református gyülekezetét. 1811-1872 Kunmadaras gazdasági, egyházi és iskolai életében elért eredményei alapján nyerte el 1811. október 8-án a városi jogot, amit meg is őrzött a megyerendszer kialakulásáig, 1872-ig. 1923-1945 Az első és a második világháború sok-sok kunmadarasi katona életét követelte. Az első világháború 276 hősi halottat hozott, az ő neveik az 1923-ban felállított szobor talapzatán olvashatók. A második világháború kunmadarasi áldozatainak száma is százon felül van, a nagyközség polgárai most készülnek arra, hogy neveiket egy emlékművön megörökítsék. Ha az említett áldozatokhoz hozzávesszük a deportálásban és a munkaszolgálatban elhunyt 95 magyar zsidót, akkor a második világháború áldozatainak száma meghaladja a kétszázat. 1951-1953 A bácskai kitelepülés után másfél évszázaddal egy másik kitelepítés volt. Hatvanhárom, vagyonától megfosztott családot telepítettek ki a Hortobágyra kényszermunkára. Az ott eltöltött három-négy év után testileg meggyötörve, lelkileg összetörve térhettek vissza Kunmadarasra elhagyott házaikba vagy családjaik körébe. Ennek a kitelepítésnek a kezdete szinte napra negyven esztendővel ezelőtt volt. 1991 Aki a múltat nem becsüli, az a jövőt nem érdemli. Ezt a szép történeti bölcseletet követve jelentettük meg Kunmadaras hétszáz éve című kiadványunkat, benne számon tartjuk a keresztyén faluközösségnek, a református község újraalapításának és az egy évszázadnyi mezővárosi rang megtartásának emlékeit. Megállapíthatjuk, hogy nem volt hiábavaló a közösségért vállalat fáradozás. Reményeink szerint hitében megújult, kulturált, gazdag kisváros megteremtésének lehetőségét tűzhetjük célul magunk elé. Ebben a munkában mindenkinek keresztyén hite és képessége szerint lehet helye, ahol is az erőszak és az önkényeskedés helyét a bibliai emberszeretet töltheti be. A kántus hangversenye tette még emelkedettebbe a templomi áhítatot Lapok a falu krónikájáról Hét évszázadára emlékezett Kunmadaras Az első \ ilagháborü elesettjeinek emlékműve a községháza előtt
