Új Néplap, 1991. november (2. évfolyam, 256-282. szám)
1991-11-30 / 282. szám
8 Magazin 1991. NOVEMBER 30. Balogh Pál 1935 egyik őszi napján ment először Tiszafüreden a Kossuth iskolába, és azóta megszakítás nélkül odajár. Holott az idén, október 5-én már a 81. esztendejébe lépett. A hosszú évtizedek során el is végzett vagy hat osztályt, ámbár neki más célja volt, van az iskolajárással. Kertészként meg hivatalsegédként kereste a kenyerét, és kertész, hivatalsegéd, sőt afféle mindenes ma is. Hajnali háromkor kel, és négyre már benn van, hiszen hét kályhába kell begyújtania. Azután udvart, tornatermet takarít, gondozza a virágokat, vigyáz arra, hogy el ne vesszen semmi. Emlékszik rá, amikor majd hatvan éve először lépte át az iskolakaput, még minden nebulónak fát vagy szenet kellett hozni. Össze is gyűlt az udvaron annyi, akár egy kisebbfajta kunhalom, így már lehetett okítani a nemszeretem hónapokban is. Jellemző a munkabírására, hogy akkoriban negyvenkét kályhát kezelt: fűtött, kormozott, salakozott, rakott. 1972-ben nyugdíjazták, hiszen már a hatvankettediket taposta, de nem fogta otthon a hely. Visszajött, mindenesbódénak csináltak neki egy sufnit, és azóta is alkalmazza Fekete Sándor igazgató úr. Persze Pali bácsi nem afféle ember, aki csak hétfőtől péntekig nyitja meg az ajtót, mivel ő szombaton és vasárnap is éppen úgy benn van, mint a hét többi napján. Elvégre ekkora behemót intézményben soha nincs vége a kétkezi dolognak. Élete párját tavaly veszítette el, ötvenkét esztendő tartotta össze őket, és szegény felesége úgy intett búcsút evilágnak, hogy nem is betegeskedett. Négy fiút meg egy lányt neveltek fel, és már nyolc unokával meg két dédunokával is dicsekedhet. Időközben katonatisztek, orvosok, tanárok, mérnökök garmadája nőtt fel azok közül, akik egykoron csókolommal köszöntek neki. Jelenleg a legfiatalabbik fiával él, és az iskolába járáson kívül van még egy hobbija: harmincöt család méhe. Ámbár ezek a szorgos í latkák az idén tetemes adósságot csínt tak neki, Pali bácsi azért ragaszkod hozzájuk. Akácnyíláskor országszer vándorol tatja őket, ő pedig motorr megy utánuk, hiszen szemüveg nélk vezet, olvas. Mivel vallásos, ha kától kus templom előtt robog el, mindk kezével elengedi a kormányt, és ab gyan kell, keresztet vet. Ezt tudhatja motor, még tán a Jóisten is, mert edd semmi baja nem esett. Beteg nem volt, ámbár egyszer bé csavarodással műtötték. Három nap töltött benn, de nem bírta az orvosi sz got. Ráadásul összevitatkozott az egy nővérrel: maga is parancsol itt, nemest az igazgató? No, én tűnök innen, ah: ennyi főnök van, fakadt ki. Meg is szí kött, kalandos úton-módon hozzájutc a ruhájához, és autóstoppal hazajött Fi redre. Az ötvenhat év során egyetlen taná ral, egyetlen igazgatóval sem adódc szóváltása. Pedig ez az intézmény ve polgári iskol gimnázium, á talános iskola, < ki tudja még n lesz, mit hoz jövő. Azt azé már eddig meghozta, ho£ Pali bácsi kiler testvére közi még négy él. A egyiket Kanadi ba vetette a sor ő olykor-olykt hazalátogat. V szont Jóska tes vérét 1941-be látta viszon amikor katom nak vittél Orosz fogságba esett, Szibériába vittél ahol megnősült. Három gyereke szüli tett, és valahol az őserdőben él egy fi házban. Ritkán ír, akkor is olyasmit: id ne gyere, édes testvérem, mert nagy szegénység. Ebben teljes az egyetértés az öccsével, hiszen ő soha nem aka disszidálni Közép-Szibériába. Ennyii ütődött csávó sose voltam, fejezi be beszélgetést, majd búcsúzik. Sietni kell, hiszen vár rá a tornaterem takarít: sa. És ugye a kötelesség mindig kötelei ség... Főleg annak, aki már az 57. tané vet kezdte ugyanabban az iskolábar Tiszafüreden, a Kossuthban. D. Szabó Mikié Ötvenhetedik éve jár az iskolába számlálhat, s ugyancsak több száz gyereket tanítanak a néptánciskolában. Nemzedékek nőttek, nőnek fel a néptánc nyelvén Jászberényben. Az együttes számos hivatásos táncost nevelt, akik az ország különböző pontjain ápolják, s adják tovább örökségünket. Szűkebb hazánkban a jászapáti, a tiszafüredi, a szolnoki és a törökszentmiklósi együttesben is dolgoznak egykori „jászságiak”. 1985 óta évente rendez nemzetközi táncházat és zenésztábort az együttes. Az eltelt hat év alatt Afrika kivételével minden földrész országaiból érkeztek Jászberénybe vendégek megismerkedni a magyar néptánccal. Az idén csángófesztivállal bővült a tábor programja. S ha már az idei évnél tartunk, a huszadik esztendő sem hozott kevesebb sikert a korábbiaknál. Májusban a szolnoki országos néptáncfesztiválon koreográfiái díjat, Nagykállóban a fesztivál nagydíját érdemelték ki az együttes tagjai. S nemrégiben bejutottak a televízió koreográfiái versenyének elődöntőjébe, s reméljük, majd a döntőbe is. Ä „Jászság” születésnapja alkalmából ünnepi műsorral lepi meg a közönséget. December 2-án este 7 órakor a Szigligeti Színházban, 7-én Jászberényben, a Jászsági Építőipari Szövetkezet dísztermében, 16-án pedig a fővárosban, a Budai Vigadóban lép fel. Talán nem ünneprontás, de az együttes a sikerek ellenére sem túl optimistán néz a következő húsz év elé. Ä korábbi gazdasági egységek, amelyek anyagilag is támogatták a csoportot, az összeomlás szélén, illetve átalakulás előtt állnak. Veszély fenyegeti az együttes további működését, hiszen az önkormányzat is mindössze 150 ezer forintot adott az idén a csoportnak. Csak abban bízhatunk, hogy jelentkeznek új és régi mecénások, akik nem hagyják elsorvadni a város kulturális életében meghatározó szerepet játszó együttest. Tál Gizella A Jászság Népi Együttes díjazott müsorszáma a szolnoki országos néptáncfesztiválon Sikerek után bizonytalan jövő Annak idején, már vagy negyedszázada a jászberényi patinás Lehel Vezér Gimnázium fiatal kémia-biológia szakos tanára elkezdte néptáncra is oktatni tanítványait. Szalagavatókon és egyéb iskolai rendezvényeken lépett fel az alkalmi együttes, mígnem híre ment a városban, s az akkori vezetők felkarolták az ifjú pedagógus törekvéseit. Papp Imrét, az egykori fiatal tanárt aligha kell ma már különösebben bemutatni, neve csakúgy, mint az általa vezetett együttesé, fogalom a hazai néptáncmozgalomban. A Jászság Népi Együttes pontosan húsz évvel ezelőtt alakult meg. Kezdetben csak gimnazisták táncoltak benne, majd később fokozatosan bővült a csoport már dolgozó fiatalokkal is. Az első nagy sikert az 1977-es Ki mit tud? verseny hozta meg az együttesnek, méghozzá a nagydíjat. Ugyancsak az élmezőnyben szerepeltek az 1983-as, 1988- as Ki mit tud? versenyeken, s persze nemcsak ezeken, hanem különböző fesztiválokon is. A Jászság megkapta az „Örökös Kiváló Együttes” címet, kitüntetéseikből akár kiállítást is rendezhetnének a táncosok. A két évtized alatt huszonhárom országban léptek fel, többek között az Amerikai Egyesült Államokba, Franciaországba, Angliába, Olaszországba, Görögországba, Törökországba vitték el a magyar néptánc- és népzenekultúra értékeit. Szép küldetést teljesített ezzel az együttes, de legalább ennyire hasznos itthoni munkája is. Jászberény a húsz év alatt a néptáncmozgalom egyik legjelentősebb központjává vált. 1984-től pedig a megyei módszertani központ szerepét is betöltötte. Ez utóbbi vezetője Péterbencze Anikó, aki az együttes néprajzosa, táncosa is egyben. Egyébként is az a jellemző, hogy mindenki mindent csinál, ha úgy adódik tánctanár, menedzser, koreográfiát gyűjt stb. Az együttes videotára az országos központ után a második legnagyobb az országban, a ruhatár pedig az eredeti népviseletek legnagyobb hazai gyűjteménye. Tárgyakban is óriási értéket halmozott fel az együttes, amelyet az országot, s a környező országok magyarlakta vidékeit járva gyűjtöttek össze tagjai. Azokban az években, amikor nemigen voltak még ismereteink például a csángó kultúráról, s Papp Imrével - ugyan eredménytelenül - megpróbálták átszerkesztett a műsort is a hatalom képviselői. A tárgyi értékek mellett legalább ekkora, bár kézzel nem fogható értéket hozott létre az együttes azzal, hogy különös gondot fordít az utánpótlás nevelésére, a magyar néptánc megtanítására. A Jászság Népi Együttes a gyerekek Barkóca és az Árendás csoportjával együtt több mint háromszáz táncost Akárhogyan is vesszük, mindkét nem életében az egyik döntő pillanat a lánykérés. Érdekes, hogy évek, évtizedek múltán valahogyan mégis elhalványodnak a képei. Főleg akkor, ha a férfiakat faggatja az ember. Jellemző példáját tapasztaltam ennek, amikor jó tíz éve Karcagon, a szélmalom környékén kérdeztem az akkor 77 éves Sz. Józsi bácsit. Tanyáztunk a konyhában, megkínált a lugasszőlője borával, és arra a kérdésre, miképpen vette el élete párját, így szólt:- írja az első mondatot: tudja már a... - és olyasmivel folytatta, amit az egyébként nem nagyon szégyellős nyomdafesték sem bír el.- Nagyon eredeti a visszaemlékezése, Józsi bácsi, de ha lehetne, egy kicsit bővebben. Guba a gubához Lehetett. Végül megtudtam: Kunhegyes és Abádszalók térségében laktak, a gyócsi határban. Az apja nyolc holdon gazdálkodott, későbbi neje tizenegy holdas kisparaszt egy szem lánya. Mivel ő is egyedüli gyerekként élt - az öccse fiatalon meghalt -, azután korban is egymáshoz illettek, guba a gubához, suba a subához elv alapján kerültek egybe 1928-ban. A lánykérés pedig úgy esett, hogy az apja kísérte el vasárnap estefelé a lányos tanyába, és a fia nevében kérte meg az altkor 19 esztendős hölgy kezét. Citerazenekar húzta a talpalávalót, és taposott, döngölt földön ropták reggelig. Azóta nagyot fordult a világ kereke. Sok pár hónapokig, olykor évekig együtt él, mire megtörténik a lány-, akarom mondani asszonykérés. Bármilyen hihetetlen, olykor ezt az örömteli eseményt egy felhőszakadás is kiválthatja. Mindezt így mesélte el az egyik szolnoki fiatalasszony:- Két éve kimentünk nudizni a Tiszára. Szombat volt, tele marékkai sütött a nap, és úgy döntöttünk az udvarlómmal, tetőtől talpig lebarnulunk. Bekentük egymást, és hevertünk a törölközőkön. Nem telt el jó negyedóra, és óriási vihar kerekedett. Kapkodtuk a ruháinkat, de így is bőrig áztunk. Nagy keservesen átjutottunk a Tisza-hídon, és a lábánál nyitva lévő bisztróba buktunk be. Feri vacogott, már a harmadik konyakot nyelte, amikor megfogta a kezem, és így szólt: Ide figyelj, Éva! Mondok neked valami érdekeset. Ha már a napozásnak lőttek, engedd meg, hogy megkérjem a kezed!- És te?- Sikoltottam egy akkorát, hogy mindenki odanézett. Nem érdekelt, a nyakába ugrottam. Nem volt ez elsietett, hiszen akkor már másfél éve jártunk együtt. Olykor a lánykérést előre nem látható akadályok bonyolítják. Újságíró kollégám a Kunságba udvarolt, és már korábban megbeszélték a lánykérés időpontját. Aznap a Tiszaexpresszel utazott haza Moszkvából, és mit is hozhatott volna, mint két üveg vodkát. Igen ám, de a vonat tetemeset késett, így ő is több órás csúszással jutott el a lányos házig. A gubanc a kiskapunál kezdődött, mert egy suta mozdulat következtében a reklámszatyor nekiütődött az oszlopnak, és az egyik butella ripityává tört. Tele lett a tasak üvegszilánkokkal, vodkával, és olyan büdös lett a világ, akár az iraki hadszíntéren. Amit lehetett, kiöntött belőle, és iparkodott befelé. A konyhában már várta a család, és a sarokban az após. Nekitámasztották ültében a falnak, mert a hosszú óraiesés során úgy becsiccsentett az ártatlan, hogy már állni sem bírt. Beszélni azért valahogy tudott, hiszen így fogadta a betérőt: Csak ez a jány, meg... „Ide figyelj... hukk... fiam... Nekem már nincs másom... hukk... csak ez a jány, meg... hukk... egy nagykésem... Érted ugye... hukk?” Hogyne értette volna, meg is szeppent kissé, de mindezek ellenére megkérte szíve választottja kezét, és mint kiderült, az após ugyan kun volt, de egyáltalán nem veszélyes. Az emlegetett gyilkot pedig a későbbiek során kizárólag kenyérszeletelésre használta. Máshol látszólag egy vonatindulás old meg mindent. Ez az eset is a megyeszékhelyhez kapcsolódik. Ugyanis az ifjú hölgy itt tanított, az udvarlója pedig a Dunántúlon. Az egyik héten ő utazott, a másikon a párja jött. így rohant el már két év, de valahogyan a íánykérés mindig elhalasztódott. Ekkor az édesanya azt mondta: bízd rám, majd én kiugratom a nyulat a bokorból! Nagy ebédre várták a tanár urat, aki evett-ivott, szóval jól érezte magát, majd az anyuka így szólt: most pedig hozok egy üveg finom román konyakot. Olyat, hogy titokban hoztuk át a férjemmel a határon, és úgy döntöttünk, ezt csak az eljegyzésetekre bontjuk fel! Fel is bontották a jóféle nedűt, a zömét lehörpintették, de bizony a férjjelölt vagy nem hallotta a felhívást, vagy egyszerűen eleresztette a füle mellett. Eltelt az idő, a párja kikísérte az állomásra, ahol a hangosbemondó hamarosan közölte: gyorsvonat érkezik Békéscsabáról. Ekkor így szólt az utazó: hallod-e, szívem. Gondolkoztam azon, amit anyád mondott. Mivel a konyakot már megittuk, most én következem: ezennel megkérem a kezedet. Előfordul az is, hogy a lány kéri meg a fiút, mert állítólag mi, az erősebbik nem ilyenkor málék vagyunk. Lehet benne valami igazság, legalábbis abban, hogy a hölgyek sokkal életrevalóbbak.- Akkor már sülve-főve együtt voltunk, noha én a harmadik találkozás után már döntöttem: ő lesz a párom - így a lány.- Tudta a fiú?- Dehogy tudta, pedig neki jóval több az iskolája. Elég az hozzá: elvitt a szüleihez, és az anyja fantasztikus finom töltött káposztát készített. Amikor kis időre magunkra hagyott, kifakadt belőlem: de szívesen ennék valami ilyesmit egy hónap múlva is.- Jó, majd megint eljössz - így a felelet.- Egy év múlva is...- Akkor is elhívlak egy ebédre. Még mindig nem értette, ezért elmagyaráztam neki.- Hát nem akarsz te engem elvenni? Vagy tetteted magad? Értette a megszólított, hogyne értette volna. Meg bizonyára később is értette, mert napjainkban már három bűbájos apróság zsibong körülöttük.-dszm-A színházban lép fel a húszéves Jászság Népi Együttes
