Új Néplap, 1991. november (2. évfolyam, 256-282. szám)
1991-11-21 / 274. szám
1991. NOVEMBER 21. Hazai körkép 3 Ők így vigyáznak a biztonságra Egyenruhás vendégek Reutlingenből Civilben érkeztek azok a vendégek, akiket egyébiránt egyenruhában szoktunk meg. Szolnok testvérvárosából, a németországi Reutlingenből jöttek, hogy elmondják, miként vigyáznak ők a biztonságra, s megnézzék azt is, hogyan végzik munkájukat nálunk a rendőrök és tűzoltók. Siegfried Stier rendőrigazgató és Harald Menti tűzoltóparancsnok a magamaga szakmájából vezetett szerény létszámú küldöttséget a megyeszékhelyre. Az alkalmat kihasználva megkérdeztük tőlük, miként épül fel a rendőrség és a tűzoltóság szervezete a baden-württembergi tartományban?- Stier igazgató úr: bár Ön rendőr, mégis amolyan civil megszólítás illeti. Miért nem katonai rendfokozatokkal jelölik az embereket a rendőrség állományában?- Amikor a szervezetet újjáalakították az NSZK-ban a háború után, arra törekedtek, hogy rendkívül éles különbséget tegyenek a rendőrség és a katonaság között, ezért is van kapitány helyett rendőrigazgató, és százados helyett mondjuk főtanácsos. De azt is kifejezi mindez, hogy a rendőrség a közigazgatás részének tartja magát, s mivel ott van egy kormányzótanács, nálunk rendőri tanácsot tartunk számon. Ennek megfelelően van kormánytanácsos, és van rendőrtanácsos.- Ez mind szépen hangzik, ám mondjuk az autós turista azt hihetné, hogy Önök túlságosan civilpártiak. Ehelyett a közlekedésrendészet sokkal szigorúbb, mint Olaszországban, Franciaországban vagy Ausztriában. Nem volt még ebből súrlódásuk az egy közösséghez tartozó országokkal?- Az elnevezéstől függetlenül a rendőrségünk azért a munkáját a legszigorúbban végzi a törvények alapján. Nálunk elég sok a közlekedési baleset, gyakori a közlekedési szabályok megsértése, így hát ebből adódhatik az az összkép, hogy rendőreink reagálása szigorú. Egyébiránt ez a dolgunk.- Nem kerülhetjük meg, hogy be ne mutassa testületét, a reutlingeni rendőrállományt.- Magyar fogalom szerint körzeti parancsnok vagyok, tehát az illetőségem nemcsak Reutlingen városra, de a környékére is kiterjed. Nagyjából ugyanolyan nagyságú területen, mint Szolnok és vonzáskörzete, hasonló nagyságú apparátust irányítok, mint kollégám, Vörös Miklós őrnagy, városi kapitány.- Miután megismerte a mi térségünket: lenne-e Szolnok rendőrkapitánya?- Udvariasság nélkül állíthatom, hogy rendkívül kedvező képet alakítottam ki itt-tartózkodásom alatt a megyeszékhely rendőri munkájáról, szervezettségéről. Meglepődve tapasztaltam, milyen magas szintű a számítógépek rendszere. Hazatérve végiggondoljuk, nem kellene-e nekünk is jobban igénybe venni a komputereket?- Azért sírva ne fakadjunk, hiszen a technikai felszereltség dolgában Önök messze felülmúlnak bennünket.- Természetesen ez így van, ám sokkal szerényebbek az irodáink, szűkösebbek a munkafeltételeink, és valóban meghökkentett bennünket, hogy Önöknél a legkisebb rendőrőrsön is számítógéppel találkoztunk. Ezután a reutlingeni tűzoltóparancsnokot kértem arra, beszéljen a Szolnokon szerzett tapasztalatairól.- Míg a rendőrség tartományi irányítás alá tartozik, addig a tűzoltóegységek az önkormányzatoknak vannak alárendelve. Ahány település, annyi önálló tűzoltóegység.- És kitől kérnek segítséget egy rendkívüli katasztrófa esetén?- Senkitől: a városunknak több mint félszáz fecskendője és négyszáz önkéntes tűzoltója van, ők személyi hívóval vannak felszerelve, és egyetlen gombnyomással riaszthatok. Valójában az ügyeletet a huszonnégy órás szolgálat alatt négy hivatásos tűzoltó látja el, az igazi erőt az önkéntesek jelentik, akik természetesen a legkorszerűbb technika birtokában vannak.- Ez valóban szokatlanul hangzik a mi számunkra. Egyébként hogyan vélekedik a szolnoki állományról?- Amikor a megyeszékhelyre érkeztem, semmiféle elképzelésem nem volt az Önök tűzoltóságáról. A régi NDK hasonló szervezetéhez próbáltam hasonlítani őket, ám kiderült, hogy kellemesen kell csalódnom: itt jóval magasabb szinten áll a tűzoltás. A két udvarias úr természetesen nem élt vissza a vendégjoggal, és igyekezett kellemes benyomásokat hagyni az ügybuzgó vendéglátókban. Annak viszont már szemmel láthatóan semmi köze nem volt a formalitáshoz, amint megköszönték a magyaroknak azt a segítséget, melyet az NDK-s menekültek „szabadulásához” adtak. Őszinte volt az elismerésük, s alighanem ez alapozta meg a két város igazi jó kapcsolatát.-pb-Koncepció már van Ingyenes is lehet a diákotthoni ellátás Az ország négy-öt mamutkollégiumának egyike - a Gulyás Pál költőről elnevezett - Debrecenben épült. 1981-ben nyílt meg 500 diák számára, akiknek hétköznapjait 23 pedagógus irányítja-szervezi. Szolnokon is felmerült - írtunk róla - a közelmúltban egy, a képünkön láthatóhoz hasonló városi kollégium létesítésének gondolata az AEV munkásszállónak használt Tisza-parti épületének megvásárlásával. Egy ilyen összevonásnak előnye és hátránya is lenne, megvalósulását nagy mértékben az önkormányzat tehetőssége fogja eldönteni, hisz az adás-vételi ügylet nem kis pénzt követelne. Az új közoktatási törvénytervezet alap- és középfokú diákbentlakásos intézményekről és az önkormányzatok kötelező gondoskodási szintjén biztosított diákotthoni ellátásról rendelkezik. Vagyis az állam ellátási kötelezettségemegmaradeklaszszikus nevelési intézmények területén. A kollégista az állami, illetve önkormányzati intézményben történő sikeres továbbhaladás esetén a megkezdett középiskola befejezéséig - tehát a tankötelezettség 16. életévi felső határán túl is - szociális helyzetétől függően - részleges vagy teljesen ingyenes diákotthoni ellátásban részesülhet. Ami új: a tervezet szerint a kollégiumi ellátás tényleges költségeit a jövőben a tanuló lakóhely szerinti önkormányzata lesz köteles átutalni a fogadó intézménynek. Ami viszont nem változik: így vagy úgy, de diákotthonokra, kollégiumokra ezután is szükség lesz. Ezt a törvénytervezet egyértelműen deklarálja. Cs. J. Pénz, money, das Geld Szolidaritás?! A munkanélküliek száma közelít a 350 ezerhez a hivatalos adatok szerint. Ez azonban csak a regisztráltakat tartalmazza, így ehhez hozzá lehet még számítani további 150 ezret. Jövőre a hivatalos becslések 600 ezer fővel számolnak. Egy francia szociológiai intézet igazgatója, aki Magyarországgal foglalkozott az utóbbi időben, 1 millió főben határozta meg a jövő évi regisztráltak várható létszámát. Ha mindezt figyelembe vesszük, akkor látható, ma hazánkban kétféle ember létezik. Az egyik munkanélküli, a másik az lesz. A társadalmi tudat azonban mintha erről nem venne tudomást, legalábbis a ma még munkában lévők. A külföldiekre, lógósokra, a segély mellett dolgozókra, a „fekete” munkát végzőkre hivatkozva kifogásolják, hogy az aktív keresők tartsák el ezt a réteget is, mondván, rajtuk így is sok a teher. Ez utóbbi önmagában igaz, de a mondat első felére való hivatkozás igencsak sántít. A munkanélküliek - csakúgy, mint más társdalmi réteg - között is megtalálhatók, de erre hivatkozva elutasítani, csökkenteni a segítséget csak egy dologgal magyarázható, a szolidaritás hiányával. Ez utóbbi sajnos nem csak ebben a formában lelhető fel. Az egyik megyei üzemben feltették a kérdést a dolgozóknak. Vagy mindenki elmegy két hét fizetetlen szabadságra, vagy 50 embert el kell bocsátani. A többség ez utóbbi mellett szavazott. A sors paradoxona lesz, hogy a szolidaritást nem vállalók közül is sokan kerülnek majd az utcára. A fentiek azért is jutnak az eszünkbe, mert a foglalkoztatási törvény módosítása most van napirenden. A tervezetből kiolvasható, hogy az egyébként európai színvonalú törvény egyre kevésbé lesz az, egyre kevésbé lesz figyelemmel a szociális szempontokra, egy-két ellenkező előjelű változás ellenére. De menjünk sorban. Az eredeti törvényre is jellemző, hogy a munkanélküli-járadék, -segély csak a munkanélküliek egy részének biztosít megélhetést, s az ellátásból kimaradókkal sem ez a törvény, sem másik nem foglalkozik. Ha figyelmen kívül hagyjuk a nem regisztráltakat, akkor is két jelentős csoportot említhetünk meg ebből a szempontból. A pályakezdőket és akiknél az ellátási idő lejár. Az új elképzelések az előző csoporton segítenek, bár helyzetüket nem oldják meg, az utóbbiak helyzete viszont tovább romlik. Azzal a 100 ezer 15-17 éves gyerekkel, aki iskola, munkahely híján eddig is ellátatlan volt, az új tervezet sem foglalkozik. Mint ahogy marad az a probléma is, miszerint a munkanélküli-járandóság tetszőlegesen alacsony lehet. Az alacsony szint egyik oka az infláció nem megfelelő figyelembevétele. Az új elképzelések, csakúgy, mint a régiek, sem a járandóság megállapítására szolgáló kereset, sem a járadék indexálását nem írják elő. Magyarul egy decemberben megállapított járandóság esetén a januári, mondjuk 10 ezer forintos keresetet nem a 36 százalékos inflációval felkerekítve számítják be. Az alacsony szint további oka az, hogy a járandóság minimuma úgy a régiben, mint a tervezett új fogalmazásban nincs meghatározva. Elvileg a minimálbér az alsó határ, de ha valakinek nem éri el az átlaga ezt, akkor ez utóbbi a járandóság alapja. Ehhez még hozzájárul, hogy adott esetben a munkanélküli el kell fogadja a járadékkal egyenlő fizetést biztosító munkahelyet. Ha ezt elveszíti, akkor ennek az alacsony összegnek is csak a 70 százalékát kaphatja meg. A második munkanélküli-szakaszban az eredeti átlagkeresethez viszonyítva a járadék 20 százalék alá csökkenhet. További gond a minimális megélhetés ügye. Ha valaki kiesik a foglalkoztatási törvény hatálya alól, és továbbra sincs munkája, rendszeres segélyt a mai szabályok alapján nem kaphat. Eseti segélyekhez juthat hozzá, évente hatszor minimális összegben. Figyelembe véve a megélhetés költségeinek növekedését, akkor elmondhatjuk, hogy rövid időn belül százezrek teljes ellehetetlenülése várható. A munkaügyi központok, helyzetükből adódóan, már ma sem tudják megfelelően kezelni a helyzetet, s mint láttuk, a munkanélküliek száma hivatalosan is a duplájára nő a jelenlegihez képest. Nem véletlen, hogy a törvény a kevésbé humánus irányba változik, s ha jövőre is változtatni kell, akkor hasonlókat jósolhatunk. Oda juthatunk, ahol ténylegesen is vagyunk. Szegény ország - szegényes ellátás. Ezért is lenne fontos a szolidaritás, amely ma még igencsak hiánycikk. Reméljük, a ma még dolgozók - a fenti tények alapján - újragondolják idevonatkozó véleményüket. Füle István Ahol az ember a lényeg Több hazai felsőoktatási intézményünkben ősztől már a második évfolyamon folytathatják tanulmányaikat a szociális munkások. Tavaly a budapesti Bárczi Gusztáv Gyógypedagógiai Tanárképző Főiskola az elsők között indította az új programot. Dr. Illyés Sándor főigazgató a témában az Új Néplapnak nyilatkozott.- Tapasztalataim szerint elég vitatott és kellően nem ismert a szociális munkás mint hivatás szükségessége. Mi az Ön véleménye erről?- A szociális munkás teljesen új foglalkozási ág Magyarországon, érthető, hogy sok kérdés vetődik fel vele kapcsolatosan. Mindehhez azt kell tudni, hogy világszerte, főként a fejlett nyugat-európai országokban és az US A-ban már régóta kiépült egy olyan szociális háló, amelynek egy igen fontos eleme a szociális munkás. Ez a szakember sok mindent egyesít magában. így az emberi jótékonykodást, a közvetlen odafordulást, a közvetlen, szeretetteljes megnyilvánulást, amely sok társadalomban még önkéntes szintű. A szociális munkás azonban még sok minden mást is tud, amely ebből a közvetlen emberi jó szándékból még nem fakadhat. Ha például valaki azt kéri, hogy a nyugdíjintézetnél járják ki részére a különleges szolgáltatást, akkor az önkéntes jó szándék kevés, itt már jogi ismeretek, a hivatal, a bürokrácia ismerete szükséges. Ehhez már kell egy olyan tartás, fellépés, ami érdekképviseletet jelent a rászorultak számára. Itt már technikai segítésről van szó. A szociális munkás tehát egy erősen emberi odafordulást sűrít össze a foglalkozásában, így hát lalkozási ág. Magyarországon ennek az úgynevezett foglalkozásnak nincsenek hagyományai, de korábban is voltak olyan szociális típusú foglalkozások, mint a szociális szervezők, akik ezt a munkát nagyon jól elvégezték.- A hallottak alapján a képzésnél követelmény az emberbaráti szolidaritás és önzetlenség, a segíteni akarás. Hogyan történik a fiatalok kiválasztása a jelentkezésnél?- Valóban így van. És mivel ennek a foglalkozásnak nincs hagyománya, ezek a fiatalok csak egy elképzelt pályaképpel ismerkedhetnek meg. Nincs a családban, a szomszédságban sem olyan ember, aki ilyen munkakörben dolgozik, akit megfigyelhettek volna, hogy mit csinál, milyen a társadalmi presztízse. Éppen ezért a képzésre jelentkezők egy része tévúton jár, amikor csak emberbaráti okból jön ide, hogy majd át tudja adni a szeretetet foglalkozásszerűen a másik ember számára. Ebből vannak problémák. Vannak persze olyanok, akik ennek a képzésnek inkább az ismeret-, az intellektuális, a szaktudományi oldalát látják. Ok meg azért lepődnek meg, mert a személyiségfejlesztésre emberileg is képesnek kell lenni. Tehát nem tisztázott kellőképpen, hogy a főiskolára jelentkezőkre mi vár az iskolában, és mi vár az életben. Azt hiszem, hogy nagy többségük a képzés első évében megtalálja majd azt a területet, ami saját egyéniségének leginkább megfelel.- Gondolom, hogy a képzés egyfajta konkurenciát is jelent azok számára, akik szociális területen dolgoznak, normál pedagógiai, egészségügyi vagy ügyviteli végzettséggel. Van-e már féltékenység?- Ami a bevezető kérdésben is elhangzott, hogy érezhető bizonyos ellenállás a képzés iránt, az érdekes módon nem annyira szakmán belüli, mint más területekről figyelhető meg. De van egy ellenállás szakmán belül is, mert akik valamilyen pozícióban ezen a területen már ilyen munkát végeztek, önképzéssel és helyzetükből adódóan rengeteg ismeretet szereztek. Nyilvánvalóan olyan megoldókészségre is szert tettek, amivel a fiatal még nem rendelkezhet a főiskolát befejezve sem, mert ennek a munkának a leglényegesebb eleme a gyakorlatból származik. A szociális munkások akkor lesznek a helyzet magaslatán, ha illeszkedni tudnak a régi apparátushoz, tudomásul veszik, hogy ők mit tudnak, és mit tudnak azok, akiknek nincs szakképzettségük, és velük együttműködve tudnak dolgozni. Ez persze ideális állapot, de ehhez kell majd közelíteni. Cs. Négyszemközt a szociális munkások képzéséről ______________ ^ érthető, hogy akik az egyik oldalt látják, úgy érzik, hogy a képzés nem szükséges, akik meg a másik oldalt látják, azt mondják, hogy ez olyan lesz, mint egy jogász, egy jó orvos meg egy pap egy személyben. Mindkét oldalnak igaza van, de Nyugaton ezekből az elemekből már öszszeszövődött egy nagyon jó fog-
