Új Néplap, 1991. november (2. évfolyam, 256-282. szám)

1991-11-19 / 272. (271.) szám

1991. NOVEMBER 19. Hazai körkép 3 Nincs rózsaszín szemüveg ye/jyzetfapol( Mire számíthat az ipar? Nemzedékek, ha egymásra találnak Amennyiben nem történnek külön intézkedések, 1992-ben tovább mélyül a magyar gazda­ság válsága - állapítja meg az Ipari és Kereskedelmi Miniszté­rium által készített tanulmány, amelyben a szakemberek az ága­zati, foglalkoztatási és regionális válság tanulmányozása mellett azok kezelési módjait is kutat­ták. A jövő évben is számolni kell tehát a vállalatok gyorsuló és egyre inkább tömegessé váló csődjével, a munkanélküliség fokozódásával, az inflációs nyo­mással. Az előrejelzést a külgazdasági feltételek és a belföldi piac vár­ható alakulása támasztja alá. A magyar ipar a következő évben már nem számíthat az eddig ér­zékelhető különleges elbánásra a Nyugat részéről, amely a kelet­európai blokkon belül is kiemelt helyzetet biztosított számára. Ugyanakkor nem alakul kedve­zőbben a volt szocialista orszá­gokkal való kapcsolatunk sem, hiszen ezekben az országokban a politikai és gazdasági tényezők egyaránt hátráltatják a kapcsola­tok élénkítését. A külföldi piaco­kon tehát a verseny élesedése mellett a legjobb esetben is stag­nálásra vagy enyhe csökkenésre számíthatunk. A csökkenés folytatódik További csökkenés várható a belföldi piacon is, ez a szakem­berek szerint meghaladhatja az 5 százalékot. A hazai fogyasztási cikkek iránti igény csökkenése, a beruházások elhalasztása, va­lamint a belkereskedelem pénz­ügyi-készletezési lehetőségei­nek beszűkülése az importcik­kek kapcsán - előrevetítik ezt a csökkenést. Az ipari termelés ugyanakkor akár 7-8 százalékkal is csökkenhet - amennyiben fennmaradnak az 1991-re jel­lemző pénzpiaci, árfolyam-poli­tikai, adózási feltételek. Ez a csökkenés annak ellenére prog­nosztizálható, hogy a kisvállal­kozások száma továbbra is dina­mikusan nő. Még ez év utolsó hónapjában, de különösen a jövő év elején drasztikus intézkedé­sekre kényszerülnek a vállala­tok, amennyiben optimális szin­ten akarják meghatározni a vál­lalati méreteket. Az úgynevezett ütemtelen munkarendek - a csökkentett munkaidejű foglalkoztatás, idő­szakos leállások, kény­szerszabadságok - már nem lesz­nek alkalmazhatók az 1991. évi­hez hasonló mértékben, s egyre több vállalat működési problé­mája kerül felszínre. A munka­erő-elbocsátás s azzal együtt a munkanélküliség növekszik. Óvatos becslések szerint nem­zetgazdasági szinten 1992-ben már 480 ezer munkanélkülivel kell számolni a jelenlegi 317 ezerrel szemben. Csak az ipar­ban 150 ezer dolgozó válik majd feleslegessé, ez 50 ezerrel keve­sebb, mint amennyi 1991 végéig kerül kapun kívülre az ágazat­ból. Fontos a piac védelme Azokban a régiókban, ahol az ipari tevékenység nem jelentős, a települések gyors elszegénye­désével kell számolni, a nagy ipari körzetekben viszont a mun­­kanélküliség koncentráltsága fog komoly társadalmi feszültsé­geket okozni - amennyiben foly­tatódnak az elmúlt 2-3 év ten­denciái. A válság sújtotta ágazatok és régiók vállalati önerőből általá­ban nem képesek a szerkezetát­alakítás végrehajtására, ezért szükséges, hogy az állam - tulaj­donosként is - részt vegyen a szerkezetváltás segítésében. Ezt elsősorban a kockázatok egy ré­szének átvállalásával, megfelelő eszközök biztosításával, a priva­tizálás előtti átszervezéssel tudja biztosítani. A struktúraváltást segítő esz­közök között jelentős szerepet kaphat az új adórendszeren belül a technikai haladást preferáló amortizációs kulcsok kialakítá­sa, valamint a versenyképessé tehető termékek átmeneti véde­lemben való részesítése, azaz különböző iparvédelmet biztosí­tó piaci eszközök alkalmazása. Fontos piacvédő eszköz lehet a különböző fogyasztási cikkek­nél a behozatali kvóták fenntar­tása, ugyanakkor csak mérsékelt ütemben célszerű bővíteni az importliberalizációt. A behoza­tal befolyásolásának alkalmas eszköze lehet az is, ha megköve­telik a származási bizonyítványt és a minőség tanúsítását. Struktúraváltás - segítséggel Az Ipari és Kereskedelemi Minisztérium által javasolt új eszközök között szerepel egy olyan befektetőtársaság létreho­zása, amelynek fő feladata lenne, hogy előkészítse és lefolytassa az önerőből megújulni nem ké­pes vállalatok struktúraváltását, hogy azokat piacképes állapot­ban lehessen értékesíteni. Ez a társaság külföldi befektetők részvételével a közeljövőben alakul meg, és a válságkezelés­nek egyik fontos eleme lehet. Abban a vállalati térben, ahol a szerkezetátalakítást nagy ösz­­szegű, állami alapjuttatás utáni járadékfizetési kötelezettség ne­hezíti, indokolt lenne az adósság egy részének állami tőkerészese­déssé alakítása - javasolják a szakemberek. Meghatározó esz­köz lehet egy szélesebb kört érintő, kedvezményes kamato­zású szerkezetváltási hitelkonst­rukció is. A minisztérium által készített tervezet felhívja a fi­gyelmet arra, hogy a sikeres vál­ságkezelés intézményrendszeré­nek megteremtése nem lehet független a regionális fejlesztési és beruházási programoktól, ugyanis a javasolt rendszer ön­magában nem alkalmas a területi problémák kezelésére. Ez az esz­köz- és intézményrendszer 1992-ben hozható működésbe, pozitív hatásaival pedig legha­marabb is csak a jövő év máso­dik felétől lehet számolni. U. Z. Menekülés a munkanélküliségtől A rokkant-nyugdíjaztatás dilemmái Míg 1980-ban 65.113 sze­mély kérte kivizsgálását rok­kant-nyugdíjaztatása érdekében, ez a szám 1985-ben 71.335-re emelkedett és tavaly, 1990-ben 122.304 volt az új jelentkezők száma. Dr. Bálint György, az Orszá­gos Társadalombiztosítási Fő­­igazgatóság Orvosszakértői In­tézetének főigazgató-helyettese, főorvos szerint ennek részben a lakosság egészségi állapotának romlása, másrészt a szociális kö­rülmények megváltozása az oka. Az 1990-ben rokkantnyugdíj­ra jogosultnak nyilvánítottak kö­zül a legtöbb személynek, 32 százaléknak keringési, 18 száza­léknak elme-, 12 százaléknak mozgásszervi, 8 százaléknak da­ganatos betegség miatt állapítot­ták meg jogosultságát. A baleset miatt leszázalékoltak mindössze 3,5 százalékban voltak, ami azt bizonyítja, hogy nem a közvet­len munkakörülmények, inkább az általános egészségromlás idé­zi elő a rokkantnyugdíjasok szá­mának növekedését. Az is igaz azonban, hogy a romló szociális körülmények közvetve kihatnak az egészségi állapotra, és sok munka nélkül maradt személy kéri leszázalékoltatását, aki ha állását nem vesztette volna el, nem folyamodna nyugdíjért. Az új jelentkezők közül - or­vosi szempontból - csak körül­belül 50 százalék bizonyul tény­legesen jogosultnak a rokkant­­nyugdíjra, amelynek minimális összege 5200 forint. A nyugdíj természetesen biztos megélhe­tést még nem jelent, de a rok­kantnyugdíjas - ha képes rá - vál­lalhat munkát. Bérének összege nem haladhatja meg a nyugdíj összegét. A rokkantság fokának megál­lapítása, a jogosultság kimondá­­sa az Országos Társada­lombiztosítási Főigazgatóság Orvosszakértői Intézete orvosi bizottságainak a feladata. A szo­ciális körülményekkel való szo­ros összefüggést bizonyítja az a tény is, hogy a jelentkezések szá­ma az ország azon területein, Borsodban, Bácsban, Békésben és a Nyírségben a legnagyobb, ahol a munkanélküliség a leg­több problémát okozza. Az orvosszakértők feladatát nagyon megnehezíti az a tör­vény, amely kimondja, hogy mindenkinek állampolgári joga az Országos Társada­lombiztosítási Főigazgatóság Orvosszakértői Intézete orvosbi­zottságainak kivizsgálását kérni rokkant-nyugdíjaztatás vagy szociális járulékra való jogosult­ság szempontjából (a szociális segélyt az önkormányzat folyó­sítja, de az ezzel kapcsolatos és több egyéb, nem a társada­lombiztosítás feladataival össze­függő orvosi vizsgálatokat is az orvosi bizottságok végzik, ami az új törvény beiktatásáig így is lesz). A jelentkezők egy része a törvény jogán, anélkül, hogy előzetesen más orvossal konzul­tálna, kérheti kivizsgálását. Nem csoda tehát, hogy a jelentkezők­nek mindössze a fele bizonyul ténylegesen rokkantnak. Az orvosszakértőkre más jog­szabályok vonatkoznak, mint kollegáikra. Magánpraxisuk nem lehet és semmiféle hála­pénzt nem fogadhatnak el, és aki a hálapénzt adja, az is BTK-ba ütköző cselekedetet hajt végre. Dr. Bálint György szerint a rokkant-nyugdíjaztatások száma a fokozódó munkanélküliség, a szociális rehabilitáció hiányos­ságai, a szociális védőháló elég­telensége miatt is jelentősen nö­vekszik. Az átképzési nehézsé­gek, az érintett iparágak elbocsá­tott dolgozóinak nem megfelelő szakképzettsége arra ösztönzi a munkanélkülieket, hogy meg­próbáljanak rokkantsági nyugdí­jért folyamodni. Tragikus tény, hogy a munka nélkül maradt dolgozó egyik le­hetősége esetleges rokkantságá­ban rejlik. Ha „túl” egészséges, nem lesz képes rá, hogy eltartsa családját. Ha jogosultnak bizo­nyul, az átfutási idő különböző okok miatt elhúzódhat, különö­sen fellebbezés esetén. H. K. Az ötven felé korosodó férfi először bosszús lett, amikor felszállt az autóbuszra, és nem tudta „kezelni”, azaz kilyukasztani a jegyét. Talán a megállóban töltött hosszas várakozás is gerjesz­tette a.'morgolódását: ezek a hitvány kölykök mindent tönkretesznek, bedughattak valamit a lyukasztóba, mert nem működik... Aztán lecsil­lapodott. A jármű zsúfoltsága miatt meg sem kísérelhet­te egy másik jegykezelő szerkentyű kipróbálását, talán majd ha közben leszállnak, ha több lesz a hely . . . Inkább sűrűsödtek, mint ritkultak az utasok, s a már több megálló óta potyautas férfi­ban nemcsak a mérgelődés tűnt el teljesen, ha­nem lankadni kezdett a kötelességtudat is, már­mint az a becsületesség, hogy ő használja a je­gyét, és nem fogja a mások kárára megspórolni. Eldöntötte, hogy a tettenéréstől sincs miért tarta­nia, ha netán jön az ellenőr, saját maga is meg­győződhet arról, hogy ezek a hitvány kis fickók elrontották... Valami egészen fura dolog történhetett a sza­bályokat mindig betartó, törvénytisztelő, haza­szerető, köztiszteletben álló s a többi honfitár­sunkkal, mert hazafele tartva, a buszmegállóban remélni kezdte, hátha ugyanazt a „szerencsés buszt” fogja ki. Nem így történt, de ez nem szegte kedvét, ha két utazásból egy jegyet meg­takarít, ezt akár százszázalékos haszonnak is fel­foghatja. A fel nem használtsági arány napról napra javult. Azok a furfangos gyerekek egyre több lyukasztót tehettek tönkre, hála Istennek - gon­dolta -, mert nem sokkal azután, hogy három­négy utazás kellett egy sikeres, helyesebben saj­nálatos lyukasztáshoz, immár ötször-hatszor bu­­szozgatott egyetlen, „nem tehetek arról, hogy érintetlen” jeggyel. És milyen jó - állapította meg magában kéjesen -, hogy a kutyának sem jut eszébe megjavítani a használhatatlanná vált „je­gyek rémeit”! . .. Egy ideje ötven felé korosodó barátunk kedé­lyesen, barátságosan, pajzán cinkossággal moso­lyog a tizenévesekre. Ügyesek vagytok, kedves­­kéim, mondja a szeme, csak így tovább. Értjük mi, idősebbek is, hogy ez nem ésszerűtlen rom­bolás, nem céltalan rongálás, mint a nyilvános telefonkészülékeké vagy a fáké vagy a szobroké ... Nyilván ez logikus, természetszerű visszavá­gás azoknak, akik veletek, velünk ki akarnak szúrni. Ha ők rendszeresen emelik a tarifát, ho­gyan védekezhetnétek: nesze neked, lyukasztó! így akár a csillagos égig is emelhetnek, tök mind­egy, hány forintos jegyet nem tudunk, „mert nem lehet” kezelni. Most már értem, miért visítjátok, hogy azt mondja, „bonánzá banzáj”; mert akkor mindenki odanéz, közben a társatok a járgány (ahogy ti kedvesen mondjátok) másik végén „megszívatjátok” a rendelkezőket. Azt hiszem - fűzte tovább frissen született szolidáris gondola­tait a férfi -, ez a ti jogos lázadásotok, melyet nekünk már nincs bátorságunk megtenni. De va­lamikor, úgy a ti korotokban járva, közülünk sokan megtették, azt hívták ötvenhatnak. Mi megcsináltuk (amennyire tudtuk) ötvenhatot, ti meg elrontjátok a huszonnégyest, mármint a Szé­chenyiről bejáró busz zsebbe vágó lyukasztóit. Nagyon helyes, csak az ülések huzatait hagyjátok békén... A férfi szerette volna elmondani a buszon kö­rülötte heherésző vagány srácainak azt is, hogy jövöget vissza a bátorsága, hogy akár tevőlege­sen is beszállna a buliba, hogy - például - amíg az okos műveletet a még ép, ám káros készülé­keken végrehajtják, ő szívesen kiabálja egyfoly­tában: banzáj, banzáj! Molnár H. Lajos Tízmillió - fél liter pálinkáért Csak elnézem, milyen lázasan folyik kis ha­zánkban a privatizáció. Nappal a Vagyonügy­nökség égisze alatt, éjjelente a boltok ajtaján, ablakán, padlásterén, kibontott falán keresztül. A napszállta után „privatizálni” indulók nemcsak telhetetlenebbek, de végletesen le is egyszerűsí­tik az állami javak magántulajdonba vételét. Em­lékszem, valamikor a színesfémekkel kezdték. Egy ország nézte tétlenül, mint hordanak szét létfontosságú berendezéseket, ha a szerencsétlen rézből, bronzból, ónból vagy cinkből volt. Aztán az úgynevezett felvásárlónak álcázott ügynökök a hálózat által összehordott lopott holmiból ha­marosan nyugati gépkocsit vásároltak. Ekkor még naivul vártam, hogy az APEH vagy valaki elkezdi majd a vagyonelszámoltatást, és megkér­di a félanalfabéta, szociális segélyért is folyamo­dó családot, ugyan mondaná meg, miből futja márkás nyugati gépkocsira? De hát én, a naiv ezúttal is csalódtam. Aztán mára elfogyott a színesfém. Napjaink­ban a templomok tornyát - biz’ isten így van - kell célba venni egy-egy tábla vörösrézért, így hát ez a réteg egy veszélytelenebb és kényelme­sebb pénzforrás után nézett. Ugyebár a valami­kori állami monopólium, a dohányforgalmazás mára bakfitty lett: néhány száz forintért bárme­lyik lump csavargó árusító engedélyt kaphat, aztán elég egy felfordított kartondoboz pultnak, és már fogy is az áron alul kínált füstölnivaló, amiről a rendőrség megállapította, hogy 80 szá­zalékban betörésből származik. így hát éjjelente a gyermeteg biztonsági berendezésekkel ellátott üzleteket „privatizálják” a tolvajok. És nincse­nek nehéz helyzetben: a boltos néha még örül is, ha hívatlan látogatók érkeznek, mert így az elvitt zsákmányba bele tudja göngyölni a leltárhiányt, és a biztosító fizet, mint egy katonatiszt. Amikor mindezt egy bűnüldözési szakember szóvá tette, számolni kezdtem: nézzük csak, jól jár a boltos, mert megszabadul a leltárhiánytól, ha betörnek. Nem fizet rá - hacsak el nem kapják - a tolvaj sem az üzletre, és az is elégedetten pöfékelhet, aki a hevenyészett piacokon olcsóbban jut a cigijéhez. Hát akkor ki a károsult? A biztosító. Bizony, az a biztosító, amelyik a befizetett száz forintból mára Szolnok megyében 107 forintot kénytelen kifizetni, de Szabolcsban 170-et kellene vissza­térítenie. No már mostan, a tisztességesen fizető ügyfeleivel szemben eddig is igencsak szűkmar­kú volt ez a szakma. Ha kevesebb lesz a pénze, amiből minket kárpótolhat, nyilván felemeli a biztosítási díjat. Egyszóval, az olcsó cigit azok fogják megfizetni, akik - nem is dohányoznak. Persze, mondják a rendőrök, a követhetetlen eredetű cigaretták hasznot is hoztak az ország­nak: kiváltották a színesfémet, így ennek a be­gyűjtése némileg szünetel. De akinek csípi a szemét a füst, az alkoholban utazhat. Újszászon éppen most fogtak el egy szellemileg leépült, agyonalkoholizált hölgyet, aki a nevét adta egy bűnös üzlethez. A futtatói rávették, hogy napi fél liter pálinka fejében szerezzen dokumentumot szeszforgalmazásra - aztán a kiterjedt rokonság tízmilliót érő italt vett át egy állami cégtől, amit pillanatok alatt pénzzé tett. Ottmaradt a szeren­csétlen emberi roncs a balhé közepén, el is viszi becsülettel, közben az igazi tettesek újabb nyu­gati kocsikat hoznak át a határon ... Azt mondja az ügyben nyomozó rendőrtiszt: csak azon ámul, mennyire kiismerik magukat a jog cikomyáiban a betűvetéshez alig konyító „üzletfelek”. Bizony nem lenne baj, ha a törvény vala­mennyi őre is hasonló leleményességet tanúsíta­na az ellenük való harcban! Palágyi Béla „A lakosság csak a kisstílű politizálásból ábrándult ki” Palotás János a nagy közvélemény-kutatásról Mindenképp meg kell tartani a népszavazást a világkiállításról, mert bizonyosan összegyűlik a szükséges százezer - sőt annál jó­val több - aláírás. Palotás Jánossal, a kezdeményezővel arról beszél­getett a Ferenczy Europress mun­katársa, hogy a majd sorra kerülő referendumnak milyen eredmé­nyei, hatásai várhatók.- A népszavazás csak akkor te­kinthető érvényesnek és eredmé­nyesnek, ha a szavazásra jogosul­taknak eggyel több, mint 50 száza­léka voksol. Ez körülbelül 3,5 mil­lió állampolgárt jelent. Mit gon­dol, urnákhoz járulnak ennyien?- Nem tudom, de - remélem. Óriási politikai tőkét kovácsolna magának az ország lakossága, ha bebizonyítaná: csak a kisstílű poli­tizálásból ábrándult ki; saját élete befolyásolására igenis jogot for­mál! Hiszen a világkiállításra sza­vazni új munkalehetőséget, fellen­dülést és jobb életet jelent.- S ha nincs meg az 50,1 száza­lék?- Számolni kell persze azzal, hogy csak 40, 30 vagy 20 százalék nyilvánít véleményt. Ha mondjuk 30 százalék lesz a részvételi arány, az is azt jelenti, hogy több mint 1 millió ember álláspontját ismerjük meg. S bár a törvény előírásai sze­rint ez nem jelent kötelezettséget, a politika íratlan szabályai szerint ekkora véleménytömeg igenis kö­telez . . . Merész politikus az, aki ezt figyelmen kívül hagyja ... De ha csak 10 százalék, 350 ezer ál­lampolgár voksol - akkor is olyan monstsre közvélemény-kutatás tükrébe nézhetünk, amilyet az utóbbi időben nemigen tartottak elénk.- Gondolja, hogy egy de jure sikertelen referendumból a világ­­kiállítás ellenzői is önhöz hasonló következtetéseket vonnának le?- Mások regálásaira persze nem adhatok garanciát. De arra igen, hogy ha akárhányan szavaznak, s a voksok nagyobb része nemet mond az expóra, akkor pillanatig sem vonom kétségbe: érvényes a nem! K. T.

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom