Új Néplap, 1991. november (2. évfolyam, 256-282. szám)
1991-11-16 / 269. szám
1991. NOVEMBER 16. Azt beszélik Kengyelen ii Hja, kérem, minden viszonylagos... Mérges polgár jön ki a kengyeli községházáról. Dühöngve meséli, hogy az állatorvos szolgálati lakásának kerítését szeretné megjavíttatni, de küldözgetik egyik ajtótól a másikig, végül úgy kell hazamennie, hogy még egy biztató szót sem kapott. Jómagam a polgármestert keresem, szabadságon van. A jegyző Szolnokra utazott. Igazán nem számít keresztkérdésnek az, hogy valóban kíván-e Tüzép-telepet létesíteni az önkormányzat, ahol olcsón árulná a tüzelőt? A két tisztségviselő távollétében azonban csak vállvonogatás, hümmögés a válasz. Mi tagadás, ezek után én sem túlságosan jó szájízzel jövök ki a községházáról. És akkor szemben ott a falu parkja. Lehangoló őszi hangulat: leszakadt, rozsdás gyermekhinták, egy félbehagyott szovjet emlékmű, amiről nem lehet tudni, hogy éppen építik vagy bontják. Gaz, törött üvegek és körbeírhatatlan hulladékok a bokrok alján. Rendbe tehetnék ezt a központi helyet talán az iskolák. Volt már rá példa, talán itt is, de másutt mindenképp a történelemben. Esetleg a hívők is gereblyét, lapátot ragadhatnának, hiszen mindkét egyház temploma itt áll e térségben. És akkor az önkormányzat kötelességéről még nem is beszéltem. Egyszóval lehangoló látvány ez az elvadult vegetáció itt a falu közepén. Később egy idős nénivel beszélgetek. Dicsérőleg szól a polgármesterről.- Nézze csak, ezt a parkot is milyen szépen rendbe tetette. Tudja, hogy nézett ez ki? (A látottak után el sem tudom képzelni.) Odajártak az emberek a dolgukat végezni, a fiatalok, hogy ne is mondjam mit csinálni . . . Most meg azért már rá lehet nézni. Hát ezért mondom én, hogy lám, minden viszonylagos. Don Quijoték kerestetnek Hát a Bagimajor! Valamikor Bagi Gyula, Horthy sógora birtokolta ezt a környéket. Ma egy szélmalom és egy klasszicizáló kápolna emlékeztet a régmúlt időkre. Érdekes: aprózódni kíván a lakosság. A kengyeliek nem jó szívvel gondolnak vissza arra az időszakra, amikor Törökszentmiklóshoz tartoztak. Ugyanígy Bagimajor polgárai szeretnék, ha függetlenné válhatnának Kengyeltől. Hiszen van iskolájuk, egy szélmalmuk, ami lisztet őrült ma élő generációknak is, van vegyesboltjuk, egy téeszközpont - kell-e több a függetlenedéshez? Úgy érzik, az a természetvédelmi terület, amit jelenleg egy tábla óv, jóval több megbecsülést érdemelne, ám ez elmarad. A csodát az önállóságtól várják. Talán nem is hiába. A klasszicista stílusban épült kápolna Bagimajor ékessége A kenyér, melyért Szolnokon is sorba állnak Áfész kontra áfész Vannak az életben egészen furcsa dolgok. Biztos, hogy közéjük tartozik a kengyeli diszkontáruház is. A törökszentmiklósi áfész létesített egy ilyet, mert úgy érezte, divat. A polcokon befőttek, konzervfélék némi árengedménnyel. Van befőtt 41,60-ért, amiért másutt úgy 60 forintot kémek, olcsóbb a natúr lecsó is, meg néhány gyümölcslé. A magyarázat egyszerű: a termelői ár meg a nagykerár az, amiért adják. Az eladó panaszkodik, hogy a forgalom nem túl nagy, mert itt van a bolt a szomszédban. A diszkontáruház a törökszentmiklósi áfészé. Három alkalmazottat tart, fűt, világít, tágas alapterületet foglal el. Na mostan: a szemben lévő boltban ugyanezen árukat is árulják, kicsit drágább árfekvésben, nem tudom, mondtam-e, az is a törökszentmiklósi áfészé. A két bolt tehát versenyez egymással: áfész kontra áfész. Számolni kezdek. Aki a diszkontáruház eladója, annak nem fűződik különösebb érdeke a jelentős forgalomhoz, hiszen mint szövetkezeti tag jobban jár, ha a magasabb árfekvésű boltba tessékeli át a vevőt, mert így nagyobb a bevétel, s neki majd a részesedésosztáskor több a haszna. És egyáltalán: nem is értem, miért kell egy kereskedelmi cégnek drága pénzen konkurenciát teremtenie önmagának? Egyszóval halódik a diszkontbolt, gondolom, a három alkalmazottat nem akarják elbocsátani, hely kell nekik, hát kinn van még a cégtábla. És az éppen ügyeletes eladó - a másik kettő táppénzen van - jó szívvel kiszolgálja azt a néhány kuncsaftot, aki betéved ide naponta. Én már csak azon gondolkodom, hogy minek az árát csökkentenék, ha ezt a tessék-lássák boltot fűtésével, világításával, alkalmazottaival együtt megszüntetnék? Emlékszem, még híre-hamva sem volt a vállalkozói korszellemnek, amikor a pékek már rájöttek, hogy jó kenyeret nem feltétlenül csak vállalati keretek között lehet sütni. A vidékre járó hivatalnokok meg-megálltak Jászladányban, Cibakházán Kosaras Lajos bácsi háza előtt, de legelőbb is Kengyelen, hogy meleg, házi kenyeret vásároljanak a családi asztalra. Emlékszem, volt szolnoki munkahely, ahol már kedden fel kellett iratkozni a pénteki kengyeli kenyérért. Jelenleg a szolnoki piacon állnak sort azért a pirospozsgás cipóért, mely Jelenfi János pékműhelyéből kerül ki.- Kedves mester, mikor kezdte a szakmát?- Nem ma volt: 1954-ben álltam a kemence elé. Vállalatnál dolgoztam, aztán a cibakházi Kosaras Lajos bácsi volt a mesterem. Később az elődömtől, Siroki Lajostól - aki most halt meg a közelmúltban - megvettem ezt a boltot. Jobban megy, mint gondoltam. Arra számítottam, hogy a családtagokkal fogom üzemeltetni, aztán olyan nagy volt a kereslet, hogy kénytelen vagyok tíz alkalmazottat foglalkoztatni.- A szolnokiak jól ismerik az Ón keze munkáját. Miként ítéli meg a liszt minőségét?- Sajnos nagyon rossz. Ha adalékanyagot nem tennénk hozzá, nem is tudom, mi lenne. Régen pedig ilyen nem volt, de hát a termelők a mennyiségre ménnek, de mára úgy elkeresztezték a búzát, hogy a minőség teljesen elveszett.- Nem Ön az első pék, akitől ezt hallom. Egyébként naponta mennyit kenyeret sütnek?- Átlagosan 25 mázsát.- Mikor fognak árat emelni?- Már januárban emelhettem volna, de nem tettem. Felment a fűtőolaj ára, aztán megugrott a jövedelemadó az alkalmazottak után, több lett a társadalombiztosítás, a munkanélküliség támogatására másfél százalékot kell befizetni, drágább az üzemanyag is, amivel szállítok. Ezeket a költségeket egyelőre lenyeltem. De ha valamit még emelnek, akkor nekem is lépnem kell.- A kengyeli boltokban az Ön kenyerét árulják?- Nem, mert arra ráfizetnék. Itt az üzletemben eladom 30 forintért kilóját, a boltban 26-ért vennék át. Hát nem akarom magam alatt vágni a fát. A kenyér, amit Szolnokon is jól ismernek • • Özvegyek, ha találkoznak A falu közepén három asszony tart röpgyűlést, hozzájuk lépek.- Megtudhatnám, miről megy a szó? Özvegy Rimóczi Sándorné válaszol:- Jobb, ha nem hallja ezt idegen. Panaszkodunk. Mondjuk a keservünket. Tőlem nyolc holdat vettek el kocsival, lóval, aztán meghalt az uram, én itt vagyok fél tüdővel. Adnák vissza a földet, kinek kell? Nekem nem. Most dolgozzon rajta az, aki eddig nem dolgozott. És tudja, mi még az, amit cifrának tartok? Olyanok ágálnak a parasztság mellett, akik a búzát nem tudják az árpától megkülönböztetni. Hát ő nekünk ne legyen szószólónk. Özvegy Kovács Imréné veszi át a szót:- Nézzen rám, felvásárló voltam az áfésznél, egész életemben zsákokat emelgettem, kikopott mind a két térdem, azt mondták a kórházban, csak tolókocsival járhatok. Most azért bottal még elmászkálok, de ha nem lenne két aranyos unokám, nem is tudom, mit kezdenék magammal. Özvegy vagyok, ráment az uram, ráment az én egészségem is a kemény munkára. Balogh Istvánná friss özvegy.- Az én uram az idei nyáron halt meg. Le volt szegény százalékosa, két infarktust túlélt, a harmadik elvitte. Három gyerekem van, szerencsére mind a három családos, nincs velük gond. Én meg majd elleszek valahogy. Jó lenne kicsit bizakodóbb hangot is hallani. Megállítom hát a fiatal Tímár Lászlónét, a derűs prognózissal azonban ő is adós marad.- A férjem a Szolnoki Mezőgépnél dolgozik, de úgy hírlik, az ő feje fölött is ott lebeg a munkanélküliség réme. Én a Bőrtexnél dolgozok, de gyesen vagyok, remélem, visszavesznek. Az anyósomnéknál lakunk, négy generáció egy fedél alatt: az anyósomék, az ő szülei, mi meg a gyermek. Mindez három szobában. Hát innen kellene tovább lépnünk nekünk, fiataloknak. De hová? És miből? Az özvegyek tanácsa Ahol minden ötven forint Ennyi lehangoló találkozás után biz’ isten jólesett belépni Boda Péter kisvendéglőjébe. A derűs, kiegyensúlyozott férfi az az alkat, aki napfényes hangulatot tud teremteni maga körül.- Nézze, nálam ötven forintért kap egy tál ételt mindenki. A nyugdíjasoknak meg a diákoknak még a pacal és a birkapörkölt is ennyi, feltéve, ha itt fogyasztják el. Ha elviszik, nyolcvan az ára. Lehet mindennel fizetni: kakassal, tojással, tyúkkal. Ezt ne vegye azért halál komolyan, csak vicceltem. Mindenesetre a közelmúltban volt egy vendégem, aki négyszáz forintos cehhet csinált, aztán elővett egy pár cipőt, és kitette a pultra. Martfűn dolgozott. Elfogadtam, és egy óra múlva eladtam a lábbelit hatszáz forintért. Minden hónapban Boda Péter, akinél jólesik megpihenni van egy-két társadalmi rendezvényem, ezen hatvan-hetven ember összejön. Szerdán szünnap lenne, de reggel kinyitok, délután pedig kártyázok a nyugdíjasokkal. Ha a kártyaparti elmarad, kiírom az ajtóra: „A mise elmarad.” A feleségem valamelyik nap olvasta, és jön halálra válva, hogy milyen hülyeséget írt yalaki a bejáratra. Hát elmondtam neki, hogy én voltam, és mit jelent az üzenet. Hogy mi a titka a szakmámnak? Lehet abban is borongós idő, meg derűs, napfényes korszak is, ám a középpontban az ember, aki ezt a szakmát választotta, a hangulatát nem szabhatja az időjárás szeszélyéhez. Bízok ebben a foglalkozásban. Január elsejétől bérbe is veszem a törökszentmiklósi áfésztól a boltot, de a lányom, aki vendéglátó-ipari iskolába jár, azt tervezi, hogy konkurenciaként westemüzletet nyit. A vendég fele idejön, a másik fele oda. Az oldalt írta: Palágyi Béla t. h >J)flJöV la ívt ■ -J1 * \1 ■. Un io> u >«l 4i ti« kV 4< ö l Építik? Bontják?
