Új Néplap, 1991. november (2. évfolyam, 256-282. szám)

1991-11-15 / 268. szám

1991. NOVEMBER 15. Hazai tükör 3 Cél: hatásos „csapdát” állítani a vásárlóknak Egy vállalkozás, amely játékként indult LÁTLELET Éljünk magunknak?- Nem, nem hiszem, hogy na­gyon sok érdekes dolgot tudnék mondani - válaszolta Rácz Mi­hály (33 éves), a szolnoki Bolt Betéti Társaság egyik tulajdono­sa, amikor nemrégiben megke­restem, hogy interjút kérjek tőle. De néhány perces győzködés után mégis beleegyezett... így aztán a megbeszélt időpontban, amikor bekopogtam hozzá, szin­- Mielőtt belevágunk a köze­pébe, mondana valamit az előz­ményekről?- A Bolt Betéti Társaságot 1989 márciusában hárman alakí­tottuk: Ruttkai György, Hável Gábor és jómagam. Ruttkaitól időközben elváltunk, s ma már csak ketten jegyezzük a céget. Mi akkoriban egy egészen kicsi vállalkozásban gondolkodtunk, hisz mindössze 110 ezer forintos törzstőkével hoztuk létre a Bolt BT-t. Most utólag már úgy néz ki, mintha játszottunk volna. Mert ha valaki kimegy Monte Carlóba és feltesz a rulettre ennyi pénzt, ott a kockázat, hogy vagy megsokszorozza, vagy pe­dig elveszti az egészet. Mi is így voltunk.- S miért pont Szolnokon hoz­ták létre ezt a vállalkozást, hisz ha jól tudom, Ön nagyon sokáig Pesten élt, s egy borforgalmi vállalatnál volt osztályvezető.- Én idevalósi vagyok. Itt él­tem tizennyolc éves koromig, s a Varga Katalin gimnáziumban érettségiztem. Utána valóban a fővárosban kötöttem ki. Elvé­geztem a Kereskedelmi és Ven­déglátóipari Főiskolát, majd el­helyezkedtem a Pest Megyei Pincegazdaságnál. Közben estin elvégeztem a közgazdasági egyetemet, s tíz esztendeig a Promontorvinnél dolgoztam. Kétségtelen, hogy szépen halad­tam előre, a gyakomokságtól egészen az osztályvezetőségig vittem. Nem mondom, hogy nem lett volna még továbblépési lehetőségem, de úgy gondoltam, hogy a magánvállalkozásoknak sokkal inkább jövőjük van. Siet­tette döntésemet az is, hogy a gorbacsovi szesztilalom, vagyis 1985 óta a cég már csak bukdá­csolt.- Eleinte miben gondolkod­tak?- Mondja, az eltelt két és fél esztendő alatt sokszor becsap­ták?- Volt rá példa. Mi megpró­báltunk tisztességesen keresked­ni, de néhányszor behúztak a csőbe bennünket. Csak annyit mondok, hogy jelenleg a Bolt BT-nek öt peres ügye van, s mindegyikben felperesek va­gyunk. Tulajdonképpen ismerős és Magyarországon már szoká­sos dolgokról van szó: árut ad­tunk el, megállapodtunk, szerző­dést kötöttünk, szállítottunk, és a partnerek nem fizettek. Persze nem vagyunk kétségbeesve, mert ha valaki valamilyen vállal­kozásba belevág, az ilyen dol­gokra is fel kell készülnie.- Ha már az elején tisztában volt vele, hogy nem könnyű a vállalkozó élete, akkor mégis, miért kezdtek neki?- Alapvetően két dolog miatt. Az egyik nyilván az anyagi érde­keltség, a másik pedig - mint már említettem - nem árt, ha az ember kipróbálja magát, hogy mire ké­pes. Ami az anyagiakat illeti: ne­hogy azt higgye, hogy ma sokkal jobban élek, mint amikor az álla­­mi cégnél dolgoztam. Nem te természetes, hogy először ar­ról érdeklődtem: vajon miért hú­zódozott ettől a beszélgetéstől.- Én úgy vagyok vele - kezdte -, hogy a cégnek saját magát kell eladnia. Ebbe a beszélgetésbe is csak azért egyeztem bele, mert remélem, el tudok mondani olyan dolgokat, amelyek a kívü­lállók számára esetleg érdekesek vagy tanulságosak lehetnek.- Mi legelőször csak egy üzle­tet akartunk csinálni. Ugyanis nem kenyerünk ajtóstól rontani a házba, csupán ki szerettük vol­na próbálni az erőnket. Kíván­csiak voltunk arra, hogy az álla­mi vállalatnál eltöltött sok-sok év után tudunk-e átfogóan egy teljes cégben gondolkozni? Ké­pesek vagyunk-e az egész verti­kumot irányítani, és nem csak irányítani! Mert az első hóna­pokban, ha kellett, akkor öltöny­ben, nyakkendőben tárgyaltunk, máskor meg fölkaptuk a melós­­ruhát, és kamiont pakoltunk. Ahogy múlt az idő, tulajdonkép­pen az élet hozta azt, hogy hol alakultak ki boltjaink. Két és fél év persze nagyon rövid, ám köz­ben nemcsak sikerek, de kudar­cok is akadtak. Hisz voltak na­gyon szép boltnyitásaink, és na­gyon csendes boltbezárásaink. Ez utóbbira példa, hogy már a legelső boltunk - a Cók-mók - is megszűnt.- Miért?- Jelenleg is a Bolt Betéti Tár­saság minden üzlethelyiségét béreljük. Ez azt jelenti, hogy a tulajdonosokhoz alkalmazkod­nunk kell. így voltak olyan üzle­teink, amelyeket azért kellett fel­számolnunk, mert vagy a bérleti szerződésünk járt le, vagy a bér­beadó jobb kuncsaftot talált. Persze más oka is van ennek. Például Miskolcon nyitottunk két butikot. Az egyik nagyon jól megy, a másikat viszont becsuk­tuk, mert kicsi volt a forgalma.- Jelenleg hány boltjuk van?- Mint említettem, Miskol­con egy, Szolnokon egy butik és egy kisáruház, amely alapvetően öt üzletet foglal magába. Van benne butik, játékbolt, ajándék­osztály, műszaki osztály és az INKU-val közösen kialakított lakástextilrészleg. azért, mert a vagyonom keve­sebb, hanem sokkal inkább azért, mert azt a pénzt, amit meg­keresünk, folyamatosan vissza­forgatjuk a váílalkozásba. Persze az is igaz, hogy anyagi szem­pontból ma már sokkal kiegyen­­súlyozottabban, nyugodtabban telnek napjaink, nem kell arra várni, hogy mikor lesz fizetés. Hisz arányaiban és reálértéken nézve ma körülbelül két-két és félszeresét keresem, mint koráb­ban. Tudja, a társammal, Hável Gáborral éppen beszélgettünk róla, lehet, hogy több lenne a jövedelmünk, és sokkal jobban élnénk, ha megmaradunk annál a munkánál, amivel kezdtük ezt a vállalkozást. Kibontottuk a használtruha-bálákat, kimostuk, kivasaltuk, beáraztuk, vásárokat tartottunk, mindössze egyetlen boltot üzemeltettünk. De úgy gondoltuk, hogy ez nem nagy kunszt, mert bizonyos határig muszáj kockáztatni.- Erre azt hiszem, nagyon jó példa az áruházuk. Hisz annak kialakításához pontosan egy olyan időpontban fogtak hozzá, amikor mindenfajta kereskedel­mi tevékenység leszálló ágban volt. S amikor minden ,,normá­lis” kereskedő azzal foglalkozik, hogy túlélje ezt az apályt, akkor Önök bizonyára több milliót for­dítottak arra az üzletközpontra, amiről gondolom, jól tudták, hogy nem egyik napról a másikra hozza vissza a befektetett tökét.- Ez igaz, de nem vagyunk idegesek, mert véleményünk sze­rint szolnoki mércével mérve is szép áruházat csináltunk. S ami ebben az ínséges világban ugyan­csak lényeges: munkahelyet te­remtettünk ott tizenöt embernek.- Mennyibe került az áruház kialakítása?- Több mint hétmillió forint­ba. Ebből négymillió a hitel, amit 36,5 százalékos kamatra vettünk föl.- Érdemes ilyen feltételek mel­lett kölcsönt kérni?- Nézze, a lényeg az, hogy hányszor tudjuk a pénzt egy év alatt megforgatni. A cél nyilván, hogy minél többször sikerüljön, mert akkor jut is, marad is. ✓ Óvatos duhaj...- Biztos így van, hisz ellenkező esetben aligha találkoznánk a kü­lönböző reklámokban olyan sű­rűn a cég nevével. Nagyjából is­merve a hirdetési tarifákat, ez sem lehet olcsó mulatság.- A Bolt BT nagyságához ké­pest mi valóban sokat költünk reklámra. Kigyűjtöttem az első félévi reklámköltségeinket, ami egymillió-négyszázezer forintra rúgott. Ez egy évre vetítve csak­nem hárommillió forint. De erre nem sajnáljuk a pénzt.- Nem véletlenül kérdeztem ezt. Ugyanis kíváncsi vagyok a véleményére. Ön szerint mi a fon­tosabb egy vállalkozásban: az öt­let, vagy a cég anyagi háttere?- Az ötletek nagyon lényege­sek, ám megvalósíthatatlanok pénz nélkül. Ilyenkor az ember elkezd gondolkozni, mert én leg­alábbis úgy vagyok vele, hogy nem szeretem azt a pénzt elkölte­ni, amit még nem kerestem meg. Most az áruházi hitel mellé éppen ezért nem biztos, hogy fölvennék még pármilliós kölcsönt, akármi­lyen jó dolog is jutna eszembe.- Óvatos duhaj...- Pontosan, mert a mai napig is kínosan ügyelek arra, hogy csak annyit kockáztassak, amivel a családom létbiztonsága még nem kerül veszélybe.- Elárulná, hogy az utóbbi idő­ben milyen üzleteket kötött?- Bár ezekről nem szoktam be­szélni, néhányat mégis megemlít­hetek. Nemrégiben Angliában vásároltunk, és egy katonai ruhá­zattal foglalkozó kft-nek adtunk el nyolcezer francia tengerész­nadrágot, amelyeket 1952-ben gyártottak, csak eddig zárolt készletként szerepeltek. Itthon nyilván piacra kerülnek, mint jó minőségű munkásnadrágok. S annak ellenére, hogy nagyon ol­csón adtuk, nem panaszkodha­tunk, mert meglesz rajtuk a hasz­nunk. Vagy mondhatnám a ta­névkezdés előtti rendkívüli tor­nacipő-akciónkat, amikor is szá­zötven forintért árultuk párját. Azokat például tonnára vettük egy volt NDK-s raktárból.- Milyen ötleteik vannak még?- Egyértelmű: hatásos „csap­dát” állítani a vásárlóknak, és úgy befolyásolni a piacot, hogy minél többen válasszanak ben­nünket. Éppen ezért különböző akcióinkat is mindig úgy igyek­szünk megszervezni, hogy az em­berek minél többet beszéljenek rólunk. Magyarországon A belga UCB tervei Irodát nyit Budapesten no­vember 20-án a belga gyógyszer- és vegyipari vállalatcsoport, az UCB S.A. brüsszeli székhelyű cég. Mint Bendl János, a cég ma­gyarországi képviselője elmon­dotta: a világban évente 1 milli­árd dolláros forgalmat lebonyolí­tó vállalatcsoport már évek óta exportált Magyarországra vegyi­pari alapanyagokat. A múlt esz­tendőben szakkülkereskedelmi vállalatokon keresztül, 3 millió dollár értékű terméket adtak el hazánkban. A hagyományos és az új csa­tornákon keresztül ez évben a forgalom elérheti a 4 millió dol­lárt, jövőre pedig összesen 5 mil­lió dollár értékű gyógyszer, ve­gyipari alapanyagok, fólia és csomagolóanyagok forgalmazá­sát tervezik Magyarországon. A vegyipari szektorban az UCB elsősorban speciális alap­anyagok értékesítését tervezi. A fólia és csomagolóanyagokkal viszont már most, a nagy nyugati élelmiszeripari cégek magyaror­szági megjelenése előtt kívánnak felkészülni, hogy idejében legye­nek a piacon. Az üzleti siker re­ményében hozták létre az ez év május elsejétől működő, 100 szá­zalékosan belga tulajdonban le­vő leányvállalatot, az UCB Ma­gyarország Kft-t. Alaptőkéje 5 millió forint. Terveik szerint a jövő évtől kezdve ez a leányvál­lalat veszi kézbe az UCB termé­keinek magyarországi értékesí­tését. A nyers kapitalizálódás szemmel láthatóan megerősödő folyamata hozza magával azt a magatartást, melyet leginkább a sikeresség elérése iránti vággyal jellemezhetnénk. S az erre való áhítozás egyáltalán nem csodál­ható egy olyan társadalomban, melyben a létbizonytalanság egyre inkább elhatalmasodik. De ha ez a vágy önmagában érthető is, a szolidaritás, a közösségi ma­gatartás miféle minimumát lehet remélni azoktól, akiknek egyet­len céljuk önmaguk helyzetének megerősítése? S akiknek a morál pusztán a sikeresség következ­ménye. Semmilyet. Amennyire hangsúlyossá válik ez a törekvés, olyan mértékben tör felszínre a mindent elfogadó alkalmazko­dás kényszere. Nem csoda, ha valaki a legrosszabb helyen és a legrosszabb időben is jól szeret­ne élni, legalább viszonylag jól, vagy jobban, mint mások. És iga­zából azon sem lepődhetünk meg, ha - metaforikusán fogal­mazva - valaki a pincéből fel akar költözni a második emeletre. Csakhogy ez a szándék a legtöbb esetben nem változtat erőfeszíté­se groteszkségén; azon, hogy va­lójában nem az történik vele, mint amiben kezdetben remény­kedett. Folytonos megalkuvásai révén egy ideig ugyan bizton­ságban érezheti magát, ám ha képtelen számot verni az előre nem látható bizonytalanságok­kal, szükségképpen a félelem lesz úrrá rajta. S aki öncélúan csak a sikerre törekszik, illetve ennek mindent alárendel, előbb vagy utóbb csa­lódnia kell. A mindent elfogadó alkalmazkodás ugyanis legfel­jebb rövid távon eredményes. Akinek pedig nem sikerült elérni az áhított célt, óhatatlanul meg­­hasonlik, mert egyáltalán nincs felvértezve a sikertelenség ellen, s így nem is képes elviselni. Hi­szen a sikertelenség számára nem a tudatos választás csődjé­nek következménye, az egyén nem saját gyengeségét ismeri fel benne, hanem valamilyen végzet eredőjének tartja. És bűnösnek is akkor érzi magát, ha kudarcot vallott. Mert a sikerest általában becsülik, a sikertelent pedig megvetik, a sikeresnek hízeleg­nek, a sikertelent eltapossák. Mégis többről van itt szó, mint pusztán az előbbi közismert és általános jelenségről. Mögötte a másokat kifosztó egoizmus, il­letve olyan fokú emberi közöm­bösség rejlik, mely eleve kizárja az együttműködést és a szolida­ritást. Ami igazából öszetartja eze­ket az egyéneket, nagyobbrészt az irigység, a féltékenység vagy a gyűlölet. Anélkül, hogy akár­csak megkísérelnék keresni - magukban vagy másokban - a kölcsönös megértés és segítés esélyeit. Holott ez lehet a végső igazolása annak, hogy nem élhe­tünk csupán magunknak. A meg­értés és a bizalom teremti meg a kommunikációt, ami viszont bármely közösség és társas együttlét biztosítéka. Ha erről nem veszünk tudomást, a társa­dalom rekonstrukciójáról hiába­való beszélni. Kerékgyártó T. István A Külkereskedelmi Főiskola főigazgatója — a főiskola vonatkozó szabályai szerint — pályázatot hirdet a jelenlegi megbízás lejárta miatt a szolnoki tagozat igazgatói munkakörére. A pályázónak a főiskola profiljába tartozó szakirányú tanári diplomával, minimálisan egyetemi doktori foko­zattal, valamint több éves felsőoktatási vezetői és tanári gyakorlattal kell rendelkeznie. Idegennyelv- ismerete és akadémiai tudományos fokozat vagy azzal egyenértékű tudományos tevékenység kívánatos. Az igazgató feladata a főiskola szolnoki tagozata oktató és tudományos kutató munkájának irányítása, szerve­zése és ellenőrzése a főiskola szervezeti és működési szabályzata szerint. A munkakör hároméves időtartamra tölthető be: 1992. január 1-jétől. Az igazgató állandó szolnoki jelenléte követelmény. Fizetés a magyar állami felsőoktatásban kialakult gyakorlat szerint. Részletes felvilágosítást ad: Budapesten dr. Kovács And­rea főtitkár (telefon: 1-572-683), Szolnokon dr. Urbán István igazgatási osztályvezető (telefon: 06-56-39-677). A pályázatok beadási határideje: 1991. november 29. A benyújtás helye: Budapest, Liget út 22., főtitkár. *69315/1* Nem rohantunk ajtóstól a házba Néhányszor behúztak a csőbe Nagy Tibor

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom