Új Néplap, 1991. november (2. évfolyam, 256-282. szám)

1991-11-14 / 267. szám

8 Hírek—információk—érdekességek 1991. NOVEMBER 14 1991. november 14., csütörtök, Aliz napja. A Nap kél 6.46, nyugszik 16.11 órakor. A Hold kél 12.31, nyugszik 23.15 órakor. Késő őszi idő Eleinte változóan felhős lesz az ég, majd napközben nyugat felől erős felhősödés kezdődik. Először a Dunántúlon, később másutt is eső, záporeső várható. Napközben helyenként ködre kell számítani. A déli szél gyakran megerősödik. Északkeleten gyenge fagy várható. A hőmérséklet csúcsértéke északon 5 fok körül, máshol kevéssel 10 fok felett várható. (MTI) Képes eseménynaptár 275 évvel ezelőtt, 1716. no­vember 14-én halt meg Gott­fried Leibniz (képünk) német polihisztor. Nevéhez fűződik az első hengeres számológép meg­­alkotása (1673), Newtontól függetlenül az infinitezimális számítás felfedezése (1672), to­vábbá ő vezette be a matemati­kába a determináns fogalmát, a kettes számrendszert, de érté­kes eredményeket hozott a geo­lógia, a nyelvtudomány és a bá­nyászat terén is. A filozófiában őt tekintik a logika megalapító­jának. Magyarul megjelent mű­vei: Újabb vizsgálódások az emberi értelemről (1765), Érte­kezések, kisebb írások, levelek (1907). * 45 éve, 1946-ban hunyt el Manuel de Falla spanyol zene­szerző, hazája újabb zenéjének vezéralakja. Néhány művét idézzük: A spanyol kertben (szimfónia), Rövid élet, A há­­romszögetű kalap (operák), az utóbbit Budapesten is bemutat­ták. Falla 1938-ban a Franco­­uralom elől Dél-Amerikába emigrált. * 70 éve, 1921-ben halt meg Goldziher Ignác orientalista, fi­lológus. Beutazta Közel-Kele­tet, s megalapozta a modern isz­lámtörténetet (Az iszlám - 1881). * 100 éve, 1891 -ben született a kanadai Ontario-állambeli Al­­listonban Frederic Banting ka­nadai ovos, aki az inzulin előál­lításáért (1922) 1923-ban társá­val együtt Nobel-díjat kapott. Aliz Többféle magyarázat van az Aliz nevünk eredetére nézve. Az egyik szerint a német ,,Ilse’ ’ névből származik, de a német nyelvkutatók azt derítették fel, hogy ez a nálunk igen gyakori név az Elisabeth-Erzsébet rövidítése, s talán e név becézé­­séből Franciaországban keletkezett Alice lehet az alapsza­va. A másik magyarázat az Alice, Alisia, Elise és a mi Aliz nevünket is a Sándor női megfelelőinek tartja. Ritka nevük­höz méltóan az Alizoknak különleges, hófehér kelyhli üveg­házi virágot, Fucharis grandiflorát ajándékozzunk. I_______________________________________________________________I Színház A Szigligeti Színház szín­háztermében 19 órakor Száz év magány (Soós bérlet). Mozi Szolnokon a Nemzetiben fél 5-kor, fél 7-kor és fél 9- kor Irány Colorado. A Tal­­linnban fél 6-kor és fél 8-kor A vágy titokzatos tárgya. A Tisza mozi A-termében féle­kor, fél 7-kor és fél 9-kor Ők is a fejükre estek. Törökszentmiklóson a Dózsában A szolgálólány meséje. Karcagon a Déryné­ben Ghost. Kunszentmár­­tonban a Körösben A nin­­dzsák aranya. Jászberény­ben a Lehelben 6-kor Kebel­barátok, 8-kor The Doors, délutáni különelőadás a Juli­­anus barát. Martfűn a Tiszá­ban 10-korDotésamoszkító, 19-kor Földönkívüli zsaru. Mezőtúron a Szabadságban 6-kor és 8-kor Jézus Krisztus Szupersztár (felújítás). Ti­szafüreden a Tiszában Tör­vényre törve. Szünnapos a túrkevei, a jászapáti, a kunhegyesi, a kunmadarasi és a tiszaföldvá­­ri mozi. Megyei Művelődési Központ 17 órakor SZEMÉLYI­SÉG ÉS TÖRTÉNELEM. Elveszett birodalom: Ferencz József. Előadó: dr. Gerő András (ELTE). Az Ifjúsági Iroda és a MMIK szabad­­egyeteme. A fotógalérián a Debrece­ni Fotóklub 1932-1944. c. ki­állítása. SZUPEREXPRESSZ FIGYELEM! A „Ping­vin” fagyizóban, Arany J. út 6., megkezdtük a kitűnő minőségű fehér- és vörös­borok poharas és utcán át történő értékesítését. Ol­csó árakkal várjuk kedves vendégeinket! *69208/1* KISKERESKEDŐK, vi­­szonteladók - kissé a be­szerzési ár fölött - csizmák nagykereskedelmi áron, Szolnokon, a Ságvári krt. 11 -ben a Sztár mellett, a Centrum Áruházzal szem­ben. Jöjjön, várom, köszö­­nöm! *69277/ 1* KORLÁTOZOTT szám­ban még fogad jelentkező­ket a West Szolnoki Irodá­ja Tarvisióba november 15-i, péntek esti indulás­sal. Jelentkezni lehet: a Centrum Áruházban, a Westnél. Csak 1600 Ft! Telefon: 56/35-222/22 mellék. *69286/2* ÉLELMISZERBOLTBA és büfékocsiba érettségi­vel rendelkező fiatal el­adókat keresek. Szolnok, Mini Market, Városmajor 68. *69292/2* JÓ ÁLLAPOTBAN lévő, 4x4 dízel, zárt Aro eladó. 5 éves, 150.000 Ft. Bármi­kor megtekinthető Jász­­szentandrás, Székely M. út 6. *69324/1*________ TOYOTA kötőgép, kéttű­­ágyas, motorizált lyukkár­tyás, csipkelakattal, ol­csón eladó. Molnár, Öcsöd, Bajcsy 13. *69325/1* GONDOLJON saját és gyermeke jövőjére! Fő- és mellékállásban végezhető vállalkozási lehetőség, visszatérülő minimális tő­kebefektetéssel! Tájékoz­tató: november 15-én 17 órakor Jászberényben, a Déryné Művelődési Köz­­pontban. *69382/ I* ELADÓ egy 3,9 méter hosszú hűtővitrin, vagy kisebbre cserélhető. Ugyanitt 3 db hűtőaggre­­gát eladó. Jászberény, Jó­­kai út 34, *69398/1* A TERRA Trade Kft. szolnoki műszaki üzleté­be azonnali belépéssel fel­­veszünk katonaviselt, szakképzett, jó megjele­nésű férfi eladót. Jelent­kezni lehet: az üzletben, személyesen november 18-án, hétfőn délután 15- 17 óráig. Cím: dr. Elek Ist­ván út 23. Telefon: 56/37- 738. *69341/1* Fórum a helyi adókról A Magyar Rádió Szolnoki Stúdiója vasárnap délelőtt 8-tól 10 óráig fórumműsort sugároz a Szolnokon lakossági vitára bo­csátott helyi adók tervezetéről. A fórum vendége Kéri József al­polgármester lesz. A Szolnoki Stúdió várja az érdeklődők véle­ményét és kérdéseit hét közben a 41-133-as, az adás ideje alatt pe­dig a 44-618-as telefonszámon. Rendezvények Debrecen. Koreai hetet ren­deznek november 15-étől 21-éig a Kölcsey Művelődési Központ­ban (Hunyadi u. 1-3.). A rendez­vénysorozatot pénteken 11 óra­kor nyitja meg H. E. Young-Woo Park, a Koreai Köztársaság bu­dapesti nagykövete és dr. He­­vessy József polgármester. A na­ponta 10-18 óra között látogat­ható bemutatón megtekinthető a Koreai Nemzeti Idegenforgalmi Hivatal, a Samsung, a Goldstar, az Uniko és vendégként a Lauda Air kiállítása. A parkolóban Hyundai személygépkocsi-be­mutató lesz. Budapest. Titkok hétvégéje címmel vasárnap 10-től 17 óráig a Havanna Közösségi Házban előadásokat tart Nemere István, Egely György, Keleti György, Kriston Endre. Akit érdekel a té­ma, az csatlakozzon ahhoz a cso­porthoz, amelyik vasárnap reg­gel Szolnokról megy a rendez­vényre. Találkozás 8 órakor a vasútállomáson, az óra alatt. A csoport vezetője: Baráth Zsolt. Szolnok. Az Ifjúsági Iroda és a Weast Agency közös rendezvé­nyeként pénteken 19.30 órától a rocksámán, Waszlawik Gaz­ember László és a CMC együttes tart koncertet az MMIK-ban. A koncert a Mit látsz, Laca? soro­zat második része.- A hallássérültek megyei szervezete műsoros Erzsébet- Katalin-napi bált rendez szom­baton 17 órától a Szapáry kávé­házban (Szapáry u. 19.).- Fodor József festőművész al­kotásaiból nyílik kiállítás ma 17 órától az Aba Novák-teremben. Megnyitja Hajnal József, az Új Néplap főszerkesztője. A bemu­tató megtekinthető november 23-áig. Kisújszállás. Nagyszabású koncert lesz pénteken 18 órától a művelődési házban. Fellép a Rés, a Helytelen Helyzet, a Kor­társak, a Szfinx, a Max Force együttes, a P. G. Csoport és Waszlawik Velorex. Betétkönyvet találtak Szolnok. Nagy értékű, bemuta­tóra szóló betétkönyvet találtak kedden a Metál Áruház parkolójá­ban. A betétkönyvet jogos tulajdo­nosa átveheti az áruházban a nyit­vatartási idő alatt, 8-tól 17 óráig. INNEN—ONNAN BELFÖLDRŐL Abádszalók. Új rendőrőrsöt adnak át szombaton, amelyet a polgármesteri hivatal egyik szárnyában levő korábbi MSZMP-irodából alakítottak ki egymillió forint költséggel. Az. őrs létszáma ezzel együtt a ko­rábbi négyről tizennyolcra emel­kedett. A bűnmegelőzés érdeké­ben egyébként három környező település önkormányzata a Mik­romatika Holdinggal egy alapít­ványt hoz létre. Ennek segítsé­gével már egy Nissan terepjárót vásároltak, amelyet a rendőrőrs szolgálatába állítanak. Szolnok. Szombaton újra megnyílik a szokásos helyen, a Széchenyi-lakótelepen a köz­kedvelt MDF-piac, ahol reggel 8 órától várják a vásárlókat olcsó termékekkel. A piacot hetente, szombatonként tartják, persze ha az idő is úgy engedi. Cegléd. A Dél-Pest Megyei Sütőipari Vállalat nemrég rész­vénytársasággá alakult, a jövő­ben Aranygallér Sütőipari Rt. néven működik tovább. Budapest. A Pest, Nógrád Megyei Húsipari Vállalat szerint a sertéstőkehúsár-emelést köve­tően a marhahúsfogyasztás emelkedése várható, annál is in­kább, mert e termék ára két éve változatlan. Jelenleg egy kiló színmarhahús 220 forintba ke­rül, 55 forinttal kevesebbe, mint a sertéskaraj. A tervek szerint néhány, marhahúsból készült új­donsággal is kirukkol a vállalat, az egészséges táplálkozás rend­jébe jobban beilleszthető szára­zabb, zsírszegényebb, kevesebb koleszterint tartalmazó marha­húst igyekeznek megkedveltetni a fogyasztókkal. KÜLFÖLDRŐL Pozsony. Gustav Husak, a Csehszlovák Kommunista Párt egykori főtitkára betegágyán meggyónt, és felvette az utolsó kenetet. Husak, aki súlyos szív­beteg, maga kérte, hogy meg­gyónhasson. Egyházi körökben nem erősítették meg a Husak megtéréséről szóló hírt. Monsummano. A toscanai település, ahol Yves Montand született, szobrot állít a városka nagy fiának. A híres francia éne­kes-színész Ivó Livi néven szü­letett egy szegény családban 1921-ben. Apja a fasizmus elől emigrált Franciaországba három évvel később. Harkov. Az ukrán prostituál­tak a vágtató infláció ellenére nem fogják emelni szolgáltatá­saik árát - hangzott el a köztár­saság kéjhölgyeinek kongresz­­szusán. Ä magyarázat szerint a gazdasági válság közepette in­dokolt, hogy legalább e földi „örömök” változatlan ára szol­gáljon vigaszként a „fogyasz­tóknak”. A mezőgazdaság és az élelmiszeripar számokban Az elmúlt évben a mezőgazda­ságban és az élelmiszeriparban te­vékenykedett az aktív keresők 21,2 százaléka, 0,5 százalékkal ke­vesebben, mint egy évvel koráb­ban. Ugyanakkor ez a két ágazat a bruttó hazai termék (GDP) 19 szá­zalékát produkálta, 1,3 százalékkal nagyobb arányát, mint 1989-ben. Egyebek közt ez állapítható meg a KSH Mezőgazdasági statisztikai zsebkönyvéből. A művelt mezőgazdasági terület nagysága valamelyest - mindössze 1 százalékkal - csökken. Figyelem­re méltó, hogy míg 1970-tól 80-ig a burgonya a szántóterületnek több mint a 2 százalékát foglalta el, ad­dig ma már csak az 1 százalékát. Az egy főre jutó évi fogyasztás húsból és húskészítményekből, valamint halból több mint másfél kilóval csökkent, ugyanakkor ke­vesebb fogyott tejből és tejtermé­kekből, zsiradékokból, kávéból, égetett szeszes italokból, sőt do­hányból is. Tojásból, burgonyából és borból viszont többet vásároltak tavaly, mint egy évvel korábban. A fogyasztás ingadozása egyér­telműen a belföldi fogyasztói árak függvénye. PÉNZTÁRGÉPET is a MŰSZERTECHNIKÁTÓL! TEC MA-1040 — 20 kar gyorsnyomtató, késes blokklevágással — állítható pénztáros / vevő kijelző — 4 pénztárosi munkahely —10/15 programozható gyűjtő — 200 PLU árukészlet­nyilvántartással Az USA-ban minden második pénztárgép TEC. Ezzel Önnek számolnia kell! Ara: 75.000 + áfa - a teljes vételár visszaigényelhető! A pénztárgép árát már a megrendeléskor visszakapja Biztosítjuk MŰSZERTECHNIKA-KECSKEMÉT Kft. a szervizt, a kellék­Szolnoki Iroda anyag-ellátási 5000 Szolnok, Szántó krt. 33. tel/fax: (56) 32-740 Közélet Mezőtúr. A város képviselő­testülete október 29-ei ülésén meg­alkotta a helyi kitüntetések oda­adását módosító 10. számú, az ön­­kormányzat szervezeti és működé­si szabályzatát módosító 11. szá­mú, az ez évi költségvetés módosí­tásáról szóló 12. számú és az egyes tanácsrendeletek hatályon kívül helyezéséről szóló 13. számú ren­deletét. A jogalkotások megtekint­hetők a polgármesteri hivatalban, valamint a városi könyvtárban. Szolnok. Halász István ország­gyűlésiképviselőholnap 14-től 16 óráig fogadóórát tart a megyehá­zán. Kunszentmárton. Vitányi Iván, a Szocialista Párt országos választmányának elnöke, ország­­gyűlési képviselő lakossági fóru­mot tart a művelődési központ BVM-klubjában pénteken 17 órá­tól. Segítség a pályaválasztó fiataloknak Szolnok. A megyei Pedagó­giai Intézet pályaválasztással foglalkozó pedagógus munka­társai segítséget kívánnak nyúj­tani a diákok pályaválasztásá­ban. A szakemberek készséggel tájékoztatják a továbbtanulás előtt álló fiatalokat az egyes is­kolatípusokról, a továbbtanulási lehetőségekről, a felvételi tudni­valókról, az esélyekről és más megyei iskolákról. Minden ér­deklődő szülőt, gyermeket sze­retettel várnak hétfőn-szerdán­­csütörtökönként 8-tól 16 óráig az intézetben, a József Attila u. 40.-ben (tel.: 56/42-910). Osztályfőnököknek, pedagó­gusoknak e témában fórumot szerveznek november 19-én 14.30 órától a szolnoki Konstan­tin Általános Iskolában, vala­mint 20-án 14 órától a karcagi Györffy István Általános Iskolá­ban. — \ Emlékezés József Attilára Öcsöd. A Bihari Irodalmi Társaság és a polgármesteri hivatal szervezésében Bihari irodalmi napot rendeznek november 15-én. Az esemé­nyek nyitányaként 10 órakor a művelődési otthonban kö­szöntőt mond Molnár Bálint polgármester, majd a József Attila irodalmi pályázat érté­kelése és eredményhirdetése következik. Délután 2 óra­kor koszorúzást tartanak a József Attila emlékháznál, ezután fél 3-tól emlékműsort rendeznek a művelődési ott­honban. A rendezvényt tá­mogatja az MTA-Soros Ala­pítvány, a Magyar Hitelbank Rt., az öcsödi és a berettyó­újfalui önkormányzat, a Pi­­remon Kisvállalat és a Cso­konai Kiadó. V _______J Mai lapszámunkat szerkesztette: Budai Mátyás, Bistey András Tipográfia: Zsoldos György és Bódi Béla A híroldal összeállításában közreműködött Tóth András, akivel információk a 33- 104-es telefonszámon közölhetők. Uj Néplap JÁSZ-NAGYKUN-SZOLNOK MEGYEI NAPILAP az Axel Springer-Magyarország Kiadói Kit. lapja Felelős vezető: az ügyvezető igazgató Főszerkesztő: Hajnal József Kiadja: az AS-M Kft Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Irodája Felelős kiadó: Nánai Tibor irodavezető Szerkesztőség és kiadóhivatal: 5001 Szolnok, Kossuth tér 1. I. sz. Irodaház, Pf.: 105., Tel: 42-211, tx: 23-357, tfax: 42-853 Verseghy Nyomda Szolnok 5001 Szolnok, Városmajor út 28. telefon: 35-433 Felelős vezető: Gombkötő Béla Terjeszti a Magyar Posta. Előfizet­hető bármely hírlapkézbesítő posta­­hivatalnál, a posta hírlapüzleteiben és a Hírlapelőfizetési és Lapellátási Irodánál (HELIR) Bp, XIII. Lehel u. 10/a. 1900 - közvetlenül vagy posta­­utalványon, valamint átutalással a HELIR Postabank Rl 219-98636 021-02799 pénzforgalmi jelző­számra. Előfizetési díj egy évre 2940 Ft, fél évre 1470 Ft, negyedévre 735 Ft, egy hónapra 245 Ft Példányszá­monkénti ára 9.60 Ft ISSN 0865-915X Betakarítás • Jó termést hozott az idén a háztáji. Fotó: T. Z.

Next

/
Oldalképek
Tartalom