Új Néplap, 1991. október (2. évfolyam, 229-255. szám)
1991-10-02 / 230. szám
1991 OKTÓBER 2. Kultúra—műsorok 5 Mi újság a szakmunkásképzőben? Eladó a tanműhely - nem kell a diák Minden iskolatípusnak megvan a maga gondja-baja, de annyi problémával valószínűleg egy intézmény sem küszködik, mint a szakképző iskolák. Ezek jó része már-már klasszikus probléma, így például köztudott, hogy a szakmunkásképző intézetekbe többnyire nem a legjobb képességű gyerekek jelentkeznek, így elég nagy a lemorzsolódás. Elavult, szétaprózódott a szakmaszerkezet. A végzős diákok egyre jelentősebb hányada nem tud elhelyezkedni a tanult szakmájában. Hogy csak néhány tendenciát említsünk. Mindezek mellett a gazdaság átalakulása, a vállalatok gondjai újabb problémákat vetnek fel a szakképző iskolákban. Többek között ezekről beszélgettem Hegedűs Jánossal, a szolnoki 633-as Számú Petőfi Sándor Ipari Szakmunkásképző Intézet és Szakközépiskola igazgatójával. A tévé képernyője előtt Tudják, mi az az IS? - nagybetűvel írva. Rövidítés, a műsorújságban azok mellett a programok mellett található, melyeket fiataloknak szánnak, kora esti órákban. Ifjúsági sáv, ez a teljes neve annak a műsorszakasznak, melyet a rövidítés takar, s melyben a felnövekvő nemzedékek kapnak útravalót a legkülönbözőbb formákban és szórakozást, leginkább megképesített könnyűzenét; nekik találták ki például a Mini klip-mixet. Persze nemcsak a tematikája ifjúsági, a hangvétel is fiatalos, általában. Erkölcsről - szexről Ezért volt kissé meglepő, hogy egy erkölcsről szóló, most induló négyrészes sorozatban (csütörtök, Légy jó mindhalálig) száraz, elvont, tudományos, filozófiai fejtegetéseket hallgathattak az ifjú nézők, ha egyáltalán végignézték, illetve hallgatták ezt a rendkívül „öreguras” bölcseleti tanórát. Pedig az erkölcsi nevelés televíziós szándéka igen becsülendő, hisz változó világunkban épp ezen a területen, vagy mondhatnám itt is, nagy bizonytalanság tapasztalható; hogy mi szabja meg életünket, magatartásunk mihez igazodjék, és mihez ne, s hogy egyáltalán szükség van-e bizonyos normákra, morális fogódzókra? Sajnos, úgy tűnik, e téren a televízióban is bizonytalanság uralkodik a becsületes szándékok ellenére, mert különben aligha propagálná „teli szájjal” már a tizenéveseknek is a szexet, miként most hétfőn este tette az IS-Magazinban, melyben fiatalokat kérdeztek körbe: vajon hol szeretnének szeretkezni: víz mellett, szabad téren, egy pádon, vagy netán az árok partján, vagy ellenkezőleg: langyos, meleg szobában, ágyban, párnák között? Volt válasz, miszerint akár ott rögtön, a kamerák társaságában is megtennék. Nem részletezem. Ha ez a körkérdés egy éjszakai műsorban hangzik el, talán még érthető lenne. Miként az Emmanuelle sugárzása is, mely ott kapott helyet. Jóllehet - véleményem szerint az is inkább csak egy pomómozi vásznára illenék. Vajon milyen erkölcs nevében szólította meg szex tárgyában a fiatalokat a televízió? Vajon milyen szándékkal lobogtatta meg előttük a szabados szex zászlaját? , Új színházak? És most arról, amiről mostanság sok szó esik, többnyire keseregve; hogy kissé csikorogva, nehezen nyílnak évad kezdetén a színházak kapui. Válságban vannak a teátrumok! - hangzik el gyakorta. Ám más hangok is hallatszanak, és épp a képernyőről, ami jó és biztató. Rendre sugároz a tévé riportokat, beszélgetéseket arról, milyen új kezdeményezések színesítik a színházi élet palettáját, hogy úgy tűnik, a vállalkozások szele a művészet világának ezt a terrénumát is megérintette. Szemtanúi lehettünk egy új társulat, a Csiszár Imre Társulat bemutatkozásának, kiket a tiszaújvárosi önkormányzat karolt fel, s akik a város művelődési házában ütötték fel tanyájukat, már meg is tartván az első bemutatót, Csokonai egyik komédiáját vitték színre. A televízió is sugározta az előadást, a bohózat immáron tiszaújvárosi premierjét. Lám, egy színházpártoló önkormányzat tette le voksát és garasát egy vállalkozó színházi trupp mellett; példaértékű cselekedet. Hallhattunk beszélgetést, amelyen új színházi társulások vezetői, leendő színházigazgatók ültek a kamerák elé, hogy szándékaikról, lehetőségeikről valljanak, amiből kiderült: a körülmények szorításából a szakma újításra hajlamos képviselői nemcsak keresik, meg is találják az üdvözítő kiutat. Színházat alapít például Goór Nagy Mária, főleg fiatal színészekből verbuválva csapatát; Verebes István a Mai Nappal szövetkezve akarja útjára indítani teátrumát, amelyben a városi polgár hallatja majd szavát; önálló vállalkozásba kezdtek Cserhalmiék, s továbbá két nyugat-magyarországi város, Sopron és Szombathely is színházalapító terveket forgat a fejében. A Budapesti Kamaraszínház pedig a televízióval lép frigyre. A televízió a kezdeményezések híreivel, a színházépítést támogató programjaival alighanem oldani tudja azokat a görcsöket, amelyek sok esetben bénítják az új ötleteket szülő gondolkodást. Mert ugyebár színház nélkül nincs kultúra, nem lehet meg a világ, a miénk sem. Valkó Mihály Irástörténeti kiállítás Jászapátin .......Lelked legmélyén szól hozzád a mardosó hang szüntelen, Örökös suttogás ismétli az éj, s a nap során - így: ,,Menj. Kutass. Tekints a hegylánc mögé. Mit rejt a végtelen - Valami lappang túl a körön. A titok. Rád vár. Eridj.” Nem véletlen, hogy Kipling A felfedezőről írott sorait választotta mottóul Borsos János jászapáti fúrómester újabb kiállítása meghívóján. A fenti idézet Borsos János ars poeticája is lehetne, hiszen munkája során s azon kívül is keresi, kutatja a titkokat. Párját ritkító ásványgyűjteményét, az ősember általa fellelt használati tárgyait, néprajzi emlékeit, híres lámpagyűjteményét stb. már sokszor megcsodálhatták a jászapátiak a Vágó Pál Múzeumban, s nemcsak ott, hanem más településeken is. Borsos János mindig meglepi valamivel ismerőseit, tisztelőit. Jászapáti hatszáz éves születésnapjára például elkészítette a Feszty-körkép reprodukcióját, s a múzeumnak adományozta. Október 7-től pedig írástörténeti gyűjteményét mutatja meg az érdeklődőknek, ugyancsak a Vágó Pál Múzeumban. A kiállítás különböző korok és népek írásait tárja a látogatók elé. A bemutató 7-én délután öt órakor nyílik meg, s december 1-ig nézheti meg a közönség. Elöljáróban néhány adat az iskoláról. Bizonyára sokan emlékeznek még rá, hogy hajdan a 605-ös számú szakmunkásképző működött az épületben. Amikor 1973-ban elkészült a 605-ös új iskolája, csak a csupasz falak maradtak a Petőfi út sarkán lévő intézményben. Szinte a nulláról kezdte meg életét a 633-as számú iskola, s igazából még mindig nem tudta leküzdeni az ebből adódó hátrányait. Nincs változatlanul tornaterme s iskolai tanműhelye. Van viszont egy 13 ezer kötetes könyvtára s számítógéprendszere. Az iskolában az új tanévben 771 szakmunkástanulót oktatnak építőipari s százhuszonegy szakközépiskolást faipari szakmákban. Ezenkívül 340 felnőtt tanul a szakmunkások szakközépiskolájában. Az iskolában mindössze tizennégy tanterem van. Nem kedvezőbb a kollégiumi ellátás sem. Csak 260 diák kollégista, a tanulók csaknem fele bejáró. Jövőre ennél is kevesebb lesz a kollégista, hiszen a volt kolostorépületből június végéig ki kell költözni. Az iskola számára azonban még ennél is nagyobb gond a vállalati tanműhelyek sorsa.- A SZOTÉV szeptember 16- tól átadta a tanműhely üzemeltetését az iskolának, s ez mintegy kétmillió forinttal növeli az idei költségvetésünket - mondja az igazgató. - Az ÁÉV képviselői bejelentették, hogy a jövő tanévtől nem igényelnek szakmunkástanulókat. Ez körülbelül háromszáz diákot érint a városban. A tanműhelyt 20 millió forintért átadnák. A következő tanévtől nem iskoláz be tanulókat a bútorgyár sem, de folytathatnám a sort az Épszövvel, amely jogutód nélkül szűnt meg.- A kft.-k, a kisiparosok nem fogadnak tanulókat?- Fogadnak természetesen, de mégis azt kell mondanom, hogy a képzés szempontjából megbízhatatlanok. Nincs semmi biztosíték arra, hogy a tanuló három évig gyakorolhassa a választott szakmáját ugyanazon kft.-nél, mivel a társaságok gyakran változtatják a profiljukat, tevékenységüket. A kisiparosok egy része pedig - tisztelet a kivételnek - kihasználja a gyereket mint olcsó munkaerőt. Évente 15-20 esetben fordul elő, hogy emiatt kell elhozni a diákot „a mestertől”. Jelenleg egyébként több mint száz tanulónk részesül gyakorlati képzésben kft.-knél, kisiparosoknál. Ez nem túl nagy arány, s ha a jövőben növekszik is, igazán nem oldja meg a gyakorlati képzési gondjainkat. A megoldás igazából jól felszerelt, korszerű tanműhely lenne. Ezért ahova csak lehet, pályázunk, s belevágtunk egy iskolai tanműhely építésébe is. Áz udvaron egyébként már félig-meddig állnak a leendő faipari tanműhely falai, amelyet pályázaton nyert pénzzel s saját erőből épít az iskola. A befejezéshez azonban még hatmillió forintra lenne szükség.- Pénzt „csinálni” jobbára csak abból tudunk, amit nem költünk el - jegyzi meg Hegedűs János. - Amit csak meg tudnak csinálni a diákok, azt mind ők végzik el, s így tudunk spórolni. Ez mind szép és hasznos, de a tárgyi feltételek megteremtéséhez természetesen csepp a tengerben. Áz iskolák nyilvánvalóan nem tudják önerőből megvenni a volt vállalati tanműhelyeket. A Munkaügyi Minisztérium s megyei intézmények alapokat hoztak létre segítendő az iskolákat. A tárgyi feltételek megteremtése mellett persze változtatni kellene az oktatás szerkezetén is. Hegedűs Jánosnak lenne erre is elképzelése, amelynek az a lényege, hogy akármibe kerül is, a jelenleginél tartalmasabb, mélyebb alapképzésben kellene részesíteni a diákokat, hogy aztán könnyedén tudjanak változtatni a munkaerőigényeknek megfelelően. S aki viszont nem képes ezt elsajátítani, az egy alacsonyabb szintű bizonyítványt kaphatna. Nos, szabad a pálya, önállóak az iskolák - mondhatná bárki. A valóság azonban más, hiszen még ha lenne is rá pénz, az érvényben lévő jogszabályok nem teszik lehetővé az átalakítást. így aztán az iskola nem tehet mást, mint vár az igazi önállóságra. Addig viszont a diákok 24,6 százaléka lemorzsolódik - a megyei átlag 26,1 százalék -, s aki befejezi tanulmányait, nem biztos, hogy talál munkát. A tavaly végzett szakmunkástanulóknak a fele, a faipari szakközépiskolásoknak pedig mintegy egyharmada nem tudott elhelyezkedni. Tál Gizella Új épületszámy az egri tanárképző főiskolán. Az új tanévet új épületrészben kezdhették el az egri tanárképző főiskola hallgatói. A Heves Megyei Állami Építőipari Vállalat csaknem 150 millió forintos beruházással készítette el az új épületszárnyat, ahol a filozófia, a politikai elmélet, a földrajz szakok, az idegen nyelvi lektorátus, a könyvtár, a stúdió, a nyelvi labor, valamint előadótermek, tanári szobák, szociális helyiségek kaptak helyet. A főiskola egyre jobban törekszik arra, hogy az egyetemi szintű képzést valósíthassa meg Egerben. MTI- fotó: H. Szabó Sándor MÜSO Rádió Szolnoki Stúdió 15.00-17.00: Rádió Szolnok! Kereskedelmi adás. Zene, hír, reklám (tel.: 44-618). Szerk.: Deák László -17.00-18.30: Alföldi Magazin (tel.: 41-133). Szerk.: Szőke György (A tartalomból: Hírek - 17.30: Alföldi Krónika. Hírek, tudósítások, riportok. Városi közgyűlés után - Hatpárti tanácskozás Jászberényben - Környezetvédelmi teendők Tiszaderzsen - Munkahelyteremtő beruházások sorsa - Fekete-e a munkaerőpiac? - 18.00: Szóváltás - közben: Zeneturmix. Termelnek a politikusok Kossuth Óránként: Hírek. Időjárás. Útközben 4.30: Reggeli Krónika - 8.05: Hangszemle - 8.20: Ecomix (ism.) - 8.45: Levelekre röviden.- 8.50: Külpolitikai figyelő - 9.05: Napközben - 11.05: Napközben - 11.05: Tipp - 11.10: Népdalkörök énekelnek - 11.37: Jer és lásd. A Talmud könyvei - XV/12. 12.00: Déli Krónika - 12.30: Ki nyer ma? - 12.45: Törvénykönyv - 13.05: Ötágú síp - 14.35: Fúvós átiratok - 15.05: Metronóm - 16.00: Délutáni Krónika - 16.15: Magatartásformák- 17.05: Poggyász-17.30: Örökzöld filmmelódiák -18.00: Esti Krónika-.18.00: URH-n: Közvetítés a Dinamo Moszkva-Váci Izzó UEFA Kupa labdarúgó-mérkőzésről - 18.30: Ráadás - 19.05: Sportviliág - 19.15: Láttuk, hallottuk -19.30: Hol volt, hol nem volt ... - 19.30: URH-n: Közvetítés a Ferenváros- Levszki Szófia KEK és a Dundalk- Kispest-Honvéd BEK labdarúgómérkőzésekről -19.40: Régi magyar dallamok lanton - 19.50: Gong - 20.05: Európa-stúdió - 20.35: Népdalkórusok, hangszerkettősök - 21.05: Riportműsor - 22.00: Késő Esti Krónika - 22.30: Szellemtörténetek - 23.00: URH-n: BBC-krónika- 23.05: Barangolás régi hanglemezek között - 23.45: Monteverdi: Litániáé dalia Beate Vergine - 23.45: URH-n: Hawaii dallamok - 24.00: Hírek. Időjárás Petőfi 4.30: Reggeli zenés műsor - 6.03: Reggeli csúcs - 7.37: Mellényzseb - slágerekkel - 8.00: Hírek. Időjárás - 8.05: Rivaldafényben: George Hamilton, Dolly Parton és Jim Reeves- 9.00: Hírek. Időjárás - 9.03: Kié a mikrofon? - 10.00: Operettparádé - 10.50: Hajszálgyökerek (ism.) - 11.00: Hírek. Időjárás -11.05: Sárga tengeralattjáró - 11.40: Ki kopog? 12.00: Nóták -13.00: Hírek. Időjárás -13.08: A tegnap slágereiből -13.45: Időjárás- és vízállásjelentés - 14.00: „A vájt fülű kutya meséi” - 15.00: Hírek. Időjárás - 15.05: Zenerulett - 17:00-17.55: RádióMa - benne: 17.00: Hírek. Időjárás -17.30: Helycsere -17.50: A-B/CD - 18.20: Zöld jelzés - 19.00: Hírek. Időjárás - 19.03: Kölyökrádió -19.30: Pop-regiszter - 20.00: Párkereső - 21.00: Hírek. Időjárás - 21.03: Derűre is derű. Kutyabaj (Szakonyi Károly hangjátéka, ism.) - 21.30: Zenés kívánságműsor - 22.21: Fogják meg, kém! (hangjáték, ism.) - 23.00: Hírek. Időjárás - 23.03: Sporthíradó - 23.10: Ä dzsessz világa Bartók 6.00: Muzsikáló reggel - 9.10: Mahler: I. szimfónia -10.05: Magyar írás (ism.) - 10.50: Rahmanyiijov: Francesca da Rimini (egyfel v: opérá) -12.00: Hírek. Időjárás - l‘2.05:;Triószonáták - 13.00: Emberi dolgok (ism.) -14.00: Salzburgi Mozart Hét, 1991 - 15.21: Berlioz operáiból - 16.00: Hírek. Időjárás -16.05: Luka Sorkocevic szimfóniái. No. 1-7. - 16.55: Kapcsoljuk a 22-es stúdiót - 18.00: V materinskom jaziku - 18.20: In limba matema - 18.40: Na maternjem jeziku - 19.00: Hírek. Időjárás - 19.05: In der Muttersprache - 19.25: Otelló (részletek Verdi operájából) - 20.30: Kapcsoljuk a genfi Victoria Hallt (hangverseny) - közben: 21.15:-21.35: „A” Lajos bácsi - 22.30: Vonós hangszerszólók -22.45: Rousseau és a muzsika III/1. - 23.30: Segítők - 24.00: Hírek. Időjárás - 0.10: Századunk zenéjéből - 1.32-2.00: Kamarazene Éjfél után (Kossuth KH, Petőfi URH): 0.15-4.20: Az MR zenés műsora hajnalig. Televízió Szolnok Városi Televízió Rendkívüli adás 18.30-tól: Szolnoki Olajbányász-Belgrádi Partizán férfi kosár BEK-találkozó közvetítése felvételről. TV 1 5.45: Jó reggelt, Magyarország! - benne: 5.50: Falutévé - 6.00: A Reggel - 8.30: AGuldenburgok öröksége - 9.15: Évgyűrűk - 9.45: Képújság 13.24: Napi műsorajánlat -13.25- 15.20/16.00: Pécsi MSC-Vfb. Stuttgart -16.00: Német nyelvű nemzetiségi magazin - 16.25: Képújság - 16.30: Paletták - 17.00: Képújság - 17.05: Szextetthely (fr. sor.) Ä születésnap- 17.30: Kalendárium, 1991 -18.00: Közlemények - előzetesek - 18.05: Pénzvilág -18.15: Gyereksarok -.18.45; IS - MOST -19.15: Mini klip-mix - 19.30: Híradó - 20.00: Telesport - 20.05: Közlemények - 20.15: Danny Kaye filméiből. Nyomoz a vőlegény (am. film) - 21.5: „Műrész” - 22.20: Tény-képek - 23.05: Késő esti híradó - 23.10: ZDF-híradó TV 2 6.00-9.00: NAP-kelte 16.20: Hírek - Műsorelőzetes - Időjárás - 16.30: Ötről hatra - 17.30: Kérdezz! Felelek -17.45: Gyerekeknek - 18.10: Műsorelőzetes -18.25: FTC-Levszki Szófia - 20.20: Zene mindenkinek (NSZK zenés film) - 21.10: Új Hullám - 22.00: Híradó - 22.25: Napzárta előtt ... - 22.55: Nem rajtunk múlik (csehszlovák film) Újvidék 15.30: Műsorismertetés - 15.35: Tv-napló - szlovákul - 15.50: Tvnapló-ruszinul-16.00: Ruszin zenei adás -16.15: Top-Ten-zenésműsor - 16.45: Tv-napló magyarul - 17.00: Tv-napló - 17.30: Rajzfilm - 17.45: Tanuljunk angolul - ism. - 18.15: Objektív - románul - 18.45: Zenés műsor - románul - 19.15: Rajzfilm - 19.25: Reklám - 19.30: Tv-napló - magyarul - 20.00: Sportszerda: EK- visszavágók - 22.00: Tv-napló - 22.30: Zenés műsor - 23.00: Éjszakai műsor-1.00: Hírek-1.05: Műsorzárás Super Channel 10.30: Egyveleg - 13.30: Dok.film - 14.00: Egyveleg - 16.00: Élő videoshow - 18.00: Honey West (am. sor.) - 18.30: Wyatt Earp (am. sor.) - 19.30: Belföldi magazin - 20.00: Sport - 21.00: Dok.-film - 22.00: BBC-híradó - 22.30: Üzleti hírek - 22.45: Topper visszatér (am. sor.) - 24.00: Kék éj - 0.30: Egyveleg Eurosport 17.00: Motorsport -18.00: Birkózás - 19.00: Sportmagazin - 19.30: Vitorlázás - 20.00: Modem ötpróba- 21.00: Súlyemelő-vb - 21.30: Eurosport-hírek - 22.00: Szuperkrossz - 23.00: Labdarúgás - 24.00: Motorsport SAT 1 6.00: Jó reggelt a SAT 1-gyel! - 8.35: Szomszédok -9.05: Közkórház- 9.50: Teleüzlet - 10.10: Mr. Milliárd- 12.00: Műsorismertetés -12.05: Szerencsekerék -12.45: Telebörze - 13.35: Bingo -14.00: Ollie (am. rajzfilmsor.) Aludj, Jancsi, aludj! - 14.25: Közkórház (am. sor.) Életjel - 15.10: Szomszédok (ausztrál sor.) Balszerencse - 15.35: Teleüzlet - 15.50: Sport - 16.45: Stingray (am. krimisor.) Ginny és apja -17.45: Három fiú, három lány (sor.) Emma őrmester-18.15: Bingo-18.45: Híradó, időjárás - 19.20: Szerencsekerék - 20.05: Időjárás - 20.15: Hunter (am. krimisor.) Alkusz - 21.10: Hírek, időjárás - 21.15: Testvérek (NSZK film) - 23.05: Hírek, sport - 23.15: Az átok örökösei (am. sor.) Az inkvizítor - 0.05: 4-es csatorna - 0.30: Hullámhossz - 0.55: Rövidfilmek - 1.05: Hunter (ism.) - 1.55: Műsorismertetés RTL Plus 6.00: Halló, Európa - jó reggelt, Németország! - 8.35: Telebutik - 9.00: Versenyfutás a halállal (sor.) A terror éjszakája - 9.45: Gazdag és szép - 10.10: Az Angyal visszatér (am. sor.) Színház -11.00: Telebutik- 11.30: Vad Rózsa - 12.10: A1 Mundy (am. krimisor.) Kék Duna - 13.00: Hírek - 13.05: Hammer (am. krimisor.) Felülnézetből-13.30: Kalifornia klán - 14.20: A Springfieldsztori - 15.05: Farkasok klánja (mexikói sor.) Vészjelző -16.40: Rizikó- 17.10: Forró nyeremény - 17.45: Játssz velünk! - 18.00: Vad Rózsa (ism.) - 18.45: Híradó, időjárás - 19.15: Vissza a múltba (am. sor.) Egymás között - 20.15: Gyilkosság a hobbija (am. sor.) Elnapolt ütök - 21.15: Hazai dallamok - 22.10: Tévétükör - 22.45: Fogadóóra - 23.15: Benny Hill-show - 23.50: Hírek - 24.00: Részeges karatés (hongkongi karatefilm)- 1.25:Farkasember(am. horrorsor.) Halhatatlan PRO 7 6.20: Shane - 7.10: Bret Maverick- 7.55: Rajzfilmek - 8.40: A delfinek titka - 9.35: Ház az Eaton téren - 10.30: Bret Maverick (westemsor.) Megvilágosodás 1.-11.15: Mi tízen- 11.40: Egy görög meghódítja 12.05: Én, a kém - 13.00 A bosszú rózsái - 15.15: Rajzfilmek - 16.10: Mister Ed (am. sor.) Körmenet - 16.35: Barátom, Ben (am. sor.) Tűz- 17.05: Mi tízen (am. sor.) Nem számít! - 17.30: Hírek, időjárás - 17.45: A madárijesztő és Mrs. King (am. sor.) Béke a Földön - 18.35: Rajzfilmek - 20.15: Észak és Dél (am. sor.) Lehullanak a láncok - 22.10: Spenser (am. krimisor.) Tűz ellen tűzzel - 23.05: Piknik a Hanging Rocknál (ausztrál film) - 1.05: Hírek, időjárás -1.15: Éjféli látogató (isrri.) - 2.05: A fehér öltönyös ember (angol filmvígjáték) - 3.30: Az autóstoppos (ism.) - 4.00: Az öreg „bűnöző” (ism.)