Új Néplap, 1991. október (2. évfolyam, 229-255. szám)
1991-10-31 / 255. szám
1991. OKTÓBER 31. Az Üj Néplap Kunhegyesen 5 Aszfaltot kap a sóút Egyre több a nincstelen Volt egyszer egy gyár Kunhegyesnek és környékének évszázadokig a sóút számított a legnevezetesebb útjának, amelyen emberöltőkön keresztül ezt a fontos ízesítő anyagot szállították a messzi Erdélyből. Az út helyenként négy öl szélességben kacskaringózott a végtelen rónán, és nyaranta tükörsimaságúvá egyengették a rajta átdöcögő társzekerek, vasabroncsos fogatok. Amikor azonban beköszöntöttek az emberhónapok pityergős napjai, „sártengerré vált őkelme, mint a többi hozzá hasonló út”. Az viszont már most is bizonyos, hogy az iménti állítás az útnak arra a 9 ezer 436 méter hosszúságú szakaszára, amelyik Fegyvernek és Bánhalma között található, nem jellemző. Ugyanis ez a rész a Magyar Aszfalt Kft. Örményes jóvoltából a napokban végig aszfaltburkolatot kapott. Tizenhét ember, jó néhány gép szorgoskodott itt hétköznap, vasárnap egyaránt, sőt á munkálatokat téesz, állami gazdaság is segítette. Ezekre a napokra már töb mint hét kilométer hosszúságban a burkolatot szegélyező árok is készen van. Az új útvonal - amelyet még nem adtak át a forgalomnak - több mint tíz kilométerrel rövidíti a megyeszékhely, valamint Kunhegyes, Kunmadaras, Tiszafüred stb. közötti távolságot. A különböző pénzbeli juttatások sok mindenről árulkodnak. Például arról, hogy egyre többen elszegényednek. így az idén nevelési segélyre 5 millió 897 ezer forintot fordítottak, és a tekintélyes summában a rendszeres és rendkívüli juttatások egyaránt szerepelnek. A felnőttek is közel hatmilliót kaptak segélyként, akik közül már több mint nyolcvanan rendszeresen rászorulnak erre a járandóságra. Az összeg változó, és havi 1 ezer 285 forinttól 5 ezer 360- ig terjed. Úgy tűnik, főleg a rendkívüli segélyre jogosultak száma nő, olyannyira, hogy az éves segélykeret erre a hónapra teljesen elfogyott, így máshonnan kell átcsoportosítani bizonyos összeget. A nincstelenség térhódítását jelzi az is, hogy míg korábban ritkán fordult elő köztemetés, most már évente négyöt is akad. Ne higgyék, hogy az ily módon elhantoltak kivéteí nélkül mindig magányos, családtalan személyek. Tény, vannak közöttük egyedülállók is, meg olyan családban élők, akiket a többiek képtelenek eltemettetni. Ugyanis semmi pénzük nincsen, így nem marad más hátra, mint a köztemetés, ami már napjainkban is - nagyon szolid körülmények között - tízezerbe, vagy esetenként még többe kerül. Kezesség a Vízgépészetnek A legutóbbi képviselő-testületi ülést október 17-én tartották, ahol úgy döntöttek, hogy az önkormányzati lakásokat egyelőre nem adják el. Várnak az új jogszabályra, amely értelmében az önkormányzat állapítja meg a fizetés feltételeit. Ügyanitt elfogadták az előző félévi költségvetés alakulását: tudomásul vették, hogy útalapokat készítettek, és sok lakásba bevezették a gázt. A testület úgy foglalt állást, hogy megfelelő takarékosság esetén - ha valamilyen drasztikus, központi áremelés nem borzolja a kedélyeket - elég lesz az éves költségvetés. Szó esett arról is, hogy gondok adódnak a szennyvízcsatorna-hálózat építése körül, mivel ez társulati beruházással valósulna meg, de nincsen elég pénz. Elhangzott az is, hogy az első lakáshoz jutók vissza nem térítendő támogatást kaptak, és a további tizenegy személynek vállalták át a kamatadóját. Mégis a legérdekesebb döntés: kezesei lettek a Vízgépészeti Vállalat kétmilliós hitelének: azért, hogy a cégnél ne legyenek újabb elbocsátások. A testűiét következő ülése november derekán esedékes: erről időben tájékoztatjuk olvasóinkat. Gyanús néptelenség, csend honolt, amikor pénteken, röviddel dél előtt a BHG máskor zajos, élettel teli gyárának a főbejáratát kerestük fel. Az új szárny irodáiban, hosszan elnyúló csarnokaiban mindössze egy embert, Lakatos Máriát találtuk. Őt is a kapusfülke előtt, mivel Mária 1973 óta itt portás, és tőle tudtuk meg azt is, hogy péntekenként már hetek óta nem dolgoznak. Sőt a többi napra sem az inak szakadtáig tartó hajtás a jellemző. Ráadásul a gázt is kikapcsolták a gyárból, ezért fűtés sincsen. Úgy néz ki, hogy a még ide tartozó hatszáztíz személy február elsején megkapja az obsitot. Mindebben az a legszomorúbb, hogy nagyon sokan közülük teljesen egyedül nevelik a gyermeküket, gyermekeiket, és lakóhelyükön - főleg ha vidékről jártak be - fehér hollónak számít az újabb állás. Noha most még csak október végét írunk, a jelek arra utalnak, hogy a kapura már most ki lehetne szögezni: volt egyszer egy gyár, amely mindössze huszonegy nyarat ért meg. Úgy tűnik, ebben az esetben a huszonegy nem nyerőszám, bár ha valami nem várt csoda változtatna a tényen, szívesen helyesbítenénk az állítást. Jámbor ember sok gyilokkal megváltott redemptusok névsorát tartalmazza. Ezeken kívül csengők, tűzoltósisakok, cselédkönyvek, katonai elbocsátó levelek és a jó ég tudja, mi minden található még a háromszobás lakás helyiségeiben, konyhájában, folyosóin. Képünkön szablya- és tőrgyűjteményének egy része, amelyek között 1703-as készítésű éppúgy akad, mint az 1848-as szabadságharc vagy az első világháború szúró-döfő fegyverei. Még ismeretlen Ha valaki a felvételre pillantva azt hinné, hogy a képen látható Oláh Lajos valami mogorva harcfi, az nagyon téved. Jámbor lélek ő, és ha akarná sem lehetne más, hiszen a neves gyűjtőt otthon három nő: a felesége és a két nagylánya is pallérozza. Jobban mondva a hölgyek száma most már kettőre zsugorodott, mivel az idősebbik lánya férjhez ment. Ennek az lett a legkézenfekvőbb következménye, hogy Lajos azóta nemcsak tányérokat, cserepeket, régi iratokat, cifraszűröket, szerszámokat gyűjt, hanem a forintot is az unokája névnapjára, szülinapjára. Bár ami azt illeti, kollekcióját inkább gyűjtötte, majd cserélte, mint vásárolta. Huszonhárom éve kezdte, és akad vagy 500 gyönyörű tányérja, 90 legénybotja, tucatnyi tajtékpipája és annyi fegyvere, hogy kisebbfajta csetepatét lehetne vele kezdeni. Legféltettebb kincse az a bekötött iromány, amelyik 1753-as adatokat, a eme tárgyat féltve őrzött kincsei közé, és a selyempapírba burkolt apró csomag hátuljára, régies, dőlt betűivel felírta: német katona haláleseti lapja. Ezúton adjuk közre a fémbe ütött számokat, jeleket. Felül 366, alatta 2/E, azután Pol. Schtz. Rgt. 1, és végül egy nyomtatott nagy A betű. Talán eme kis rövid írás is segít abban, hogy az esetleges, még ma is élő hozzátartozók felkereshessék azt a sírt, amely létezéséről negyvenhét esztendőig mit sem tudtak. Fő a türelem Gépészmérnök is akart lenni Noha Somogyi Géza köztiszteletben álló vállalkozó, amikor a szakmájáról kérdezem, azt állítja: igazi rabszolgamunka, hiszen végtelen pontosságot, finomságot, türelmet igényelt. Bár nem idevalósi, kunhegyesinek vallja magát, elvégre 1974 óta lakik a településen és reperálja, orvosolja a régi meg a legújabb kori ketyegőket. Tenyérnyi műhelyében a falakon, körös-körül tizenötféle tiktak zakatol, üt, miközben ő angyali türelemmel vizsgálgatja a parányi szerkezeteket. Nem csak ehhez, de a hobbijához is kell a türelem, amely miatt olykor - főleg ha az otthon játszó csapat vesztésre áll - melegebb éghajlatra is elküldik. Ugyanis tíz éve vezeti a megyei első osztályú focimeccseket, és lenget az NB Ill-ban. A családja mindennek nem örül, de elviseli. Ami kevés szabadideje akad, a lakását csinosítja, hiszen arra büszke, hogy mutatós otthona szinte minden szeglete a keze munkáját dicséri. Mint említettem: szereti a sportot, és úgy tűnik, hogy a gyerekei is méltányolják eme szenvedélyét. Ugyanis 12 éves Márta lánya kézilabdázik, Géza fia pedig... Mit is csinálhatna mást: bűvöli a lasztit, a focit... Köztudomású, hogy a jelenlegi ravatalozó szomszédságában 1944 októberének az egyik borongós délutánján négy ismeretlen német katonát helyeztek örök nyugalomra. Kettőt közülük a rendszerváltás óta eltelt időben már azonosítottak, míg harmadik társuknak ottjártunk idején találtuk meg azt a fémlapját, amely alapján valószínűleg többet is megtudhatunk arról, hogy tulajdonképpen kiket takar ez a hant. Mondanunk sem kell, hogy eme hagyatékra Juhász Bálint bácsinak - az évtizedekig a községházán dolgozó mindenesnek - a legfelső polcra félrerakott és dobozban őrzött apróságai, limlomjai között bukkantunk. Hallottam, hogy Bálint bácsi részt vett a katonák temetésén, de hogy miképpen sikerült magához vennie például ezt a fémlapot, a feleletet néhány éve sajnos ő is magával vitte a sírba. Eltette viszont Noha Muzsnai László édesapja református lelkész, négy gyereke közül egyiknek sem mondta: te folytasd a hivatásom. Mégis közülük hárman teológiát végeztek és ő is közéjük tartozik, bár korábban egy ideig például gépészmérnök szeretett volna lenni. Debrecenben, a Református Kollégiumban érettségizik, majd teológiát tanul. Ösztöndíjjal az ismereteit gyarapítani Wittenbergbe, Princetonba is eljut. A Nyírség különböző településein lelkész, majd 1984-ben kerül Kunhegyesre. Nős, a felesége - akivel együtt három gyereket nevelnek - szintén lelkész és kántor. Tavaly Muzsnai Lászlót beválasztották a képviselő-testületbe: nemcsak őt, hanem az itteni katolikus plébánost is. Tisztségében és máshol is azt szeretné elérni, hogy az igazság érvényesüljön az itt élők között meg a városban is. Úgy szervezni a település életét, hogy a meglévő pénzt lehetőleg a legigazságosabban osszák szét a legfontosabb célokra. Muzsnai László Kunhegyes kívül egyébként még néhány környékbeli, kisebb település lelkipásztora is. Az oldalt írta: D. Szabó Miklós Fotó: Mészáros János
