Új Néplap, 1991. október (2. évfolyam, 229-255. szám)

1991-10-31 / 255. szám

4 A szerkesztőség postájából 1991. OKTÓBER 31. Kegyelettel gondolunk az áldozatokra A Hősök terén parkoló?! Több olvasónkban ellenérzést váltott ki a látvány, hogy bontják a szolnoki szovjet hősi emlék­művet, valamint az az informá­ció, mely szerint a Hősök terén autóparkolót létesítenek. Az ez­zel kapcsolatos levelekből ezút­tal kettőt adunk közre: Kinek volt útjában a rendelő­­intézet előtti hősi emlékmű? A szolnokiak többségének, a jóér­zésű embereknek biztosan nem. Ki kérdezte meg erről a lakossá­got? Elítélem e balkáni stílust, és tiltakozom! Az emberi tisztesség legelemibb parancsa a köszönet és hála azok emlékének, akik éle­tüket áldozták Szolnok felszaba­dulásáért. Mint ahogy kegyelet­tel gondolunk 1956 minden ha­lottjára, valamennyi ártatlan ál­dozatára is. „A halott az halott!” Úgy tű­nik, a köztársasági elnök bölcs intelmei nem hallatszottak el idá­ig. Gondolkodjanak el ezen az illetékesek, és nézzenek szét né­hány nyugati nagyvárosban, ahol a szó és a tett egyet jelent. Benes Imre * * * Nem kis megdöbbenéssel, fel­háborodással olvastam az Új Néplap október 12-i számában, hogy a Hősök terén - az elbontott szovjet emlékmű helyén - parko­lót alakítanak ki. A városukat szerető, ismerő lakosság tudja, hogy azon a területen az első vi­lágháborúban elesett magyar hő­sök emlékére állított, de a párt­­rendszerben kegyeletsértően el­távolított emlékmű állt. (Felte­hető, hogy a nevét is onnan kapta a tér.) Titokban bizakodtunk, hogy egyszer eljön az az idő, amikor a városra annyira jelleg­zetes emlékmű visszakerül az eredeti helyére. Ezzel szemben - valami torz elképzelés folytán - a Hősök terén gépkocsiparkolót szándékoznak kialakítani? Egy egészségügyi intézmény köré környezetszennyező, káros benzingőzt árasztó, olajat csor­gató járműveket tömörítené­­nek?! Nem hiszem, hogy a város­­központ díszére válna. A rende­lőintézet egyébként is eléggé kö­rül van véve már gépkocsiparko­lóval. Mint tősgyökeres szolno­ki, bízom abban, hogy az első világháborús emlékmű kerül vissza e méltó helyre. Pataki István ,,A sóravalót sem érdemlik” Mezőtúri olvasónk - noha pon­tos névvel, címmel írta sorait - kéri, hogy „Szakszerű, udvarias ügyintézést!’’jeligével hozzuk nyilvánosságra. (Levelét némi rövidítéssel adjuk közre.) Nem kenyerem a levélírás, de ami velem történt nemrég, any­­nyira felháborító, hogy nem tu­dom megemészteni anélkül, hogy szóvá ne tegyem. Tavaly november 23-án vásá­roltam a helyi iparcikkáruházban egy SIGNÁL 304 típusú órás rá­diót, és ébresztőnek is használ­tam, amíg el nem romlott. Sajnos már óránként, kétóránként éb­­resztgetett, ezért július végén el­vittem a TURGESZ Híradás­­technikai és Háztartásigép-szer­­vizbe garanciális javításra, ahol igen viccesen fogadtak - mond­ván, miért baj az, ha egy fiatal­ember éjszaka többször is feléb­red, de egy hét múlva készen volt. Ám alig használtam, és az órát nem lehetett felhúzni. Visszavittem, s bár néhány napos határidőre vállalaták, csak szep­tember 5-én tudtam elhozni. De már vihettem is vissza, mert fel lehetett ugyan húzni, csak éppen nem járt az óra. Ezek után ígér­ték, hogy másnap készen lesz. Ebből azonban nem lett semmi, hosszú ideig hitegettek, hogy ek-Módosult Ha szorosan nem is kapcsoló­dik az előző sérelemhez a Fo­gyasztóvédelmi Főfelügyelőség Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Felügyelőségétől kapott észrevé­tel, melyet az október 21-i, Mó­dosult a jótállás című hírünkhöz fűznek, e helyen érdemes közre­adni. Ugyanis néhány pontatlan­ságára hívják fel a figyelmet (az információ központi hírforrásból származott - a szerk.), és a feles­leges vita elkerülése érdekében tájékoztatják a vásárlókat: Az egyes tartós használatra rendelt termékek jótállási kötele­zettségéről szóló 117/1991. (IX. 10.) kormányrendelet szeptem­ber 10-én jelent meg a Magyar Közlönyben, és 15-én lépett ha­tályba. Tehát nem visszamenőié­kor meg akkor mehetek érte; vé­gül zaklatásnak vették a rekla­málásom, és megjegyezték, hogy nem olyan nagy érték az a rádió, ne járkáljak oda állandóan, majd postán értesítenek, ha ké­szen lesz. Nem győztem kivárni, október 14-én mégis érdeklőd­tem, s lám, készen volt - csak éppen nem tudatták velem. S no­ha elemmel adtam be a készülé­ket, az elhozatal előtt megkér­dezték, hogy akarok-e bele ele­met venni. Erre mit mondhat­tam? Természetesen . . . (Egy elem ára 28 Ft.) November 23-án lejár a készü­lék jótállása, s annak ellenére, hogy több mint 2 hónapon ke­resztül a szervizben volt, nem hosszabbították meg a határidőt. (Megjegyzem, kölcsönkészülé­ket nem adtak, négyszer kellett javíttatni, de csak két jótállási je­gyet szakítottak le.) Kíváncsi lennék, milyen érté­ket jelentene a szervizben dolgo­zóknak az órás rádió, ha 7000 Ft munkanélküli-segélyből kellene megélniük - negyedmagukkal?! Nem tudják felfogni, hogy ők vannak az ügyfelekért, s nem for­dítva? Munkájuk alapján az a vé­leményem, hogy a sóravalót sem érdemlik meg. a jótállás! gesen módosították a régi jogsza­bályt. E rendelet szerint, ha a vásárló a termék kijavítását kéri, a határidő 15 nap. Ha azonban a javítás idejére köl­csönkészüléket ajánlanak fel, a vállalási határidő 30 napra hosszabbítható. Egyéb termé­kekkel együtt ez vonatkozik a bútorokra is. A készleten lévő, szeptember 15-e előtti gyártású bútoroknál csak a jótállási jegyek kicserélése nem kötelező, de azo­kat az új rendeletben előírt ada­tokkal kiegészítve kell az értéke­sítéskor átadni a vásárlónak. Ugyanakkor a bútor meghibáso­dásakor annak cseréjére is sor ke­rülhet. Nagy András felügyelőségvezető A legnagyobb magyar emlékére Okóber első felében indult el négynapos útjára a Széchenyi kü­lönvonat Budapestről. A kuset- és étkezőkocsikból összeállított szerelvényt a MÁV bocsátotta a Tájak-Korok-Múzeumok Egye­sület rendelkezésére, hogy a Szé­chenyi emlékére rendezett vetél­kedő és kutatómunka legaktí­vabb résztvevőit szállíthassa Eszak-Dunántúlra, az emlékhe­lyekhez: Nagycenk, Keszthely, Fertőhöz és más településekre. Sopronból pedig különbusszal -Kismartonon át - Bécset kereste fel a százötven tagú csoport, ahol tisztelegtek a „legnagyobb ma­gyar’ ’ szülőházánál, majd a döb­lingi volt ideggyógyintézet előtt - halálának színhelyén - koszo­­rúzták meg a parkban felállított szobrát. Községünkből Tóth Attila nyolcadikos tanuló kapott meg­hívást az útra - ő látható az em­lékvonat ablakában. Mivel ná­lunk - Katona Tamás államtitkár úr részvételével - éppen akkor zajlott a bicentenáriumi emlék­ünnepség, később csatlakoztam a minden korosztályt képviselő lelkes társasághoz. Fodor István Jászjákóhalma ’56 szellemének tartozunk ennyivel Az 1956-os forradalom és sza­badságharc emlékére szentmisét kezdeményezett a szolnoki Tal­linn Általános Iskola diákönkor­mányzata, amit október 23-án, délelőtt 9 órakor tartottak meg a Vártemplomban. Köszönettel tartozunk Gacsári Kiss Sándor kanonok úrnak, aki lehetővé tette e megható emléke­zést, egyben köszönetét mon­dunk a misén megjelent tanár né­niknek, szülőknek és diáktársa­inknak. Örülünk, hogy igen nagy számban vettek részt az esemé­nyen, és együtt ünnepelhettünk. Úgy érezzük, napjainkban szük­ségünk van ilyen jellegű megem­lékezésekre, s hogy ’56 szelle­mének tartozunk ennyivel. - A Tallinn Általános Iskola diákön­kormányzata nevében: Molnár Krisztina, Vitóris Orsolya és Németh Veronika - 8. o. tanulók Gyermekarcok a relytvény helyén Több olvasónk fejezte ki saj­nálatát amiatt, hogy néhány hét­végi számunkban hiába kereste a keresztrejvényt. Valóban ki­maradt, s mint láthatták, mo­solygós, kedves kis gyermekar­cok foglalták el a helyét, néztek velünk szemben azon az olda­lon is, ahol a Szabadidőben ro­vatunkat közöljük rend­szeresen. Igen nagy érdeklődést váltott. ki olvasónk körében a nemrég indított felhívásunk, a Gyer­mekszépségverseny, és oly sok, szebbnél szebb gyermekkép ér­kezett hozzánk, hogy nem volt szívünk dobozokban tartogatni, míg valamennyien, apránként sorra kerülnek. Hát helyet Szo­rítottunk nekik hetente a 10., majd a 12. oldalon is. Ugye, nem baj? November 2-án (szombaton) ismét két oldalt szentelünk a ki­csinyeknek, a keresztrejtvény kedvelőit pedig azzal szeret­nénk kárpótolni, hogy hétfőn egy aktuális, a világtakarékos­sági nap jegyében született rejt­vényt közlünk, és a helyes megfejtők között az OTP ajándékcsomagjait sorsoljuk majd ki. (A szerk.) Hozzászólás cikkünkhöz Visszaemlékezés egy jegyzet kapcsán Az október 12-i Szombati jegyzetben - Ha én tankönyvet írok ... címmel - olvashattunk a kor szelleméről. Véleményem­mel csatlakozom a szerző sorai­hoz, mert az igazi történelem az, amit az ember átélt. A második világháború borzalmait Jászbe­rényben éltem meg, és a rossz emlékeim közé tartozik, amikor a várost be kellett járni, hogy jegyre egy kis cukrot, sót kap­junk. így voltam szemtanúja an­nak, hogy a zsinagógát - melyben a zsidók értékes dolgait gyűjtöt­ték össze - fegyveres katonák őrizték, majd nagy teherautókra rakták és elszállították a néme­tek. A családi házunk kertjében lé­vő tágas bunker nyújtott szá­munkra védelmet mindaddig, amíg a német katonák több lö­vészgödröt nem ástak benne ma­guknak. Ezért otthonunk elha­gyására kényszerültünk, s ekkor már Vallus Pista gabonamalma lángokban égett! Végül egyik ro­konunk pincéjében húzhattuk meg magunkat. A front haladásával a németek felrobbantották a Szent Imre her­ceg-temető felőli utat összekötő Zagyva-kőhidat. Az oroszok már csak kerülővel, a kis fahídon tudtak tovább haladni. Ez az át­élés a történelem része, s ki tud­ja, a kor értékmérője milyen ala­pokra helyezi majd az új történe­lem megírásakor. Nekem az utóbbi időben nem­csak a különböző szöveggekkel, az évszánmokkal is gondom van. Furcsának tartom például, hogy Mátyás király a Kultúra Világá­ban 1442-ben, míg az 1979-ben megjelent bélyegáijegyzék sze­rint - mely a harmincegyedik, bővített kiadás - 1440-ben szüle­tett. (Történelmi tény, hogy ez utóbbi a helyes dátum: Mátyás király 1440-ben született, és 1490-ben halt meg. A szerk.) Egyébként - ha rajtam múlna - a történelemkönyv megírását nyugodtan bíznám akár a jegyzet írójára is. Farkas Kálmánná Telefonra várva A kisújszállási lakosságot érintő, Megvalósul-e határidőre a telefonfejlesztés? című (IX. 26.) cikk szerint a Távközlési Vállalat mindössze 392 telefont kötött be eddig a csaknem 1100- ból, holott október végét írunk! Tavaly ősszel értesült a vállalat arról, hogy lakossági hozzájáru­lással - és az akkori tanács szer­vezésében - elkezdődött a tele­fonhálózat fejlesztése, hiszen 28 ezer forintot kellett befizetnünk még akkor, novemberig. Na­gyon sokan kényszerültek arra, hogy OTP-kölcsönt vegyenek föl. Teljesítettük a köteles­ségünket, a Távközlési Vállala­ton a sor! Rendelkezik az álta­lunk befizetett összeggel, és uram bocsá’, használja. A kivite­lezés, bekötés pedig Pató Pál módjára majd meglesz? Nem a pénzünket kérjük vissza, hanem azt szeretnénk, ha minél előbb befejeznék a munkát, hiszen nyakunkon a rossz idő, a sár, a fagy. Végezetül megjegyzem, hogy hónapokkal ezelőtt bekötötték a telefont a Felszabadulás út 59. sz. alatt, a 63., a 65/a, a 67. sz. lakásokba viszont nem - mond­ván, meglesz az is, csak még egy oszlop kell hozzá. Kérdezem: nem lehetett volna egy kiszállás­sal bekötni mind a négyet? - írta többek között olvasónk. Farkas László Kisújszállás A Patyomkin-tünetcsoport, avagy kinek miről mi jut az eszébe Az, hogy jeles gabona-nagyke­reskedőnknek például Salgótar­jánról az jut az eszébe, hogy ott kell megrendezni az MSZMP XV. kongresszusát - saját érdekeinek logikája felől bizonyos fokig még érthető is. így akar erőt demonst­rálni; hogy lám, még nincs minden veszve, ezt is megtehetjük. A tar­jám bányászok, ugye, mindig is kis Moszkvának nevezték városukat? Míg Thürmer úr blaszfémiáját és arcpirító pimaszságát végső soron értem - (ami persze nem azt jelenti, hogy fölmenteném) -, az október 21-én megjelent „Patyomkin-vá­­ros” c. jegyzet írójának (aki egy­ben Karcag város hivatalos lapjá­nak is felelős szerkesztője) még a belső logikáját sem nagyon tudom megérteni. Nemcsak azt nem ér­tem a számomra eddig rokonszen­ves újságíró jegyzetében, hogy a Magyar Köztársaság miniszterel­nökének karcagi látogatása kap­csán legelőször egy sehonnai MSZMP-KEB titkár látogatása jut eszébe, hanem, hogy miért nem érzi: az általa kreált „Patyomkin­­szindróma” hogyan válik bume­rángeffektussá jegyzetében. Ugye a jegyzetíró sem gondolja komolyan, hogy Patyomkin-váro­­sának Potemkin-hercegei csak úgy, „Isten kegyelméből” gyako­rolják hatalmukat? És azt sem, hogy a Patyomkin-városka önkor­mányzata által az újságjára meg­ajánlott 3,3 milliócskája csak lát­szat. (Az meg aztán teljesen nyil­vánvaló, hogy maga az újság, az átlag ezren fölüli remittendájával, nem Patyomkin.) Azt csak úgy, mellesleg jegyezném meg, hogy a Patyomkin - az egy cirkáló volt, melynek start ágyúlövései 1905 júniusában elindították azt a nagy történelmi hullámverést, aminek utolsó hullámtaréjai törnek meg most Dubrovnik szikláin. Látszat­ként - a Potemkin-falut szokták volt fölemlegetni, még ha a herceg neve oroszosán ejtve „Potyom­kin” is. Éppen ezért, maga a „Pa­­tyomkin-szindróma” nagyon ere­deti. (És ebbe a tünetcsoportba so­rolnám ezt a felelős szerkesztői jegyzetet is.) Mert hát azt sem gondolhatja komolyan a jegyzetíró, hogy a kar­cagiak azért hívták meg a minisz­terelnököt, hogy Pangloss mester módjára eldicsekedjenek: ez a kis­város a létező kisvárosok között a legeslegjobb a világon. Azzal, hogy néhol festettek, mázoltak, fa­csemetéket ültettek, még egy haj­dani szűklátókörű KB-titkárt sem lehetett megtéveszteni, nemhogy dr. Antall Józsefet, akit termé­szetesen nem kötelező szeretni, és nem azért tiszteletre méltó, mert ő a Magyar Köztársaság miniszter­­elnöke, hanem azért, amiért mun­kálkodik. Jó, tudom, a jegyzetíró nem nyilvánít ki direkt érzelmeket a miniszterelnök irányába. Sőt! Még sajnálja is szegény kormány­főt, akit vendéglátói rútúl rá akar­nak szedni egy-két „csenevész fe­nyővel”, lépcsőjavítással akarják elfödni előle a valóságot, a „nyo­morúságos viskókat”. (Mert a mi­niszterelnök olyan, hogy ezekkel meg lehet téveszteni!) Feltehető­en a környékbeli polgármestereket is ezért hívták a Patyomkin-város­­házára - a másfél órás találkozóra, hogy együttesen tévesszék meg a kormányfőt; hogy elmondják, kör­nyékünkön minden szép, minden jó, szinte itt van már a Kánaán ... „És a többi, és a többi.” Nem kellene mégis megkérdez­ni ezeket a polgármestereket? Esetleg a legpatyömkinebbet, hi­szen ő még gyalogszerrel is alig száz méteren belül van. Ugyan! A kormányfőnek ezt a programját a Nagykunsági Hírmondó meg sem említette. Bár nem tartozik a tárgyhoz, Csoóri Sándor karcagi látogatásá­ról sem olvashattunk egy sort sem a lapban. A Hírmondó egyetlen munkatársa sem volt kíváncsi erre az eseményre. Bizonyára azért, mert százával jönnek Csoórihoz fogható személyiségek ebbe a vá­rosba. Nagyon téved a jegyzetíró, ha azt hiszi, hogy azt várják el tőle a karcagi magyar demokraták vagy a többi karcagi, aki elment a nagygyűlésre, hogy hozsannáz­­zon, dicshimnuszokat zengjen. Nem. Csupán hiteles tájékoztatást. De nem folytatom, mert nincs ér­telme. Ha egy felelős szerkesztő­nek egy kisvárosban az első kor­mányfői látogatás kapcsán ezek jutnak az eszébe, ezeket tartja ki­­hangsúlyozandónak - végső soron szíve joga. Hát tegye. Elvégre saj­tószabadság van. Sőt, még azt is elmondhatja: „Meghalt Mátyás ki­rály, oda az igazság”. Cs. Kovács Károly Az oldalt összeállította: Csankó Miklósné

Next

/
Oldalképek
Tartalom