Új Néplap, 1991. október (2. évfolyam, 229-255. szám)
1991-10-28 / 252. szám
16 Hírek—információk—érdekességek 1991. OKTOBER 28. 515 évvel ezelőtt, 1466. október 28-án született Rotterdami Erasmus (Desiderius Erasmus) (képünk) németalföldi humanista gondolkodó. Szerzetes volt, de a rendből kilépett, és írásaival az egyházat bírálta. Leghíresebb és még ma is mulatságosnak ható szatirikus könyvében (A balgaság dicsérete) az elavult szokásokat az egyház köreiben és az ostobaságot gúnyolta ki. Simon, Szimonetta Az ősrégi Simon nevünk eredeti alakja ,,Simeon” volt, melynek az óhéber nyelvben ,,meghallgató, szótfogadó” a jelentése. Előfordul azonban, görög nyelvterületen is, Szimon formában, itt viszont,.pisze orrú” a jelentése. A régi okirataink szerint nálunk sokkal jobban elterjedt volt korábban, mint most. Erre utal Katona József Bánk bánjában szereplő Simon bán neve, valamint az, hogy Kemény Zsigmondi Rajongók c. regényében Pécsi Simon névvel választotta meg főalakját. Tréfás népi rigmus fűződik a mai naphoz: „Itt van már Simon Júdás, Jaj teneked, pőre gatyás” (ami arra utal, hogy melegebben kell már öltözködnünk). Ebben az évben került e nap élére először a Szimonetta, e különösen szép hangzású női név. Eredetére nézve a Simon női formája a Szimonával együtt, melynek mindegyikében a görög „szimón” szó rejtőzik, a „pisze, pisze orrú” jelentéssel. Ha van ennek a pompázatos névnek viselője, számára a különleges, elegáns, narancssárga színű Strelitzia virágot válasszák. Mozi Szolnokon a Nemzetiben fél 5-kor, fél 7-kor és fél 9- kor Holtpont. A Tallinnban fél 6-kor és fél 8-kor ... az utolsó nyáron ... A Tisza mozi A-termében fél 5-kor, fél 7-kor és fél 9-kor Isten nem ver Bobbal. A Tisza mozi videotermében fél 5-kor Verseny az idővel, fél 7-kor és fél 9-kor Devil és Mr. Holmes. Jászberényben a Lehelben Lucky Luke. Mezőtúron a Szabadságban A hegylakó visszatér. Törökszentmiklóson a Dózsában Az éjszakáim szebbek, mint a nappalaitok. Túrkevén a Korda Sándor moziban Lánglovagok. Jászapátin a Táncsics szünnapos. Kunhegyesen a Szabadságban Tűzmadár-akció. Kunmadarason a Petőfiben Rocketeer. Tiszafüreden a Tiszában Kutyaparadicsom. Tiszaföldváron a Táncsics szünnapos. Karcagon a Dérynében A hegylakó. Martfűn a Tiszában Csupasz pisztoly 2 1/2. Megyei Művelődési Központ 14 órától napközis foglalkozások. 8 órától a fúvósötös próbája. 16,30-kor az Alfa klub, 18 órától a Te meg én klub foglalkozása. 18 órakor a Kodály Kórus próbája. Kiállítások: a galérián India népi festészete. A a fotógalérián Debreceni Fotóklub 1932-1944. / ............. ' \ 1991. október 28., hétfő, Simon, Szimonetta napja. A NAP KÉL 6.21, NYUGSZIK 16.36 ÓRAKOR. A HOLD KÉL 20.39, NYUGSZIK 11.54 ÓRAKOR. Képes eseménynaptár 65 évvel ezelőtt, 1926-ban e/en a napon született Budapest bohém világának jellegzetes alakja, Feld Mátyás színiigazgató, színpadi szerző. Vidéki kezdés után a Városligeti Színház társigazgatója lett, és nyaranta ebben a színházban adta elő saját darabjait (Ócska brigadéros. Szervusz, Pest, Gül Baba leánya). Alkalmi bohózatait, paródiáit mindig valamelyik aktuális szenzáció köré csoportosította, divatos slágerszerzók zenéjének felhasználásával. * 105 évvel ezelőtt, 1886-ban ezen a napon szabadalmaztatta Léon Serpollet francia feltaláló a gőz azonnali elpárologtatósa elvén működő, fertőtlenítésre szolgáló gőzkazánját. PEKINGI palota - törzskönyvezett - kölyökkutya eladó. Érdeklődni: napközben 56/34-014, hét végén 56/33-429-es telefonon. *67715/1* IFA W 50 L KCR 3000 friss műszakival eladó. Érd: Kenderes. Petőfi út 11. *67871/1* SZOLNOKON, a Széchenyi butiksoron 26 négyzetméteres butik eladó. Érdeklődni: munkanapokon 11-12- ig az 56/38-854-es, 18- 19 óráig az 56/30-952- es telefonon. * KÉREK 100.000 Ft-ot kölcsön, 1 évre 50 %os kamatot fizetek. „Fedezet van” jeligére a kiadóba. FEJŐSTEHENEK eladók, üszőt beszámítok. Martfű, József A. u. 42. 1986-OS RENAULT 25-ös SUPER TURBÓ dízelautó eladó. Napfénytető, fedélzeti komputer, elektromos ablakemelő, központi zár, riasztó. Érdeklődni: hétfő, szerda, péntek 10 órától Szolnok, Orosz György u. 12., Süni delikát. Ara reális, 750.000 Ft. *67903/ 2* Vízállás A Tisza vízállása vasárnap Tiszafürednél 530 cm, duzzasztott, Kisköre-felsőnél 670 cm, duzzasztott (a víz 7,6 fokos), Szolnoknál 479 cm, apadó (a víz 7,2 fokos). A Hármas-Körös Kunszentmártonnál 478 cm, áradó. A Zagyva Jászteleknél 160 cm, áradó. Közélet Jászberény. Kedden 18 órától a Déryné Művelődési Központban dr.Magyar Levente polgármester lakossági fórumot tart, amelynek témája: tájékoztató az önkormányzat döntéséről a telefonhálózat kiépítésére Jászberényben és a Jászság területén, valamint beszámoló a város életét érintő kérdésekről. Mezőtúr. Kedden 15 órától a városházán ülésezik a város képviselő-testülete. A napirendek között szerepel a lakásügyi jogszabályok helyi végrehajtásáról szóló rendelet megalkotása; javaslat a város jövő évi költségvetési elképzeléséről; a Költségvetési Üzem átalakítása; a Mezőtúrért Alapítvány létrehozása; az óvodavezetői és iskolaigazgatói állások pályázati kiírása; közterületek elnevezésének megváltoztatása. Tájékoztató hangzik el a városi vízmű közegészségügyi ellenőrzésének rendszeréről, és a hálózati víz minőségéről. Forgalomszámlálás A Közúti Igazgatóság október 29-én 7 és 17 óra között a 4-es számú főút 91,5 kilométer-szelvényében (a megyehatárnál), valamint a 4-es számú főút 103,8 kilométer-szelvényében (Szolnok külterületén), továbbá a 442-es számú főút 7-es kilométer-szelvényében (Rákóczifalván) célforgalom-számlálást végez. Emiatt a járműveket megállítják és megkérdezik a gépjárművezetőtől a ki induló állomást, illetve a célállomást. A fenti helyszíneknél emiatt lépcsőzetes sebességkorlátozás lesz érvényben. Elmarad Szolnok. A megyei önkormányzati hivatal és az Energiagazdálkodási Tudományos Egyesület által október 29-én délelőtt 10 órára tervezett szimpózium az előadó, Ernst Kurri cégvezető (Ausztria) megbetegedése miatt elmarad. Az előadást későbbi időpontban megtartják. Biogazdálkodók népfőiskolája A TIT és á Biokultúra Egyesület szervezésében Biogazdálkodók népfőiskolája (I. és II. évfolyam) indul. Várják mindazok jelentkezését, akik érdeklődnek a környezetet, egészséget kímélő gazdálkodási módszerek iránt. Jelentkezni november 5- éig lehet a TIT-nél (Szolnok, Baross u. 20.1. em., tel.: 35-122 és 36-515). (x) Szanthofferkiállítás Csütörtök délután Szolnokon a Képcsarnok Vállalat Aba-Novák termében Szanthoffer Imre festőművész képeiből nyílt kiállítás. Fotó: N.Zs. Sorsolás Szolnok. Az OTP Rt. megyei igazgatósága által szervezett „Jó befektetés + 1 nyeremény” elnevezésű értékpapír tombolaakció fősorsolását kedden 15 órakor tartják az OTP Rt. megyei igazgatóságán, ahol egy 100 ezer forintos letéti jegyet és egy 50 ezer forintos határidős megállapodást sorsolnak ki. Új helyen a tej csarnok Abonyban az új tejátvevőhely a Bicskei és Ceglédi út találkozásánál üzemel önkormányzati vállalkozásban. A régi törpevízművet alakították át úgy, hogy a Köjálnak és az állategészségügyi követelményeknek is megfeleljen. Az ügyhöz a Tejipar annyiban járult hozzá, hogy a tejátvétellel kapcsolatos felszereléseket bérmentesen adta át az önkormányzat részére. Tejügyben több gazda neve is felmerült, végül is a tejszállítók az önkormányzat vállalkozására adták le voksukat, melyet a földművelésügyi és környezetvédelmi bizottság is jóváhagyott. A régi, Szolnoki úti - helyen diszkont nyílik. INNEN—ONNAN BELFÖLDRŐL Abony. Közterület-felügyelet szerveződik a nagyközségben - az erről szóló rendeletet az önkormányzat képviselő-testülete már meg is alkotta. A közterületfelügyelők három személyből álló kis csoportja remélhetőleg november 1-én már meg is kezdheti működését. Irányítója a polgármester, a törvényességi felügyeletet a jegyző látja el. A felügyelők figyelme elsősorban a köztisztaságra és az értékek megőrzésére irányul. Jászjákóhalma. Az elmúlt napokban két helyi „csapat” is őszi kirándulást szervezett más tájakra. Az Időskorúak Napközi Otthonának tagjai Szentendre nevezetességeivel (Kovács Margit gyűjtemény, Szabadtéri Múzeum) ismerkedtek, ezen kívül a környék látnivalóit is megtekintették. A Honismereti Szakkör ugyanakkor Tiszavasvári görögkeleti templomát, helytörténeti gyűjteményét kereste fel, valamint Szabolcs megye hajdani székhelyét - a Szabolcs község melletti egykori földvárat és kastélyt - látogatta meg. Budapest. Befejeződtek a tárgyalások a belga Interbrew és az Állami Vagyonügynökség között a Borsodi Sörgyár részvényeinek megvásárlásáról. Az üzlet eredményeképpen az Interbrew többségi részesedést szerez a sörgyárban. KÜLFÖLDRŐL Orlandó. Az Egyesült Államokban végbemenő gazdasági recesszióban Donald Kacsa is elhullatott néhányat a tollai közül. A szeptember 30-ával véget ért 1991-es üzleti évben a Walt Disney Corporation nyeresége ugyanis kerek egy ötödével elmaradt az előző évi 824 millió dolláros rekordnyereségtől. Ettől eltekintve azonban a cég biztosra veszi, hogy az üzletmenet a továbbiakban sikeres lesz. Jövő április 12-én például Párizs közelében megnyílik az Eurodisney, amelytől bombasikert várnak. A Disney-konszern - amely csaknem évi hatmilliárd dollár üzleti forgalmat bonyolít le - egyébként is már a következő évezredre tervez. A fejlesztés súlypontja Európa. Vasutas Ki mit tud? Szombaton ért véget Szolnokon a Csomóponti Művelődési Házban rendezett Vasutas nyugdíjasok II. országos kulturális seregszemléjének elődöntője. Képünkön Török Mihály szajoli nyugdíjas tárogatózik Fotó: N. Zs. 082 Telefondoktor A 082-es számon hívható Telefondoktor november 3-áig a jóga és az egészség kapcsolatáról beszél. Rendezvény Szolnok. Az agykontroll tanfolyamot végzettekből alakult Alfa Klub tartja foglalkozásait minden páros hét hétfőjén - mint ma is - az MMIK-ban 16.30 órai kezdettel. Mai lapszámunkat szerkesztette: Budai Mátyás, Néder István Tipográfia: Bódi Béla és Zsoldos György A híroldal összeállításában közreműködött Tóth András, akivel információk a 33-104-es telefonszámon közölhetők. Új Néplap JASZ-NAGYKUN-SZOLNOK MEGYEI NAPILAP az Axel Springer-Magyarország Kiadói Kft. lapja Felelős vezető: az ügyvezető igazgató Főszerkesztő: Hajnal József Kiadja: az AS-M Kft. Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Irodája Felelős kiadó: Nánai Tibor irodavezető Szetkesztőség és kiadóhivatal: 5001 Szolnok, Kossuth tér 1. I. sz. Irodaház, Pf.: 105., Tel: 42-211, tx: 23-357, tfax: 42-853 Verseghy Nyomda Szolnok 5001 Szolnok, Városmajor út 28. telefon: 35^433 Felelős vezető: Gombkötő Béla Teijeszti a Magyar Posta. Előfizethető bármely hírlapkézbesítő postahivatalnál, a posta hírlapüzleteiben és a Hírlapelőfizetési és Lapellátási Irodánál (HELIR) Bp. XIII. Lehel u. 10/a. 1900 - közvetlenül vagy postautalványon, valamint átutalással a HELIR Postabank Rt 219-98636 021-02799 pénzforgalmi jelzőszámra. Előfizetési díj egy évre 2940 Ft, fél évre 1470 Ft, negyedévre 735 Ft, egy hónapra 245 Ft. Példányszámonkénti ára 9.60 Ft ISSN 0865-915X