Új Néplap, 1991. október (2. évfolyam, 229-255. szám)
1991-10-04 / 232. szám
2 Hazai körkép 1991. OKTÓBER 4. Györffy István nyomában Ők és mi 4. rész A hatvanas évek közepétől Magyarországon élénk helytörténetírás és könyvkiadás bontakozott ki. Városok, kis települések áldoztak arra, hogy múltjukat feltárják, megörökítsék. Ám megtévesztő lehet az, ha csupán ezeket tekintjük. Mert akik így emléket állítottak maguknak, azok döntő számban a XVIII. században újranépesedett falvak: pl. a Zombáról települt Orosháza, a Felvidékről benépesedett Kecel, a Délvidékről toborzódott Deszk, vagy éppen közeli városokból községgé lett tanyavidék, mint Átokháza, Kistelek Szeged vidékén. A középkor óta helyben lakó jászok vagy szatmári magyarok nem ünnepeltek évfordulót, természetesnek vették, hogy mindig ott laktak, hogy jász-magyarok vagy magyarok, alföldiek, s nem erősítették külön is tudatukat monográfiákkal. Igen. A természetes dolgok nem teszik szükségessé, hogy nyilvánvalóságukat bizonyítsák. Az emberek eleve otthon érzik magukat, s nincs szükségük arra, hogy igazolják is ezt az otthonosságot. Élik a maguk életét, dolgoznak, s együtt lélegzenek a tájjal, a szülőfölddel, az ismert nevekkel, hiedelmekkel, mondákkal. így volt ez Várasfenesen is századokon át. Igaz, hogy az 1332-ben említett településen ekkor még nem éltek románok, de oly régen szivárogtak be - a XVI-XVII. század folyamán -, s oly igen együtt éltek, noha el is különültek a magyaroktól, hogy idevalóságuk meg sem kérdőjeleződött. Otthon volt mindkét nép: templomot épített, iskolát tartott fenn, s úgy tagozódott a községi szervezetbe, hogy felekezetileg s így szokásaiban és ünnepeiben is elkülönült, s önálló volt. Ma a baj ott van, hogy a falura kívülről ráerőszakolt nacionalista ideológia jegyében ez az otthonosság megkérdőjeleződik. Legalábbis a magyarok otthonossága. A falu népe most is elválik felekezetileg s egyházi ünnepeiben; most is összekapcsolódik napi munkájában, de homokot szórtak illetéktelen kezek a gépezetbe, s az fájón, érdesen csikorog, bár még nem tört darabokra. A népi képzeletben, történeti szemléletben az ősi, a régi fogalma igen relatív. Egy nyilvánvalóan századeleji házat hajlandók több száz évesnek mondani. Az időérzék, a történetiség mércéje hagyományos közösségekben egészen más, s így nincs jelentősége a parasztság körében annak a ma széltében-hosszában mércének tekintett kérdésnek: ki volt itt előbb? Melyik nemzetiség? Mindkettő otthonosan s régtől valónak mondja és érzi magát. Hisz a paraszti kultúra nem expanzív, hanem éppen zárt és befelé növekvő. Ám az elsőség örökös felemlegetése megmérgezi a tudatot, kellemetlenné teszi az ottlétet. Különösen akkor, amikor jól tudják a magyarok, hogy IV. Béla király nem Belu vezér volt, s nem román. S hogy az összes határnév, amelyet románok is ugyanúgy használnak, csak magyar nyelven értelmezhető: Alsórét, Nyáras, Túrás. S igencsak rontja az otthonosság érzését az, hogy 1945 után kötelezővé tették a hagyományos magyar névszerkezet és névadás románosítását. Nem Boros Józsefné lett Tábori Erzsébet, ha férjhez ment, hanem Boros Erzsébet, s mindezt még meg is fordítják, ha románul írják le. Hogy valaki, aki magyarul is négy elemit járt, az öreg korára románul böngéssze a cégtáblák vagy bolti áruk nevét, használati utasítását vagy a hivatalos papírokat. Hogy a magyar hatámeveket, amelyeket mindkét nép egyaránt használ, román helyesírással kelljen leírni. Vagy hogy a nagymama nem segíthet már a gyermek iskolai feladatában, mert nem tud románul. S kellemetlen a gyermeknek, butának érzi magát, ha a magyarul végiggondolt és jól megoldott matematika vagy fizika-feladatot még egy másik nyelvre is át kell tennie, miközben a tanár úgy véli, lassan forog az esze kereke. Sorolhatnék azokat a dolgokat, apró és nagyobb tényeket, amelyek az otthonából alig kimozduló, faluja határát épphogy átlépő magyar parasztembert, gyermeket sújtják. Ők teljes jogúan otthon érzik magukat, de mi nem. S ezt nem a faluban levő nemzetiségi ellentét okozza, hanem a hivatalos állami rendelkezések. Ehhez jön még a drasztikus, szintén közösségen kívüli diszkriminatív politika is, amely lezárja az érvényesülés lehetőségét, a kitörést a paraszti létből. A falu nemzetiségeit, együttélésüket - mert az a paraszti közösség törvényei szerint működik még ma is - nem rontotta meg teljesen a külső világ. Ám ide telepített hatalmasságok, nem a faluból származó hivatalos személyek és milicisták tettek róla, hogy ide is beszivárogjanak a törvényeket felrúgó eszmék. Lakodalmakban, bálokon, nagyobb ünnepeken együtt vannak mégis, s viszonyukat a szomszédság, munkahelyi barátság, falubeliség szabályozza. Ami nem egymás ellen, hanem csak kellő öntudatot adva erősíti a nemzetiségi közösségeket, az a hit, az egyház, az anyanyelvű szertartás, amely egyben a kaotikus világban renddé és tiszta fegyelemmé lényegül, s tartást, önbizalmat ad mindkét nemzetnek. (Vége) ________________Szabó László Aki még nem tudná AZ INFORMÁCIÓS KÍGYÓ A FARKÁBA HARAP Kedden sajtótájékoztatót tartottak Budapesten, a Tolnai Lajos u. 1. szám alatt az Atrium Pizzériában a Tisza-tóról. Na már mostan, volt egy sajtótájékoztató valamikor a nyár elején Kiskörén az erőmű üzemházában, ahol elmondták, hogy „az Alföld közepén 127 négyzetkilométer vízterülettel, Európában egyedülálló környezettel a Tisza-tó ...”, aztán volt hajózás, helyszíni szemlevételezés stb. Nemsokára a parlament környezetvédelmi bizottsága repülte körbe helikopterrel a környéket, hajózás, halászlé, vacsora Tiszafüreden a Pátriában stb. „Az Alföld közepén 127 négyzetkilométer vízfelülettel, Európában egyedülálló környezettel...” (Lásd mint fent.) Nemrég a Társaság a világkiállításért nevű társadalmi szervezet ülésezett Kiskörén, a Vörös Hajnal Termelőszövetkezet tanácstermében, ahol a jó szándékú Expo-hívek meghallgatták, hogy „az Alföld közepén 127 négyzetkilométervízfelülettel ...” Halászlé, szúnyogfelhőben. Most legutóbb a székes fővárosban megtudtuk, hogy az Atrium Pizzériában kiváló klubéletet élhetnének az újságírók (valóban!), de ha már ott voltunk, akkor elő a Tisza-tóval. Az ember nem mer nem elmenni ilyen helyekre, mert félő, hogy lemarad egy bombasztikus bejelentésről. Hát elmegy. Amikor rájön, hogy kár volt, már késő. Mit is hallottam volna én szívesen ezen a sajtótájékoztatón? Azt, hogy a vízpartra súlyos külföldi tőkék telepedtek, ezektől a Tiszató valóban tó lesz, és nem csak vízzel feltöltött felszíni hiányosság. Egyébiránt amikor Kiskörén jártunk, a tsz-elnök felemlítette, hogy jelentkezett egy német vállalkozó, aki 300 millió dollárért megvenné az egész partszakaszt. Most megtudtam - így hát a dolog mégsem volt teljesen haszontalan -, hogy a nyugati partner hazájában a rendőrség vendégszeretetét élvezi. Ennyit az ügy komolyságáról. Újdonságnak számíthat az a bejelentés is, hogy miközben országszerte csökkent a turisták inváziója, ezenközben a Tisza-tó mellett nem fogyatkoztak meg a vendégek. Mondhatnánk erre, hogy Jugoszláviából „kilőtték” őket, a Balatonban az angolnák haldoklónak látványosan, hát hova ment volna szerencsétlen turista? Mondhatnánk, de nem mondjuk. Még megsértünk vele valakit. Aki egyébiránt járt a nyáron a Tisza-tó mellett, az bizonyíthatja, hogy nem valamiféle idegenforgalmi munkasiker rejlik a stagnáló vendéglétszám mögött. Egyszóval friss információkra várva ültünk be a tájékoztatóra, ehelyett a dolog egy helyben forgott, mondhatni az információs kígyó a saját farkába harapott. Nyúzzuk, nyúzzuk szerencsétlen Tisza-tót. Ha valahol egy üres rubrika van egy tájékoztatási ütemtervben, oda automatikusan beírják, csak tetszik tudni, ez a sok semmitmondó kvázi tájékoztató egyszer csak visszafelé sül el. Már akkor sem mennek el rá a toliforgatók, amikor valami fontos bejelentés esik meg.-PJut eszembe! Belépett az ajtón, lecsapta a csomagot az asztalomra, és mélyen a szemembe nézett.- Itt van, nekem ezzel ne szúrják ki a szemem! Kibontottam a zörgő zsírpapírt, és benne egy félkilónyi sajtféleség lapult. Kérdően a látogatóra néztem, mire belőle megállíthatatlanul ömlött a keserűség.- Azt mondja a tanítónő az iskolában, álljon fel az a gyerek, akinek munkanélküli az édesapja. A kislányom is felállt, mire a kezébe nyomták neki ezt a csomagot. Valami malátái keresztesek küldték, füstölt sajt van benne. Érti, füstölt sajt, még ha legalább ehető lenne. Hát kérem, azon gondolkodtam, hogy bemegyek az iskolába, és olyan, de olyan botrányt csapok, de aztán úgy döntöttem, nem kell ez a gyerekemnek. Jól van, munkanélküli lettem, ez járt nekem huszonhárom év szolgálat után. Nem ezt érdemeltem, bementem betegen, mások helyett, felejtsük el. De van nekem szép házam, a kertem is rendben, megnézheti, a hűtőm tele hússal, hízik a disznó. Nem vagyok én kisegítve egy darab füstölt sajttal. Ért engem, ugye? Hogy értem-e? Azt hiszem, nagyon szerencsés lennék, ha érteném. Sajnos azonban a bölcsek kövétől nem dudorodik a zsebem. Nekem sem ...-pb-V___________________J Kosárlabda Elkeseredésre semmi ok KK Partizán Beograd - Szolnoki Olajbányász 89-72 (45-32) Szolnok. 2000 n„ v.: Czeizel (szlovák), Vaszilevszkij (szovjet) Partizán: Danilovic ll,Stevanovic 13, Saric 17/3, Koprivica 13, Dragutinovic 4. Csere: Loncar 8, Nakic 19/9, Rebraca 2, Silobad 2. Edző: Zelimir Obradovic Olajbányász: Hosszú 21/15, Abeljanov 3, Tóth A. 11/9, Tóth Z. 8, Berkics 17. Csere: Horváth 5/3, Mérész 7/3, Jáhni. Edző: Rezák László, Szalay Ferenc A FIB A-határozat értelmében a jugoszláv csapatok hazai mérkőzéseiket is kénytelenek külföldön játszani, így a két együttes megállapodását követően a kupavisszavágóra újfent a Tiszaligeti Sportcsarnokban került sor. Mintha nem szenvedett volna 27 pontos vereséget az Olajbányász az első találkozón, olyan hangerővel buzdította kedvenceit a B-közép. Ám a kezdeti percekben a jól megszokott rigmusok sem segítettek, kapkodva, idegesen játszottak Tóth Zoliék. A palánk alatt Stevanovic a maga 120 kilójával és 205 centijével korlátlan úr volt, míg Danilovic és Saric szórta a pontokat. A félidő hajrájára tért csak magához a Rezák-legénység, ekkor Tóth Attila tripláival sikerült felzárkózni. A folytatásban nem akart hinni szemének a közönség, a bajnoki döntőt idéző hangulatban fergeteges negyedórát produkáltak Hosszúék, négy pontra megközelítették neves ellenfelüket (53-49). Az utolsó percekre teljesen elkészült erejével a „vendég” Olajbányász, így újra elhúzhattak Nakicék, s biztosan, kettős győzelmet aratva jutottak a kupa legjobb tizenhat csapata közé. Elkeseredésre semmi oka a piros-feketéknek, hiszen a második félidőben látott remek játékuk láttán jó érzéssel bandukolhattak hazafelé a szurkolók. Zelimir Obradovic: - A második félidőben a fiatalokat, köztük két tizenhét éves centert küldtem pályára, akik megijedtek a szokatlan hangulattól. Ez nem baj, hisz nekik is edződniük kell. Köszönöm a házigazdák szívélyes vendéglátását és a sportszerű biztatást. Predrag Danilovic (a jugoszlávok legjobbja): - Régóta fájt a derekam, s ez mérkőzés közben kiújult, nagyrészt ezért nem játszottam a második félidőben. Csapatunkban öt új játékos szerepelt, akik még nem egészen tudtak beilleszkedni. A további kupaküzdelmekre edzőmeccsekkel készülünk. A szolnokiak közül nekem a fiatal Mérész játéka tetszett legjobban. Rezák László: - Kicsivel nagyobb hittel játszottunk, mint az előző összecsapáson, ennek tudható be, hogy szorosabb lett az eredmény, bár a Partizán egyértelműen jobb csapat. Külön örülök annak, hogy Mérész Tamást „megtaláltuk”. Tóth Zoltán (csapatkapitány): - Sok ilyen meccset kellene játszanunk ahhoz, hogy a magyar bajnokságban megbízhatóan tudjunk szerepelni. Csak azt nem tudom, ilyen kemény játékot eltűmének-e a hazai bírók. Hosszú István (a hazaiak legjobbja): - Úgy érzem az első találkozón a kelleténél jobban tiszteltük a Partizánt. A mai meccs is szorosabb lehetett volna, ha a végén jobban vigyázunk a labdára. Berkics László (magyar válogatott): - Az első mérkőzés tanulságait felhasználva készültünk, jobb volt a védekezésünk, ezért szorosabb lett az eredmény. Élmény volt testközelből tanulmányozni a jugoszláv kosárlabdát, gj. - ko. Fotó: mj. Vihar a biliben Arra hívták fel a figyelmünket, hogy Jászladányban fölöttébb gyanús körülmények között adott el az áfész két boltot, vizsgáljuk ki az ügyet. A „vizsgálódást” kisebbfajta közvélemény-szimato lássál kezdtük, kérdezgettük az „utca emberét” és a polgármesteri hivatal dolgozóit (magát a polgármestert is), mit tud a dologról. Volt olyan, aki semmi különöset nem tudott: eladták, azt’ kész. Mások tudni vélték, hogy piszkos volt az ügylet, hogy titokban zajlott, hogy más vevő is lett volna rá, mint Urbán Jánosné, aki végül rátette a kezét, hogy munkanélküliek lettek az eddigi eladók, hogy pont a tanévkezdés előtt (a tanszervásárlás idején) költöztették a papírüzletet a ruhaboltba, hogy - úgymond - nem lehet majd kapni a községben szeget, csavart és egyéb „vasas” árut, mivel csak az az egyetlen vasbolt volt, amiből most állítólag kocsma lesz, a papírüzletből pedig játékterem ... Szóval - összegezte valaki -, a község fel van háborodva. Sziráki Mihály, akinek a leginkább oka lenne háborogni, nem dühös, éppen csak sajnálkozik. O volt a vas- és műszaki bolt üzletvezetőhelyettese. A Jászapáti és Vidéke Áfész létszámcsökkentésre hivatkozva felmondott neki és a többi dolgozónak.- Azt mondták - mondja Sziráki Mihály -, meg van hirdetve a bolt, mi nem tudtunk róla, csak hallottuk, hogy a jelentkező Urbán Jánosné. Egy ismerősöm, Fehér László is pályázott volna, be is adta az igényét, de valahogy Urbánnénak jobb volt az izéje, a kapcsolata, vagy hogy is mondjam. Lacinak kellettünk volna mi négyen, az ott dolgozók, Urbánné nem nyilatkozott. Állítólag ő azt várta, mi szóljunk, hogy maradhatunk-e. Mi meg azt vártuk, ő szóljon. Végül ő sem szólt, mi sem szóltunk, most folyamatban van a munkanélküliségünk .. . Bármennyire fájdalmas ez a munkanélkülivé válás, nem tűnik szabálytalannak. Még meghatódni sem tudok nagyon, hisz csaknem természetesnek kell tartanunk, hogy az új gazda hozza a saját embereit. Bár az is meglehet, ez a „felújítás” itt nem lett volna törvényszerű, ha nincs ez az „ő sem szólt, mi sem szóltunk”-féle szemérmeskedés. Más kérdés, hogy a bérbeadás tisztességesen történt-e. Úgy tűnik, igen, mert Fehér Lászlóné, aki részt vett a versenytárgyaláson, elmondta, hogy az áfész egyáltalán nem csinált titkot a szándékából, amikor ők a férjével érdeklődtek, megmondták kertelés nélkül, hogy készülnek bérbe adni a két boltot, és hogy a versenytárgyaláson Fehérék is részt vehetnek minden további nélkül, ki is tűzték az időpontot.- El is mentünk - meséli Fehémé -, ott volt Urbán Jánosné is, meghallgattak bennünket külön-külön. Ok elmondták a feltételeket, hogy milyen bérleti díjat kémek a két boltért (csak együtt volt bérelhető), és hogy a vasboltnak meg kell őriznie a jellegét. A községben mindenféle hír terjedt. Hogy félreértés ne legyen: nekünk nem volt konkrét ajánlatunk, más irányú üzleti tárgyalásaink miatt kértünk húsz nap haladékot. Ezt azzal utasították el, hogy ha mi mégis nemet mondunk, és esetleg a másik fél is visszalép, akkor ők maradnak a két szék közt. Tehát nem tudtak várni, és szerintem érthető mód odaadták Urbán Jánosnénak, mivel ő konkrét és elfogadható ajánlatot tett. Teljesen korrektnek tartom. Igen ám, erősködött mellettem egy ladányi polgár, de az új bérlő mást csinál a vasboltból, és nem lesz egy szeg a községben ... Elmentünk, megnéztük a még bezárva tartó boltot. Bekukucskáltunk, a polcokon csak olyan árut láthattunk, amit egy vas- és műszaki boltban szokás, ráadásul az ajtón a felirat, miszerint két nap múlva, azaz e hét péntekén nyitnak. Addig még sok minden történhet - így a még mindig kételkedő. Megkerestem Urbán Jánosnét, majdnem megesküdött, hogy ott vasbolt lesz, és nem diszkó vagy piros lámpás ház. Azt is elmondta, hogy mint vállalkozó, új szellemet szeretne bevezetni boltjaiba, egy olyasféle kereskedői magatartást, melyre - véleménye szerint - nem minden volt áfészes képes. Különben nem állítja, hogy az eddig itt dolgozók mind képtelenek lettek volna az átállásra, de hát ennek - véleménye szerint - első jele az lett volna, hogy az illetők felajánlják további szolgálatukat. (Ázt hiszem, ebben is igaza van.) A fanyalgóknak általunk üzeni: a másra mutogatás helyett inkább tegyenek ők is valamit a községért és egyáltalán. A munkanélkülieknek pedig azt, hogy keressék meg őt nyugodtan, van munka bőven, tud is adni annak, aki megbecsüli. Átok bizony ez az egymásra mutogatás. A „felháborodás” szerencsére alaptalan, viszont sajnálatos, hogy „ügyet” csináltak belőle. Talán nem véletlen: Urbánnét kötényben, munka közben találtam, akik meg őt gyanúsnak látják, jobbára tengtek-lengtek a községben. Ennyire nincs dolguk? M. H. L. I I E elület-kikiszitisiproblémái vannak7 Ml SEGÍTÜNK! MŰANYAG BEVONATOK KÉSZÍTÉSE ELEKTROSZTATIKUS PORSZÓRÁSSAL Ti I I I I (szintemét) Irányár: 200 Ft/ négyzetméter Kisújszállás, benzinkút mögött. Tel.: 59/21-337,21-929 magánvállalkozók I I „Megtalálták” a kis Mérészt
