Új Néplap, 1991. október (2. évfolyam, 229-255. szám)

1991-10-22 / 248. szám

8 Irodalom — művészet 1991. OKTÓBER 22. C k_/zámomra 1956. október 23-a egy nappal előbb, október 22-én kezdődött. Rádióriporterként tudósítot­tam a Petőfi Kör vezetőségének üléséről, ami félig-med­­dig félbeszakadt, mert az estébe nyúló egyetemista gyű­lések hírére szétszéledt, a helyszínre sietett a társaság (a beszámoló a Kossuth rádión hangzott el, a városi szín­házból közvetített Carlo Zecchi-vezényelte koncert szü­netében, Brahms I. szimfóniájának elhangzása után). Október 23-án, késő délután, bejutottam a Parlement épületébe. Ott Mekis József miniszterelnök-helyettes szobájában (aki a napi ügy eletet tartotta a kormány részéröl) gyűlt össze jó néhány ember, eladdig idegének, írók, újságírók és másfajta foglalkozásbeliek. A telefon szinte szünet nélkül csengett. A rádióból újólag jelentkeztek, a lezárt kapuk mögül, segítséget kérve. Mekis, miközben megnyugtatta őket, közölte azt is: nincs kiadva tüzparancs az ostromlók ellen! Majd hozzám fordult - a hívatlan vendégek közül engem ismert. Annak idején, még Hofherr-gyári főbizalmi korában készítettem vele az első beszélgetést a rádiónak. Talán magát is megnyugtatva, így szólt:-Nem baj, Áron, kiszaladt a dugó az üvegből, majd visszanyomjuk ... Kevéssel később megérkezett Nagy Imre, néhány hli társának kísére­tében. Nyilvánvalóvá vált: neki kell beszélnie a százezres tömeghez! Míg félrevonult mondaivalójának összegzésére, igyekeztem a rádió müsorrészlegével összeköttetést teremteni. A József távbeszélőközponton keresztül sikerült a kapcsolás. A rádió elnök asszonya, Benke Valéria nem talált más megoldást, mint hogy telefonon közvetítsem, lehetőleg szóról szóra az elhangzó Nagy Imre-beszédet, amit azután gyorsírásban rögzít egy gyors- és gépírónő. így történt. Nagy Imre kilépett az erkélyre. Előtte a sűrű, sötét tömeg, mivel a világítást megszüntették a Kossuth Lajos téren (hátha erre a , figyelmeztetésre” hazamennek vacsorázni a népek ...). Senki nem mozdult. Előkerült a táskákból, zsebekből az aznapi Szabad Nép meg a többi újság. Meggyújtották azokat. Alkalmi fáklyaként ezek a rövid fényű tüzek égtek szerte a tüntetők kezében. Nagy Imre megszólalt:- Kedves elv társak . .. A tömeg felzúgott, a szobában mi is hallottuk morajlását.- Nem vagyunk mi elvtársak ... így kezdődött október 23-a, a Parlamentnél. Legközelebb egy hét múlva, október 30-án találkoztam az újra minisz­terelnökké vált Nagy Imrével, ugyancsak a Parlamentben. A Szabad Kossuth Rádió rövid életű szerkesztőbizottságának tagjaként „hivatal­ból” voltam ott, abban az alig félteremnyi szobában, ahonnan délután 2 óra után néhány perccel felhangzott Nagy Imre miniszterelnök hangja: -,Magyarország dolgozó népe, munkások, parasztok, értelmiségiek! A hazánkban mind szélesebben kibontakozó forradalom, a demokratikus erők hatalmas megmozdulása válaszút elé állította hazánkat. A nemzeti kormány, a Magyar Dolgozók Pártja elnökségével egetértésben, a nem­zet életében sorsdöntő elhatározásra jutott...” Majd sorjában Tildy Zoltán, Erdei Ferenc, Kádár János lépett a mikrofon elé. A beszédek elhangzása után felhangzott a Szózat, kórussal és a Himnusz. Az elkövetkező napokan kora reggeltől késő estig Nagy Imre titkársá­gától mindössze fél emeletnyire készült az akkor legfőbb tömegtájékoz­tatási feladatokat teljesítő Szabad Kossuth Rádió műsora. Időnként megjelent Nagy Imre is, vagy mi kísértük el öt, tudósítóként, valamelyik küldöttséggel zajló tárgyalására. A sokféle eseményből egyetlenegyet emelek ki. November I-jén, a kora délutáni órákban, meglátogattam Németh Lászlót. Közlekedés akkoriban nem lévén, gyalog mentem a Szilágyi Erzsébet fasori lakására. Az író éppen akkor fejezte be Emelkedő nemzet című cikkét, az Irodalmi Újság számára (megjelent másnap, november 2-án). Elkértem a másodpéldányt, s visszagyalogoltam a Parlamentbe. Ott a bemondó kezébe nyomtam a friss gépiratlapokat, aki délután háromnegyed 6-kor olvasta fel a Németh László-írást, mely a történelmi napok mindmáig mesteri rögzítésének bizonyult. Kevéssel este 8 óra előtt Nagy Imre nyilatkozott. A miniszterelnök és megbízott külügyminiszter kinyilvánította - az ENSZ alapokmánya szel­lemében - a Magyar Népköztársaság semlegességét - írja Tóbiás Áron az In Memóriám Nagy Imre című könyvében, az októberi eseményeket felidéző fejezet bevezetéseként. Az alábbiakban ebből a kötetből válogat­tunk szemelvényeket, amelyek azokra a napokra emlékeztetnek, ame­lyek a forradalom kezdetét jelentették. Függöny zárult, október 23. A függöny zárult a Nemzeti Színházban a Varró Gáspár igaz­sága című színművem első felvo­násának főpróbája után. De ugyan­abban a másodpercben új dráma kezdődött; olyan dráma, amelyről egy szó sem volt a műsorfüzetek­ben. Fiatal írók léptek be az üres nézőtérre. Engem kerestek.- Azonnal gyere az írószövet­ségbe. Nagy események! Tömeg­­tüntetés az utcán. Tegnap este ha­tározták el a műegyetemi hallga­tók. Az íróknak is meg kell tenni a magukét. Én az írószövetség egyik társel­nöke voltam. Sűrű, maró dohányfüst. Jövés­menés az írószövetségben, sietés, elfoglaltság, mindez mégis kissé ünnepélyesen.- 12 pontba kell foglalnunk a követeléseinket! ... Üljetek le ... 12 pont... Elég lesz egyetlen pont is: ki az oroszokkal! ... Ki az oroszokkal Magyarországról! . . . Függetlenség!... Normális gazda­sági kapcsolatokat . . . Fizessék meg világkereskedelmi áron az urániumunkat. Az alumíniumot is ... Nem hagyjuk magunkat kifosz­tani! ... Nemzeti függetlenség! .. . Reformokat! ... Demokratizálni a közéletet! . . . Nagy Imre térjen vissza a politikai életbe! ... És újra meg újra:- A tüntetés ... Üljetek le, bará­taink! Hol van Veres Péter? Hol van az elnök?- Kállai érkezett! Kállai Gyula jött a pártközpontból... A sűrű füstfüggöny mögött az írószövetség elnöke, Veres, pa­raszti formájú ősz bajuszával. Kál­lai gömbfejével, duzzadt ajkával.- Üljetek le.- Menjünk a pártközpontba! Ge­ro Ernőhöz! Gerőhöz magához megyünk! Gerő akkor Nro. 1 .-nek számí­tott a pártban, tehát az országban is.- Ki ismeri jól Gerőt? . . . Gerő nincs is az országban . . . Már visszajött...- Üljetek le!- Soha még ennyi embert az ut­cán nem láttam ... Egyetemisták . .. Munkások is ... Egyre újabbak és újabbak jönnek ... Álljon a párt In memóriám 1956 a tüntetés élére ... A 12 pont. . . Javaslat: válasszunk két küldöttsé­get. Az egyik fogalmazza meg a követeléseinket... Veres, Kállai. . . A másik küldöttség (engem is beválasztanak) menjen Gerőhöz.. . Te ismered Gerőt... Szavazzunk! Ki van mellette? Ki van ellene? .. . Indulás Gerőhöz! Máté, a párttit­kár menjen ezzel a küldöttséggel. Micsoda futkározás, micsoda kavargás, sietés, ácsorgás, kiálto­zás, sugdolódzás ez a pártközpont­ban! Ahol máskor csak az őrök léptei konganak, ott most szaka­datlan zúgás, zsongás. A levegő­ben feszültség, minden tele re­ménnyel és némi ünnepélyesség­gel. Hegedűs jön ki hozzánk, a mi­niszterelnök:- Tizenöt perc múlva szünet lesz. Gerő elvtárs majd idejön hoz­zátok.- A 12 pont kihirdetése után megindul a felvonulás. Veres és Kállai, másokkal együtt, most fo­galmazza a pontokat. Veres olvas­sa fel a Bem-szobomál... Sokez­ren várják az írók küldöttségét... De a pártvezetőséget is ...! Gerő jön a dolgozószobájából, fájós szemmel, megöregedve:- Mit akarnak az elvtársak?- Fel akarjuk kérni a pártveztő­­séget, hogy álljon a tüntetésünk él­ére.- Nem.- Már hiába is próbálnánk meg­akadályozni a tüntetést. Erre már nincs erő. De mit akarnak a tünte­tők? Szocializmust, kommuniz­must. A magunk ígéreteit akarjuk A szabadságharcosok a Deák té­ri rendőr-főkapitányság nagy tár­gyalótermébe vezettek. Nagygyű­lés folyt ott, de megérkezésemkor megszakítoták a megbeszéléseket. Sok régi barátom között ott volt az a három bajtársam is, akik annak idején beszerveztek Nagy Imre kö­rébe. A Honvédelmi Minisztérium, a vezérkar, az államrendőrség, a munkások, az ifjúsági és a szabad­ságharcos csoportok küldöttei tár­gyaltak. Közfelkiáltással nekem adták át az elnökséget. Hol kisebb csoportokban, bizottságokban, hol meg együttesen, nagygyűlés for­májában folytattuk a tárgyalásokat. Az volt a cél, hogy a spontán, egy­mástól elszigetelten alakult és har­coló szabadságharcos és a forrada­lomhoz hű fegyveres erőket egy fegyveres erőbe, a Nemzetőrségbe konszolidáljuk, s ezzel megakadá­lyozzuk sztálinista vagy más ellen­­forradalmi irányzatok bármilyen befolyását a fegyveres erőkre. A forradalmi csoportoknak ez a gyű­léssorozata létre is hozta a Forrada­lmi Karhatalmi Bizottságot, és megválasztotta annak tagjait. A tárgyalások október 30-án délután befejeződtak. Küldöttséget választottunk, amelyet Nagy Imre miniszterelnökhöz vezettem. Indu­lás előtt nyilatkozatot fogalmaz­tam. Meg akartuk kérni Nagy Im­rét, hogy írja alá azt a nyilatkozatot, ezzel ismerje el a kormány részéről is a bizottság működési jogát. Úgy gondoltuk, hogy ha ez az új forra­dalmi intézményünk a kormányzat szerves részévé válik, akkor hatás­körének két forrása lévén - a forra­dalom és a kormány -, hatása is nagyobb lesz. Különben is Nagy Imrét a forradalom megtestesítőjé­nek tekintettük, egyszerűen nem is gondoltunk arra, hogy jóváhagyás nélkül valamit is csináljunk. A miniszterelnökségen - a Parla­mentben - Nagy Imre Tildy Zoltán és Vas Zoltán kíséretében fogadott. Elmondtam, mi járatban vagyunk, s átnyújtottam Nagy Imrénnek a nyilatkozatunkat. Gondosan átol­vasta, utána Tildy és Vas is elolvas­ták. Csak Vas Zoltánnak volt ja­beváltani. Ehhez a pártnak igent kelL mondania.- Nem.- Ez a tüntetés már a levegőben van Rajk ünnepélyes temetése óta, Gerő elvtárs.- A maga „Kucsera”-cikke óta - veti közbe Gerő, mintha engem akarna kihozni a sodromból. Az íróküldöttség mindent meg­tett, hogy a No. l.-et meggyőzze, hogy az utcán ismeretlen erők sű­rűsödnek, senki sem számíthatja ki előre, mi lesz a hatásuk.- Ha csak egy vezető elvtárs is velünk jönne .. .- Nem! Ez az ember, aki a tömegek sű­rűjében kezdte a pályáját, ma már süket, ha tömegekről van szó.- Gerő elvtárs! - próbálkozom végül. - Legalább egyet ígérjen meg nekünk. Ha a tömeg megin­dul, ha látja, hogy a tömeget nem lehet megállítani, nem lövet közé­je. Megígéri? Az íróküldöttség sűrű csoport­ban áll körülöttünk. A szoba távo­labbi sarkaiból is oda gyűlik isme­rős, ismeretlen, hogy hallja Gerő válaszát. Gerő körülnéz. Aszkéta arcán bágyadt mosoly fut át.- Megígérem. - És nyomatékkai parolára nyújtja a kezét. Férfias, megnyugtató kézszorítás ez. Gerőt azóta nem láttam. Az ország első embere, Gerő Er­nő még aznap este megnyitotta a tüzet a tüntető, akkor még fegyver­telen tömegre. Ennek az estének a halottait sen­ki sem számlálta meg. Háy Gyula vaslata módosításra. Mi eredetileg a „Forradalmi Honvédelmi Bizott­ság” nevet adtuk az új intézmény­nek. Vas azt javasolta, hogy a hon­védelmi szót „karhatalmi”-ra vál­toztassuk, és ezzel tompítsuk a névnek túlságosan katonai hangzá­sát. Arra utalt, hogy a forrada­lomnak ebben a szakaszában nem annyira a honvédelem, mint a bel­ső béke és rend helyreállítása a döntő kérdés. Ha fenntartjuk a for­radalmi rendet, akkor remélhető­leg nem kerül honvédelemre sor, ha viszont nem szilárdul meg a bel­ső béke és rend, akkor az egész forradalom bajba kerülhet. Az új központi intézmény a nemzet fegy­veres erejét inkább karhatalomra, a belső béke biztosítására, mint hon­védelemre, idegen hatalom elleni felkészülésre összpontosítsa. Én teljesen egyetértettem Vas Zoltán­nal. Magam is azon a véleményen voltam, hogy mindennél fontosabb a belső béke megszilárdítása. Arra is el voltam szánva, hogy ha bár­milyen erő fenyegetné Nagy Imre konszolidációs törekvését akár jobbról, akár balról, a megválasz­tásom által rám ruházott hatáskö-. röm folytán ha kell, fegyverrel is megfékezek minden ilyen törek­vést. Azt javasoltam az általam ve­zetett küldöttségnek, hogy éljünk a nagygyűléstől kapott teljes felha­talmazásunkkal, és fogadjuk el Vas Zoltán javaslatát. így is hatá­roztunk. Nagy Imre titkárnője újra­gépelte a nyilatkozatot, és a mi­niszterelnök aláírta. Az általam fo­galmazott nyilatkozat így hangzik: A forradalmi harcokban részt vett egységek megbízottaiból, a honvédség és a rendőrség képvise­lőiből, a megalakulás alatt álló munkás és ifjúsági fegyveres egy­ségek képviselőiből alakuló Forra­dalmi Karhatalmi Bizottság előké­szítő bizottságának a mai napon történt megalakulását a Magyar Népköztársaság Minisztertanácsa nevében tudomásul veszem és megerősítem. A Forradalmi Kar­hatalmi Bizottság szervezze meg a forradalmi harcokban részt vett egységek, a honvédség és rendőr­A Deák tértől a Parlamentig ség, a munkás és ifjúsági osztagok­ból alakuló új karhatalmat. Ennek segítségével is teremtse meg ha­zánk belső békéjének helyreállítá­sát és az október 28-án és 30-án elhangzott kormányprogramok végrehajtásának feltételeit. A Forradalmi Karhatalmi Bi­zottság az általános, titkos válasz­tásokkal létrehozott új kormány hivatalba lépéséig működjék. Budapest, 1956. október 30. Nagy Imre a Magyar Népköztársaság Minisztertanácsának Elnöke Az aláírással a Forradalmi Kar­hatalmi Bizottság egyelőre ideig­lenes formában ugyan, de a kor­mány részéről is, és a szabad­ságharcosok szabadon választott képviselőinek választása révén is a fegyveres erők legfelsőbb szerve lett, és így alkotmányosan működ­hetett. Az aláírás után még beszél­gettünk Nagy Imrével és két társá­val, Tildyvel és Vassal céljainkról és taktikánkról, amikor Nagy Im­rét telefonhoz hívták. Mivel a tele­fon pár lépésnyire volt tőlem, tisz­tán hallottam, ahogy Nagy Imre azzal fejezte be a beszélgetést: „Igen, rá fogom beszélni, hogy menjen át hozzátok.” Azután le­tette a kagylót és hozzám fordult. „Király bajtárs” - így szólított az egész forradalom alatt, és én „Nagy Imre bajtárs” vagy „Mi-A Budapesti Pártbizottság szék­házának védelme az Államvédel­mi Hatóság belső karhatalmi erői­nek feladata volt. Ettől függetlenül azonban a vezérkarnál működő szovjet katonai törzs a hadművele­ti csoportfőnökség javaslata alap­ján már október 25-én harckocsi­kat rendelt ki a pártház védelmére. Október 28-án Tóth Lajos ezredes és Asztalos János ezredes vezeté­sével fegyveres tiszti osztagot küldtünk ki a Budapesti Pártbizott­ságra, hogy egyrészt szervezze a munkásmilíciákat, másrészt erő­sítse a pártház védelmét. Október 29-én, amikor a szovjet csapatok megkezdték a kivonulást Budapest belterületéről, a tüzér­tiszti iskola növendékeinek egy századát rendeltük ki az épület vé­delmének további megerősítésére. Október 30-án reggel felhívott a Parlamentből Fazekas György új­ságíró - ő Kovács Istvánnak volt jó barátja, őt kereste, mivel azonban Kovács nem volt található, velem beszélt. Nagy Imre közvetlen munkatársa, azt hiszem, sajtófőnö­ke volt, és közölte velem Nagy Imrének azt az utasítását, hogy a Budapesti Pártbizottság védelmé­re rendeljünk ki további katonai alakulatot, lehetőleg harckocsikat, mert a Köztársaság téren sok fegy­veres gyülekezik. Azonnal felhív­tam Zentai Gyula alezredest, a Zrí­nyi Katonai Ákadémia parancsno­kának helyettesét, aki olyan riadó­körzetnek volt a parancsnoka, amelyben harckocsik is voltak, s utasítottam, hogy haladéktalanul küldjön megbízható tiszt vezetésé­vel egy harckocsiszázadot a Köz­társaság térre, ott oszlassa szét a tömeget, majd a harckocsikkal vo­nuljon fel a pártház elé és biztosí­tsa annak védelmét. A Köztársaság téren történteket csak 1957 kora tavaszán - vizsgá­lati fogságom idején - tudtam meg részleteiben attól a századostól, aki a kirendelt harckocsik parancs­noka volt. (Mintegy három hétig a százados zárkatársam volt a Fő ut­cában, mert a Köztársaság téren történtek miatt Ietartóztaták és hadbíróság elé állították. Később úgy értesültem, hogy csak egészen enyhe büntetést kapott, mert a tör­téntekért tulajdonképpen nem volt felelős.) A harckocsi-alakulat parancs­nokának kijelölt párttag páncélos százados, aki a hadiakadémia hall­gatója volt, nem akarta elvállalni a niszterelnökbájtárs” megszólítás­sal viszonoztam kedvességét és közvetlenségét. „A Honvédelmi Minisztériumból hívtak. Most ala­kul ott is a Forradalmi Bizottság. Arra kértek, hogy küldjem át ma­gát oda, hogy részt vegyen annak az intézménynek a megszervezé­sében.” „Köszönöm, de nincs időm oda­­mennni, Miniszerelnök bajtárs - feleltem. - A Forradalmi Karhatal­mi Bizottság munkatörzsét kell megszerveznem, millió dolgom van, vissza kell mennem a Deák térre. De különben is, én nem tar­tozom a hadsereghez, intézzék el a maguk dolgát nélkülem. ’ ’ „Oda kell mennie. Felejtse el a múltat, nem azok vannak ott, akik a múltban olyan igazságtalanul bántak magával. Nagyon kérem, menjen oda. Beszéljen velük, le­gyen velük egy kis időre, *s aztán nem bánom, ha nem marad ott, de nagyon kérem, menjen el. Fontos lenne, ha ott lenne. Tegye meg ne­kem ezt a szívességet.” „Indulok” - volt a rövid vála­szom. Nagy Imre akaratát a ma­gam részéről mindig parancsnak vettem. A bizottság többi tagja visszament a Deák térre, én pedig a Honvédelmi Minisztériumba hajtottam. Király Béla rábízott feladatot, mondván, hogy nem ismeri az idegen alakulat harckocsijainak személyzetét, ezért nem tudja, hogy az parancsait végrehajtja-e. (Október 28-a után, amikor is a párt és a kormány ve­zetői az eseményeket forrada­lomnak minősítették, a katonák több alkalommal megtagadták a tiszteknek a fegyveres csoportok elleni fellépésre vonatkozó paran­csait.) Ennek ellenére kötelezték, hogy vonuljon fel a pártház védel­mére a harckocsikkal. Öt vagy hat harckocsival indult el. A parancs­nok az élen haladó harckocsiban tartózkodott, s valamennyi harc­kocsival rádióösszeköttetés volt. Amikor a harckocsik a Köztár­saság térre érkeztek, ott több száz, jórészt fegyveres személy tartóz­kodott, és a pártot becsmérlő jel­szavakat kiabált. A parancsnok utasítást adott a harckocsiknak, hogy felemelt ágyúcsővel lőjenek a levegőbe. Az akció hatásosnak bizonyult, a tömeg elmenekült a térről. A harckocsik a téren járő­­rözni kezdtek. Kis idő múltán azonban újra gyülekezni kezdtek a fegyveresk a téren. Újabb lövésék a levegőbe. A tömeg azonban most már lassabban oszlott szét, egyesek kiabálni kezdtek a harc­kocsik személyzetének, hogy ne rájuk, hanem a pártházra lőjenek. A harckocsik a parancsnok utasí­tására folytatták a járőrözést a té­ren, és felkészültek a következő riasztólövések leadására. Amikor a harckocsik a tér túloldalán a párt­­házzal egy magasságba kerültek, a parancsnok észrevette, hogy az őt követő harckocsi szembefordul a pártházzal és tüzet nyit az épületre. Példáját a többi harckocsi is követ­te. A parancsnok erélyes „tüzet szüntess” utasítását figyelmen kí­vül hagyva, folytatták a tüzelést az épületre. A fegyveresek a harcko­csik tűztámogatása mellett roham­ra indultak az épület ellen. A parancsnok azzal a harckocsi­val, amelyikben ült, visszament a Zrínyi Akadémiára, és jelentette a történteket. Amikor a fentiek elbeszélése után a fogdában megkérdeztem tő­le, nem jutott-e eszébe, hogy a pa­rancsot megtagadó harckocsikra saját harckocsijával tüzet nyisson, azt válaszolta, hogy ez eszébe sem jutott, különben is megmondta, hogy nem ismeri a harckocsik sze­mélyzetét, és nem vállal felelős­séget értük. Szűcs Miklós A Budapesti Pártbizottság székházának ostroma

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom