Új Néplap, 1991. szeptember (2. évfolyam, 204-228. szám)

1991-09-05 / 207. szám

1991. SZEPTEMBER 5. Hazai körkép 3 Kétezer kilométeres napló Pénz, money, das Geld Mi sem vagyunk kivételek Három fiú nagy kalandja Három főiskolás fiú, egy kar­cagi, egy miskolci és egy hajdú- szoboszlói, kerékpáron ment Ausztrián át az álmok városába, Velencébe. A karcagi Ferenczi Gyula elsőéves hallgatója volt a nyíregyházi Tanárképző Főisko­lának biológia-testnevelés sza­kon. Vizsgáit jó eredménnyel le­tette, a karcagi focicsapat tagja­ként megnyerte a megyei baj­nokságot A nyarat egy nagy bi­ciklitúrára használta fel. Az első állomás Dunaújváros, másnap Alsóörs, itt zuhogott az eső. A következő napon Körmendig mentek, még egy jó hazai vacso­ra a Korona Szállóban, aztán reg­gel átlépték a határt. „Gleisdorf- ban egy osztrák férfi még kér­dezte, van-e már szállásunk? Úszómester volt egy szabadidő- központban, annak a pályáján fölverhettük a sátrat, még a be­zárt uszodába is beengedett zu­hanyozni.” Másnap a 18 száza­lékos lejtőn begurultak Grazba, egy föld alatti autóparkolóban le­rakták a bicikliket, szétnéztek a városban. Magyar fiatalokkal ta­lálkoztak, akik utcai zenéléssel próbáltak egy kis pénzt keresni. Délután indultak tovább Packra, de nem jutottak el az 1166 méte­res csúcsig, mert jó 10 kilomé­terrel előtte rájuk sötétedett Egy osztrák hölgy szállást adott nekik egy hétvégi ház fölső szintjén, megvacsoráztatta a fiúkat, akik az ébredést követően csak dél­után indultak tovább, miután megfiirödtek a ház mellett futó patakban. Wolfsbergig jutottak, ismét patakban fürödtek, egy parkolóban aludtak. Másnap újra a pedált tekerték, Klagenfurtban szétnéztek. „Gyönyörű! Minél beljebb jut az ember, annál szebb.” Most következett az út legszebb része, a Wörthi-tó. „Csodálatos! Kisebb, mint a Ba­laton, nagyon tiszta.” A víz mel­lett aludtak. Egész éjszaka esett az eső, de reggel már sütött a nap, tudtak úszkálni. Aztán irány Vil­lach, Tarvisio. Már az olasz olda­lon álltak meg, mert nagyon esett az eső. „Láttuk, hogy magánte­rület, mert ruhaszárító kötél alatt volt a sátor, amiből ki sem tud­tunk bújni, mat az eső másnapig esett.” Utána indulás, aznap még 102 kilométert tekertek, négy alagúton mentek keresztül, a leg­hosszabb 867 méta volt Egy út matti étteremnél sátoroztak le, majd korai indulás után délután 3-kor már Velencében voltak. „Az Akadémia mellett van egy nagyon olcsó szállás, főleg diá­koknak. De nekünk még ez is megfizethetetlen volt. Megen­gedték, hogy a bicikliket bete­gyük egy zárt helyre, zuhanyoz­hattunk is, de non aludtunk ott. Vaporettóra szálltunk, és kimen- tünk a Lidóra kétnapi élelemmel, hálózsákkal. Tízkor bezár a strand, de nekünk sikerült a kerí­tésen belül maradni. Lefeküd­tünk a homokra, aludni viszont egy percig sem sikerült a szúnyo­goktól és a hőségtől. Napközben aztán kipihentük magunkat. Az olasz nők nagyon szépek, bar­nák, ott napoztak monokini ben, de nekem nem elég sportosak.” Visszamentek Velotcébe, a Do- mus Cavanisba, megvacsoráz­tak, zuhanyoztak és . . . „És ki­mentünk az éjszakába. Csodála­tos! Ha ezt tudjuk, azt az egy éjszakát nem a Lidón töltjük. Ki­világítva a Szent Márk tér, éjfélig kipakolva az éttermek elé az asz­talok, turisták - már aki meg tud­ja fizetni a 8 ezer lírás tonikot -, szól a zene, rengeteg a magyar. Senki nem akarta elhinni, hogy biciklivel mentünk Velencébe. Aznap éjjel a Szent Márk tér kö­vén aludtunk. A kutya sem szólt hozzánk. Egyébként is, egész úton nagyon aranyosak, segítő­készek voltak az olaszok is, oszt­rákok is. Másnap megnéztük a rengeteg templomot, múzeumot, a várost. Ehhez sok pénz kellett. A hőség elviselhetetlen volt. Még egy éjszakát töltöttünk a tér kövén, de a következő napon el­indultunk hazafelé.” Nem siet­tek. Egy szupermarket előtt letá­boroztak, vásároltak, éjszakára nem verték föl a sátrat, csak há­lózsákokban aludtak a kivilágí­tott parkolóban. Ám ezen az éj­szakán .. . „Ezen az éjszakán a szemközti raktárban megszólalt a riasztó. Rendőrök jöttek, arra ébredtem. Turisták? Igen. Ma­gyarok? Igen. Beszélnek ango­lul? Nem. Németül? Nem. Én annyira álmos voltam, hogy nem értettem semmit, odaküldtem őket a társamhoz, aki kicsit tu­dott németül. Másnap reggel a srác azt mondja: azt álmodtam, hogy rendőrök voltak itt. Nem álmodtad, valóban itt jártak, te beszéltél velük németül.” Más­nap kerestek egy szaelőtPortog- ruaróban, aki megjavította az egyik fiú biciklijét, nem kért semmit, sőt még alkatrészeket is adott, hátha kell. Tarvisio előtt húsz kilométorel táboroztak le ismét egy gyönyörű helyen. Reg­gel fölmásztak egy hatalmas víz­eséshez, utána átmentek az olasz oldalról az osztrákra, csak Vil- lachban álltak meg, ahol . . . „Ahol vettem egy klipszet. Ezt a pedálra lehet szerelni, beledu­gom a lábam, nemcsak nyomom a pedált, hanem húzom is. Könnyebb az emelkedőn. Az áruház igazgatója adott ajándék­ba tollat, prospektusokat, aztán meghívott minket egy sörre.” Legközelebb a Wörthi-tónál áll­tak meg a fiúk, itt néhányan már ismerősként üdvözölték Ferenc­zi Gyulát és társait, hitetlenked­ve hallgatták a velencei bicikliút hírét. Másnap Klagenfurton ke­resztül Wolfsbergen túl egy par­kolóig tekertek, de ott meg kel­lett állni, mert nagy vihar köze­ledett. A következő nap korán indultak, ugyanis még a hűvös­ben szerettek volna átjutni a pac- ki emelkedőn. Nyolc kilomé­teren keresztül tolni kellett a bringát, de csak feljutottak a csúcsra, ahol... „Ahol megreg­geliztünk, kiteregettük az előző napi vizes cuccokat. Gyönyörű idő volt, délutánra megszáradtak a ruhák, aztán indulás. Grazban megálltunk egy sportáruháznál, vettünk ezt-azt a következő bi­ciklitúrákra, majd Gleisdorfig karikáztunk.” Itt már ismerősek voltak a szabadidőközpontban, lezuhanyoztak, a focipályán sát­rat vertek. Korán indultak. „Nem is gondoltam, hogy biciklin is le­het aludni. Csavartunk hazafelé, de aznap 150 kilométert halad­tunk csak, mert élveztük az oszt­rák rendőrség vendégszeretetét. Fürstenfeld 18 kilométerre van a magyar határtól, ott egy osztrák személyautóval csókolóztam össze. Áz illető jobbra kanyaro­dott irányjelzés nélkül, engem nem vett észre, a klipszemnek a csatja megkarcolta az autót, kábé másfél méter hosszan. Én észre se vettem. Mentünk tovább. De megállítottak. Rendőrség, ki­hallgatás, amely baráti csevegés­be fulladt, a jegyzőkönyv felvé­tele pedig humorba, mert az oszt­rák zsaru majdnem megőrült, amikor le kellett írnia, hogy Haj­dúszoboszló. Úgy búcsúztak el, hogy niksz problem, szervusz.” Irány a határ. „Úgy mentünk, mint egy puskagolyó. Nagyon jó volt hazaérni. Isteni finom volt a marhapörkölt galuskával, amit Körmenden ettünk. Hazai. Az igazi persze Karcagon várt, ott­hon.” Ferenczi Gyula hazaért, de már újabb túrákat tervez. Jövő nyáron Monacóba szeretne eljut­ni. Kerékpárral. Az ősszel még Magyarországon és Csehszlová­kiában akar egy kicsit biciklizni, no meg végigfutni a maratoni tá­vot De ez már egy másik napló története. Körmendi Lajos König László, Szolnok polgár- mestere múlt heti sajtótájékoztató­ján az önkormányzat nevében hi­telek felvételét ígérte a nehéz hely­zetben lévő költségvetési támoga­tásra rászoruló intézmények javá­ra. A dolog aktualitását a sport, de különösen a színház támogatási igényeinek előtérbe kerülése adta. Az állami költségvetés egyre ke­vésbé járul hozzá az intézmények fenntartásához, az intézmények viszont ezt nem tudomásul véve az önkormányzatoktól szeretnék megkapni a korábban is megszo­kott pénzeket. Könnyebbik eset, ha csak az infláció mértékének megfelelő, automatikus növeke­dést kérik. Néhány esetben, mint például a színházé is, ennél is je­lentősebb az igénynövekedés. Hozzáteszem, nem kifogásolható módon. A kérdés azonban az, hogy képes-e bármelyik önkormányzat többet adni, esetleg szinten tartani a kiadásait. De fel lehet tenni úgy is a kérdést, csak az a megoldás, hogy az önkormányzat adjon több és több pénzt. Nyilvánvaló, egyér­telmű választ nem lehet adni. így mi is csak adalékokkal szolgálha­tunk, amelyről azután vitatkozni is lehet. Az állami költségvetés hiánya az év közepéig elérte a 61,1 milli­árd forintot. Mindez párosul azzal, hogy mindenki az adó csökkenését és az állami támogatások növelé­sét szorgalmazza. Ugyanakkor a gazdasági visszaesés ebben az év­ben is folytatódik. A GDP, leegy­szerűsítve a hazai termelés értéke várhatóan5-6százalékkalesikvisz- sza. Mindez adóalap-csökkentő té­nyező, hiszen kevesebb a realizált nyereség, kevesebb a kifizethető bér. Közben az ország jelentős mértékű szerkezetátalakuláson megy keresztül, amelynek során erőteljesebb ma még a leépülési folyamat, mint az új ágazatok, vál­lalkozások felfutása. Ennek követ­kezményeként erőteljesen nő a ter­melőágazatokban a munkanélküli­ség. A probléma kezelésének elvi­leg járható útja az államháztartási hiány növelése, de ez, minthogy fedezetlen pénzkiáramlással jár, erőteljes inflációs hatású. Ezt sem akarja senki. Mindezek miatt 1992-re a költ­ségvetés tervezetében jelentős té­telt tesz ki a kiadások visszafogá­sa, mindenekelőtt a költségvetési „A buborékgyáros’’ Hangyási Miklós már megette kenyere javát, és bizony, sok ezer hektó szénsavas ital lecsorgott azóta az emberiség torkán, mióta szikvízkészítéssel foglalkozik Cibak­házán. Apja nyomdokaiba lépve folytatta a különps mesterséget, vitte tovább az 1898-ban létesített üzemet Ma már nyugdíjas, ám 78 évesen is leszállít havonta 5-6 ezer liter szódavizet. Követője nemigen akad - sokan ráuntak az „együgyű” munkára - ö mégis azt vallja, nem unta meg mai napig, amit csinál. (Fotó: Tarpai Z.) intézmények s a honvédelem terü­letén. A várható önkormányzati igényeknek is várhatóan csak mintegy kétharmadát lehet kielé­gíteni. önmagában is sajátos helyzet lehet ha valaki szét akarja válasz­tani a termelőágazatok s a nem termelő ágazatok helyzetét. Az ott végbemenő folyamatok szükség­szerűen jelentkeznek itt is. Ha a termelés visszaszorul, a munka- nélküliség nő ennek révén, ugyan­ennek jelentkeznie kell az iskolák­ban, a könyvtárakban, a művelő­dési intézményekben, az állam- igazgatásban stb. Feltehetjük persze a kérdést mi lesz az ott folyó munkával, ki vi­selje a következményeket, egyál­talán mi lehet a célszerű magatar­tás. Alaptétel a funkció átmentése, ha minimális szinten is annak megőrzése. Az önkormányzatok csak ennyit és nem többet vállal­hatnak. A magyarázat egyszerű: nincs, nem lesz több pénz. Mit je­lenthet ez? Mondjuk az iskolában a többletszolgáltatásokért fizet az igénybe vevő. A könyvtár nem 8-12 órát tart nyitva, hanem kevesebbet, keve­sebb személyzettel, dologi kiadás­sal. Szándékosan nem írtam, hogy kevesebb könyvet vagy egyáltalán ne vegyenek, mert ez már a funk­ció halálát jelenti. A művelődési intézmények esetében is hasonló a helyzet, bár egyértelmű tippet adni nem lehet. A színház esetében jár­ható út lehet a kevesebb bemutató, s ne adj isten csak az idényre biz­tosított 100 százalékos fizetés. Ha ez hét hónap, mert többre nem fut­ja, akkor a maradék időszakban mondjuk csak 70 százalékos a fi­zetés, viszont mindenki azt csinál ezen időszak alatt, amit jónak lát. Mindez másutt is megfontolan­dó, de a lényeg végül is az, hogy a felülről jövő támogatások biztos voltára ma egyszerűen nincs ga­rancia. Az elkövetkezendő pár évet, ki hogy tudja, átkeli vészelni, még egyszer hangsúlyozva az ér­tékek, az alapfunkció átmentésé­vel. Az önkormányzatok ilyen szempontból a lehető legrosszabb helyzetben vannak. Fentről az ál­lam teszi velük azt, amit neki kell tenni a hozzá tartozó intézmények­kel. Talán ezt is figyelembe lehet venni. Mindez nem azt jelenti, hogy Szolnokon másképpen nem lehet csinálni. Tartok tőle, hogy sajnos mi sem vagyunk kivételek. Füle István Veszélyes útkanyar. Megyénkben a legveszélyesebb utak egyik a 442-es számú. Ezen a több mint 40 kilométeres távon egyre több baleset van. Legutóbb Cibakházán egy teherautó és egy Lada nem fért el egymás mellett az ún. temetői kanyarban. Szerencsére csak anyagi kár keletkezett Fotó: T. Z. Diagnosztika világszínvonalon Egyéves előkészítő munka eredményeként befejezéséhez közeledik annak az orvosdiag­nosztikai központnak a kiépíté­se, amely jelenleg még szokat­lannak tűnő színvonalas szolgál­tatásaival fogadja majd nemcsak a fővárosi, de az ország bármely részéről érkező betegeket. Szere­lik már a dollármilliókat érő mű­szereket és berendezéseket, in­dulnak az üzemi próbák, s a be­ruházók biztosak abban: még idén októberben megnyithatja kapuit a Nemzetközi Egész­ségügyi Központ, a MÁV Kór­ház Dózsa György úti új épületé­nek földszintjén. Az izraeli Elmedic cég magán- intézményeként, 100 százalékos külföldi tulajdonban működő vállalkozás várhatóan a magyar egészségügyi ellátás integráns eleme lesz. A Nemzetközi Egészségügyi Központot mű­szerparkja különösen alkalmassá teszi a szív- és az érrendszeri be­tegségek, az agyi elváltozások és a terhesség korai szakaszában je­lentkező rendellenességek ki­szűrésére, illetve vizsgálatára. Az új, nagy kapacitású és vi­lágszínvonalú orvosdiagnoszti­kai központot kezelőorvosi be­utalóval mindenki igénybe vehe­ti a társadalombiztosítás terhére. A központ üzemeltetését vég­ző orvoscsoport különleges szol­gáltatásaival éjjel-nappal, azaz a nap husszonégy órájában a rá­szorulók rendelkezésére áll majd. Magyar hajósok balesete Három magyar vitorlásversenyzőt ért baleset tegnap Ausztrália partja­itól északkeletre, ahol hajójuk korallzátonynak ütközött. A hajósokat, akik az Európa 92 elnevezésű világ körüli verseny résztvevői, az AP amerikai hírügynökség Bazs antik János, Botka Zsolt és Goth Ákos néven azonosította. A verseny rendezősége mindhármukat kimentette a tenger­ről, a mentőhajó várhatóan csütörtökön ér velük partot Ausztráliában. A magyarok Jolly Joker nevű, 14 méter hosszú hajóját a Pápua Új— Guineát és Ausztráliát elválasztó Torres-szorosban érte a baleset, s a verseny szervezői szerint nem valószínű, hogy kísérletet tesznek a vitor­lás megmentésére. A 89 hajóból álló mezőny Angliából indult, s a tervek szerint szombaton érkezik Ausztráliába.

Next

/
Oldalképek
Tartalom