Új Néplap, 1991. szeptember (2. évfolyam, 204-228. szám)
1991-09-28 / 227. szám
1991. SZEPTEMBER 28. Nézőpontok ( 7 Szombati jegyzet Kísértetkastély A kihalt épület udvarán sivár minden, a vaskerítés szigoránál csak a bejárat melletti feliraté nagyobb: ,figyelem! Honvédségi terület. Belépni tilos és veszélyes!' ’ Pedig nem lőnek. Már lőttek. Az egésznek ... Ha tüzelnének, akkor is bemennék, hisz nem fog a golyó, ez már nem én vagyok, csak visz- szajáró szellemem. Amikor még elevennek hittem magam, próbáltam aziok mellett hadba állni, akik rendeltetésének szerették volna megőrizni a modem palotát, ám az ügy úgy halt meg, hogy helyébe más sem született. Úgy fest az egész, mint Tájkép vegyi háború után, minden ép, érintetlen, csak éppen az élet hiányzik belőle. Baktatok hát befele az önkormányzat illetékeseinek szellemeivel karöltve, fülünkbe a puszta szele süvölt, alig értjük egymás nyögéseit: huhú, itt áll ez a kollégium üresen ..., és hűhűj, de nehéz volt szanaszét szórni a kollégistákat.. . Valamennyi ablak lefüggönyözve, de nicsak, az egyik mintha meglebbenne ..., nini, a másik is, talán a volt lakók szellemei is visszajárnak. Szellemként tehetik, egyébként nem, mert ez év augusztus elsejétől „belépni tilos és veszélyes ’ ’. De szellemként igenis tehetik - hangsúlyozom, hátha a rossz szellem is meghallja -, mert nem lakik itt senki. Nem lett belőle szanatórium, sem magánklinika, és egy magát megnevezni nem óhajtó szellem azt susogja, meggondolta magát a gazdag vásárló, talán évek is eltelhetnek, míg valakinek kell a több száz millióért kínált, szellemektől hemzsegő, kacsalábon forgó ... A belső udvaron hervad az őszirózsa, a külsőn szárad a fű, sárgul a falevél. A kinti enyészet hangulata megfertőzhette az árny-lakókat, síri csöndben osonnak láthatatlanul a folyosókon, eszik a semmit az étkezőben, gyűjtik az erőt az éjféli „járáshoz” a konditeremben. A volt dolgozók közül csak öt maradt itt árnyéknak, ők felvigyázzák a semmit. Pedig volt itt gyerek dögivei - jegyzi meg egyikük stílszerűen. Én meg elképzelem, hogy most is van. illetve minden éjjel úgy huszonnégy és egy óra között bizonyára benépesül a kastély, ilyenkor folyhatnak a drámai küzdelmek a jó és a rossz szellemek között a kísértetkollégium kosárlabda- és focipályáján. Hogy ki nyer, az nem lehet kérdés, minden előre meg van írva, odafent el van döntve, de a hecc kedvéért az árnyak minden egyes alkalommal újrajátsszák, mintha tétre menne a dolog. Háromszázhárom helyiség ebben a csöppet sem lelakott, jobb sorsra érdemes csodaházban, mennyi mindent lehetne itt csinálni - próbálok magamhoz térni -, kár-kár . . . Hiába na, csak károgok, ebből nem lesz ébredés. Nem sajnálja? - kérdem a semmire ügyelő egyik őr földi mását, mert azt mégsem. kérdezhetem, hogy unatko- zik-e (nyilván, nem a szellemjárás miatt). Azt huhogja, sajnálná, de megtiltották a sajnálkozást. Van egy létező parancsnok, aki még a csivitelést sem tűri ez ügyben, mivel amúgyis károgtak már sokat hiába a vészmadarak. Hát valóban hiába... Szellemem távozási szándékát megsejtve, azért mégis kikottyintja: látja uram, ilyen gazdagok vagyunk! Szegény gazdagok - fut ki a lapos szellemeskedés szellempalackomból -, és nem gazdag szegények. A kerítésen kívül három tehén legelészik felügyelet nélkül. Hiába van tárva-nyitva a kapu, a bejáratnál, ugye, ott a felirat. A marha tud olvasni. „Életet csinált” a vásznon Ötven éve hunyt el Aba-Novák Vilmos Kreskorés/.let (I.) a jás/.szentandrási templomim! Egyenrangú útitársaink Az értelmi fogyatékosok egyenrangú útitársaink e földi létben. Még akkor is, ha a gének halmazából a véletlen egy téves kód alapján válogatta egymás mellé az értelmük csillagszemeit. Tegnap egy rangos sportverseny zajlott Budapesten, a Népstadionban. Speciális olimpiának nevezték a rendezők, szemérmes tapintattal, de a szakma tudta, mit takar ez a fogalmazás: az értelmi fogyatékosok versengtek azon a rekor- tánon, ahol nemrég még világhírű atlétákra ragyogott a stadion fényszórója. Ott volt ez a verseny, és nem másutt. Nem, teszem azt, egy kültelki poros pályán, hanem a magyar sport epicentrumában. Ez a gesztus alighanem a cikkem elejére hord: az értelmi fogyatékosok egyenrangú útitársak ... (Folytatás az 1. oldalról) Szolnok szerepe meghatározó volt Aba-Novák művészetében. Munkásságának remekei zömében Szolnokon készültek, vagy szolnoki ihletésűek. A párizsi világkiállításon nagydíjat kapott pannója is a művésztelepen készült. A táj s az alföldi emberek kimeríthetetlen témát adtak a művésznek. Az 1932-es árvíz alapján festett képeket a kubikusokról, a Tiszáról, de megörökítette a jellegzetes halászbárkákat, az aratást, a cséplést, az itt élő emberek életének szinte minden mozzanatát. Nem sokkal a művésztelepre érkezése után Chiovini Ferenccel együtt festette a jászszent- andrási templom freskóit, amellyel itthon s Olaszországban is nagy sikert arattak. „A jövő piktúrája a fal” - vallotta, s a jászszentandrási freskókon kívül immár egyedül festette a szegedi Hősök Kapuja, a székesfehérvári István-mauzóleum (1945 után sajnos mindkettőt lemeszelték - a szerk.), a budapesti városmajori, valamint a szegedi Szent Demeter-templom nagyméretű képeit is. Festményei, grafikái tele vannak élettel, már témául is gyakran derűs jeleneteket - vásár, cirkusz stb. - választott. Nem véletlenül, hiszen művészi felfogása volt: „Életet csinálj a vásznon!” Pályája csúcsán, tele alkotókedvvel, fiatalon támadta meg a halálos kór. „Súlyos betegen, élete utolsó szakaszában - írja B. Supka Magdolna művészettörténész - ha állványához tudott még ülni budapesti műtermében: hát Szolnokra zarándokolt képzelete, vágyakozása, megelevenedtek benne a vásárok, iddogáló, bölcselkedő parasztok, kondér mellett álló kenyértestű menyecskék, és a művész öt érzékszervével érzékelte már utoljára is ezt a földi világot, melyet elhagyni néki éppen művészi teremtőképessége teljében oly végtelenül nehéz volt.” Tál Gizella Fotó: Tarpai Zoltán Nem volt ez mindig így. Emlékszem még falunk bolondjára, a jámbor és jóindulatú Ferire, akit mindenki szeretett, csak éppen ... Csak éppen, ha a helyzet úgy hozta, a gyerekek vásottabbja kiélte vele szemben sors adta fölényét. Húsz fillérért legyet etettek vele, de forintért már lenyelt egy kisebb eleven békát is. Aztán egy felemelő emberi példa kellett ahhoz, hogy bennem is a helyére kerüljön ezeknek a másféle embereknek a megítélése. Gyerekkori lánypajtásomnak született értelmi fogyatékos gyereke. A szülők a kétségbeesésen hamar túltették magukat, és megpróbáltak elviselhető sorsot kierőszakolni gyermekük számára. Egy intézetbe került a család kedvence, ahol kefekötésre, kosárfonásra okították volna, ám elég volt egy hét végi látogatás ahhoz, hogy az anya hazahozza komorrá keseredett gyermekét, aztán megépítették neki az udvar sarkában a kis konyhát. Itt él ma is tisztes férfikorban Bamuska. Ha hozzájuk látogatok, mindig hófehér ingben találom, körötte rend és tisztaság. A törődésnek olyan foka illeti meg őt, ami csak annak jár, akitől elspórolt valami fontosat az élet. Mostanában sok szó esik a szociális hálónkról: arról a védőeszközről, melynek fel kellene fogni és megóvni a halálra zúzódástól az élet kötéltáncos produkciójának kárvallottjait Nos hát, ez a háló lyukas, szakadozott, szokás mondani. hogy talán új is kellene helyette, ám mindenképp toldozni- foldozni illenék. Én azért megnyugvással konstatálom, hogy az értelmi fogyatékosok kellő védelmet élveznek éppen e sokat szidott háló által. A napokban a szolnoki Liget utcában jártam. E csendes utca egyik bölcsődéjét alakították át olyan bentlakásos gondozóvá - egészen pontosan szociális foglalkoztató intézetté -, ahol egymás közelében, amolyan fészekmelegben tölthetik életüket a gondozottak. Úgy vélem, nem kell szemér- meskedni, amikor a negyven személyre tervezett foglalkoztatóról szólunk. Először is a szolnoki ön- kormányzat tízmillió forintot érő épületet és berendezést bocsátott e nemes célra. Aztán az állam évi 147 ezer forint támogatást ad személyenként a fenntartásra, ezenkívül a szülők havi 8 ezer forintot kapnak a gyermekeik után. Ebből a gondozott teljes ellátására a foglalkoztatóban havi 870 forintot kell fizetniük. A foglalkoztatók nevéhez híven munkát is ad a bentlakóknak. Tollat fosztanak, rézdrótról szedik le a szigetelést, szivacsot vagdalnak, ebből is összejön úgy havi ötezer forint dotált munkabér, amit számukra takarék- könyvbe helyeznek el ruházkodásra, egyszóval személyi célra. Jelenleg húszán élnek ebben a nyugalmas panzióban. Fél házzal üzemelnek, így hát várják a jelentkezőket szerte a megyéből. A létszám alacsony volta talán a ház ismeretlenségével magyarázható, mert azzal biztosan nem, hogy bármiféle kívánnivalót hagyna maga után ez a kellemes intézmény. Az indulásról kérdem a vezetőt, Vörösné Békéssy Klárát- Az előzménye a dolognak egy napközi otthon volt. Létezik az is, úgy harminc taggal, és onnan a gondozottak estére hazatérnek a szülői házba. Aztán megkaptuk ezt az épületet, ahol tizenhat éves kortól az emberi kor végső határáig töltheti hasznos életét a gondozott. A mi intézetünk meglehetősen speciális: korábban a települések határában, elhagyott kastélyokban, kúriákban létesítettek ilyeneket sok száz fős létszámmal. Ott mód nyílt arra, hogy gazdálkodjanak, kertészkedjenek, állatot tartsanak a bentlakók. Mi itt vagyunk a városban, ha úgy tetszik, csak néhány perces sétára a zajló forgalomtól, egyszóval semmiképp nem elszeparálva a nagyközösségtől. • - Honnan érkeznek a gondozottak?- Bázisunk a homoki foglalkoztató iskola, ezért is van, hogy sokkal több a fiú, mint a lány. Tudjuk, hogy ott meglehetősen komoly iskolai képzés folyt, így nem lenne szerencsés, ha ennek híján leépülnének azok, akik ide kerültek. Ezért most itt is szervezzük az oktatás-képzést. • - Miként kerülhet ide valaki?- Ha egy családban van egy értelmi fogyatékos gyerek, aki hozzánk kíván beiratkozni, úgy a szülők keressék fel az önkormányzati hivatalt, majd különböző vizsgála- tok következnek, ideg- gyógyászaton, munkaalkalmassági vizsgálaton kell megfelelni a jelentkezőnek, és ha munkaképes az illető, úgy felvesszük. • - A munkaképesség mindenképp feltétel?- Nekünk előbb-utóbb saját magunkat kell majd eltartani. A támogatás, amit kapunk, kevés. Ott, ahol disznóhizlalással, káposztatermesztéssel, egyebekkel lehet pótolni a befolyt összeget, lehet, hogy elég. De mi a szó szoros értelmében a piacról élünk. Dél van. Végignézzük az ebéde- lők csoportját. A menü zöldségleves és töltött hús krumplival. A vezetőnő szerint a legemelkedet- tebb pillanat az étkezésé. Nagyon várják már a gondozottak a közös kanálcsörgést. És lám, a világuk azért nincs annyira távol a kinti élettől: a munkáért itt sem lelkesednek olyannyira. A szobák takarosak, szépek. Van kétágyas, de van hatágyas hálóterem is, de mégsem a zsúfoltság érzését kelti az emberben az otthon. Foglalkoztatót kellene írnom, ám a körséta után inkább az otthon jön a toliamra. A kérdés szinte kínálja magát: • -Tulajdonképpen itt felnőttek élnek. Hogyan zajlanak a mindennapjaik: van-e igényük társra, szerelemre? És ha igen, van-e joguk a családalapításra?- A legkülönbözőbb érzelmi és értelmi beállítottságú gondozotta- ink vannak. így van, aki szerelmes, és szexuális életet él. Erre jelenleg egyetlen szobánk van, de valójában örülnénk neki, ha további normális kapcsolatok születnének. Egerben már van példa arra, hogy bizonyos tréninglakásokban próbálkoznak az önálló életvitellel a gondozottak. Gyökereik természetesen a foglalkoztatóban vannak, de az autonómiájukat megélhetik. Fiataljaink biológiailag egészségesek, és természetesnek tartjuk, hogy a különneműek vonzódnak egymáshoz. Örülünk neki, mert reális annak is a veszélye, hogy - elsősorban a fiúknál - az egyneműek is szerelembe esnek. • -És az utódlás problematikája?- Családalapításról nem lehet szó. Erre törvény is van, de aligha lenne értelme támogatni. Egyrészt hallatlan nagy a veszélye annak, hogy az utódok örökölnék a szülők szerencsétlen adottságait. Meg aztán ki nevelné fel ezeket az újszülötteket? így hát a szexuális életet élők védekezését a gondozók kapják feladatul. • -Már elnézést, de miképpen?- Természetesen úgy, hogy a gyógyszerek között, amit naponta kapnak, ott van a fogamzásgátló is. Örülök egyébként, hogy minderről szó esett, hiszen korábban szemérmesen hallgattunk az intézetben zajló élet intimitásairól, és ennek az lett a következménye, hogy a bent lakók elfojtották szexuális vágyaikat. • - Csak forogjunk a téma körül. Miután aligha szükséges a teremtés tévedését újratermelni, mi történik akkor, ha valamelyik gondozott ne adj isten mégis terhes lesz?- Kötelező abortusznak kell alávetni magát. Ezt jogszabály írja elő. A gyerekek - érdekes, a felnőtteknek is jobbára a gyerektitulus jár itt ki - szemmel láthatóan boldogok. Elégedettek. Azt mondják az intézet munkatársai, isten őrizz sajnálni őket. Ők a maguk világában éppúgy megélik az elégedettség, a vibráló várakozás és a katar- tikus beteljesülés élményét, mint mi idekint. Sőt, talán az elégedett életérzésükből kölcsön is vehetnénk. Hálájukat minden körmön- fontság nélkül nyilvánítják ki. Akit szeretnek, az nem mehet úgy el mellettük, hogy meg ne simogassák, de a puszi is gyakorta kijár a közelállónak. No és a közösség! Csalódott szülők tapasztalták, hogy a hét végére nem kíván hazamenni gyermekük, mivel itt társakra talált. Jó is, hogy a mércéket nem mi állítjuk a számukra. Megteszik azt önnönmaguknak. A másságuk tolerálása vizsga. Vizsga emberségből. De nemcsak abból, úgy vélem, demokráciából is. • - Kedves vezetőnő! Azért segítsen ki abból a sötét hangulatból, amit amiatt érzek, mivel tudom, innen nincs kiút. A gondozottak élete egy befejezett, kész tény, és reggel nem ébrednek a csodára, amely kiszabadítaná őket a helyzetükből.- Nem tehetek mást, mint újra elismétlem: ők boldog és elégedett emberek. Itt az áldozat a szülő lehet. Őket viszont talán vigasztalja az a tény, ha azt látják, hogy gyermekük megnyugtató körülmények között él. Nálunk a köztudatban az árnyékolja be a képet, hogy az értelmi fogyatékosságot azonosítjuk a súlyos elmebetegséggel. E másságot tehát csak egyféle végletes képletbe tudjuk belefoglalni. Van gondozottunk, aki kórházban, beteghordóként dolgozik, és este ide tér haza. Nem hiszem, hogy mindenki tudja ezt róla, akivel kapcsolatba kerül. • - Térjünk vissza a szülőkhöz. A cikk elején említettem egy hősies anyai kiállást, de úgy tapasztaltam hasonló intézményekben is, hogy a szülőkben általában a fokozott áldozatvállalás válik természetes életérzéssé. Ők meg tudnak barátkozni a ténnyel?- Legtöbben amiatt aggódnak, hogy mi lesz a szemük fényével, ha már ők nem lesznek. A gyerek jövőjét kívánják bebiztosítani, sokan azért adták ide már a gyereküket, nehogy akkor ne legyen hely a számára, amikor a gondoskodásuk véget ér. Szerencsére (?) egy átlagember nem túlzottan jártas a hasonló otthonok rendjében. Elkülöníteni a funkciójukat nem képes: a foglalkoztató neve hallatán felidéződnek azok a komor elmeszociális otthonok, ahol súlyos és menthetetlenül leépült emberek tengetik valóban szánni való életüket. De ez a napfényes, jó hangulatú otthon a Liget utcában nem ilyen. Jó, mondhatná valaki, sokba kerül. Való igaz, nem olcsó fenntartani fajunk presztízsét a természetben. De kell, mert erre az ember megnevezésünk kötelez! Palágyi Béla Kreskúrészlet (2.)
