Új Néplap, 1991. szeptember (2. évfolyam, 204-228. szám)
1991-09-27 / 226. szám
I 2 Körkép — ügyeletek 1991. SZEPTEMBER 27. Lemondott Petre Roman Hét végi ügyeletek miniszterelnök Képünk a szerda esti tüntetésről készült, amikor a bányászok még Petre Komán lemondását követelték (Folytatás az 1. oldalról) örömében, hogy sikerült lemondásra bírni Petre Roman miniszterelnököt. A tömeg egyúttal Ion Iliescu elnök távozását is követelte. Petre Roman miniszterelnök kora délutáni rádióinterjújában azzal indokolta lemondását, hogy a rendelkezésére álló eszközök elégtelennek bizonyultak a több mint 48 órája egyhuzamban tartó incidensek megfékezésére. Ion Iliescu államfő fogadta a romániai bányászszakszervezetek konföderációjának képviselőit. (Ennek nem tagja a Zsil-völ- gyi bányászszakszervezetek ligája). A találkozó után Eugén Tamás, a konföderáció elnöke kijelentette, hogy szövetségük támogatja a Zsil-völgyiek követeléseit, bár az erőszakos módszerekkel nem értenek egyet. A román államfő fogadta a Cotro- ceni palotában a Zsil-völgyi bányászszakszervezetek ligájának küldöttségét is. A rádió híradása szerint a délutáni órákban néhány bányászképviselő, valamint Hunyad megye prefektusa a Győzelem terén tartózkodó tömeggel közölte, hogy az államfővel folytatott megbeszélések eredményeként követeléseiket teljesíteni fogják. Felkérték a bányászokat, hogy vonuljanak a Baneasa állomásra, ahol már várnak rájuk a hazafelé induló szerelvények. Az eddigi híradások szerint csak néhány száz bányász tett eleget a felszólításnak, de ők sem hajlandók társaik nélkül elindulni, hanem a vagonokban várakoznak. A kora esti órákban több száz bányász behatolt a bukaresti képviselőházba, és - a televízió beszámolója szerint - egy órát adtak a törvényhozásnak Ion Iliescu államfő leváltására. A képviselők hangsúlyozták, hogy nincs törvényes lehetőségük a bányászok követelésének teljesítésére. A bányászok végül is kivonultak az épületből, miközben feldúlták az előcsarnokot és beverték az ablakokat. Szemtanúk beszámolója szerint bányászok és hozzájuk csatlakozó bukarestiek este a televízió épületéhez vonultak, hogy az intézmény vezetőségének lemondását követeljék. Orvosi ügyelet Az ügyelet ideje: 1991. szeptember 28-án (szombaton) 07 órától 1991. szeptember 30-án (hétfőn) 07 óráig tart. Szolnokon szombaton az alábbi szakrendelések fogadnak betegeket a kórházi telephelyen: Baleseti-általános sebészet a sürgősségi osztályon. Nőgyógyászat a nőgyógyászati ambulancián. Belgyógyászat: sürgős esetekben a központi körzeti orvosi ügyeletén, illetve táppénzes felülvéleményezés a kórház sürgősségi osztály belgyógyászati rendelőjében. Központi körzeti ügyelet: Hősök tere 2-4., tel.: 33-373. Ellátási területe: Szolnok város, Tószeg, Tiszavárkony, Tiszavár- konyszőlő, Tiszajenő, Zagyvaré- kas, Szászberek, Szajol, Rákóczi- falva, Rákócziújfalu, Vezseny. Gyermekorvosi ügyelet: Móra F. u. 9., tel.: 36-215. Fogorvosi ügyelet: Hubay úti rendelőben szombaton és vasárnap 08-tól 17 óráig; 17 órától másnap reggel 08 óráig a kórház szájsebészeti osztályán (Vörös H. u. 39-41.) történik a betegek ellátása sürgős esetekben. Szolnoki terület: Martfű: Tiszá Cipőgyár üzemorvosi rendelője, Lenin u. 1. Tiszaföldvár: 28-án: dr. Végh E., Döbrei u.; 29-én: dr. Király F., Kossuth u. 46. Beseny- szög: dr. Elbakour Afif, Damjanich u. 4. Nagykörű. Kőtelek, Ti- szasüly: dr. Molnár A., Tiszasüly, Kiséri u. Újszász: dr. Ördög L., Damjanich u. 14. Jászberényben szombaton 07- től 12 óráig működő szakrendelések a kórház-rendelőintézetben: sebészet, fogászat, röntgen, laboratórium. Központi körzeti ügyelet: Thököly u. 13., tel.: 12-226. Ellátási területe: Jászberény, Jásztelek, Jászdózsa, Jászjákóhal- ma, Jászfényszaru, Jászfelsőszent- györgy, Pusztamonostor. GyerBányamentők konferenciája Félmilliárdra emelték az MNB-kötvények összegét A bányaművelés természeti feltételei az utóbbi évtizedekben romlottak a mind mélyebb feltárások következtében, nő a szakma veszélyessége is, amit csak a biztonságtechnika javításával lehet ellensúlyozni. Annak ellenére, hogy az utóbbi tíz évben jelentős fejlődésen ment keresztül a bányabiztonság-technika, a katasztrófák nem ritkultak - hangsúlyozta Reményi Gábor, a Borsodi Szénbányák Vállalat vezérigazgatója a bányamentők csütörtökön Miskolcon megkezdődött 17. országos konferenciáján. A kétnapos tanácskozáson csaknem száz bányamentő, bányaműszaki és bánya-egészségügyi szakember vesz részt. Az első napon a hazai bányaüzemek képviselői és a Csehországból, illetve Németországból érkezett vendégek 11 szakmai előadást hallgathattak meg a bányamentés legújabb technológiáiról, pénteken pedig látogatást tesznek a Borsodi Szénbányák kazincbarcikai központi bányamentő állomásának gya- korlótámájában. A konferencia ideje alatt a német Auer és a csehszlovák De- ugra cég kiállításon mutatja be légzésvédő és bányászati célú berendezéseit. 500 millió márkára emelték tegnap a Magyar Nemzeti Bank által Frankfurtban kibocsátott kötvények összegét - tájékoztatta az MTI-t Hárshegyi Frigyes, az MNB elnökhelyettese. Mint ismeretes, az MNB eddigi legnagyobb kötvénykibocsátására még szerdán került sor, amikor is az eredetileg 250 millió márkás kötvénycsomagot a fokozott érdeklődésre való tekintettel 400 millióra emelték. Mivel az érdeklődés azóta is rendkívüli, a szindikátus további 100 millió márkás emelést hagyott jóvá. Az összességében félmilli- árd márkás kötvénykibocsátás ez idáig példa nélküli az MNB történetében. Mint Hárshegyi Frigyes elmondta: a magas összeg azért is különösen előnyös, mert így az igazán nagy befektetők is tudnak vásárolni. Kedvező a kötvények futamideje is, ugyanis az eddig szokásos öt év helyett ez esetben hét év múlva, 10,75 százalékos fix kamattal kell az összeget visszafizetni. Az akció fő szervezője a német Dresdener Bank AG volt, további 28 - németjapán, francia, belga és amerikai - bank közreműködésével. Jut eszembe! Jobb időkben a reggeli városképhez a tejeskocsi zörgése, az újságos ajtó előtti neszezése, a péksüteményeket tartalmazó rekeszek csusszanása tartozott. Mostanában reggelente a rendőrség leltárt készít: hol jártak az éj leple alatt illetéktelen behatolók? Aztán fásultan regisztrálják a betörés tényét, ujjlenyomatokat vesznek, leltárt készítenek, miegymást. Általában a siker nem átütő, legalábbis az én gépkocsim feltörői közül még egy sem került kézre, jóllehet ujjacskáik redőzete megörökítődött az utókor számára. Tegnap reggel egy ügyvédi irodába „feszített be” valaki. Elvitt úgy 30 ezer forintot. Talán ugyanez az illető korábban egy iskola büféjét fosztotta ki. Hát kérem, ezek a csórók a szakma kukásai. Ki ne játszott volna el a gondolattal, hogy egyszer, csak egyetlen egyszer az életben megcsíp egy zsákra való pénzt? Menekülés közben a rendőrség a háztetőkön át üldözi, miközben a tettes - én, te, ő, egyszóval az álmodozó - egy kötélen átlendül egy másik kontinensre, és a pénzért, teszem azt háncsszoknyás tahiti lányok hűsítik pálmalegyezőkkel. Ilyenkor szoktunk felébredni. Ehhez képest most pitiáner senkik fantáziátlanul bűnöznek össze-vissza. Ha szakmabeli lennék, én vinném fülön fogva a rendőrségre az illetőt hitelrontásért. Mert uraim: „üres üvegek után” turkálni törvénytelenül nem túl nagy rizikó? V mekgvógyászati ügyelet: szombaton és vasárnap 09-12, valamint 15-18 óráig. Jászberényi terület: Jánoshi- da: Központi ügyelet: Fő u. 41. Ellátási területe: Jánoshida, Alattyán, Jászboldogháza, Jászal- sószentgyörgy. Jászapáti: Központi körzeti ügyelet: Beloiannisz u. 6„ tel.: 57. Ellátási területe: Jászapáti, Jászivány. Jászladány: Körzeti ügyelet: Petőfi S. u. 1. Ellátási területe: Jászladány. Jász- árokszállás: Körzeti ügyelet: Engels, tér 7. Ellátási területe: Jász- árokszállás, Jászágó. Jászszen- tandrás: Körzeti ügyelet: Rákóczi u. 88. Ellátási területe: Jászszent- andrás. Karcagon a szakrendelés megszűnt! Körzeti ügyelet: Széchenyi sugárút 27., tel.: 11-233. Ellátási területe: Karcag, Berekfürdő, Kunmadaras, Bucsa. Kisújszállás: Központi körzeti ügyelet: Nyár u. 7„ tel.: 21-721. Ellátási területe: Kisújszállás, Kenderes, Bánhalma, Csorbái Á. G„ Márialaka. Mezőtúron szombaton működő szakrendelések: Fogászat: 08-tól 11 óráig (Kossuth u. 7-11.); Gyermekgyógyászat: 08-tól 10 óráig (Dózsa Gy. u. 19.). Központi körzeti ügyelet: Kossuth u. 7-11. Ellátási területe: Mezőtúr, Kétpó, Mezőhék, Mesterszállás. Törökszentmiklós: Központi körzeti ügyelet: Kossuth u. 126. Ellátási területe: Törökszentmiklós, Tiszapüspöki, Tiszatenyő. Fegyvernek: Központi körzeti ügyelet: Felszabadulás u. 128/a. Ellátási területe: Fegyvernek, Örményes, Kuncsorba, Tiszabő. Törökszentmiklósi terület: Kengyel: dr. Mikó Z„ Kossuth 141. Kunszentmárton: Központi körzeti ügyelet: Mátyás kir. u. 21/a. Ellátási területe: Kunszentmárton, Tiszaug, Cserkeszőlő, Ti- szasas, Csépa, Szelevény, Öcsöd, Tiszakürt, Nagyrév, Tiszainoka. Kunszentmártoni terület: Cibakháza: dr. Litkei T„ Hősök tere 10/a. Tiszafüred: Központi körzeti ügyelet: Nefelejcs u. 4„ tel.: 52- 422. Ellátási területe: Tiszafüred, Tiszaszentimre, Tiszaörs, Tisza- derzs, Nagyiván, Kócs, Tiszaigar. Kunhegyes: Központi körzeti ügyelet: Dózsa Gy. u. 4.; tel.: 26- 800. Ellátási területe: Kunhegyes, Tiszagyenda, Tiszaroff, Ti- szabura, Abádszalók, Tomajmo- nostora. Túrkeve: Központi rendelő: Kálvin tér 4. Állatorvosi ügyelet Jászberényi terület: Alattyán, Jásztelek, Jánoshida, Jászboldogháza, Jászai sószentgyörgy: dr. Maczkó S., Jászalsószentgyörgy, Fő u. 50. Jászapáti, Jászivány, Jászszentandrás: dr. Czifra L„ Jászapáti, István király u. 31. Jászárokszállás, Jászágó, Jászdózsa: dr. Tibenszki F„ Jászdózsa, Bercsényi u. 17. Jászkisér, Jászladány, Újszász: dr. Nagy B:. Jászladány, Kossuth u. Jászberény, Jászfelsőszent- györgy, Pusztamonostor, Jász- jákóhalma, Jászfényszaru: dr. Buczkó B„ Jászjákóhalma, Fő u. 69. Jászsági Állami Gazdaság, Jászberény: dr. Szabari G„ Jászberény, Jókai u. 29/a. Export-állami ügyelet: dr. Erős L„ Jászjákóhalma, Honvéd u. 1., dr. Czifra L„ Jászapáti, István király 31. Karcagi kerület: I. körzet: Tiszafüred, Tiszaszőlős: dr. Kriston M„ Tiszafüred, Vásárhelyi u. 5. II. körzet: Abádszalók, Tiszaderzs, Tiszabura, Tiszaroff: dr. Szabó I„ Abádszalók, Damjanich u. 14. III. körzet: Kunhegyes, Kenderes, Tiszagyenda: dr. Tuka Á„ Kunhegyes, Zádor u. 2. IV. körzet: Kunmadaras, Tiszaörs, Tiszaigar, Nagyiván, Tiszaszentimre, To- majmonostora: dr. Bucsai K., Kunmadaras, Karcagi 20. Export-állami ügyelet: III. körzet: dr. Tuka Á„ Kunhegyes, Zádor u. 2.; IV. körzzet: dr. Bucsai K„ Kunmadaras, Karcagi u.28. Karcag város: nagyüzemben: dr. Domán Gy., Karcag, Ady E. u. 50.; városi körzet: dr. Fűzfői B„ Karcag, Eötvös 3. Export-állami ügyelet: dr. Fűzfői B„ Karcag, Eötvös u. 3. Szolnoki kerület: Besenyszög, Nagykörű, Kőtelek, Tiszasüly: dr. Katona I„ Szolnok, Városmajor 40. Kengyel, Tiszatenyő: dr. Rucz I„ Kengyel, Kossuth 137. Exportállami ügyelet: Fegyvernek, Kuncsorba, Örményes, Tiszabő: dr. Kerekes E„ Fegyvernek, Felszabadulás 150. Zagyvarékas: dr. Harka Ö„ Zagyvarékas, Fekete L. 53. Szolnok város: Rákóczifalva, Rákócziújfalu: dr. Vissi F„ Szolnok, Vörösmező 223. Szolnok, Szajol: dr. Kis F„ Szolnok, Vörösmező 73,, tel.: 43-773. Tószeg, Tiszavárkony, Tiszajenő, Vezseny: dr. Csizmás I„ Tószeg, Rákóczi u. 7„ tel.: 34-289. Törökszentmiklós, Tiszapüspöki: dr. Wyszóczky F„ Törökszentmiklós, Alkotás 18. Kunszentmártoni kerület: I. körzet: Cibakháza, Tiszaföldvár, Martfű: dr. Soós P„ Tiszaföldvár, Kossuth 139/4. Export-állami ügyelet: dr. Boross Gy„ Cibakháza, Kossuth 1. II. körzet: Nagyrév, Tiszainoka, Tiszakürt, Tiszaug, Tiszasas, Csépa, Szelevény, Cserkeszőlő, Kungyalu: dr. Nagy L„ Csépa, Béke 54/a. III. körzet: Kun- szentmárton, Mesterszállás, Öcsöd, Mezőhék: dr. Farkas E„ Kunszentmárton, Kilián-ltp. 0/13., tel.: 534. Kisújszállás: dr. Paraczky S„ Kisújszállás, Lenin u. 10. Túrkeve: dr. Ravasz F„ Túrkeve, Liget u. 31. Mezőtúr, Kétpó: dr. Fodor S„ Mezőtúr, Vásár u. 7/a. Gyógyszertárak Szolnokon szombaton a Fehérkereszt gyógyszertár tart nyitva 8- tól 14 óráig; ugyanott hétfő reggelig tartanak ügyeletet. Karcagon a Horváth F. úti, Kisújszálláson a Kossuth u. 12.-ben lévő, Tisza- földváron a belterületi, Tiszafüreden a Somogyi B. u. 27.-ben lévő, Törökszentmiklóson a Ka- pisztrán u. 2. szám alatti, Túrke- vén a Széchenyi u. 1.-ben lévő, Mezőtúron október 4-ig az Újváros VII. úti gyógyszertár tart ügyeletet szombaton és vasárnap. Állandó ügyelet éjjel-nappal, a hét minden napján: Jászárokszállás, Rákóczi u. 1„ Jászberény, Lenin tér2„ Kunszentmárton, Kossuth u. 4., Martfű, Lenin u. 3„ Szolnok, Beloiannisz u. 5. Hét közben éjszakai ügyelet - hét végén nappali ügyelet (8,00-18,00): Jászapáti, Petőfi u. 6. Húsipari Vállalat \ r# Szolnok J j SOLAMI UJ HAGYOMÁNY!!! “