Új Néplap, 1991. szeptember (2. évfolyam, 204-228. szám)
1991-09-13 / 214. szám
II. évfolyam 214. szám 1991. szeptember 13., péntek Ára: 7.90 Ft AHANY VAROS, ANNYI AR Mégis emelik a távfűtés díjait Egyes lapok hasábjain országos vita látszik kialakulni Bakai Árpádnak, az Ipari és Kereskedelmi Minisztérium helyettes államtitkárának nyilatkozatát követően. Néhányan úgy értelmezték az elhangzottakat, hogy januárig nem kerül sor a távfűtés díjának emelésére. Holott ez a megállapítás kizárólag a fővárosra vonatkozik. Az ügy tisztázása érdekében felkerestük a szolnoki IKV hőszolgáltatási üzemvezetőjét, Füzes Tamást. Szavaiból kiderült, hogy az országban 65 ezer lakás melegét biztosítják távfűtéssel. Ennek egyharmada a fővárosban van. Jelenleg Szolnokon a szolgáltatás költségeit nagyobb részben az igénybevevők, kisebb hányadban az állam állja. A fűtésben egy forint lakossági befizetéshez 82 fillért, a melegvíz-ellátásban egy forinthoz 60 fillért biztosít a költségvetés. Ezatámogatás szűnik meg minden bizonnyal október elsejétől. Minden egyes városban új tarifaszerkezet kialakítását teszi szükségessé az új helyzet. Szolnokon az elképzelések szerint két összetevőből áll majd a díj: a fenntartási és az üzemeltetési költségek egész évben jelentkeznek, havonta egyenlő részletekben, az úgynevezett „hődíj” a tüzelőanyag- és a járulékos költségeket jelenti. Ez utóbbiak a tényleges szolgáltatás igénybevételekor fi- zetendőek. Egy átlagos lakásra - lakótelep, 54 négyzetméter - vonatkozóan a téli hónapokban körülbelül 3500 forintot jelent, ez kevéssel több, mint az eddigi díj. Nyáron a szokásos kétszeresét kell fizetni, úgy 2000 forintot. Ebben az évben még az Ipari és Kereskedelmi Minisztérium felelős az árak kialakításáért, jövőre várhatóan ezt a jogkört a helyi önkormányzatok kapják meg. Göncz Árpád fogadta Edgar Bronfmant Budapest. Göncz Árpád köztársasági elnök tegnap hivatalában fogadta a Zsidó Világkongresszus Magyar- országon átutazó küldöttségének tagjait. A delegáció Edgar Bronfmannak, a ZSVK elnökének vezetésével Kijevbe tart. A magyar köztársasági elnökkel folytatott csaknem 20 perces megbeszélésen részt vett Edgar Bronfman, Israel Singer, a Zsidó Világkongresszus főtitkára és Keller László, a ZSVK kelet-európai elnöke. Lezuhant egy katonai repülőgép Kecskemét. A Magyar Honvédség kecskeméti Szentgyörgyi Dezső Honi Vadászrepülő Osztályának egy MIG-21 típusú katonai repülőgépe csütörtökön a déli órákban - kiképzési repülési feladata végrehajtása közben, eddig ismeretlen okok miatt - a kecskeméti repülőtér körzetében lakatlan területre zuhant - tájékoztatta az MTI-t Keleti György ezredes, a HM sajtószóvivője. A repülőgép vezetője, Horváth Sándor őrnagy, 35 éves, I. osztályú vadászpilóta a repülőkatasztrófa következtében életét vesztette. A szerencsétlenség okainak kivizsgálását a Magyar Honvédség repülőfőnökének vezetésével egy szakértői bizottság megkezdte. Egy hónapon belül ez a második MIG-katasztrófa. Mint emlékezetes, augusztus 22-én Pápán történt hasonló szerencsétlenség. Kritikus helyzetben a borágazat Szüreti kilátások kérdőjelekkel A tej, a hús, a gabona után a szőlőt és a bort is elérte a túltermelési válság, amelyet a szakemberek már jó előre megjósoltak. Ezzel kapcsolatban tegnap Budapesten, a MOSZ székházában sajtótájékoztatót tartott a Magyar Szőlő- és Bortermelők Szövetsége, valamint a Magyar Borkereskedők Egyesülete.- Jelenleg bő fél termés van a pincében, egy jónak ígérkező termés a tőkéken, és másfél termés a bankokban - ismertette a borágazat helyzetét dr. Németh András, a szövetség soros elnöke. - A gondok forrása az - folytatta -, hogy a bankokban lévő termésérték nem kamatozó betétként tulajdona a szakmában tevékenykedőknek, hanem rendkívüli kamatterheket okozó hi(Folytatás a 2. oldalon) Áruházat nyitottak Tiszakürtön, a Kecskeméti Konzervgyár helyi üzemében. A vevők itt nagykereskedelmi áron, tehát olcsóbban vásárolhatnak a gyár termékeiből. Fotó: T. Z. Növénytermesztés, gépesítés Tanácskozás és bemutató Túrkevén Szükséges a versenyképes termelési szerkezet kialakítása A Kukorica és Iparinövény Termelési Egyesülés (KITE) Nádudvar és a túrkevei tsz által rendezett tanácskozáson tegnap a növénytermelésben jelentkező gondokról, a változtatás igényéről, módozatairól cseréltek véleményt a szakemberek. lalkozások alakultak. Igen kedvezőtlen viszont az a tény, hogy az utóbbi években megtorpant, leállt a fejlesztés, a beruházás - mondta. Ä rövid bevezető után Búvár Géza, a KITE termelési igazgatóhelyettese a növénytermesztés szerkezetének átalakítáA megjelenteket a házigazda, a túrkevei termelőszövetkezet elnöke, Simon József köszöntötte. Szólt arról, hogy a változások, a kiútkeresés időszakában igen nehéz helyzetben kerül sor erre a tanácskozásra. Ezt követően röviden ismertette a tsz jelenlegi helyzetét, tájékoztatta a jelenlévőket, hogy a téeszben belső válsi lehetőségeiről tartott előadást. Kifejtette, hogy ebben az átmeneti időszakban a változást a szakszerűség irányába kell befolyásolni. Véleménye szerint az tud elérni sikereket, aki elsődlegesnek tekinti a szakmát, fejlesztésre koncentrál. A változást a (Folytatás a 2. oldalon) Középtiszai Állami Gazdaság Kerületekből önálló káefték Jász-Nagykun-Szolnok megye legnagyobb mezőgazdasági nagyüzemében, a húsz és fél ezer hektáron gazdálkodó Középtiszai Állami Gazaságban 1991. január 1-től kft.-ként működik négy kerület, a karcag-tilalmasi, kunmadarasi, tiszaigari és tisza- szentimrei. Ez a változás, vagy ahogyan a gazdaságban mondják, előprivatizáció 1200 dolgozó közül 750-et érint. A 7800 hektáros bánhalmi körzet továbbra is a Középtiszai Állami Gazdaság nevében működik. A megalakult új kft.-k, társulások teljes gazdálkodási önállóságot élveznek, a piacgazdálkodás törvényei szerint dolgoznak, az együttműködést azonban nem nélkülözik. A bánhalmi központtal megmaradt Középtiszai Állami Gazdaság koordinálásával bizományosi rendszert is alkalmaznak a kedvezőbb termékek értékesítése, gépi segítség érdekében. A szolgáltatás keretében ügyvitel-gépesítéssel is segíti az önállóvá vált mezőgazdasági társulásokat a gazdaság. Az új évtől önálló kerület társasággá válását megelégedéssel nyugtázták, hiszen mindenki tudja, hogy a hatvanas évek elején végrehajtott gigantikus egyesítés mennyi keserűséget, nehézséget okozott a földművelő gazdáknak, az irdatlan távolságok drágították, nehezítették az irányítást, szervezést, gazdálkodást. A munkásoknak ötven-hat- van kilométert is kellett utazniuk a mindennapi munkába. A visszanyert földeken helyben gazdálkodók, a helyi adottságoknak megfelelően, maguk dolgozták ki érdekeltségi rendszerüket. Olyan ösztönző módszerek alapján dolgoznak, amely lehetővé teszi a föld termőerejének minél hatékonyabb, gazdaságosabb kihasználását, kamatoztatják a vidéken hagyományos termelési módszereket. Csak magántőke bevonásával lehetséges Kerekasztal a Tisza-tó idegenforgalmi jövőjéről Az Országgyűlés érvényben lévő Alföld-határozata alapján a Tisza-tó jövőjéről tegnap kerek- asztal-beszélgetést rendezett Abádszalókon a Mikromatika, illetve az Eldorádó Idegenforgalmi Holding Kft. a Népszabadsággal és a Jászkunság című folyóirattal közösen. A résztvevők: országgyűlési képviselők, a Tisza-tó körüli települések polgár- mesterei, a szaktárcák illetékes képviselői, táj- és környezetvédő szakemberek bevezetőként vízről és levegőből megtekintették a nyolcvan négyzetkilométeres vízterületet és környezetét, tanulmányozták, hogy az Alföld Balatonjának melyek azok a részei, amelyek mielőbb szerepet kaphatnának hazánk idegenforgalmában. A kerekasztal-megbeszélé- sen hangsúlyozták, hogy a térség idegenforgalmi fejlesztése, vendégfogadó létesítményeinek, természeti értékeinek a gyarapítása csak a hazai és a külföldi magántőke bevonásával lehetséges. Ennek már vannak jó példái: a Mikromatika, illetve az Eldorádó Idegenforgalmi Holding Kft.-k százmilliós nagyságrendű fejlesztéseket terveznek, több tanulmányterv már megszületett. A térséget olyan beruházásokkal, fejlesztésekkel kívánják gyarapítani, amelyek harmonikusan illeszkednek az alföldi tájba. A Tisza-tónak a világkiállításra már fontos szerepet kívánnak szánni, de mint hangsúlyozták, fontos szerepe lehet az Alföld más idegenforgalmi értékeinek, látványosságainak is. Az elképzelések mielőbbi összehangolt realizálása érdekében október 11 -én Mezőtúron rendeznek szélesebb körű tanácskozást az alföldi régió érdekelt szervezeteinek, intézményeinek képviselői részére. BOLT BT.I Ma nem tudunk mit reklámozni a Fehérházban! (FEHÉRHÁZ, Szolnok, Baross út 1. tel.: 56/44-981) *64308/ 1* Igaz, hogy Rexona spray van 189 Ft-ért, arany ékszerek 1.500 Ft-tól, tornacipő 150 Ft-tól. Nagyon olcsó bőrövek és divattáskák. Szolnokon a legnagyobb választékjátékból, tapétából, padlószőnyegből, SAMSUNG termékekből. Na de ezeknek nem kell reklám! Jókai u. 3. Tel.:(56) 34-455,34-743 Fax: (56) A tanácskozást követően a szakemberek helyszíni gépbemutatón vettek részt, ahol John Deere palántázógépet és vetőgépet mutattak be. A résztvevők tájékozódhattak a gépek árairól is. (Fotó: T. Z.)